A tolerancia egyik bajnoka

Tiszteletre méltó az a következetes kompromisszummentesség, amivel Kis János a szólásszabadság kérdését kezeli. A riporter hiába próbálja meg a mai magyar közélet középkori nézeteit erősíteni - Kis János, kitart kilenc évvel ezelőtt, helyes nézetei mellett. Az igazság ugyanis nem ismer trendeket.

Magyarországon sajnos nincs sok becsülete a "tolerancia" szónak - valami olyasmit jelent, hogy a velem nem teljesen azonos nézetű embereket sem verem fejbe egy baseball-ütővel, ha nagyon sokan nézik. Holott a tolerancia valami olyasvalamit kellene, hogy jelentsen, hogy a bennem undort keltő viselkedésű és véleményű embereket is elviselem, anélkül, hogy létezésüket erőszakos eszközökkel meg kívánnám szüntetni. Szóban persze kardoskodhatom a véleményem mellett.

A legdöbbenetesebb az, hogy a többség számra még most sem világos, miért életveszélyes minden olyan játék, amely korlátozni akarná a szólásszabadságot. A demokratikus berendezkedés alapelve kellene, hogy legyen, hogy bárki bármit mondhat, és mi ezek ellen civilizált módon próbálunk küzdeni. Sokan mégis maradnának a jól bevált erőszaknál és büntetőjogi paragrafusok mögé rejtőzve irtanánk ellenfeleiket.

Holott a büntetőjog még nem mentene fel bennünket morális kötelezettségeink alól. A büntetőjogot - mint a jogot általában - meg lehet kerülni, a morált jó esetben nem. Ha valakit felmentenek egy bírósági tárgyaláson, az - a magyar közvélekedéssel ellentétben - még nem jelenti, hogy az egy szent; csak annyit jelent, hogy az illető nem követett el bűncselekményt. Ezért, így önmagában, még nem osztanak medaillont. Sőt: a társadalom még dönthet úgy, hogy az adott nézet képviselőit kiközösíti magából.

Mert tulajdonképpen ez az egyetlen, ami igazán használna. Ha Zuschalg Jánoshoz hasonlóan a többi rasszistát is kiközösítené magából a politikai elit - ha társaságban nem lehetne következmények nélkül cigányozni. Ha más állampolgárok emeri jogait fontosnak éreznénk egy rasszista disznó jó hangulatánál. Ha azokat, akik a törvény erejével akarnak kiközösíteni, a társadalom a morál erejével lehetetlenítené el.

És nincs mese. Ezt ki kell várni; addig pedig nincs más választásunk: egyszerre kell toleránsnak és elveinkhez hűnek maradnunk.

Egy következmények nélküli ország

Hadd nyúljuk le Fritz Tamás kedvenc szlogenjét egy percre - mert mondjuk az Országos Széchényi Könyvtár vonatkozásában akár még aranyat is érhet.

Van egy kupac papír, amit rábíztak ugyan az OSZK-ra, de az utóbbi évtizedekben még leltárba venni is lusta volt. Álltak álltak a raktárban, egy töredékük megpenészedett, nagyobbik részüket - láss csodát - belepte a por. Az ÁNTSZ portalanítást javasolt, Monok István, a könyvtár igazgatója pedig egy kicsit radikális értelmezést választva egyszerűen eltüzelte a papírokat.

Persze ez már önmagában is gigantikus botrány, tekintettel arra, hogy - ha hihetünk az ország szakértő közvéleményének - itt elég értékes kisnyomtaványokról volt szó. A minisztérium viszont arra hivatkozva, hogy a kérdéses anyagok nem voltak leltárban, beérte egy írásbeli megrovással.

Nota bene, ha édesanyám takarításra szólít fel, és én iratgyűjteményét elégetem, egészen biztosan nem úszom meg egy írásbeli megrovással - Monoknak sem kellene. Repülhetne állásából, mint a huzat, büntetőfeljelentést lehetne tenni és egy kőkemény kártérítési pert is a nyakába lehetne akasztani - ahogy az Kozák Gyula is írta az Élet és irodalomban.

Mert hogy egy kulturális miniszternek nem lenne a feladata, hogy védje azokat, akik csak úgy eltüzelnek öttonányi értéket, az tuti.

Adózzunk családiasan!

A Heti Válasz hosszasan kardoskodik amelett, hogy a családi adózás az egyetlen forma, amelyik nem családellenes. Jelen sorok írója nem adószakértő, de hogy az érvelés tömény demagógia, az tuti.

