Felelős? Ja, az nincs...

Lassan-lassan kezd eluralkodni, mit eluralkodni, ellenállhatatlan erővel elhatalmasodni rajtam a szakmai kíváncsiság: van-e olyan szarvashiba, amely megrezzenti valamely főügyész arcát. Nem tartozom azok közé, akik azt hiszik, az ügyészség poltikailag befolyásolt: minden eddig történtre magyarázat a szimpla hülyeség is.

Mert hát már az is nonszensz, hogy nincs vádhatósági szakember, aki a fővárosi főügyész pofájába merné vágni, mi a legfőbb baj a kajálós videóval: nem az, hogy nem tolják ki a szemeit a gyanúsítottnak, hanem hogy az állampolgárok zöme egyáltalán nem ezt a selyempapírba csomagolt, cukormázas eljárási rendet tapasztalja az igazságszolgáltatás részéről: cseszegetik, piszkálják, ordítanak vele és levegőnek nézik, ha történetesen egy kicsit nagyszájú sorkatona is, adott esetben még a gerincét is eltörik. Az ügyészség persze ritkán él elkülönült fogalomként az állampolgárok fejében, de ez a kis videoklip aligha segít majd a markáns, pozitív irányú különbségtételek megteremtésében..

Oké, aztán itt volt ez a vádirat, kiokádták a vádiratot a honlapjukra, no hát istenkém, az összes személyes és ultrabizalmas adattal, mint amikor a moslékot teszik ki a disznós bácsinak, mintha nem is léteznének olyan formátumok, amiben az ilyen malőrök eleve kizártak; elvégre az ügyészségen vagyunk, nem az informatikai minisztériumban. Örülhetünk, hogy az ügyészségi irodisták legalább a Microsoft Word használatát elsajátították, és nem pennával körmölik a vádiratokat. Fegyelmi felelősségről beszélni nyilvánvalóan értelmetlen; tekintettel arra, hogy az ügyészség felett momentán a Jóisten az egyetlen, aki felügyeletet gyakorol, jobb is ebbe belenyugodni. A Magyar Nemzet szabadon mazsolázgatott a kihallgatási jegyzőkönyvekben, de a HVG tudósítója már nem fotózhatta le az ominózus kihallgatási helyiséget, mondván, hogy ami ott történik, vagy egyáltalán, ott van, legyen az tejüveg ablak vagy levegőkeringető berendezés ahhoz senkinek semmi köze. És nem szakadt le. Dobos Gabriella szóvivőt ugyan felmentették, de nem fegyelmi felelőssége okán, hanem saját érdekében: neki jobban passzoló feladatot keresnek majd.

Vajon mi lehet az, ha már a Del billentyű rendeltetéssszerű használata is soknak bizonyult a számára?

Szájkarate bemutató Kőszegen

Orbán Viktor aligha gondolja komolyan, amit a privatizációról gondol. Ha valaki, ő aztán tudhatja, hogy nem olyan egyszerű ám a korrupciónak meg a szabálytalanságoknak utána nyúlni. Aki még emlékszik a Millenáris Park halasmedencéjének tisztításáról szóló szerződésre, az aligha gondolhatja azt, hogy a volt kormányfőnek lehet újat mutatni ezen a téren. Pontosan tudja ő is, hogy kellő mennyiségű papírozással nincs az a szerződés, amit a magyar bíróság felbontana.

De nem is ez a leghajmeresztőbb mondata a kormányfő kőszegi konferencián elhangzott beszédének, hanem az, hogy adott esetben akár arra is késznek mutatkozik, hogy a szabályos, de általa nem helyeselt privatizációs ügyletekben felszólítsa az új tulajdonost, legyen már olyan kedves, adja vissza a tulajdonát. Gondolván, hogy egy kormány szavának azért van nyomatéka.

Hát van. Csak hát aki a milliárdokat eredetileg kifizette, annak is van valamelyes nyomatéka, meg általában külfödi gyökerei is, úgyhogy a nyomaték itt maximum arra lenne használható, hogy a kormány nyomatékosan közölje, totálisan semmi elképzelése nincs a piaci játékszabályokról, és némileg kommunisztikus delíriumban szenved egy piacgazdaság kellős közepén. Hogy ez azokat a befektetői köröket, amelyektől úgy amúgy elég jelentősen függünk, késztetik-e majd arra, hogy úgy istenesen megszívassák a szóban forgó, a kelleténél néhány számmal nagyobb arcot viselő kormányt, az még nyitott kérdés. Nekik ugyanis nem csak ólomnehezékkel felszerelt szavuk van, hanem sok-sok pénzük, és némi tényleges befolyásuk a gazdasági életre, nem csak Magyarországon, de másutt is. A Fidesz most árgus szemmel fizeti a különböző hitelminősítő intézetek osztályzatait, és visít, ha A-ról esetleg az A- kategóriába kerülönk, de kérdés, mit szólnak majd a ZS---- minősítéshez, ami esetleg egy ilyen keménykedéssel együtt járna.

Persze sokkal valószínűbb, hogy Orbán éppen esedékes szájkarate-edzését tartotta a kőszegi konferencián, Kövér, aki pedig lusztrációs törvény után nosztalgiázott a nagy büdös semmibe (hiszen erről már végleg lekéstünk), pedig egyszerűen csak elengedte magát.

A Fidesz szemlátomást azt képzeli, hogy a közvélemény-kutatási adatok alapján ő már mindent megengedhet magának, most már csak az abszolút többséget kell bebiztosítani. Oszlassunk hát el egy félreértést: legutóbb a két forduló közötti eredmény nem siker volt, hanem gigantikus pofáraesés: bebizonyosodtt, hogy Orbán hiába tart az ország összes aprófalvában egyszerre gyújtó hangú beszédet, ezzel a baloldali ingadozókat is vitalizálja.

Szóval csak óvatosan azzal a karikás ostorral, mert még nagyon visszaüthet.

