Ó világ

Az a baj, hogy bár Európának nagyon fontos bejelentés az, amit Kerry tett, miszerint ő nyitna az óvilág felé, fontosnak tartja, hogy jó diplomáciai kapcsolata legyen Külfölddel, de sajnos Európa nem szavaz a választásokon. Ellenben az amerikaiak igen.

Ezzel persze nem az a probléma, hogy mi mondjuk nem szólhatunk bele abba, kinyír-e bennünket a világ legnagyobb hatalma vagy sem (mondjuk, ha iraki civilek vagyunk egy terroristák lakta városban), hanem az, hogy az amerikaiakat a legkevésbé sem érdekli, mit gondolnak róluk a sznob, perverz európaiak. Sőt.

Az az érzésem, hogy bár ez a gesztus Kerrytől nagyon kedves, megható, és ha esetleg megválasztják (amit, úgy néz ki, nem fognak megtenni), nagyon hasznos is, semmire sem jó választás-ügyben. Ugyanis az amerikaiakat csak és kizárólag egy vonatkozásban érdekli a "Nagyvilág". Ha valaki bántja őket, akkor megvédik magukat. Egyébként meg hagyják őket békén.

A magyar demokrácia második legmegdöbbentőbb eseménye

Gyurcsány Ferenc nem hívta meg a Magyar Nemzetet egy háttérbeszélgetésre; szintén a Magyar Nemzet közlése alapján a miniszterek informális utasítást kaptak, hogy bojkottálják a lapot. Hollós János, a Magyar Elektronikus Újságírók Szövetségének elnöke szerint "amenynyiben valósak a kiszivárgott hírek, akkor a magyar demokrácia történetének legmegdöbbentőbb eseményével állunk szemben".

Kezdjük talán ott, hogy a kormány Magyar Nemzettel szembeni magatartása semmiképpen sem nevezhető helyeselhetőnek - elegánsnak különösen nem. Függetlenül attól, hogy pontosan lehet tudni, hogy a Magyar Nemzet tendenciózusan fog tájékoztatni; a sajtószabadság lényegi részéhez tartozik, hogy véleményének ki-ki tetszése szerint adhat helyt. A kormányzatnak pedig az a feladata, hogy tájékoztassa a sajtót, nem pedig hogy saját értékrendje alapján szelektáljon.

Kérdés lehet persze, hogy ez a tájékoztatás mire is terjed ki. Egy laikus talán nem feltétlenül tudja, de egy sajtótájékoztatóra bejutni egyáltalán nem nehéz: egy telefon, és onnantól kezdve az ember rajta van egy gigantikus listán, amit gyakorlatilag soha nem szűrnek. Onnantól kezdve olyan kérdéseket tesz fel egy miniszternek, amilyet csak akar.

Jelen sorok írójának történetesen volt már szerencséje ahhoz, hogy a Magyar Nemzet oktatási tudósítójával üljön végig sajtótájékoztatókat; a feltett, gusztustalanul provokatív és a témához egyáltalán nem tartozó kérdések (illetve az előző kormányzat idején a gátlástalan alákérdezés) nem a miniszternek, hanem a többi újságírónak lehettek inkább frusztrálóak. Magánemberként tehát akár meg is érthetjük a miniszterelnököt, ha nem szeretne olyan embereket meghívni egy sajtótájékoztatóra, akiknek az egyetlen célja, hogy őt provokálják. Végső soron ugyanis nem azért hívja meg a sajtó képviselőit a munkaidejében, hogy őt hergelhessék, hanem hogy kötetlen formában adhasson tájékoztatást.

És ami a legfurcsább: a Fidesz-kormány nem is titkoltan diszkriminált akkor ellenzékinek minősített lapokat. Nem emlékszünk, hogy Hollós János akkor mennyire tartotta megdöbbentőnek ezt a gyakorlatot. Pedig rendszeresen készített "interjúkat" a miniszterelnökkel; éppenséggel rákérdezhetett volna.

Vita, utolsó rész

Nos, ezen is túl vagyunk. Én csak azt nem értem hogyan lehetséges az, hogy ilyen egyértelmű viszonyok mellett mégis B vezet még mindig. Egy felmérés szerint hét lehetséges alternatíva közül csak egynél nyerne K. Pedig annyival értelmesebben tud beszélni. Annyival logikusabb és egyértelműbb a kifejezésrendszere. B beszél a levegőbe, míg K elmondja, hogy mi rossz, és mi lenne ehelyett, ha ő lenne az elnök. A legutóbbi vitán főleg belpolitikai kérdések kerültek szóba. K elmondhatta megint a kedvenc frázisát, miszerint B a felső egyszázalék zsebébe juttatja a pénzt, bezzeg ő a 200 000 dollár alatti jövedelműeknél nem tervez adóemelést.

K másik kedves szövege, miszerint 1.9 millióval kevesebb munkahely van ma az USAban, mint négy éve, szintén gyorsan terítékre került, a "medicare"ről nem is beszélve (ez az egészségbiztosítás), aminél gyönyörűen sorolta, melyik államban hányan vesztették el a "medicare"-jüket.