A családi adózás a Fidesz olvasatában ugyanis egy dolgot jelent: a gyerekek után jelentős adókedvezményt lehet kapni. Ez egy brutálisan egyszerű és direkt módja a a felső középosztály kiemelt támogatásának. Annak idején, amikor megkérdezték Egerszegi Krisztinát, miért éppen a Fideszt támogatta, a válasz elég egyszerű volt - félti a nővére családi támogatását. Jelen sorok írója nincs meggyőződve arról, hogy Egerszegi családja az a réteg, amelyet kiemelten támogatni kell.

Az adókedvezmény mögött álló feneség ugyanis az, hogy adózni kell hozzá. Az adózáshoz jövedelem kell. A Heti Válasz által adott, havi 200 ezer forintos példa abszolút nem tekinthető alacsonynak - persze a Heti Válasz olvasói között se lehet sok nyomorgó ember. Az állam elsődleges feladata pedig a társadalmi különbségek felszámolása lenne. Aligha újdonság azt mondani, hogy mondjuk a Kelet-Magyarországi régióban mindenki tud dolgozni, aki akar. Csakhogy éppen ez az, amit a Fidesz soha nem fog felvállalni.

Az ő vasárnapiebéd-illatú víziójukban ugyanis ha a Fidesz van kormányon, mindenkinek, aki dolgozni akar, van munkája, amiből becsülettel meg tud élni. A kérdés ezek után már csak az, hogy ki legyen az, akit abszolút tenyerén hordozzon a kormány - egyértelmű a választás: a sokat dolgozó, az országnak új termelési potenciált adó, magas jövedelmű nagycsaládosokat.

A valóság ezzel szemben az, hogy sok embernek akkor sincs munkája, ha tanul és kifejezetten akar dolgozni. Ha például cigány, akkor már az egyetemig is nehéz eljutni, hála a katolikus püspöki kar által is egekbe emelt szegregált oktatásnak; ha sikerül is valami szakmát szerezni, munkavállalási esélye a töredéke a nem-cigány társadalomnak.

A rendszerváltásnak vannak-voltak ún. vesztesei is, akik egy bizonyos társadalmi struktúrába születtek bele - lettek belekényszerítve, ha úgy tetszik - és egyik pillanatról a másikra kiderült, hogy az iparág, amiben ők dolgozhatnának minden létalapját elvesztette. Külön ketyegő, időzített bomba a korszerűtlen, sokszor szinte versenyképtelen mezőgazdaság, ahol úgyszintén rengeteg a kilátástalan helyzetű, kényszerpályán levő ember. Ezt a békát is le kellene nyelni valamikor.

Ezek persze csak az objektív nehézségek az orbáni adózási vízióval. Mert mondjuk, ha már liberális szempontból nézzük a dolgokat, akkor nem a nagy kegyesen osztogatott adókedvezmény, hanem a jelentősen alacsonyabb adó az, ami valóban megnövelné az állampolgárok szabadsági fokát; ehhez viszont jelentősen visszafogott állami kiadások kellenek. Tény persze, hogy a pénz el nem vételében sokkal kevesebb politikai tőkét lehet kovácsolni, mint nagy kegyes visszaadásából, ugyanakkor lehet, hogy a jövő mégis a célirányosan osztogatott, csak a rászorulókhoz eljutó támogatásokban van, és akkor rögtön nem kellene ennyi adót beszedni.

Amúgy meg: kevesen vállalnak gyereket az adókedvezményért. Ha megvan a létbiztonság, akkor aki akar, vállal gyereket - aki meg nyomorog, az akkor se fog, ha nem százezer, hanem akár egymilló forintos adókedvezményt nem használ ki.

Na, ez cinkosság

Nemrégiben egy kedves olvasóm a terroristákkal való cinkossággal vádolta Szentesi Zöld Lászlót. Megnyugodhatunk. Nem SZZL cinkol a terroristákkal, hanem Lovas István.

A két cikk hangneme ég és föld. Ez nem csak "robbantgassanak csak nyugodtan, csak az én plafonomról ne hulljon vakolat a bablevesembe" - ez nyílt kimondása annak, hogy a terror, mint háború, valójában igazságos, hogy felvilágosult, csak éppen mindenre elszánt intellektuellek vívják, amolyan modern szabadságharcképpen. Pénzük, fegyverük nincs, hát felrobbantanak pár munkába igyekvő biztosítási ügynököt, akik nem feküdtek az Egyesült Államok repülőgép-anyahajói elé. Bin Láden hivatkoási alap. Hogy a "hadviselőknek" semmiféle legitimációjuk nincs, nem számít.