Solymosi Tanár Úr újabb baklövése

Nem akarom bántani Solymosi Frigyes tanár urat a világért se, hiszen aki többszöri alkalommal is képes írásaival leereszkedni a balliberális sajtó posványába, az már lehet, hogy maga is elhiszi, hogy ma Magyarországon van értelme a "mérsékelt jobboldal" kifejezésnek. Ettől függetlenül, amit a Heti Válasz című, elfojtottan szélsőséges (erre az orgánumra azért már mégsem szívesen alkalmaznám a mérsékelt szót, a közhiedelemmel ellentétben ugyanis a képernyő egyáltalán nem bír el mindent) lapban művel, az talán némi értelmességi revízióra szorult volna publikálás előtt. Bár ebben a rovatban ez alighanem automatikus kizáró oknak minősült volna.

Kicsit tán már mégiscsak sok abból, hogy csigorgóan anakronisztikus bájjal régimódi, elborultan jobboldali emberek oktatják ki a már két választást megnyert MSZP-t, hogy mit kellene, kellett volna tenniük ahhoz, hogy igazán hiteles baloldali pártnak számítson. Hát természetesen mindenekelőtt a Fidesz javaslatait kellene támogatnia, kormányainak összetételét pedig előzetesen Kövér Lászlóhoz kellene benyújtaniuk szignózásra; már amennyiben természetesen előfordulhat az az abszurditás, hogy kormányra kerülnek.

Sajnos ez az abszurditás már két ízben is előfordult, sőt, a legutóbbi, rárontós népszavazás alkalmával a Magyar Köztársaság polgárai éppenséggel az ajtóig pofozták vissza a Fidesz-szavazók importjára vonatkozó előterjesztést. Meglehet, mindezt csak a nemzete húsát tépő korány rosszindulatú manipulációjának hatására tették, de ha ezeknek a mocskos komcsiknak ilyen nagy hatásuk van a népre, akkor lehet, hogy mégiscsak tudhatnak valamit.

A 2000-es választások idején meglehetősen elterjedt volt egy fordulat a sajtóban, mely szerint Medgyessy Péter csak közjogi értelemben miniszterelnök; a mostani gondolatmenetek hátterében pedig mintha az rejlene fel lassan-lassan, hogy az MSZP csak a választási eredmények tekintetében számít sikeres baloldali pártnak, a Fidesz vezetői által kilőtt nyíl köré rajzolt céltáblára vetített erkölcsi világkép tekintetében már nem.

Persze a dolog mellett alapvetően az áll, hogy Solymosi Frigyesnek alapvetően megfekszi a gyomrát az a gondolat, hogy a következetes antikommunizmus ma, a szó értelmének elhalványulása után annyira már nem trendi, és a nemzetükre rárontók tetteit immár nem valamiféle önkény, hanem szavazatok milliói legitimálják. Márpedig ez Solymosi Frigyes észjárása szerint totális abszurdum, ő politikai ellenfeleit nem megérteni, hanem meggyógyítani akarja.

Talán ez irritál minket annyira szegény tanár úrban.

Rájött a szívathatnék

Azt hittem egy pillanatra, már a Magyar Nemzet méltán népszerű Álhírek rovatát olvasom, ahol a jeles lap munkatársai azt hiszik, hogy ha jó előre kilenetik, hogy minden szavuk szemenszedett hazugság, akkor minden otrombaságot és durvaságot megengedhetnek maguknak. De aztán rájöttem, hogy fideszes politikus aligha lehet az MNO céltáblája, így hát adódott a következtetés, hogy Mitnyan György maga ilyen otromba.

Szép dolog az öltözködési kódex, remek alkalom, hogy a multikra mutogassunk - bár, ha közalkalmazott lennék, én is mutogatnék valamit a polgármester úrnak, valószínűleg a középső ujjammal, miközben néhány, többé-kevésbé tagolt szóban felhívnám a figyelmét a bérben és a munkakörülményekben mutatkozó, nem elhanyagolható különbségre. Valamint felhívnám a polgármester úr figyelmét arra, hogy a nőket polgármesteri minőségében jó és rossz lábúakra osztani undorító, gusztustalan hímsovinizmus. Ezek után alighanem mégiscsak hozzá kéne szoknom valamiféle öltözködési kódexhez, mert a közszférából alighanem távoznom kellene, a demokratizmus nagyobb dicsőségére.

Egyrészt persze remek, ha egy polgármester annyira ráér, hogy egy logarléc segítségével azt számolgatja, hány celsius-fok hány denes harisnyát tesz indokolttá, másrészről viszont valahol mégiscsak röhej, hogy egy ilyen egyszerű szabályozást nem képes egy kispolgári családapa hangnemétől különböző módon artikulálni. Úgy, hogy abból ne közröhej tárgya, hanem egy szürke, említésre se méltó információ legyen, amitől az újságírók az asztal alá zuhannak az unalomtól a havi rendszeres sajtótájékoztatón.

Sajnos sokkal valószínűbb, hogy a polgármester úrnak lenne más dolga is bőven, egyszerűen csak rájött a szívathatnék - és mivel a szakmai alkalmasság a Fidesz és úgy általában véve a politikaki pártok között a 14792479124123. helyen áll a prioritás-listán, teljesen biztosra vehetjük, hogy ez a vaskos, eurokonformnak csak vasbetonnal pillérekkel alátámasztott helyiségben nevezhető durvaság, amely nem mellesleg Mitnyan György női beosztottjainak önérzetébe is gázol, mindenféle visszhang nélkül marad.

Havanyú a szőlő

Atkári János szerint üdvösebb lenne, ha Demszky Gábor helyett valaki más lenne a budapesti főpolgármester. Atkári János elfogulatlanságát ugyan csorbítani látszik, hogy a szóban forgó főpolgármester épp nemrég rúgta ki szintén elég hosszú ideje birtokolt főpolgármester-helyettesi állásából, de ez csak a legkisebb a szépséghibák közül.

Atkári János ugyanis legalább annyira felelős a főváros jelenlegi - némi jóindulattal akár siralmasnak is nevezhető - állapotáért, mint Demszky Gábor; csak azért nem foglya ő még mindig ennek a politikai berendezkedésnek, mert a főpolgármester, mint már említettük, nyilván színtiszta altruizmusból, őt ettől megszabadította. Mindazonáltal mégis Atkári János volt Demszky jobbkeze, s ilyen minőségében ez a hirtelen támadt objektivitás nem csak hogy egy sértődött felfortyanásnak, hanem egyenesen nevetségesnek is hat.