Szó esett még az egyneműek közti házasságról és az abortuszról is - két olyan téma, amely itt, Európában szinte természetesnek tekinhető (az utóbbi biztosan), de Amerikában ezek nagy vitát kavarnak. Bush természetesen mindkettő ellen érvelt, ellenben Kerry az államok hatáskörébe tenné a kérdéseket. Mindketten egyetértenek abban, hogy a házasság "férfi és nő között létezhet", de K mégis rugalmasabb ezügyben. Sajnos Dick Chaney lányát hozta fel példának, melynek következtében a jobboldaliak teljesen felháborodtak (szintén olyan dolog, amit nem értek meg, Ms. Chaney ugyanis leszbikus aktivista, és kifejezetten kampányol a homoszexuálisok jogaiért, sőt, ezt apja is támogatja!).

Az abortuszról az álláspontkülönbségeket már ismertettem az előző vitáról szóló cikkben. Most annyit tennék hozzá, hogy Kerry, aki katolikus, maga elítéli az abortuszt, de nem kíván "katolikus elnök" lenni, ellenben (mint Kenedy), "egy elnök, aki katolikus". Ennek kapcsán szóba jött a hit kérdése, Bush (surprise, surprise) bölcsességért imátkozik (meg nagyon szép dolgokért is, pl. az országért, meg a családjáért), Kerry pedig ezt nagyon tiszteli, és nem is tud semmit mondani, amivel ellenkezne.

Megint a végén jött a vicces rész. A feleségekről szólva a vitapartnerek licitálták egymást abban, kinek van "nadrághordóbb" neje. Mit tanult a feleségétől? kérdésre B azt válaszolta: meghallgatni. Kerry válaszában azt mondta, mind jól beházasodtak, talán ő a legjobban. Hát, tényleg nem rossz egy Heinz-nét elvenni... Mindenki nevetett.

Az a bizonyos nüansznyi különbség

Zuschlag János olyat mondott, amilyet kultúrember, de különösen politikus nem mondhat ma Magyarországon: a Hír TV kamerája előtt poénkodott egy sort a holokauszt áldozatairól.

A hírt természetesen öles betűkkel hozta a Magyar Nemzet, aki persze maga is tud necces dolgokat mondani; a Fidesz lángpallossal sietett a helyszínre rendet tenni. Teljes mértékben osztjuk felháborodásukat, annál kevésbé értjük, hogy miért késett az elmarasztalás, amikor Pokorni Zoltán és Pálinkás József kalákában lépetek fel az amúgy is minősíthetetlen Magyar Demokrata születésnapján, az Egészséges Fejbőrrel kalákában.

A Fidesz hasonló helyzetekben szorosra zár. Pálinkás és Pokorni a sajtószabadságot mentek védelmezni a szkinheadzenekart meghívó újsághoz, amelyet egy két évre elítélt főszerkesztő vezet. A politikai leázalagozása, lámpavasra lógatása, felismerhetetlenné verése pedig egyszerűen támadó hangú publicisztika.

Zuschlag János reflexből kért bocsánatot. A Fidesznek ez nem volt elég; a Tilos rádiónál sem volt. Az MSZP azonban - és ez adhat nekünk reményt - nem állt a képviselő mellé, aki cseppet sem mellesleg most már a képviselői mandátumáról is felajánlotta a lemondását.

A hülyeség platformfüggetlen - mondta Hiller István, a szégyenteljes esetre reagálva. A hülyeség elítélése viszont, úgy tűnik, szerencsére nem.

A mindent elsöprő lottóötös

Persze még nagyon korán van ahhoz, hogy bárki is előre ihasson a 2006-os választások bőrére, de azért érdemes egy pillantást vetni a Medián nem sokkal a kormányváltás után napvilágot látott közvélemény-kutatási adataira. Nyugodtan állíthatjuk: Gyurcsány repülőrajttal indult.

Nem igazán lehet büszke az az ellenzéki politikus, akinek politikai ellenfele írd és mondd 18 ponttal növeli a népszerűségét akkor, amikor már jó ideje megadta a startjelet a párt felsővezetőségétől kezdve a bükkábrányi helyi szervezet kifutófiújáig mindenkinek az illető támadására. Szili Katalin 9, Hiller István és Kiss Péter 8, Draskovits Tibor (pénzügyminiszter!) 7 ponttal növelte népszerűségét, míg az ellenzék mindössze két, statisztikailag tuti jelentős változást tudott elkönyvelni: Herényi Károly és Pokorni Zoltán 5-5 százalékos népszerűség-vesztését. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy az MSZP-nek a pártpreferenciák terén is sikerült fordítania a tendenciákon, bízvást fogadhatunk arra: lehet, hogy most már Orbán Viktor is bánja, hogy lottóötösnek találta nevezni Gyurcsány kinevezését.

Ez bizony, "hölgyeim és uraim, kedves barátaim", vegytiszta kommunikációs csőd. Gyurcsány és tsi még az égvilágon semmit nem tudtak letenni az asztalra, amit az emberek a bőrükön érezhettek volna: kizárólag a kommunikációs hadjárat folyt, és papírforma szerint a Fidesz volt lépéselőnyben. Most egy kis szürke pacni valahol a látóhatáron.