Persze nem kellene sokat csavarni a logikán, hogy jó legyen: csak ki kéne mondani, hogy a terror elfogadhatatlan; természetesen abban van igazság, hogy a Nyugat, mint olyan, vastagon sáros a terrorizmus okait illetőleg. Csak éppen az időt, bármennyire is fájdalom, nem lehet visszaforgatni. Bármennyire is sajnáljuk, ez nem legitimálja a tejért leugró családanyák felrobbantását.

Bár Lovas rendszeres olvasói aligha lepődnek meg azon, hogy szerinte az életre nem méltó mindenki egyformán - az már csak adalék, hogy az elv mögött álló értékrend finoman szólva is bizarr.

Dinoszaurusz és magyarságtudat

Kivénhedt, reumás dinoszauruszhoz méltó, ugyanakkor megszokottnak is tekinthető, fiatalos gyorsasággal reagál az MSZP a határon túli magyarság problémájára: Hiller IStván akár már tárgyalni is kész az RMDSZ képviselőivel. Szenzációs.

Az adott ügyben csak úgy hemzsegtek a magas labdák, amiket le kellett volna ütni: Szili Katalin politikai kicsontozása után, (ami sajnos szintén elmaradt és ami már akkor láthatóan gigantikus szarvashiba volt - a következmények ismertek), látványos offenzívába kellett volna kezdeni, minden fütyülés dacára erőltetni kellett volna a konzultációt a határon túli magyarokkal, hogy legalább az itthoni közvélemények világos legyen: a baloldali kormány az, amelyik nem kívánja rövid távú célok érdekében beáldozni a határon túli magyarságot.

Ehhez képest a kormány valami igen homályos tartalmú és megfelelően le nem egyeztetett programot tudott csak kiböfögni magából (Szülőföld-program), ami el is tűnt a feledés süllyesztőjében.

Nem ártott volna azt sem kihasználni és megfelelően kommunikálni, hogy a Fidesz-féle javaslatra a magyar közvélemény egyszerűen nem vevő. Ehhez képest a kormánypártok ölbetett kézzel nézik, amint Orbán félgyőzelemként, illetve a kormány felelősségével magyarázzák a népszavazási kudarcot, holott elemi aritmetikával kiszámolható, hogy a kormánytagok totális apátiája sem lett volna elég egy eredménytelen népszavazáshoz. A Magyar Nemzet pedig képes "nemzetpolitikai fordulatként" tálalni, hogy Géczi József Alajos MSZP-s parlamenti képviselő, az Illyés Közalapítvány kurátora ezt nyilatkozta:

A szocialisták érzik, hogy más kellene, de náluk bizonytalanság tapasztalható, enynyiben igaza van Orbán Viktornak ? fűzte hozzá.

(A nemzetpolitikai fordulat valóban szerepelt a nyilatkozatban, teljesen más kontextusban. Ezúton szeretnénk megragadni az alkalmat, hogy gratuláljunk Géczi József Alajosnak frappáns nyilatkozatáért.)

Na, szóval ez a helyzet, Markó Béla és Orbán Viktor látványosan összeborulnak, másképpen fogalmazva az RMDSZ kapitulált a botránycsináló, gátlástalan Fidesz előtt, csak nehogy az az egész magyar képviseletet elszúrja a romániai előrehozott választások előtt, és akkor Hiller István hajlandó megfontolni, hogy elgondolkozzon azon, hogy esetleg elkezdhessék megtárgyalni egy határon túli magyarokkal való beszélgetés előzetes tervének vázlatának alapvonalait.

Ez ám a tempó.

Egy durva játszma végén

A magyar oktatásügy amúgy döbbenetesen kaotikus állapotai közepette is különlegesnek számít az a cécó, ami az idei érettségik, illetve felvételik körül folyt.

Minden konfliktus és probléma alapja ugyebár az, hogy a közoktatás és a felsőoktatás szereplői leginkább a mulasztásos szabotázs intézményében hisznek. Hogy ha elég ideig nem csinálnak semmit, ha nem kezdik meg időben a felkészülést, akkor az oktatási kormányzat beadja a derekát. Ez az oktatási kormányzat viszont nem adta be. Az SZDSZ számára az oktatásügy mindig is stratégiai ágazat volt, ahol mindig is óriásinak érezték a bizonyítási kényszert és konkrét vízióik vannak: a kétszintű érettségi egy rendkívül fontos lépés abba az irányba, hogy a közoktatás a saját lábára álljon, és ne úgy táncoljon, ahogy a felsőoktatás fütyül. Hogy a felsőoktatás ne követelhesse meg a középiskoláktól, hogy letanítsák az egyetemi tananyag egy részét, és ne annak legyen esélye bejutni az egyetemre, aki meg tudja fizetni a méregdrága előkészítőket az olyan tárgyakból (mint például pszichológiából), amit nem is oktatnak a középiskolákban.