Hihetetlen azonban, mi minden bele nem fér egy sajtótájékoztatóba. Atkári János ugyanis Derce János újpesti főpolgármestert állította az önkormányzati politizálás non plus ultrájaként a megjelent és talán nem kis részben megrökönyödött újságírói elé, aki lám, nem engedte be a politikát az önkormányzat irányításába. Ez igaz, szigorúan abban az értelemben, ahogy mondjuk egy dél-amerikai banánköztársaság diktártora sem engedi be a poltikát a kormányzásba: Derce Tamás, a szűk látókörű kispolgáriság eleven szobra önmagán kívül senkit és semmit nem enged be az önkormányzat irányába, barbár következetességgel gyalul le mindent, ami nem fér bele ebbe a csak a legkifinomultabb szögmérővel mérhető látószögbe. Az újpestiek meg persze megválasztják, hiszen mégiscsak jobb valaki, akinek az Univerzum véget ér Újpest közigazgatási határainál, mint egy megállapodni nem képes koalíció. Ettől még biztos, hogy egy xenofób, kirekesztő szemléletű polgármester valóban a demokrácia nagyobb dicsőségére működik. Mondhatni, a demokratikus politikai viták a jelenleg politikai berendezkedés lényegét jelentik - ezen javítni kéne, nem elvetni. Atkári János azonban pont eme politikai csatározásoknak lett az áldozata; innen nézve persze a demokrácia nyilván rengeteget veszít a vonzerejéből.

Jelen sorok írója is sűrűn álomdozik arról, hogy valaki más is lehetne már a főpolgármester. De aztán meglátja az ellenjelölteket, és tigrisugrással vetődik a whiskyspalackért. Atkári Jánosnak lehet, hogy egy gyengébb képességű főpolgármester is megtenné, ha az visszahelyezné őt a pozíciójába - jelen sorok írója, aki elsősorban közlekedni, élni és szórakozni szeretne a városban, ennél azért egy lehelletnyivel ambíciózusabb.

Egy titkos nyílt levél margójára

Némileg rendhagyó módon ezúttal a polgári körök szívcsakrájába engedünk bepillantást. Jelen sorok írója ugyanis még eme nemes mozgalom hajnalán jelezte háromtagú polgári körének megalakulását, és azóta csak úgy dől a vegytiszta polgári öntudat a szerző postaládájába.

Az alább közölt nyílt levél a legújabb, 123. számmal érkezett; remekül jellemzi, mi az a mentalitás, ami ezzel a habfehér kezdeményezéssel együtt jár.

Az ügy maga, ami a levélben előkerül, nyilvánvalóan messzemenőleg pitiáner - a hírlevelek átböngészése után bizton állíthatjuk, hogy egyetlen egyszer sem szerepelt bennük hasonló tartalmú nyílt levél a TESCO vagy az Ikea szintén postládát eltömő akciói ellen. Pedig az aztán zaklatás a javából; Magyaroszágon azonban ez a fajta zaklatás teljesen törvényes, és direkt marekting néven ismeretes.

Na de mindegy. Szegény hősünk véletlenül felkerült a Szabad Nép Népszabadság listájára, és nem került le onnét. Egyszerű bénázásról van szó, tényleg nem ez a lényeg. A lényeg a háttérben felrejlő, tízezrek életét megnyomorító kommunista összeesküvés, annak nyers kifejezése, hogy a Szabad Nép Népszabadság mint fórum teljességgel illegitim, hacsak profitját/reklámköltségvetését nem fordítja azonnal hatállyal az egyházi iskolák, netán - kicsit továbbgondolva a továbbgondolandót - mondjuk a Magyar Nemzet vagy a Heti Válasz támogatására.

(Zárójelben jegyeznénk csak meg, hogy talán a történelemkönyvbe sem ártott volna belelapozni, egy önérzetes magyar polgár ugyanis egyszerűen nem keverheti össze Mária Teréziát, Magyarország uralkodóját egy sehonnai, békazabáló Mária Antoinette-tel. Viszont a kezdeményezés, miszerint a mostani kormányt, de Gyurcsány Ferencet tuti guillotine alá kéne terelni, felettébb figyelemreméltó.)

A színen átsuhan a Népszabadág közelmúltbeli gigászi bakija, a Teller-levél is; ami hiba volt ugyan, de elismert és megbánt hiba. A Magyar Nemzet még egyetlen egyszer sem kért önként bocsánatot semmitől; helyreigazításai azonban mindenféle szerkesztés nélkül alkalmasak voltak az Élet és Irodalomban publicisztikaként való megjelentetésére. (Ilyesmire ösztönözni a magyar bíróságot nem semmi teljesítmény.) Dobai Miklós bizonyára úgy gondolkodik erről: ahol fát vágnak, hullik a forgács, jobb a komcsikról leírni mindent, ami eszünkbe jut, a bíróság majd elvégzi a lektorálást.

Mindenesetre nyílt levelet egy zárt körű hírlevélben leközölni újító jellegű, ugyanakkor bátor, harcos tett, kifejezetten alkalmas arra, hogy írója büszkén, egyenes háttal vállalhassa azt fel a legközelebbi Orbán Viktor vezette demonstráción.

NYÍLT LEVÉL A NÉPSZABADSÁG (SZABAD NÉP) SZERKESZTŐSÉGE RÉSZÉRE

Hölgyeim és Uraim!

Július közepén feladó nélküli (!) levelet hozott a posta, melyben egy Hírlevél lapult. A Hírlevél szerint én, mint a Kossuth Kiadó törzsvásárlója elnyertem a Népszabadság (Szabad Nép) egy havi ingyenes előfizetését 2005. év augusztus hónapjára.

Már itt meg kell állni, mert Önök, ahogy legszebb hazugságukkal, az elhíresült Teller-levéllel, most is hazudtak. Nem csak most, de évekre visszamenően nem voltam törzsvásárlója a Kossuth Kiadónak, vagy ha vettem is az adott kiadó által kiadott könyvekből, akkor azt név nélkül tettem, azaz nem tudom, milyen adatbázis felhasználásával jutottak adataimhoz, de ez Péterfalvi Attila adatvédelmi biztosra tartozik.