És tegyük hozzá: a meccsnek még messze nincs vége; hamarosan elnököt választ az MSZP, utána pedig adott lesz a lehetőség, hogy a párt szorosra zárja a sorait; ismét lesz elnöke a pártnak (Kovács Lászlónak már túlságosan is kifelé áll a szekere ahhoz, hogy komolyan lehessen venni); Orbánnak pedig talán nem ártana lassan előásnia valahonnan rozsdásodó csatabárdját és visszatérni a pártpolitikai küzdelmekbe. A hülyén semmibe bámuló bronzsobor imázsa valahogy nem áll jól neki.

Nem sokon múlhatott...

Minden cinizmus nélkül: határozottan üdvözlendő, hogy az MSZP a nőknek is teret ad a politizálásban. Azt a tézist azonban, hogy előbb a lehetőségnek kell megnyílnia, és majd csak jóval utána jelennek meg a tényleg rátermett jelöltek, Szili Katalin politikai bakugrásai után Lamperth Mónika is igazolni látszik a Népszabadságnak adott interjújában. Igyekszik határozottnak és keménynek lenni; ami azonban csak akkor ér valamit, ha a riporter nagyon gyakorlatlan vagy az interjúalany kész igazat mondani. Jelenleg egyik eset sem áll fenn.

A belügyminiszter asszony szemlátomást arra szánta el magát, hogy ha sarokba szorítják, akkor részben arroganciával, részben a hivatalos álláspont szajkózásával fog válaszolni. Az eredmény semmiképpen sem szimpatikus.

Megingathatatlanul állítja például, hogy belügyminiszteri széke egy pillanatig sem forgott kockán. Ugyanakkor azt is mondja, mihelyst kiderült, hogy belügyminiszter lesz, úgy érezte, vissza kell lépnia a pártelnöki jelöléstől. Ez így, ebben a formában semmiképpen sem tiszta - és mivel ő nem válaszolt a kérdésre, ezért sajna nekünk kell találgatnunk. Tudható ugyanis, hogy Lamperth Mónika előbb jelöltette magát pártelnöknek, mint hogy a kormányválság elkezdődött volna.

Gondolhatjuk például azt, hogy Gyurcsány feltételül szabta belügyminiszterré való kinevezéséhez, hogy lépjen vissza. Ettől nem teljesen függetlenül értékelhetjük úgy a politikusnő szavait, hogy rájött, teljesen esélytelen a pártelnöki posztra, így inkább ráhajtott a belügyminiszterségre. Ekkor persze már semmibe nem került a Belügyminisztérium iránti elköteleződését azzal is demonstrálni, hogy visszalép.

Szintén nem túl ízléses azt állítani, hogy a párt felsővezetésének két jelöltje lett volna. Főleg azért nem, mert a kérdéses időszakban minden igaz magyar a rádióra/képernyőre tapadva figyelte, hogy mi lesz, s aligha felejtették el túl sokan, hogy Kovács László, a Toller László lemondásával fémjelzett elnökségi ülés után félreérthetetlenül egy jelöltről beszélt.

Mindehhez képest már csak hab a tortán, hogy Gergényi országos rendőrfőkapitányi kinevezése kapcsán pedig Medgyessy hátába döfi a kést, szolidan szabadkozva: sajnálja, hogy nem volt elég határozott.

Persze Lamperth Mónika álláspontja nagyon is érthető: ő most nem engedheti meg magának a túlzott őszinteséget, a karakán kiállást a tények mellett. Mivel válaszai teljesen megbízhatatlanok, ezért nyugodtan gondolhatjuk, amit akarunk: speciel most azt gondoljuk, hogy Kovács és Lendvai tényleg csak az utolsó pillanatban rántották vissza a szakadék széléről.

Helyzetjelentés a sárfürdőből

Kedves hangvételű publicisztikájában Dévényi István némi áttétellel ledisznózza a Demszkyre szavazó budapestieket - áttételek nélkül mindössze semmivel sem hízelgőbb, talán csak némileg nehezebben dekódolható ogre marad. Eszerint szeretünk a sárban hemperegni és nem élünk emberhez méltó életet. Kösz.

Demszky persze egy igen vaskos szálka a jobboldal szemében. Budapest igencsak kemény falat, ha éppen nem egy megkerülhetetlen tényező a választások szempontjából: a büdös, pesti prolik egyszer már nagyon befűtötttek a Fidesznek, akik most aztán gondolkodhatnak azon, hogy tényleg Alcsútdoboznak kellett volna prioritást élveznie a fővároshoz képest. Vagy hogy tényleg megérte-e ennyire megsértődni azon, hogy Orbán Viktort és az általa vezetett pártot az istennek se fogadja el a fővárosiak többsége, hanem mindig ugyanazt a főogrét választják maguknak.