Az ellenzék persze kapva kapott a nagy átlagban mérhetetlenül elmaradott és kontraszelektált tanári és oktatói közösség sirámain, és tök mindegy volt, épp merről fúj az ellenszél, ők azt fújták tovább. Magyar Bálint tegnapi sajtótájékoztatóján (amelyen jelen sorok írója is jelen volt) kifejtette: az ellenzéknek lényegében mindegy volt, mit állít. Hol azt, hogy az idén érettségizettek előnyben lesznek, hol azt, hogy hátrányban; hol azt, hogy az új érettségi teljesíthetetlenül nehéz, hol azt, hogy nevetségesen könnyű. Ehhez képest ezen ellentétes állítások egyike sem igazolódott be, ami nem kis logikai bravúrra vall.

Na meg persze arra is, hogy az OM sem szűkölködött a nemtelen eszközökben. Van egy olyan gyanúnk, hogy az érettségi tételek kiszivárgása félig-meddig szándékosan lett belekódolva a rendszerbe: kizárt, hogy egyetlen minisztériumi tisztségviselőnek sem kellett volna, hogy eszébe jusson (hogy ilyen óvatosan és finoman fogalmazzunk), hogy Magyarországon, ami kiszivároghat, ki is szivárog. Sajnos a szivárogtató egy kicsit túllőtt a célon, és amikor már a tévében is megjelentek a feladatlapok, lépni kellett. A színvonal nyilván nem a véglegeset jelenti, hanem ügyesen be volt kalibrálva a diákok tudás- és az iskolák felkészülési szintjéhez, az egyetemeken meg napokon keresztül zajlott a sakkozgatás az egyes szakok keretszámaival.

Nálunk ugyanis nincs gyökeres változás komoly véráldozatok nélkül; attól, hogy ezt mindenféle bonyolult sakkhúzásokkal sikerült minimalizálni, a helyzet még nem lesz jobb. Ez még nem menti fel a szférát a konstruktív, precíz, szakmai munka követelménye alól.

Verseny nélkül

Nehéz lenne megmondani, hogy mennyiben szolgálta a Magyar Köztársaság érdekét a két országos tévéfrekvencia versenyeztetés nélküli meghosszabbítása. A díjat még 1997-ben állapították meg, erősen alábecsülve azt - a versenyeztetés értelemszerűen egy remek alkalom lett volna arra, hogy mindenki újra bizonyíthassa, mennyit is ér neki egy tényleg országos sugárzású műsor.

Azt is csak a nagyon fiatalok felejthették el, hogy a mostani két tévécsatorna némileg nemtelen módon jutott a frekvenciájához: a döntés ellen fellebbező, konkurens TV3-at egyszerűen felvásárolták, bírósági beadványát visszavonták, műsorát megszüntették. Nem ártott volna tiszta vizet önteni a pohárba. Pláne, hogy megint lett volna konkurens érdeklődő.

De talán az se lett volna teljesen felesleges, ha mindenki kénytelen újra végiggondolni és írásban rögzíteni, milyen műsort is képzel el egy országos kereskedelmi csatornának. Az RTL Klub és a TV2 megítélése köztudottan nem egységes; azóta többen tették fel a kérdést, valóban a Mónika Show-e a kereskedelmi televíziózás szakmai Csimborasszója. Ha van versenyeztetés, mindenki megfogalmazhatta volna a maga válaszait.

Kovács György, az ORTT elnöke szerint törvényes és szakmailag kifogásolhatatlan döntést hoztak - ebből is láthatjuk, hogy az ORTT totális inkompetenciájához párosuló arrogancia továbbra is töretlen. Legalább nem politikai döntés született - teszi hozzá az ORTT elnöke.

Tekintettel arra, hogy a Fidesz már most izomból támadja a döntést, ez az állítás sem tűnik túl hitelesnek. Lassan az ORTT sajtótájékoztatói alatt is ki lehetne tenni azt a bizonyos sárga karikát.

Nyaljunk a terroristáknak!

Szentesi Zöld László a Magyar Nemzetben pontosan azt a mérhetetlenül érkölcstelen és gyáva álláspontot képviseli, ami olyan nagyon jellemző a magyar jobboldali mentalitásra: istenem, tegyünk meg mindent, csak nehogy minket is megterrorizáljanak.