Nem titkolhatom el, hogy a Hírlevélben szerepelt egy telefonszám, melyen az ingyenes Népszabadság (Szabad Nép) számot le lehet mondani. Azonnal, nem késlekedve hívtam a megadott számot, melyen jeleztem, hogy nem is vagyok törzsvásárlója a Kossuth Kiadó termékeinek, és "becsületes magyar család" lévén nem tartunk igényt a lap ingyenes példányára, sőt tiltakozunk ellene. A vonal túloldaláról egy női hang tudomásul vette bejelentésemet.

Ennek ellenére 2005. augusztus 1-jével levélszekrényemben megjelentek a Népszabadság (Szabad Nép) példányai, melyek elveimnek megfelel?en olvasatlanul a helyükre, azaz a kukába (gyengébbek kedvéért: a szemétbe) kerültek. Újabb telefonok következtek, hogy a lapot lemondjam.

Ennek eredményeképpen, úgy augusztus 8-10-e táján, mondhatni telefonjaim hatására, egy reggel vaskos csomagot találtam levélszekrényemben, mely a Népszabadság (Szabad Nép) összegyűjtött példányait tartalmazta: 2005. augusztus 1-jétől az adott napig.

Kérdem én: mi ez, ha nem zaklatás, amelynek gondolom nem csak én, hanem honfitársaim ezrei, tízezrei lettek kitéve egy, "kerül, amibe kerül, pénzünk úgyis van bőven" elvre épülő választási előkampány keretein belül.

Az, hogy Önöknek sok pénzük van, az az Önök szerencséjének, meg a félresikerült rendszerváltozásnak köszönhető, de ezt a pénzt lehetne tisztességes célra is fordítani. Például támogatni egyházi iskolákat (bűnbánatként az egykori Pócspeti-perben, Gr?sz-perben, Mindszenty-perben, és sok egyéb egyházellenes perben vállalt szerepükért), támogatni a határon túli magyarokat, kicsit feledtetve velük az önök szellemiségéhez igen közel álló mostani kormány 2004. december 5-i népszavazással kapcsolatban követett minősíthetetlen álláspontját, vagy csak egyszer?en az itthoni szegények megsegítésére ajánlani kisebb-nagyobb összeget, hiszen azt nyilván önök is tudják, hogy a kormányzati körökből elhangzó "lendületben az ország", meg "nagy a jólét" kijelentések legfeljebb a később kivégzett Mária Antoinette-nek a Nagy Francia Forradalom előestéjén elhangzott mondataira rímelnek, amikor is a kés?bb guillotine alá került királynő arra a hírre, hogy "nincs a népnek kenyere", nemes egyszerűséggel azt válaszolta: "Akkor egyen kalácsot!". A következményeket ismerjük!

De félretéve a történelmi példákat, a leghatározottabb módon tiltakozom az ellen, hogy címemre bármikor, bármilyen Önökhöz és eszmekörükhöz tartozó kiadványt küldjenek.

Budapest, 2005. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján

Dobai Miklós

Hajrá

Kezdetnek kifejezetten biztatónak nevezhető Sólyom László első nyilvánosság előtti beszéde. Ha jól olvasunk a sorok között, beválni látszanak azok a feltételezések, melyek szerint az új köztársasági elnök valóban képes lesz magát függetleníteni a pártoktól, illetve az őt pozícióba juttató politikai erőktől.

Kétségtelen tény persze, hogy tekintélyes és független személyiség lévén ezt kifejezetten megteheti - Mádl Ferenctől az a függetlenség is szép teljesíténynek volt tekinthető, amit így ki tudott hozni magából, hiszen közvetlen múltja nyílt pártpolitikai elkötelezettséggel volt telített. Az Alkotmánybíróság volt elnöke hozzá van szokva a független gondolkodáshoz és ez nagyon jól van így.

Nem lehet persze azt várni, hogy ez majd egyik pillanatról a másikra megváltoztatja a dolgokat. Azt viszont várhatjuk, hogy ismét lesz egy nagyon népszerű köztársasági elnök, amelyik ismét igazodási pont lesz a magyar politika számára - márpedig a magyar politikai közéletnek nagy szüksége van ilyen kapaszkodókra.

Nagy valószínűséggel azt is sejthetjük, hogy Sólyom László - Mádl Ferenccel ellentétben - semmilyen politikai napilapban nem fog vezércikket jelezni. Lehet, hogy éppen ezért lesz mjd még integratívabb személyiség.

Hajrá.

Gyalázkodás fű alatt

Régen lehetett röhejesebb választási esélylatolgatást olvasni, mint amivel Giró Szász-András inzultálja a Heti Válasz türelmes olvasóit. A rövid írás elvben arról szól, hogy miért nem elképzelhető a koalíció az SZDSZ és a Fidesz között; a gondolat kétségkívül eredeti. Valójában persze azt tartalmazza, miért dehonesztálná a Fideszt, ha az SZDSZ-szel szövetkezne - másképpen szólva egy közönséges kampánycikk.

Az értékelés szempontrendszere elég vaskosan szűklátókörű. Az SZDSZ-en még 1994-ben is számon kéri az antikommunizmust, de egyetlen szó sem esik arról, hogy a liberális, antiklerikális Fidesz hogyan hagyta cserben a némileg talán állandóbb liberális elveket (az antikommunizmus már talán már tényleg elvesztette aktualitását), és hogyan lettek harcos, véresszájú, ultrakonzervatív antiliberálisok. Nincs szó arról sem, hogy négy év alatt a Fidesznek semmi nem volt drága, legkevésbé a felső középosztályt megcélzó, álszociális demagógia és a szégyentelen önfényezés - arról se, hogy ez talán nem feltétlenül kompatibilis a kisebb állam elképzelésével, ami - legalábbis a retorika szintjén - az SZDSZ egyik fő vesszőparipája.

