Reménytelen, de nem súlyos

Elsőre azt gondolná az ember, hogy az ellenzéki pártoknak igazán érdeke, hogy az Alékotmánybíróság zavartalanul működhessen - a Fidesz mégsem megy bele abba, hogy legalább azt a két bírót megválasszák, akinek a személyével kapcsolatban konszenzus van. Nyilván azt gondolják, hogy ez a bizonytalan helyzet a harmdik jelölt esetében erősíti majd a zsarolópotenciáljukat.

Erősen kérdéses, hogy a jelölés lepasszolása a köztársasági elnöknek bármit is enyhítene a helyzeten. A köztársasági elnök tekintélye elvben persze sokat segíthetne; Mádl Ferenc azonban nem habozik újra meg újra kimutatni jobboldali elköteleződését, ha alkalom nyílik rá - ha utódja is ezt a gyakorlatot követi majd, ez inkább csak egy újabb szereplő beiktatása lesz a pártpolitikai játszmákba.

Sokkal keményebb garanciális elemekre lenne szükség; olyanokra, amelyek komoly szankciókkal járnak az Országgyűlésre nézve, ha nincs működőképes Alkotmánybíróság. Mivel azonban a törvényeket is ugyanezek a képviselők hozzák, sok illúziónk nem lehet. A helyzet reménytelen, de egyelőre még nem súlyos.

Nincs alku

Molnár Gyula, az MSZP fővárosi elnöke bejelentette: Demszky Gábor nem lesz az MSZP és az SZDSZ közös főpolgármester-jelöltje. Érdekes bejelentés. Egyrészt gigantikus politikai hiba, másrészt fontos üzenete is lehet.


A bejelentés gigantikus politikai hiba, mert az MSZP eddig csak pofára esni tudott a főpolgármester-választásokon. Ha Demszky bukik, aligha valószínű, hogy a fővárosiak az SZDSZ örök koalíciós partnerében látják a megváltást. Sokkal valószínűbb, hogy Demszky bukása esetén egy fideszes jelöltet válasszanak, és a városháza közgyűlésében is beáll végre a jobboldal által oly régen várt fordulat.

Fontos azonban észrevenni, hogy Demszky bukása nem lefutott meccs. Népszerűségvesztése alapvetően pitiáner hibák miatt következett be, noha kétségkívül igaz, hogy ezek felhívták a figyelmet arra is, hogy ez a Budapest nem teljesen az a világváros, amit akartunk - ugyanakkor talán nem is az az élhetetlen szeméttelep, amilyennek azt a Fidesz lefesti. Ennélfogva nagyon sok függ a választók aktuális hangulatától, kicsit konkrétabban a 2006-os országgyűlési választások eredményétől, lefolyásának mikéntjéről. Ha általános hangulatot sikerül a koalíció felé fordítani, akkor Demszky lesz a főpolgármester; hiszen az MSZP mindig is csak egy bágyadt másodhegedűs tudott lenni. Valószínűtlen, hogy most ugorna elő a semmiből egy karizmatikus, szikrázóan intellgens fővárosi MSZP-politikus.


Ennél talán lényegesebbek azok a közvetett következtetések, amit a bejelentésből le lehet vonni. Függetlenül attól, hogy az Molnár Gyula magánvéleménye volt-e vagy sem, az azért sejthető belőle, hogy jelenleg nincs működő háttéralku az MSZP és az SZDSZ között - ez bizony előrehozott kampány volt a javából. Aligha járult hozzá ahhoz a hangulathoz, hogy az SZDSZ támogassa az MSZP hamarosan megnevezendő köztársaságielnök-jelöltjét. Ebből két dolog következhet.

Vagy az, hogy az MSZP szeretné erejét demonstrálni a kisebbik koalíciós partnerrel szemben, azzal, hogy rámutat: nincs más választása, mint támogatnia az MSZP jelöltjét, bárki legyen is az. Ez egyébként alighanem egy jó nagy melléfogás lenne, hiszen az SZDSZ-nek jó ideje ez az első igazán komoly sansza arra, hogy bizonyítsa elveszerűségét: ha az MSZP pártpolitikust, ne adj' Isten Szili Katalint jelölné a posztra, az alighanem az első jelölt lenne, aki a választás mindhárom fordulójában megbukik. Vagy pedig az MSZP olyan jelöltet kíván jelölni, amely mögül az SZDSZ-nek nem érné meg kihátrálnia. Ebben az esetben nem teljesen értelmetlen Molnár Gyula lépése - egyszerűen csak szarvashiba.