Persze, bizonyos értelemben meg is kell tenni mindent. Azért van rendőrség, katonaság és hírszerzés, hogy a társadalmat fenyegető erőszakos cselkedeteket lehetőség szerint megakadályozza, illetve megfékezze. Nem azért választunk viszont kormányt, hogy azt néhány terrorista jól megfenyegesse: a terroristákat ugyanis nem mi választottuk, hatalmuk a kormány felett tehát semmiképpen sem lehet legitim.

Szentesi Zöld László álláspontjában tipikus, gyakran hallható szemforgatás az is, hogy az Egyesült Államok erőszakos politikája alapvetően idegen az európai szellemiségtől. Pedig száz éve sincs, hogy összeomlott az a gyarmatbirodalom, amelynek gátlástalan, erőszakos, kizsákmányoló politikájank egyenes és közvetlen következménye a terrorizmus. Nb. magát az USA-t is az indiánokat csillapíthatatlan hévvel irtó európaiak utódai lakják.

De a lényeg nem is ez. Lehet vitatni Irakot, Pakisztánt, Afganisztánt; egy dolgot azonban nem tehet meg senki: nem mérlegelhetük a tetteket kizárólag a szerint, hogy annak milyen, hátrányos következménye van a számunkra. Ha bármilyen katonai akció szükséges, akkor azt meg kell lépni; ha következményei vannak, akkor azt el kell hátrálni. A terroristák elől való meghátrálás csak az újabb erőszak melegágya lesz.

Persze az kétségtelen, hogy ha már egyszer berittyentünk, ránk lehet, hogy már nem akarnak többet ránk ilyeszteni. Kérdés, hogy kiszolgáltatni az országot terroristák jóindulatának józan külpolitikai álláspontnak tekinthető-e.

Bár szerintünk nem kérdés.

Csúcsra törve

Bár Áder János nem is olyan rég még mint a hathetes kampányt jelölte meg az európai normaként, és a magyarországi kívánatos viselkedésként, azt gondolom, így magunk között nyugodtan tekinthetjük Orbán Viktor tusnádfürdői beszédjét kampánynak. Legalábbis ha egy pártelnök a másik párt tevékenységét az országnak való "nekirontásnak" minősíti, és közvetlen párhuzamot von az ötvenes években született Hiller István és Kun Béla valamint Rákosi Mátyás közé, akkor ott óhatatlanul is felmerül a kampány gyanúja. Bár valószínűleg igazságtalanok vagyunk Áder Jánossal, hiszen ő alighanem arra gondolt, hogy az MSZP-nek kellene hat hétig kampányolnia; ha belegondolunk, az bőven elég is az orszgárombolásból. A Fidesz most "nemzeti konzultációt" folytat, ami azért alapvetően más mégiscsak. Autót is lehet vele nyerni.

Orbán mindenesetre szemlátomást megint a csúcsra járatott választásra játszik, magas választási résztvétellel, ahol a kormányból kiábrándult szavazók majd jól elküldik azt a búsba, és szép kényelmes, ha nem kétharmados többséget adnak majd az országnak. Ahol vélhetően nem kell túl sokat bíbelődni a koalíciós partnerrel se, merthogy nem lesz ilyen.

Ami nem egy teljesen irreális játék Orbán részéről, de kockázatnak is nagyon nagy. Ennyi idő alatt simán fel lehet még állni egy választási kampányig, ráadásul minél többet, minél intenzívebben és minél ellenszenvesebben szerepel, annál jobban eszébe jut a megcélzott, bizonytalan rétegnek, hogy négy éve miért is nem szavazott rá. Márpedig nem biztos, hogy mindenki az intoleráns, multikulturalizmus-ellenes, anakronisztikus jobboldalt választja majd; és a megújulás lehetőségének Orbán szemlátomást végképp nemet mondott.

Kár igzulni

Acél Endre, a Népszabadság amúgy toronymagasan legrosszabb publicistája - nehéz lenne megmondani, totálisan elhibázott jóslatai vagy végzetes félreértéseinek száma nagyobb az egójánál - szemlátomást nagyobb sokkot kapott a második londoni katasztrófától, mint maguk a londoniak.

Ha valamit, hát inkább azt igazolta a második "terrorhullám", hogy az angolokat úgy istenigazából csak egyszer lehet meglepni, most már sokkal kevésbé érdemes kukoricázni a hatóságokkal, mint eddig. London abszolút fel van készülve a terrorfenyegetésekre, és nyilvánvalónak látszik, hogy az esetleges újabb támadások nem a pánikot, hanem a felkészültség mértékét növelik majd. Túl azon, hogy az IRA már megtartotta a maga kis edzőtáborát a briteknek terrorizmusból, azok szemlátomást presztízskérdést is csinálnak abból, hogy néhány terrorista ne jelenthethessen végzetes fenyegetést a fővárosra.