Természetesen a szóban forgó főogre ezúttal mintha egy kissé elvesztette volna politikai éleslátását; az elmúlt négy hónapban legalábbis annyi politikai és kommunikációs hibát követett el, amennyi tíz kisebb arcú politikus megbuktatására elegendő lett volna. Szögezzük le gyorsan: nincs azzal semmi baj, ha valaki az Adrián vesz nyaralót, de aztán ne sokkolódjon attól, ha kénytelen azt tapasztalni: politikai ellenfelei kizárólag a Csillaghegyi strandot tudják neki nyaralási helyszínként elfogadni. Csak egy kicsit gáz, ha valaki hivatali sofőrrel kell megy nyaralni - gigantikus félrelépés azonban, ha ez a smucig alak történetesen a folyamatos támadások kereszttüzében álló főpolgármester.

Meglehet, a magyar jog ellentmondásos az európai parlamenti képviselőség szempontjából - Demszkynek pont ezért nem lett volna szabad belemennie. Ráadásul nem is tüntette fel őt túlságosan jó színben: ez a fajta álláshalmozás a közvélemény szemében bizony harácsolásnak tűnik, és egy politikusnak ezt is figyelembe kellene vennie. A közigazgatási hivatal vezetője körüli hercehurca pedig egyenesen undorító - Demszky lemondása pedig már késői ahhoz, hogy hiteles lehessen.

Könnyen lehet, hogy Budapest főogréjának napja leáldozóban van; ha már nem rég késő, akkor talán itt lenne az ideje cselekedni. Mert a végén még kiderülhet: egyáltalán nem axióma, hogy Budapest főpolgármestere Demszky Gábor főogre legyen.

A spanyolviasz

Gyurcsány alighanem rájött, hogyan lehet a Fideszt sarokba szorítani. Úgy kell viselkedni, mintha az MSZP egy legitim kormány lenne, akinek megvan a szükséges többsége ahhoz, hogy saját programot valósítson meg.

Az eddigiekben ugyebár nem ez történt: a kormány fél szemét mindig Orbánon tartotta, csak nagy ritkán és nagyon óvatosan csípve le ezt-azt a helyenként igazságtalan, de legalábbis irracionális támogatási rendszerből: márpedig így nem lehet igazságos gazdaságpolitikát folytatni. Pontosabban lehet, de annak pénzügyi káosz lett a vége.

Gyurcsány ehelyett felvállalja: ő egy baloldali miniszterelnök, baloldali prioritásokkal. Nem tűzte ki céljának, hogy a tőzsgyökeres Fidesz-szavazókat is egy csapásra meggyőzze: hozzájuk az ő üzenetei amúgy se jutnak el. Olyan prioritásokat hiretett meg, amelyek arra lehetnek alkalmasak, hogy a bizonytalanokat, illetve a nem eléggé aktív, baloldali érzelmű szavazópolgárokat maga mellé állítsa.

Fontos tényező az is, hogy Gyurcsány mellett most már, hacsak nem őrül meg mindenki a pártban, egységesen ott fog állni az MSZP. Lendvai Ildikó aligha fogja habzó szájjal az asztalt verni, hogy minden minisztérium álljon az MSZP határokat nem ismerő lobbistáinak rendelkezésére. A kormányalakítással megkötött kompromisszumok valószínűleg az utolsó alkalmat jelentették, hogy a miniszterek párttámogatást kaptak - az Őszödön tartott kormányülés fő üzenezete mindenesetre ez. Gyurcsány reálpolitikát hirdetett, és már most, röviddel kinevezése után egyértelművé tette, hogy nem hajlandó ideológiai csatározások helyszínévé tenni a kormányt. Megvan a program, meg kell valósítani és ezt kell megvalósítani - pont.

BK

A BK most nem a Bernát "Manó-san" Klára monogrammja kíván lenni, hanem a Bush-Kerry vitát hivatott jelenteni. Ugyanis abban a szerencsében lehetett részem (?), hogy megnézhettem a teljes, vágatlan vitát (a második részt) a tévében.

Sajnos elfogult vagyok (és elméletileg potenciális szavazó is), de igyekszem "tényszerűnek" beállítani a véleményem. Azért írom ezt, mert tényleg erőteljes volt a különbség a két jelölt között. Míg Bush azzal érvelt szinte mindenre, hogy "Kerry mégis megszavazta ezt-és-ezt a törvényt, furcsa, hogy más most a véleménye", Kerry azzal vágott mindenre vissza, hogy "Bush katasztrofális hibát követett el, mikor így indította meg a háborút Irak ellen". És azt hiszem, ezzel a két kiemelt mondattal még nem árultam el a véleményem.

Hogy magára a vitára térjek rá, két nagy kérdés került itt megvitatásra, Irak, valamint a gazdasági helyzet. Az elsőnél a főként azt emelték ki a jelöltek, hogy okos volt-e megindítani a háborút (Bush szerint igen, mert megvédték magukat egy "gonosztól", Kerry szerint viszont fejetlenül, és főleg szövetségtelenül rohantak bele a háború kellős közepébe - melyre Bush megkérdezte, mi van Blairrel, Berlusconival...). A másodiknál egyértelműen arra hegyezte ki Kerry a kérdést, hogy az elmúlt négy évben csökkent a foglalkoztatottak száma, míg Bush szerint a fizetések maguk emelkedtek.