Nem is ez a lényeges azonban - mielőtt itt most egy SZDSZ-kampánycikket rittyentenénk öntudatlanul - hanem az, hogy a politikai erőviszonyok jelenlegi állása szerint a matematika sem igazán kedvez egy Fidesz-SZDSZ szövetségnek. Meggyőződésünk ugyanis, hogy a Fidesz egyszerűen nem tud annyira finnyás lenni, hogy ne álljon össze akár egy maoista formációval is, ha arról van szó, és lehet, hogy Kuncz Gábor is ki tud magából dörmögni néhány ideologisztikus sort, ha arról van szó. De nincs. Az MDF kiesésével bizton számíthatunk - hacsak új párt be nem kerül a Parlamentbe, hárompárti felállással érdemes számolni. Tehát Fidesz-SZDSZ koalíciós kényszer nem képzelhető el - olyan nincs, hogy három párt közül a kisebbik, ha az egyikkel áll össze, kormányon van, ha másikkal, nincs - hacsak a harmadik pártnak nincs eleve abszolút többsége. Márpedig akkor minek kötnének koalíciót?

Giró-Szász Andrásnak alighanem nem jutott jobb ürügy eszébe egy kis szalongyalázkodáshoz, amelyik még éppen belesimul a Heti Válasz finom, szervilis, álmérsékelt profiljába.

Vircsaft a rádióért

Ugyancsak nehéz követni a vádakat és az ellenvádakat a rádióelnöki ügyben. Kondor Katalin mandátumának lejártával ugyanis most kiéleződhetett a rádióért folytatott harc.

Azt senki sem tagadja, hogy Kondor Katalin erősen jobboldali rádióelnök volt - félreértés ne essék, nem úgy volt jobboldali, ahogy az etikus lett volna, hanem nyílt sisakkal lépett fel mindenféle kampányrendezvényeken, beszélt a magyarországi amerikai nagykövet brekegéséről, tolta az Orbán-kormány szekerét, amíg volt ilyen. Ő készítette a végeérhetetlenül szervilis és leplezetlenül elfogult interjúkat a miniszterelnökkel, és a Vasárnap Újság legszebb korszaka is neki köszönhető.

Most, hogy lemondott, egy feudális gesztussal maga akarta kinevezni az utódját, azt a Hollós Jánost, aki semmiképpen sem nevezhető pártsemlegesnek - javarészt minden döntésében ott állt Kondor mellett az elmúlt években. Hollós Jánosról ráadásul egy berekesztett ülés szavazott - ez egy abszolút ellentmondás, egy berekesztett ülés a berekesztés után öt perccel ugyanúgy nem szavazhat a tanácsteremben, ahogy két héttel később egy soproni sörözőben sem hozhat legitim döntéseket. Gellért-Kis Gábor ellentételezésképpen zsarolási akcióba kezdett.

A rádióért megéri csatázni, az iskolázatlan vidéki rétegek között vannak, akik gyakorlatilag kizárólag a Kossuth rádióból tájékozódnak; ez pedig egy elég széles szavazói réteget jelent ahhoz, hogy komolyan küzdeni legyen érte érdemes.

Arra persze elég minimális az esély, hogy sikerül a dologból politikamentesen kijönni. Prominens MSZP-vezetők az elmúlt években elejtett nyilatkozataiból sejthető, hogy a pártos médiavilágnak ők sem ellenérdekeltjei (a Nap-kelte remekül példázza, mire is gondolunk), csak lehetőség szerint a puska jó oldalán szeretnének állni.

A tét elég nagy; mire a választások elkezdődnek, alighanem mindkét fél rendezni szeretné sorait a rádióban. Úgyhogy az igazi buli alighanem még csak most kezdődik.

Kis polgári intolerancia

Remek leckét ad nekünk toleranciából a Heti Válasz Marylin Mansonról írt kis összefoglalójában. Csak az ellenkezőjét kell tennünk mindannak, amit a cikk sugall, és máris széles látókörű polgárként viselkedhetünk.

Kétségtelen tény persze, hogy Manson az utóbbi évek rockiparának egyik legradikálisabb és legprovokatívabb figurája - kétségkívül célul tűzte ki, hogy minél több embert irritáljon, hogy minél több szülő tiltsa el lemezeitől a csemetéket. Annál jobban fogynak majd. Mármint a lemezek, nem a csemeték.

Valójában ugyanis ez az egész cécó természetesen ártalmatlan. Nem rosszabb ez, mint a hosszú haj volt annak idején - azóta egy kicsit több kell ahhoz, hogy a mama rémülten felsikoltson, ennyi az egész. Nagy-nagy hiba persze egy világsztárt marginálisnak nevezni, de aki komolyan gondolja, hogy Marylin Manson (akinek egyik neve - a cikkíró felkészületlenségét mutatja, hogy nincs tisztában azzal, hogy MM nem egyszerűen női nevet visel, hanem az együttes tagjai általában egy nagy női sztárról és egy sorozatgyilkosról nevezték el magukat) komoly hatással lesz a mindennapjainkra. Alighanem nem lesz nagyobb hatással, mint a Metallica, az Offspring vagy a Pókember.

Sajnálatos az is, mennyire nincs tisztában azzal sem a t. recenzens, hogy mit is jelent az a sátánizmus, amit az együttes képvisel. Nem azt a provinciális bohóckodást, amit mi itthon sátánizmusként elképzelünk. Persze nem is valami nagyon kedves, szociális és rokonszenves jelenséget, de ez most mellékes.

Ami nem mellékes, hogy a szólás- és gondolatszabadság jogában betiltásért kiáltani mindenféle "nyilvánvaló és közvetlen ok" nélkül egyenlő a cenzúra visszasírásával. Ami ugyebár nem egy nagyon korszerű konzervatív álláspont. Álszentnek viszont álszent: ha belegondolunk, hogy mondjuk a Demokrata szülinapi partija egy szó elmarasztalásban nem részesült.

Pedig Marilyn Manson zeneileg biztosan felkészültebb, mint az Egészséges Fejbőr.

Különdíj szépséghibával

Nyilvánosan állt ki Gusztos Péter két rendőr érzéketlenségével szemben; hogy demonstrációjuk nagyobb hatású legyen, rögtön egy soron kívüli különdíjat is átadtak a két rendőrnek.

Mindez nagyon szép, sőt, ha amit a Népszabadság ír, valóban megtörtént, akkor Gusztos Péternek igaza is van. Egy aprócska tény van csak, amely meggátolja, hogy abszolút főhajtással adózzunk Gusztos Péter gesztusának: az SZDSZ momentán kormányon van és nem ellenzékben.