Sajnos ez a racionális hidegvér abszolút hiányzik Acél Endréből. Most, hogy már a második adag bomba is felrobbant, szinte már várja, mikor veszik célba az arab terroristák a budapesti metrót is. Sőt: teljesen meg van győződve arról, hogy immáron hazánk is ott van a terroristák halállistáján.

Hát, jelen sorok írója ugyan nem járatos olyan mértékig a "tények rögzítésében", mint Aczél Endre, mindenesetre nehéz látni, hogy egy arab terroristavezér számára vajon mi lehet a vonzó egy olyan, isten háta mögött porfészek felrobbantásában, amit még egy jobb formában levő amerikai diák se tudna bejelölni egy vaktérképen. Amelyik egy vacak szállítóalakulatot is csak hossszas gyötrődés után tudott kiizzadni magából, és amelynek tömegközlekedése a szürke hétköznapokban is úgy működik, mintha öngyilkos merénylők robbantgatnának. A rendszeresen felgyulladó buszok, trolik, működésképtelen közeli járműpark haldoklása közepette fel se tűnne senkinek egy-egy kisebb robbantás.

De talán még fontosabb, nehéz lenne megmondani, ki robbanthatna idehaza. Hiszen Amerikában azért van egy szép nagy muszlim közösség, amiben el lehet rejtőzni; nálunk is vannak ugyan katanákkal mászkáló hagyományőrzők, de ezek szellemi potenciálja aligha alkalmas arra, hogy egy nem különösebben intellgens vallási fanatikus meggyőzően el tudjon rejtőzni addig, amíg megjön a titkos parancs.

Kit érdekel?

Nem is az az igazán érdekes, hogy Orbán Viktor Magyarország rossz hírét kelti külföldön. Hiszen külföldről nézve

a, Ki az az Orbán Viktor?
b, Ellenzéki vezető miért nyilatkozna pozitiívan a kormány teljesítményéről?
c, És ez kit érdekel?

Nem hiszem, hogy sok befektető lenne, aki Orbán bármilyen nyilatkozata után vörösizzásig hajtaná a mobilját, hogy lemondja magyarországi tranzakcióit. Szóval mindez nem érdemes, tájfun az éjjeliedényben, Orbán azért van, hogy nyilatkozzon, nyilatkozott, passz. Talán még a magyarországi amerikai nagykövet ellentétes irányú véleménye jelent valami érdekességet az egész szánalmas történetben.


Hanem a dolog itthoni utóhatása, na, az érdkes. Az égvilágon mindenki fontosnak érzi, hogy megszólaljon, és nyilatkozzon - többek között a Pénzügyminisztérium is. Mintha bizony a Pénzügyminisztérium "a magyar gazdaság köszöni szépen, jól van" nyilatkozata meghatározó jelentőséggel bírna a fent emlegetett befektetői körökben. A gazdasági életben ugyanis, a magyar politikaival szemben, a racionális érvek és tények döntenek, amiket mindenki maga szerez be, és nem a pénzügyminisztertől kéri el azokat. Úgyhogy sajtótájékoztatót tartani legalábbis felesleges.

Viszont, ha belegondolunk, hogy a Fidesz-kormány mit gondolt azokról, akik mertek nem pozitívan-nyilatkozni kis hazánkról, legyenek politikusok vagy közírók: hát igen, nagyon örültünk akkoriban, hogy az inkvizíció intézménye már egy ideje eltöröltetett. Akkoriban ugyanis a hazaárulás már kifejezett bóknak számított az ország mostani gyalázóinak szájából - az akkori gyalázkodók irányában.

Hja, persze, hiszen a Fidesszel a féltő gond mondatja ezeket a szavakat, míg a kormány a bankártőkének árusítja ki az országot, diszkont áron, nagy tételben. Ez azért különbség.

Persze a fent említett befektetői köröket ez sem érdekli. Lapoznak a gazdasági rovathoz.

Harmadikak

Szerkesztőségünk általános meglepetésére blogunk harmadik lett a Goldenbolg hírblog-kategóriájában. A dicsérő szavakat köszönjük Mr. A-nak, a jelölést és a helyezést a zsűrinek, a szavazatokat pedig minden kedves olvasónknak.

Úgy véljük, a név kötelez; ezentúl a depressziós és vizsgaidőszakok, egyéb munkák sokkal kevesebb kifogást jelentenek majd a cikkírás alól.

Megyünk tovább.

Valaki beijedt

A magyar politikai élet szépsége, hogy amikor az ember már azt gondolja, egy téma éppen lezárult, valamelyik kulcszereplő hirtelen bohócsipkát ölt, kalapácsot ragad, és "Kakukk! Kakukk!" kiáltásokkal elkezdi beverni az ablakokat. Szóval olyasmit csinál, amit igen nehéz szó nélkül hagyni.