Vállalom

nagyon nem szeretek ilyen cikkeket olvasni. Írni még kevésbé. De talán, talán ha valaki befolyásos politikus, meggondolhatná, mit mond. Például nem biztos, hogy egy forradalmat egy kisebbségre kell kenni teljes egészében. Egyáltalán. Egy olyan időszakban, amikor minden szocialista állam azon van, hogy antiszocializálódjon (mármint: kaptitalizálódjon), talán nem az áldozatok hibává kellene avanzsálni azt, hogy meghaltak, hanem kivételesen fel kellene vállalni, hogy igen, mi is hibásak vagyunk azért, hogy elnyomott kisebbségeinket (ellen?)forradalom jelszó alatt tömegesen legyilkoltuk. És nem nonszenszekről kellene értekezni.

Mert amit most tesz Iliescu úr, az nem más, mint hergelés, ami talán a jelen helyzetben (értsd itt: román-magyar kapcsolatok stabilitása) nem a legszerencsésebb.

A mumus

Sajnos egyre inkább úgy néz ki, az SZDSZ-en fog múlni, beint-e az MSZP arcátlanságának vagy sem a köztársaságielnök-választáson. Szili Katalin ugyanis egyre esélyesebbnek tűnik; holott talán Torgyán József óta nem forgott a közbeszédben ennyire rossz és egyértelműen alkalmatlan elnökjelölt.

Az unintellgens, opportunist, érthetetlen nyilatkozatok (l. zsákmánypárt) nagy mestere gyakorlatilag képtelen volt olyan közéleti megnyilvánulást tenni, amire jó szívvel gondolhatnánk vissza. Gyakorlatilag saját szavazóihoz nem tudott lojális lenni soha, de a politikai érzéke is a nullával egyenlő: teljesen elvtelenül és az erőviszoyokat abszolút rosszul mérlevelve lavírozgatott saját pártjában, mondjuk a miniszterelnök-váltáskor vagy a népszavazás kapcsán. És egy ilyen emberről kellene elhinnünk, hogy képes lesz a nemzet egységét megjelenítő, felelősségteljes politikusként viselkedni.

A nagyobbik kormánypárt cinizmusa ezen a téren egyre nyilvánvalóbb: Hiller István újra és újra megismételt nyilatkozata arról, hogy az új jelöltnek közel kell állnia a szociáldemokrata értékekhez, egyértelműen jelzi, hogy az MSZP most végre magának akar köztársasági-elnököt választani.

Reménykedjünk benne, hogy a többi párt, még ha nem is mindig képes felelősségtelejen gondolkodni, legalább azt felismerik, hogy ez nekik sem érdekük.

Véráldozat

Pokorni Zoltán Népszabadságbeli nyilatkozata a magyar oktatási kérdésekről nem egyszerűen egy politikusi, szavazatszerző rutinnyilatkozat; a magyar oktatásügy hű tükre.


A magyar oktatásügy szereplőire nagy többségében igaz, hogy voltaképpen egyetlen célt ismernek el legitimnek: a status quo fenntartását. Mindenkinek maradjon meg az állása, ne kelljen új rendszerekkel bajlódni, és lehetőleg senki ne kontárkodjon bele a helyi kiskirályságokba.

A mostani oktatási kormányzat volt az első, amelyiknek sikerült egy ciklus alatt keresztülnyomnia olyan változásokat, amelyek talán alkalmasak lesznek már arra, hogy ne lehessen őket visszafordítani. A szféra tehetetlensége ugyanis igen nagy: a mostani, alapvető jogszabályi változások megszüntetése hihetetlen káoszt okozna.