Az adózásról egyértelmű volt a véleménykülönbség: Bush szerint jó az alapkoncepció (mindenki adózzon keveset) Kerry ellenben a szociálisabb megoldások híve: szeretné az egészségügyet támogatni az adókból (főleg a gyerekekét), valamint a jólkeresőket nagyon meg akarja adóztatni - természetesen cserébe az átlagkeresetűeket (200 000 dollár évente) kevésbé terhelné. Hogy egy nagyon populárisnak hangzó kijelentését idézzem "egy százalék a gazdag, ebből a teremből hárman, elnök úr, én, és ha nem harakszol, Charlie (a műsorvezető), te, ellenben nyolcvan százalék az átlagkeresetű, önöket segíteném". Jól hangzik legalább.

Szó volt még az abortusz kérdéséről, ahol Bush általánosított: ez rossz, tehát nem szabad támogatni, Kerry támogatta. Kerry válaszában próbálta felhívni a figyelmet az általánosítás veszélyeire (mit tegyen egy 16 éves lány, akit nevelőapja megerőszakolt, mit tegyen egy nő, akinek az élete forog kockán, ha megtartja a babát). Bush erre csak annyit válaszolt, "a kérdés az, hogy tiltsuk, vagy ne tiltsuk ezt a bűnt. Én tiltanám, Kerry nem". Mmm, szofisztikált teremtés.

A legviccesebb persze az utolsó kérdés volt (a nézők kérdéseket tehettek fel a jelölteknek: a demokraták Bushnak míg a republikánusok Kerrynek): "tud-e mondani három hibát, elnök úr, amelyet elkövetett, de aztán jóvátett?" Meglepetés, Bush erre a jó döntéseit kezde sorolni, és mellékmondatként jegyezte csak meg, hogy "néhány embert rosszul választott ki feladatokra". Kerry persze örömmel sorolta Bush hibáit. Csak azt feledte, hogy hogyan tenné jóvá:)

A vita agresszívnek lett beállítva a fent említett cikkben. Nem volt agresszív. Sokkal kultúráltabban sikerült megoldaniuk a vitát a feleknek, mint azt pl. egy magyar párostól várnánk. Nem mondom, hogy nem voltak mindketten erőteljesek, mert azok voltak, de eszükbe nem jutott volna szidni egymást, sőt kedvesen mosolyogtak egymásra (Kerry legalábbis, Bushnak néha az arcára fagyott a vigyor, ami eléggé viccesen nézett ki), kezet is fogtak az elején meg a végén súgdostak néhány szót egymás fülébe (bárcsak hallottam volna, ahogy egymást szidják:). Még egy dolgot szeretnék kiemelni: mindketten előszeretettel hívták keresztnevükön a kérdező választópolgárokat ("Köszönöm a kérdésedet, Jane", hasonlók). Ez azért "laza".

Akik soha nem adják fel

Ha nem lenne olyan szánalmas, akár röhöghetnénk is a Magyar Demokrata Fórum frakciójának Lakitelek Munkacsoport nevű gittegyletének tegnapi, szenzációsan újszerű kezdeményezésén: ismét indítványozzák Herényi Károly leváltását.

Persze ez a lépés csak látszólag nevezhető politikai öngyilkosságnak, hiszen itt már eleve politikai hullákról van szó. Túlságosan bíztak a Fórum EU-választási vereségében. Tényleg elhitték, hogy csak egy lépésnyire vannak attól, hogy pártjukat átjátszhatják a Fidesznek. Dávid Ibolya önállósági törekvései azonban egyelőre remekül beváltak; a pár héttel ezelőtti, kétségbeesett lépésükkel az érintett képviselők pedig saját maguk alól rántották ki a szőnyeget. Jobb járnak, ha inkább megtanulnak veszíteni. Most már persze nincs mit, nyugodtan játszhatják a kamikazét. Ha az MDF nem hullik szét, Orbán aligha ajánl fel nekik helyet a Fidesz padosoraiban.

Hogy mit lép erre a párt, a frakció; édesmindegy. Herényi most már tutira mehet az újabb törvénysértéssel: biztos lehet benne, hogy az MSZP - a Fidesz által hozott állásfoglalásra hivatkozva - bizton szentesíti majd a frakciótagok esetleges kizárását. Ha pedig már belefáradt az effajta hercehurcába, egyszerűen nem tűzi majd napirendre a javaslatot.

A dolog szolid iróniája az, hogy az ügyön hosszú távon a Fidesz is ugyancsak rajtaveszthet. A két évvel ezelőttihez hasonlatos, szoros, közös listás választási szövetség talán már most ugrott. Vajon mit szólnának a jobboldal szürke eminenciásai egy 4,9 százalékos MDF-eredményhez?

Nem reformszocializmus - konzervatív populizmus

Szellemes és elegáns cikkében Révész Sándor rámutat arra: a polgári gondolkodás egyik sarokpontja éppen az lenne, hogy állam nem termelőként, csak szabályozóként van jelen a piacon, a gazdasági élet motorjai pedig maguk a polgárok. Tökéletes, érvelésében kifogástalan írás, egy, talán nem elhanyagolható hibával: semmi köze a Fidesz-MSZP szembenálláshoz.