Így, a ciklus vége felé közeledve megállapíthatjuk: elég sajátos volt a két koalíciós párt viszonya ebben a ciklusban. Mind a ketten meg akarták mutatni, mennyire önállóak és függetlenek is valójában, miközben a mandátumarányok alapján jószerével mozdulni sem tudtak egymás nélkül. Mindegyik mindig arra várt, hogy a másiknak majd csak elszakad a cérnája: nem csak a köztársasági elnök ügyében, de elég sajátos volt a kormányfőváltás vagy - hogy egy kicsit régebbre nyúljunk vissza - az adócsökkentés körüli mizéria is. Lényegi eredmény viszont nem sok született ezekből a konfliktusokból.

Nehéz lenne elhinni, hogy ez a két egri rendőr volt az utolsó a rendőrségi túlkapások elkövetői között. Magyarországon a rendőrséggel úgy általában nagyon súlyos problémák vannak; mi több, ez újabban valami sajátos önteltséggel is párosul - jelen sorok írója például megdöbbenéssel eltelve olvasta a Józsefváros rendőrkapitányának publicisztikáját az Élet és Irodalomban a magyar rendőrök emberségéről. De gondolhatunk az egy uszító hangú levelet a tévében tíz másodpercre bemutató szerkesztő rabosítására is.

Sokkal inkább arról van szó, hogy a magyar rendőrök túlkapásai a rendőrség alapállapotából fakadnak; és ennek alapvető megváltoztatásáért ez a kormány sem tett semmit. Pedig elég sok botrány és kavarás volt csak a politikával összefüggő ügyekben is. Lamperth Mónika felelősségre vonását mégsem szorgalmazta senki.

Esetleg ő is kaphatna egy díjat.

Mérlegelés

Az IDF nem vesz jövőre részt a Magyar Szigeten, a Fidelitas pedig mérlegel. Mindezt annak apropóján, hogy az összegyűlt Egészséges Fejbőr rajongók nem találták megfelelőnek egy félig fekete lány jelenlétét a nagy szittya seregszemlén, a rendezők pedig nem vállalták, hogy garantálják a vokálénekesnő biztonságát.

Nehéz belátni, mi ezen a mérlegelnivaló. Itt ugyanis nem csak arról van szó, hogy néhány rasszista bunkó (bár azért figyeljünk: véletlen, hogy a rasszista bunkók mindig a Fidesz és nem mondjuk az MSZP körül tűnnek fel?) beszólt egy fekete lánynak. Hanem hogy a rendezők ezek után nem érezték felelősségüknek és kötelességüknek, hogy mindenkit, akit mellesleg ők maguk hívtak meg erre a rendezvényre, megóvjanak a méltatlan atrocitásoktól. Hogy kaphat engedélyt egy olyan rendező, amelyik nem gondoskodik megfelelő szintű biztosításról? Vagy lehet, hogy arról van szó, a Magyar Sziget rendezői marketingszempontból nem érezték volna elég frappánsnak, ha néhány skinhead véres fejjel távozik, mert nem tombolhatott kedvére?

A Fidelitas azzal védekezik: mindenhova elmegy, ahová hívják. Azért megnéznénk, mint válaszolnának egy baloldali ifjúsági tábor meghívására. Addig is kíváncsian várjuk a mérlegelés eredményét

Farkas, farkas!

Jelen sorok írója - reményei szerint legalábbis - nem tartozik azok közé, aki azt gondolja, hogy a jövő problémáit nyugodtan a szőnyeg alá lehetne seperni. Ugyanakkor amikor a jövőről szóló, apokaliptikus jóslatokat hallgatja, akkor mégse tudja osztani azt a mindent elsöprő pesszimizmust, ami például most Marosán György írását jellemzi.


Ami aligha vitatható, hogy - alkalmazzunk mindjárt egy durva leegyszerűsítést - a huszadik században kialakult társadalmi modell nem tartható. Ehhez nem kell a jövőbe nézni: elég a harmadik világ országaira tekintenünk, az ot élők életszínvonalára, problémáira, a társadlmi berendezkedés instabilitására. Nyilvánvaló, hogy z ő problémájukra nem recept az, ahogy a Nyugat felemelkedett, és az is nyilvánvaló, hogy helyzetük - például a nemzetközi terrorizmus révén - folyamatosan visszaüt ránk is.

Az emberi társadalom - ezt nem nehéz bizonyítani, és már meg is tették - egy kaotikus rendszer. Más szóval ezt azt jelenti, hogy hosszú távú, megbízható előrjelzéseket tenni lényegében lehetetlen. Megbecsülni, hogy milyen tudományos-társadalmi vívmányok lesznek majd negyven-ötven év múlva teljesen felesleges próbálkozás: nem csak pró finomítások vannak ugyanis a már elért eredményeken, hanem előfordulnak ugrásszerű eredmények is, amelyek rohamos változásokat jelentenek. Negyven évvel ezelőtt még lényegében senki nem látta előre az Internet előretörését, azt meg végképp nem, hogy ez milyen következményeket von majd maga után.

Alapvető félreértésnek látszik az is, hogy a döntéshozók nem hoznak hosszú távú, felelős döntéseket. A politikai döntéshozókra ez még inkább igaz, de a gazdasági életre már egy kicsit kevésbé: itt ugyanis van tér és lehetőség a hosszú távú stratgiákra, és ezek ki is fizetődnek. Márpedig a környezetvédelem, hangozzék bármennyire is hihetetlenül, lehet üzlet. Elsőre ezt nehéz elépzelni, és jelen sorok talán nem is alkalmasak az anekdotázására - ám ez a tény mindenképpen lehet reménytkeltő.

Ettől függetlenül ez még nem ment fel bennünket a személyes felelősség alól. Az ugyanis, hogy a jövő megjósolhatatlan, azt is jelenti, hogy a katasztrófa igenis bekövetkezhet. Ugyanakkor persze tisztában kell lennünk azzal, hogy a jelen társadalmának többsége egészen egyszerűen éretlen arra, hogy alapvető változásokat eszközöljön az életmódján - ezek a változások is leginkább csak hosszú távon, javarészt az oktatáson keresztül érhetőek el.

Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy a hiteltelen, évszámokra lebontott világvége-jóslatoknak lenne értelme vagy haszna. Épp ellenkezőleg. Túl sokszor farkast kiáltani egyáltalán nem célszerű és biztonságos.

SMS

Noha nem emlékszünk arra, hogy pont a Magyar Nemzet hangosan kikelt volna, amikor az Ezüsthajó Kft. Orbán Viktor minden mozdulatát - amúgy katasztrofális minőségben - lefilmezte, annyi igazság mindenképpen van a mai vezércikkben, hogy a kormány által elkezdtett SMS-kampány totális kommunikációs kudarc, felháborító pénzszórás és döbbentes demagógia egyszerre.

Ahogy határozottan irritáló volt, hogy a Nemzeti Konzultáció alkalmával a Fidesztől autót lehetett nyerni, ugyanúgy nem világos, mi célt szolgálnak ezek a rövid szöveges üzenetek. Túl azon, hogy a mobiltelefon csipogtatása minden eddiginél nagyobb beleturkálás a magánszférába (talán még a választási telefonkampányoknál is keményebb), totál röhejes és értelmetlen húzás.

Nem tudni, mi a rosszabb: ha az összegyűlt pár ezer válaszból kiszűrhető álláspontot figyelembe veszi a kormány vagy elengedi a füle mellett. Ha az utóbbi, akkor minek - erre még visszatérünk - de ha viszont az előbbi, akkor Isten óvja Magyarországot! Elvégre lehet, hogy fontos kérdés volt, hogy Caramel vagy Palcsó Tamás lesz az Év hangja, de talán az egészségügyi reform kérdése egy lehelletnyivel fontosabb. Bár az akkor sms-t küldők legalább ténylegesen érezhették, hogy történik valami, míg a kormány esetében nincs az a médium, amivel érdemben hatni lehetne az eseményekre. Megintcsak bár hála istennek: elvégre nem azért választunk kormányt, hogy az aztán sms-kampányok segítségével hozzanak döntéseket. Elég imponáló kép: Gyurcsány Ferenc egy nemzetközi szerződés aláírásakor még egy gyors pillantást vet Nokia 6110-re, vajon mit zúg a vox populi. Na ne.

Persze adott esetben azzal is lehetne védekezni, hogy csak a politikai kérdéseket szeretnék így behozni a köztudatba. Nade. Egy: ezek nem fontos, hanem pitiáner, nevetségesen komolytalan és demagóg, olykor egyenes értelmezhetetlen felvetések. Kettő: lehet, hogy a magyar politikai élet nem igazán bonyolult, de azért 250 karakteres egységekben gondolkodni róla mégicsak nevetséges. Vagy nem?

Válaszaikat a 06-30-577-1768-as sms-számra várjuk.

Forduljunk fel!

Orvos tollából ritkán olvashatunk bármit is a sajtó vélemény rovatában, aminek akár csak érintőleges köze is van a valósághoz. A ma választott írás egy ritka példa: a szerző természetesen magángyógyász.

A mai magyar egészségügy leginkább semmit nem ér - ezzel talán éppen ideje szembenézni. Megfelelő kapcsolatok és gyakorlat nélkül általában már az alapszolgáltatást sem kapjuk meg tisztességesen - gondosan a szánka rágják viszont, hogy ők mennyire leterheltek, milyen elviselhetetlenül sokat kell dolgozniuk. A brutálisabbnál brutálisabb műhibákra pedig rendszerint a vállvonogatás a válasz.

Érdemi reform - pénz és politikai akarat hiányában - csak az óriásplakátokon létezik.

Van egy réteg, amelyik igyekszik némi kapitalizmust vinni ebbe a rothadó rendszerbe, és ez a magánpraxis intézménye. Kétségtelen tény, hogy ez nem egy olyan szektor, ami mindenki számára nyitva áll, de legalább tehermentesíti a nem kis részben szegény, szerencsétlen, túlterhelt, már csak a paraszolvencia-boríték átvételére képes, legyengült, tehát vastagon kontraszelektált orvostársadalmat. Ehhez képest most elvesszük tőle a kedvezményes gyógyszer felírásának lehetőségét - azért, mert csak, menjen csak mindenki szépen vissza az embertelen közgyógyászatba, forduljon csak fel minél hamarabb, az ám az igazi tehermentesítés.

Ez semmiképpen sem legitim válasz. A járulékot az állampolgár fizeti, ami jár az jár - ha kell, alkalmazzanak szigorúbb mércéket a magánorvosokkal szemben, de - akármilyen kis mértékben is - ellehetetleníteni őket undorító, gerencitelen és indokolhatatlan húzás.

Ne menjünk be az alagútba!

Ripp Zoltán bejött az alagútba. Nagy hiba pedig azt gondolni, hogy ha a Népszabadság közli Schmidt Mária cikkét, akkor ahhoz rögtön hozzá is kell szólni. Schmidt Mária cikkei önmagukért beszélnek, nem szükséges hozzájuk értelmező kéziszótár. Ráadásul Ripp Zoltán még téved is.


A magyar baloldali pártok egy óriási hibája az ellenfél démonizálása. Természetesen Orbán is ezt teszi a saját ellenfeleivel, ám nem ártana szem előtt tartani, hogy ez a taktika egyrészt unalmas - semmi nem rosszabb a politikai kommunikációban, mint az unalom - másrészt rendkívül kockázatos. Az, hogy minden bizonnyal irreális is, ebben a kontextusban szinte lényegtelen, de kétségkívül így van. Ugyanakkor bizonyos kérdésekben - már többször említettük ezen az oldalon, hogy a nemzetpolitika ilyen - egyszerűen nincs baloldali vízió vagy álláspont.

Bemenni a Scmidt Mária féle fröcsögésbe annyi, mint ennek nyilvános elismerése, Orbán gyalázása nem más, mint ezeknek a sztereotípiáknak a megerősítése. Holott valójában nem másról van szó, mint hogy az illető egy jól felkészült, professzionális politikus, aki remekül választja szét az üzletet és a magánéletet - hogy személyes meggyőződése mi, azt nem köti az orrunkra, most épp a jobboldali szavazók szimpátiáját szeretné megnyerni. És?