Kétségtelen persze, hogy Magyarországon, ahol a változások elszabotálásának évszázados hagyománya van, nem lehet ilyesmit véráldozatok nélkül végrehajtani. Az iskolák azt remélték, hogy ha törvényi kötelezettségeikre fütyülve nem készülnek fel a kétszintű érettségire, akkor majd a szabályozás is követi az ő tehetetlenségüket. Az egyetemek egy része azt gondolta, hogy ha szívósan ellenáll mindenféle reformtörekvéseknek, mindig csurran-cseppen majd némi plusztámogatás; ezzel is megússzák a szerkezeti reformot, lehet tovább nosztalgiázni a régi szép időkről.

Kétségkívül sajnálatos persze, hogy itt nem csak a rendszer hanyag műkdötetői, hanem felhasználói is sérülnek; őket aligha vigasztalja majd, hogy pár év múlva már egy olyan oktatási rendszer lehet majd Magyarországon, ami a jelenleginél sokkal nagyobb hangsúlyt fektet majd a minőség védelmére, és sokkal kevesebben laknak majd jól a rendszerből elszivárgó milliárdokból.

A meglepett ellenőr

Nem várt mértékben szegik meg az alkoholtartalmú italok és a dohánytermékek reklámozására és értékesítésére vonatkozó szabályokat a kereskedők és a vendéglátósok.

Mindezt Póka György, a Nógrád Megyei Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség igazgatója nyilatkozta a Népszabadságnak. A nyilatkozat azért meglepő, mert jelen sorok írója egyszerűen nem tudta volna elképzelni, hogy az adott szabályozásnak van olyan pontja, amit betartanak.

Hivatalosan ugye a magyar állam mindent megtesz polgárainak egészségéért; valójában persze betegre keresi magát a dohány és a cigaretta adóján. Ha mondjuk feleannyit tenne az alkohol és a nikotin, mint mondjuk a kannabisz ellen, akkor már talán egy kicsit kevésbé lenne meglepő, hogy mégsem történik semmi az ügyben.

Jelenleg a megelőzésnek ugyanis gyakorlatilag csak ellenérdekeltjei vannak. Az államnak púp a hátán az ezzel kapcsolatos adminisztráció és adókiesés. A cigaretta és a pálinka elleni küzdelemmel nem lehet szavazatokat szerezni; veszíteni talán lehetne. A cigarettát vásárló kiskorúaknak ciki lenne, ha idősebb társaikhoz kellene fordulniuk; az eladóknak felesleges macera lenne a szabályokkal való foglalkozás. Minden pénztárba kiragasztották a tetszetős címkéket a vonatkozó rendelkezésekről, ezzel mindenki be kell, hogy érje. Biztos nem ér kevesebbet, mint a sárga karikák a képernyő jobb alsó sarkában.

Lejárt

Lejárt Kondor Katalin rádióelnöki mandátuma; a kuratórium új pályázatot írt ki. A lépés, bár nyilván egy csepp meglepetést sem okozott, (hiszen melyik kormány szeretne az ellenzékhez szervilisen hű, nyíltan pártos rádióelnököt választani a saját nyakába) mégis alkalmat teremthet arra, hogy a rádió helyzete egy kicsit talán konszolidálódjék.

A jobboldal emlegetett balliberális médiatúlsúly ugyanis elég relatív. Kétségkívül igaz, hogy nincs objektív, jobboldali színezetű, színvonalas napi- vagy hetilap a piacon, így az, aki nem vevő a jobboldali radikalizmusra még selyempapírba csomagolva sem, kénytelen a "balliberális" megfelelőiket olvasni; ugyanakkor a Magyar Rádió a vidéken élő, iskolázatlan réteg számára az egyik legfontosabb információforrás.

Persze semmi sem lenne kevésbé kívánatos, mint a Nap-Kelte - egyelőre nem létező - rádiós megfelelőjét beszabadítani a közszolgálatba; ugyanakkor lehet, hogy a Fidesz azért még ma sem érdemel közpénzből finanszírozott, saját rádióadót.

Kényszerszünet

Jelen sorok írói nem csak ezt a blogot vezetik, de az ELTE egyik újságját is elég szorgalmasan írogatják. Az ELTE jelenlegi válságának köszönhetően korán kelnek, későn fekszenek, közben vagy írnak vagy másokat hallgatnak; ha a billentyűzetet látnak, visítanak.

Kedves olvasóink még néhány napos türelmét kérjük.