A Fidesz ugyanis nem valamiféle következetes "reformszocialista" politikát követ. A Fidesz politikai irányvonala maga a vegytiszta populizmus. Lényegét körülbelü úgy fogalmazhatnánk meg, hogy hosszas küzdelem után a magyar politikai élet lényegében letisztult, létrejött az a politikai erő, amely minden, a nemzet érdekeit szem előtt tartó politikust és közélet iránt érdeklődő magánembert integrálni képes. Ez a világkép egyszerűen nem tűri a gondolatok pluralizmusát: nem hiszem, hogy van fideszes politkus, amelyik úgy gondolna pártjára, mint a többivel egyenrangú, csak éppen más alapértékek mentén gondolkodó pártra.

A Fidesz politikai kommunikációja egyértelművé teszi azt is: a párt számára a politikai harc egyszersmind etikai síkon is zajlik: a nemzet képviselői folytatnak elszánt küzdelmet az országot a nemzetközi nagytőkének kiárusítani kész, érzelemmentes bankárok és az előző rendszerből ittmaradt kommunista funkcionáriusok érdekszövetsége ellen. A jog csak akkor tartandó tiszteletben, ha azok éppen elősegítik a "polgári szövetség" céljainak megvalósulását: a választás csak akkor ünnep, ha Orbán Viktort segíti hatalomra, a bíróság, a rendőrség, az ügyészség csak akkor független, ha tevékenységével nem akadályozza a párt céljainak megvalósulását.

A Fidesz megnyilatkozásaiból levezethetően nem pusztán azért gondolja azt, hogy azért kell megakadályozni a privatizációt, mert "az állam intézi a társadalom és polgárai sorsát, az állam látja, építi a jövőt", ahol " alárendelt részfeladatokat kaphat a civil öntevékenység". Sokkal inkább arról van szó, hogy a gondoskodó állam szerepének fenntartásához szükségesek az olyan állami vállalatok, amelyek segítségével megfelelően meg lehet támogatni a "gondoskodó állam imázsát". Hogy lehessen olcsó gázt, tankönyvet adni, ne kelljen elbocsátani senkit semmilyen, jelenleg állami tulajdonban levő, veszteséges állami vállalatról. Kerül, amibe kerül - és a Fidesz joggal bízik abban, hogy választói nem gondolnak majd bele, hogy mibe kerül. És ennek persze semmi köze semmiféle tervszerű jövőépítéshez.

még egy kis "érdeklődés"

Hmm. Érdekes. Mikor két éve Kertész Imre kapott Nobel dijat, mennyien fel voltak háborodva, hogy nem is magyar, most meg egy izraeli kémikust is magyarrá avanzsáltak. Persze, 13 éves koráig itt élt, a gyereke itt tanul és a többi, de ez az anomália számomra egy kicsit fura.
Persze ez nem a Népszabi következetlensége: nem ez az újság volt az, amely, hát, nem szívesen látta Kertészt a díjjal a kezében. Ez inkább az ország következetlensége. Vagy inkább szembenállása bizonyos kérdésekben...

Félreértések elkerülése végett ezalatt nem az említett újság következetlenségét értem. Inkább azzal szemben állok tehetetlenül (micsoda képzavar), hogy lehetséges olyan ország, amelynek egyik fele egy Magyarországon élő és alkotó (és történetesen zsidó vallású) írót nem tekint magyarnak, míg ugyanezen ország másik fele egy magyar származású zsidó kémikust magyarnak tekint.

Terrorveszély

Tudom, nagyon gonoszul hangzik, amit most mondok, de árulja már el nekem valaki, mi változott azzal, hogy felkerültünk az Al-Kaida listájára, mint terrorizálni való ország? Spanyolországnak netán szóltak, mielőtt felrobbantották a pályaudvarukat? Nem, a legkevésbé sem. És pl. az olaszoknak (de még sokáig sorolhatnám itt a neveket) szóltak, hogy elrabolják egy iraki háborút ellenző segélyszervezet két munkatársát? Nem.
És a legfontosabb kérdés: komolyan gondolják, hogy bárkit érdekel, mi van egy ilyen kicsi államban, mint Magyarország? Mert szerintem ha lesz bármi terrorakció, négyszer nagyobb az esély rá, hogy Lengyelországban legyen bármi, és huszonötszörös az esély az USA-ban (ugyanis ennyiszerese a lakosságuk Magyarországénak).
Ellenben nagyon vicces, amikor vagánycsávók felhívják a MÁV-ot, hogy bombát rejtettek el x vonaton, hahaha. Remélem, elkapják a grabancukat, és jól elfenekelik őket!

Jobb világ?