Schmidt Mária anyaoroszlán-viselkedésére reagálni annyi, mint elismerni ennek az álláspontnak a legitimitását. Mi lenne, ha inkább figyelmen kívül hagynák az ilyesmit a magukat baloldalinak tituláló értelmiségiek, és tényleg előrukkolnának a farbával? SM ajkán persze ettől még nem lesz kevesebb a hab, de akit ez nem érdekel, az legalább tudna másra is figyelni.

Késő

Az MDF újabban markánsan elutasítja a "megbékélést" a Fidesszel, sőt, nyíltan hangoztatni kezdik szellemi függetlenségüket. Késő. 2006 nagy meglepetése lesz, ha a kisebbik ellenzéki párt sikerrel bejut a Parlamentbe.


Mert azért ne feledjük el: már 2002-ben is a Fidesz vitte be a hátán, akkor még azt gondolva, hogy a jobboldali győzelemnek ez az ára. Most nem ezt gondolja, a Fidesz most nagyon bízik abban, hogy egyedül is meglesz az egyszerű többség; ha békülnének is, olyan széles ívű gesztust, mint a három évvel ezelőtti választási megállapodás, aligha tesznek majd.

Az MDF pedig szemlátomást rosszul pozicinonálja magát. Nem egy modern, haladó, mérsékelt és modern konzervativizmusban gondolkodnak, hanem a legszűklátókörűbb, legócskább, legprovinciálisabb jobboldaliságban, erős fenntartásokkal mindenféle másság - mint például a homoszexualitás - iránt. Holott az a tábor, amelyik vevő erre a retorikára, egészen biztosan a Fideszre szavaz majd.

Mit tudott felmutatni az MDF ebben a ciklusban? Konstruktív javaslatokat? Korrekt, felelős ellenzéki magatartást? Következetességet? Nem. Kicsinyes opportunizmust - lásd például a közmédia-kuratóriumokban folytattott tevékenységüket -, intoleráns nyilatkozatokat, belső szervezeti káoszt, felesleges fröcsögést (javaslat a Parlament feloszlatására).

Eltűnésük csak annyiban lesz kár, amennyiben így újabb csorbát szenved majd a parlamenti pluralizmus.

Mocskolódni csak pontosan, szépen...

Felettébb szánalmas irányt vett az utóbbi időben az MSZP politikája - ebben a műfajban elfogadhatatlan fáziskésésekkel, kicsinyes, pitiáner vádakkal próbálják meg személyében ellehetetleníteni az ellenzék vezérét. Ezzel persze leginkább maguk alatt vágják a fát.

Egyrészt ugye ezzel csak erősítik az a képet, hogy az igazán lényeges kérdésekben nincs mondanivalójuk. Könnyen lehet persze, hogy tényleg nincs, hogy a kormányzaton belüli konfliktusokban kifulladt a nagyobbik kormánypárt - de ezt ilyen nyíltan vállalni akkor sem kéne. Elvégre a választásokon nem Orbán Viktort, hanem a Fideszt kell legyőzni, és már az is bebizonyosodott - töbször - hogy a magyar választópolgárok a mocskolódást nem igazán tolerálják hosszú távon.

Másrészt nehéz lenne megmondani, pontosan kinek is szól ez a tűzijáték. Orbán minden közvélemény-kutatás szerint egy igen végletesen megítélt politikus, ami azt jelenti, hogy saját táborában imádják, a kormánypártok támogatói viszont leginkább erős ellenszenvet éreznek iránta. Nem nagyon valószínű, hogy például a teljesen súlytalan és az elmúlt négy évben hihetetlen mennyiségű inkompetenciát felmutató Újhelyi István pontatlan és zsebből hárítható rágalmai ezen olyan sokat tudnának változtatni.

Harmadrészt, ha már elkedődik a személyeskedés, személyeskedni a Fidesz is tud - vitathatlanul jobban és hatékonyabban, mint a szocialisták, egész sajtóbázisuk van, amelyik egységes és jól kigondolt módon tudja mocskolni mondjuk a mindenkori miniszterelnököt. (Gyurcsány, a "kis magyar Hodorovszkij", vagy - mai termés - Gyurcsány, mint az egyre növő orrú Pinocchio.) Erre kereslet is van.

Jó lenne tehát a homokozóból visszatérni a nagypolitikába.

Kontár a pályán

Christoph Schönborn bíboros cikket jelentetett meg a New York Timesban, amelyben lényegében megkérdőjelezi a neodarwinista evolúcióelmélet létjogosultságát, és egyfajta lágy kreacionizmus mellett (a leszármazás elméletét elfogadja, az élet teremtésére adott magyarázatot nem) tör lándzsát.

Ebben úgy önmagában nem kellene, hogy bármi különös is legyen; a tudományos elméletek legfőbb jellemzője, hogy szabadon vitathatóak és vitatottak is; alapesetben épp ez a tulajdonságuk adja megbízhatóságukat és tekintélyüket.

A katolikus egyháznak ugyanakkor nagyon-nagyon vigyáznia kellene arra, hogy mit művel. Amikor ugyanis az egyház tudományos kérdésekben foglal állást, olyan területekre téved, amelyről már egyszer leparancsolták - nagyon is helyesen.

Tudomány és vallás egyszerűen nem férnek össze. Persze nem olyan értelemben, hogy a tudomány értelmezésében a vallásnak ne lehetne a filozófiához hasonló szerepe vagy hogy a természettudományok eredményeit elfogadó ember ne lehetne vallásos. Ugyanakkor nem árt figyelmbe venni, hogy a katolikus egyház merev dogmatizmusa már okozott komoly természettudományos válságokat. És az is igaz, hogy a személyes hitet egyszerűen nem befolyásolhatják, nem befolyásolják a természttudományok eredményei.

Az pedig már minden kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy a mindennapi életben a természettudományok mellőzhetetlenek. A mai, modern civilizáció egyszerűen nem képzelhető el a természettudományok által teremtett infrastruktúra nélkül - egy ilyen helyzetben gondosan irányzott szelektivitással támadás alá venni olyan tudományos elméleteket, amelyek nincsenek közvetlen hatással a mindennapi életünkre, elég felemás eljárás. Mert a kávéfőzőre már biztosan ő se mondaná szívesen, hogy az ördög találmánya.