Orbán Viktor és csapata most például tök hülyének néz mindenkit. Pedig még két napja sincs, hogy ő maga javasolta a miniszterelnökök találkozója utáni időpontot, holott most meg azt mondja, hogy két hete nyilvános programja van, így nem fogadja el Gyurcsány ultimátumát. Aztán mégis elmegy.

Érdemes lenne tudni, minek tudható be ez a totális kommunikációs krach a Fidesz vezérkarában. Véleményünk szerint a helyzet elég egyértelmű: a sok időpont- és feltételmódosítás, a vita témájának lekorlátozási kísérletei mind egy dologra voltak jók: hogy ne Orbánnak kelljen visszautasítania a kihívást, hanem Gyurcsánynál szakadjon el a cérna; vagy, ha ez nem megy, legalább a tévé nyilvánosságát lehessen kizárni. Hiszen ha Gyurcsány pókerarccal mindenre rá is bólintana, a tévé akkor sem változtathat műsort percenként.

Mert Orbán bizony beijedt. Le kell ülnie, válaszolnia kell a kérdésekre, és ha élő egyenesben sétál ki a stúdióból, akkor bizony beég. Ha nem megy bele a számháborúba, hanem ködös jóslatokkal válaszol, akkor beég. Ha konstruktív javaslatokkal és válaszokkal áll elő, akkor is beég, hiszen ha ég a ház - már pedig a Fidesz kommunikációja szerint a gazdaság a totális csőd szélén áll - akkor nem konstruktív javaslatokkal áll elő, hanem oltja a tüzet. És ami a legszebb az egészben: ha élő egyenesben, személyében hangoztatja a Fidesz apokaliptikus vízióit, akkor valószínűleg a magyar politikai viták legnagyobb beégése következik, hiszen Gyurcsány valószínűleg mást sem csinált az elmúlt napokban, mint felkészült.

Kellemes kilátások.

Szerkesztőségünk ma kora délután vidékre távozik. Továbbiak hétfő este.

A perrel fenyegetőző ártatlan

Érdekes a Fidesz konstans idegenkedése a kampánytól, amióta nincsenek kormányon. Áder János tegnap egyenesen azt találta nyilatkozni az Info Rádióban, hogy a "világon sehol" nincs kilenc hónapos kampány, mindenhol négy-hat hét a trendi; ehhez képest alig négy éve estünk át egy egyévesen. Orbán saját anyagi ügyleteinek vizsgálatakor is sűrűn alkalmazza a "kampány" szót, mintha bizony bárkinek lennének olyan ügyletei, amit egy ilyen felfokozott időszakban fel lehetne fújni. A volt miniszterelnök még azzal meg találta fejelni mondanivalóját, hogy aki azt találja állítani, hogy befolyását saját anyagi gyarapodására használta volna fel, azt bepereli.

Nos, mivel menten összerittyentettük magunkat, szeretnénk egyértelművé tenni: véleményünk szerint Orbán Viktor befolyását nem saját vagyonának gyarapítására használta. A meggyőződésünk az, hogy Orbán Viktor egy kisebbfajta moral insanity, akinek csak az az erkölcstelen, ha valaki az éj leple alatt, egy zsákban viszi a pénzt. Ha egyetlen egyszer sem fordult meg a fejében, hogy pusztán az a tény, hogy Lévai Anikó férje miniszterelnök - különösen egy olyan miniszterelnök, aki rendszeresen taggyűléseken a vállalat ügyeiről érdemi döntéseket hozó összejöveteleken vesz részt -, befolyásolhatja Lévai Anikó üzleteinek sikerességét, akkor alighanem már miniszterelnöknek is alkalmatlan volt. A mai Magyarországon ugyanis nem kell lófejeket küldözgetni ahhoz, hogy benyaljanak nekünk; elég csak hatalommal bírni, a nyalás megy magától is.

Orbán Viktor azt gondolja, hogy neki mindent szabad, amit ő tesz, az mindig erkölcsös. Egyszerűen nem hajlandó elismerni, hogy pusztán a személye nem legitimál erköcsileg semmilyen cselekedetet; és attól, hogy egy tett nem jár anyagi haszonnal, még lehet erkölcstelen.

A feddhetetlenség - fontos miniszterlnöki erény! - pedig nem a jogerős bírói ítéletek hiányát jelzi.

Meglepetés!