"A világ sokkal jobb hely most, hogy Saddam Husszein börtönben van, mint amikor még hatalmon volt" - ezt az érvet alighanem soha kell feladnia Donald Rumsfeld védelmi miniszternek. Más érve viszont nem nagyon van, amit még mindig a réggi tűzzel hangoztathatja - hétfőn már éppen csak azt nem mondta: fogalma sincs, miért allította azt a CIA, amit. Immáron gyakorlatilag kétségtelen, hogy Irak megtámadásának pillantában gyakorlatilag nem rendelkezett tömegpusztító fegyverekkel, de hétfői nyilatkozatában már arra sem látott erős és megcáfolhatatlan bizonyítékokat, hogy a Husszein-rezsim kapcsolatot tartott az Al Kaidával (igaz, ezt az állítását már egy néhány órával későbbi közleményében visszavonta).

Ha hajlandóak vagyunk a Bush-kormányzat szemszögéből nézni a dolgokat, akkor akár alá is írhatnánk Rumsfeld álláspontját; jelen sorok írója például egyáltalán nem tartja kívánatosnak, hogy bármilyen rendszer fenntartása érdekében embereket kínozzanak meg, vagy adott esetben végezzenek ki. És ha ez a gyakorlat egyik pillanatról a másikra megszűnik, akkor az a meg nem kínzott és ki nem végzett emberek szempontjából nézve igenis örvendetes fejlemény.

Amiért talán mégis érdemes húzódozni ettől az agyonkomlikáltnak azért semmiképpen sem nevezhető állásponttól, az az ok, hogy az Egyesült Államok akciójába mindenféle nemzetközi felhatalmazás nélkül, a nemzetközi jog nyílt semmibevételével vágott bele. És ez cseppet sem megnyugtató. Nem kellemes arra gondolni, hogy az, hogy Amerika mikor és ki ellen indít háborút, az kizárólag azon múlik, hogy az amerikai elnök szerint éppen ki járul hozzá a legkevésbé a világ szebbé tételéhez. A jog mintha kifejezetten azért lett volna feltalálódva, hogy az önbíráskodásnak gátat szabva a többségi konszenzus határozza meg, hogy kivel szemben, milyen indokkal lehet erőszakot alkalmazni.

S ahol ezt az elvet akármilyen magasztos célok érdekében félreállítják, ahol egy többszázezres hadsereg fittyet hányva az aláírt és szentesített nemzetközi jogra egy személy önkényének megfelelően folytat hadműveleteket, az a világ már eleve nem lehet olyan nagyon szép.

Lazázás

Nem azt akarom mondani, hogy a Fidesz a Jani ellentétben Ferkóval, aki totál lökött, de azért mintha ez az elemzés egy kicsikét részrehajló lenne. Legalábbis a Political Capital Institute igazgatójától. Vagy nem?

Bizonyíték

Wintermantel Zsolt egy fejléc, címzés és dátum nélküli levelet lobogtat sajtótájékoztatóján. Én speciel még soha nem hallottam Wintermantel Zsolt képviselő úrról, talán nem is véletlen, nagy a Fidesz frakciója, valakinek mindenhol el kell kezdenie. A levél - melyet Felkai Gábor leváltott közigazgatásihivatal-vezető írt vona - egyébként azt hivatott bizonyítani, hogy Demszky Gábor Európa-parlementi tisztsége összeférhetetlen főpolgármester pozíciójával, tehát nyilván politikai okokból vátltották le Felkait.

A magam részéről sokkal jobb szívvel fogadtam volna, ha Wintermantel Zsolt egy szeptember 30-i Népszabadságot lobogtat. Ez egyszersmind bizonyíthatta volna, hogy

1. Wintermantel Zsolt olvas újságot.
2. Wintermantel Zsolt Népszabadságot is olvas, nem ragad le a Fidesszel deklaráltan szövetséget kötött Magyar Nemzetnél, széles látókörű politikus tehát.
3. Nem képzeli azt, hogy hülyék vagyunk, aki nem tudnak megkülönböztetni egy hivatalos levelet egy krumplinyomdán kinyomtatott frikálmánytól.

Ezzel szemben tudhatjuk, hogy

1. Wintermantel Zsolt nem olvas újságot, Népszabadságot pedig különösen nem.
2. Wintermantel Zsolt hülyének néz minket.
3. Wintermantel Zsolt lemaradt annál a gyermekkori fázisnál, amit én sepciel már öt éves koromban abszolváltam: akkor képzeltem utoljára, hogy az édesapám Erikáján bepötyögött x-áradat dokumentum.
4. Wintermantel Zsolt képtelen politikai üzeneteit felelősségteljes önállósággal megfogalmazni.

Ezek után Wintermantel Zsolt helyében nagyon remélném, hogy nem fut velem össze egy sötét vasárnapi reggelen egy szavazólapon.

Vezércsere

Már csak hárman vannak versenyben a Magyar Szocialista Párt elnöki posztjáért: a legesélyesebbnek tartott Hiller István, Toller László és Szekeres Imre. Tekintettel arra, hogy a párt jelenleg mélyponton van, aligha mindegy, kinek a koncepciója valósulhat meg.