Tegnapi előrejelzésünkkel ellentétben ma reggel úgy tűnik, Orbán Viktor elfogadta Gyurcsány Ferenc kihívását; bár a mód, ahogy a részleteket megbeszélték, némileg különös. Végül is az ember bizonyos egyértelműséget várna el ilyen helyzetekben; ezzel szemben Orbán elég különösen kommentálta a vitára való felkérést:

"Minden ügyben, ami az ország dolgát szolgálja, a miniszterelnök úr mindig számíthat rám. Ha segítségre van szüksége, mindig állok a rendelkezésére ? mondta akkor Orbán Viktor. Csak arra kérem, hogy ne értelmetlen és fölösleges vitákra fecséreljük el az erőket, hanem az ország szempontjából fontos dolgok megbeszélésére. Egy dolgot szeretnék kérni, hogy ez ne politikai bokszmérkőzés, ne fölösleges szócsata, ne szócséplés, elvesztegetett idő, ne kampány, hanem komoly munka legyen! Az ország elég nehéz helyzetben van, érdemes komolyan beszélni a bajokról és a megoldási lehetőségekről ? fogalmazott a Fidesz elnöke."

http://www.mno.hu/index.mno?cikk=293985&rvt=2

Tekintettel arra, hogy a fenti mondatok maguk is tekinthetők vegytiszta kampánynak, némileg nehezen értelmezhető az exminiszterlnök kérése; mégis érdekes lesz azonban látni, mi lesz pénteken. Mert a vitának ez az értelmezése - a szegény, fiatal tapasztalatlan miniszterelnök, amikor látja, milyen nehéz helyzetben van az ország, forduljon csak bátran elődjéhez - aligha felel meg a szocialista partnernek. Az Orbán által felfestett alapállás - az ország nehéz (vagy ahogy máshogy fogalmaz: válságos) helyzetben van - szintén nem igazán kedvez a konstruktív vitáknak.

Orbán nyilvános vitán utoljára Horn Gyulával szemben volt formában. Nagy kérdés tehát, hogy mire játszik ezzel. Mert ha egyik fél sem hajlandó engedni, tehát Gyurcsány nem megy bele a nagypapa által korrepetált kisiskolás, vagy Orbán meg a miniszterlnök által lelepzett ellenzéki kampányvezér szerepébe, akkor elég érdekes helyzetre lehet számítani; adott esetben még a botrány sem elképzelhetetlen; márpedig ez finoman szólva is kétélű fegyver. Még a legplauzibilisebb magyarázat, hogy már teljesen biztos a választási győzelemben.

Az exminiszterelnöknek alighanem sikerült olyat lépnie, amire sokan aligha számítottak. Hiszen a fentiekhez nagyon hasonló szavakkal ki is hátrálhatott volna a vita előtt. Érdekes péntekünk lesz.

Grafikonok, miniszterelnökök

Lehet, hogy csak jelen sorok íróját zavarja, de mindenképpen érdemes regisztrálni, hogy Gyurcsány Ferenc retorikája egyre inkább közelít a négy évvel ezelőtti Orbán Viktoréhoz. Ebbe beletartozik a kormány teljesítményéről szóló fizetett hirdetések mániája is - ezek legalább annyira hiteltelenek, mint amennyire megkérdőjelezhetőek. És ehhez még külön rosszindulat sem kell: egyszerűen nem lehet elhinni, hogy bonyolult gazdaságpolitikai kérdésekről hitelesen lehet tájékoztatni néhány grafikon segítségével.

Mintha bizony az emberek így hoznának döntéseket: elővennék a KSH évkönyvét, egy táblázatkezelő segítségével összeállítanák az őket érintő grarfikonokat, és ha tetszetős eredményt kapnak, bizalmat szavaznak a kormánynak, ha nem, leszavazzák azt. Holott akit érdekel a politika, az sokszor, többféle forrásból tájékozódik, és maximum már eleve meglevő, erős elkötelezettségét erősíti tovább egy ilyen hirdetés; az alacsony iskolázottságúaknak sem ez számít. Ki-ki pontosan tudja, hogy mit vár a kormánytól, és ha nem kapta meg, nincs az a hiperbola, ami eltérítené a protestszavazástól - nálunk még csak ennek vannak igazán mély és sikeres hagyományai.

Gyurcsány televíziós vitára hívta ki Orbánt. Hogy minek, az egyelőre nem derült ki; az viszont tudható, hogy a Fidesz vezetőemberének nem kenyere az éles, szabad vita. Alighanem fel tudja mérni, Gyurcsány kettejük közül még mindig rokonszenvesebb, dinamikusabb figura - egyelőre. A hatalmáért való rettegés és az arrogancia ugyanis neki sem áll túlságosan jól.