Sok kétség persze most már nem nagyon vetődhet fel: Hiller István riválisainak a negyedikről a fejére pottyantott féltéglán kívül nem sok eszköz áll rendelkezésére ahhoz, hogy hatalmas előnyét visszaszorítsák. Mellesleg, ha csak egy pillantást is vetünk a még versenyben levő jelöltek programjaira, ezen aligha lehetünk meglepődve: klasszikus értelemben vett programnak egyedül a kultuszminiszter által leadott dokumentumot nevezhetjük. A szép nagy, kövér betűtípussal írt jelszavak és az egzisztencialista tépelődések, valamint annak írásba foglalása, hogy a jelölt maga is meglepődött, amikor jelölték a posztra, ugyanis aligha alakalmasak arra, hogy egy dinamizmusra és sikerre szomjazó párt kongresszusi tagjait feltüzelje. S ez nyilván csak az egyik, s talán nem is a legfontosabb tényező, ami Hiller István mellett szól: viszonylag kevés teátrális gesztussal tette a dolgát; arcát még azok is ismerhetik, akik amúgy mérsékelten érdeklődnek az MSZP-s politikusok teljesítménye iránt.

Az elnökjelölési procedúra talán legörvendetesebb eseménye, hogy Szili Katalin, a magyar baloldal leginfantilisebb alakjainak egyike végképp kiesni látszik a pixisből. Elnök és elnökhelyettes most már egészen biztosan nem lesz belőle; de még ha nyer is az MSZP 2006-ban, aligha lesznek majd tömegével, akik jó ötletnek tartják majd parlamenti elnöki mandátumának meghosszabbítását. Jobboldali populista nyilatkozatokkal, és azzal a koncepcióval, hogy ő nő, akinek van egy bazi nagy köténye, még Magyarországon sem lehet valaki élvonalbeli politikus.

Az elnökhelyettesi posztra jelöltek közül a legtöbbekkel viszont sokkal kevésbé járnánk jól, talán az egy Juhász Ferencet leszámítva, aki Hiller István mellett a másik olyan politikus az MSZP-ben, aki próbál képes józan, modern politikusszerep felvállalására. Ellenpontnak viszont ott van a jelöltek között Ujhelyi István, aki az MSZP fogcsikorgatóan irritáló populizmusának élharcosa - a fideszes Rogán Antal harmadosztályú megfelelője.

Mindenképpen érdekes lesz tehát figyelni, milyen vezérkart állít maga elé az MSZP - Hiller Istvánnak pedig ezúton is üzenjük, próbáljon meglenni saját tévé nélkül.

A Fidesz és a kormányváltás

Politikai monologizálásom első témája a magyar köztársaság történetének első menetközbeni kormányváltása, illetve az ún. jobboldal reakciója minderre.

A hivatkozott cikk Bayer Zsoltnak, a magyar politikai újságírás egyik igen markáns alakjának terméke. Eredetileg egyébként nem is ez, hanem Orbán Viktor egy hétvégi beszéde volt betervezve, melyben kijelenti: a kormány illegitim, a választók nem erre a kormányprogramra szavaztak; ez az írás azonban sokkal tipikusabb, és sokatmondóbb.

A magyar jobboldali politika jelenlegi alapállása, hogy különböző okoknál fogva ugyan, de kizárólag egy jobboldali kormány lehet legitim. A most szinte az egekbe magasztalt Medgyessy Péternek annak idején a választójogi legitimitását vitatták, a szavazatok újraszámlálását követelve. Aztán később a D-209-es üggyel kívánták bizonyítani, hogy a miniszterelnök méltatlan a posztjára.

Most pedig már úgy csinálunk, mintha az emberek nem pártokat, hanem kormányokat juttatnának a törvényhozásba, nem választási, hanem kormányprogramokról szavaznának; holott nem is olyan régen még Orbán Viktor jelentette ki szemérmetlen őszinteséggel, hogy a kormány- és a választási program más. (Mondjuk ez már az elnevezések különbözőségéből is sejthető volt.)

Ez persze a Fidesz sokrétű kommunikációjának csak az egyik csapásiránya, ez a demokrácia sírjánál megindultan könnyező Vezér képe. A másik oldalon a Magyar Nemzet és a Fidesz-frakció vállvetve próbálja meg eltaposni Gyurcsányt. Számomra egyébként legalábbis elképesztő, hogy ügyészségi kihallgatások jegyzőkönyvei úgy jelennek meg a Magyar Nemzetben, mintha a nyomdát az ügyészség archívumában rendezték volna be. Miközben ugye bármilyen más ügyben nem hogy bűnözők vallomásai, de jogerős bírósági ítéletek nem elegendőek ahhoz, hogy a Viktor által reklámozott sajtótermékek egy vacak, icipici kis bírálatot is kipréseljenek magukból egy jobboldali politikus iránt. Ilyenkor a hatóságok, adott esetben maga a bíróság szervül át - a következő, nekik tetsző intézkedésig - a vörösterror tehetetlen bábjává.

Mindennek a legalján pedig ott izzik a gyűlölet, melyet leginkább Bayer Zsolt és Lovas István nevével lehetne fémjelezni. A mocskos kommunistákat el kell taposni, ki kell seprűzni, el kell üldözni; méltatlanok az ország vezetésére, a közéletben való részvételre.

"A felgépelt fejű badinadrágos nem fél. Ő demokrata. Mivelünk van valami baj."

Uj Péter: A demokratikus ember