Bakot lőtt

Keller László voltaképpen felismerhetné már, hogy az ideje lejárt - miniatürizált ellenőrzési kommandóként való viselkedése sem nem elegáns, sem nem célravezető, sokkal inkább írható le az "undorító inkompetencia" kifejezéssel.

Ha a kormány azt gondolta, hogy elég már az Apeh fegyelmezési eszközként való használatából, jöjjön inkább Keller László, akinek egyetlen feladata az lesz, hogy megalapozatlan feljelentgetésekkel keserítse meg volt vagy valós politikai ellenfeleinek az életét, hát most hadd adjunk hangot azon meggyőződésünknek, hogy akkor már inkább az Apeh. Annak steril személytelenségét legalább el lehet viselni valahogy, Keller Lászlónak azonban elég már csak a bajuszát meglátni, miközben valami újabb, kolosszális ellenzéki visszaélésről számol be szokásos, patetikus hanghordozásában ahhoz, hogy az ember rángatózni kezdjen.

Persze nem lehet mindenki kedves, megnyerő személyiség, de az ilyen undorító arrogancia akkor érvényesül igazán, ha kiegészül azzal a szintén nem kevésbé bosszantó tulajdonsággal, hogy az embernek mindig igaza van. Ha soha - most például Polt Péter agancsát értékelte úgy tízszeresére a (túl)buzgó képviselő -, az már inkább vérciki. Pláne, hogy mindenki tudja, hogy ha Polt Péter egy kicsit engedelmesebben indítana büntetőeljárásokat, akár kapitális trófeákat is lőhetne, mindenféle különösebb aggály nélkül.

Rossz ötlet volt a közpénzügyi államtitkárság, nem is baj, hogy megszűnt - most már csak Keller Lászlót kellene átprogramoznia valakinek.

A pápa mint Fidesz-aktivista

Elég nehezen áll talpra a katolikus egyház a kettős állampolgársággal kapcsolatos, gigantikus fiaskónak is felfogható közéleti szerepvállalása után. Gyurcsány Ferenc pápai audienciáját sem képesek megfelelő méltósággal elviselni, Veres András nem győzi sejtetni, hogy II. János Pál bizony jó alaposan beolvasott az arcátlanul pökhendi miniszterelnöknek - és szemlátomást nem zavarja, hogy mindez még az ő szájából is teljesen hiteltelen. A jobboldal vezérével ellentétben ugyanis a pápa valóban felette áll a pártpolitikai küzdelmeknek - szemben mondjuk Veres Andrással, aki elvben mégiscsak a magyar katolikus püspöki kar vezetője lenne, vagy éppen a jobboldal vezérével, akinek kezdeményezésének támogatását Veres András "erkölcsi kötelességnek" tekintette.

Sajnos Magyarországon a történelmi egyházak egyszerűen képtelenek modern, plurális társadalomban gondolkodni - sok vezetőjük továbbra is meg van rólag győződve, hogy az általuk hirdetett értékrend az egyetlen helyes út; nem bíznak híveik lelkiismeretében, a pozíció és a nekik juttatott anyagi források reményében pedig nem átallják újra és újra exponálni magukat aktuálpolitikai kérdésekben.

Aztán, ha valaki jegyzetelni kezd, rögtön nem is olyan fontos a közéleti szerepvállalás.

???

Nagyjából ezt hozta a hétvégi EU döntés, amikor feltételesen (hangsúlyoznám ezt az utolsó szót) 2005. októberére tűzte ki a csatlakozási tárgyalások megkeztését Törökországgal. Emlékezzünk, a törökök már akkor megkezdték a felzárkózást, és a csatlakozási tárgyalások megkezdésének kérelmezését, amikor a szocialista országok elképzelhetetlennek tartották, hogy valaha a Szovjetunión kívül más létforma létezni fog. És most ki hol van? Nem, Törökország nem a Szovjetunió érdekeltsége, ellenben ugyanott van, ahol negyven éve.

Most mindenki eljátssza, hogy Ciprus a fő kérdés, még az illetékes kormányfők is rájátszottak erre, mikor "szóváltásba keveredtek", de ez persze csak a felszín. Ciprus EU tag, teljesen mindegy, hogy Törökország mit ismer el belőle, mit nem (főleg, ha ők is EU tagok lesznek: Török-Ciprus az EU része lesz így is, úgy is...). Viszont azt, hogy hogyan fogjuk (hahh, de fellengzősen hangzik, fogalmazzunk úgy: fogja Franciaország és Németország elsősorban) elviselni (gazdasági értelemben) azt a bevándorlás-áradatot, amely már most is eléggé szignifikáns ahhoz, hogy képet adjon a jövőről.

Tehát a rettegés erősödik, hogy mi sül ki belőle, azt majd meglátjuk... olyan öt év múlva.

Kifulladásig

Érdemes lenne tudni, Patrubány Miklós arra játszik-e, hogy addig áll elő újabb és újabb kifogásokkal, amíg az Országos Választási Iroda rá nem legyint: jó, akkor mégis inkább az igenek győztek a december 5-i népszavazáson.

A Legfelsőbb Bíróság ítéletétől vérszemet kapó elnök ugyanis egyre monumentálisabb összeesküvéseket lát mindenhol; lassan már egyszerűbb lenne inkább azt feltételeznie, hogy a szavazóbiztosok otthon előre elkészítették a szavazólapokat, a választók által leadottakat pedig urnazárás után gyorsan eltüzelték.

Magyarország persze továbbra is jogállam, el fog hát jönni az az idő, amikor végérvényesen meglesz a népszavazás eredmény - borítékolhatóan lényegében ugyanazzal az eredménnyel, amit decemberi elején állapított meg az Országos Választási Iroda; az egyetlen különbség az lesz, hogy mire az egész procedúra lezárul, mindenki pontosan látni fogja, ki is Patrubány Miklós voltaképpen, és kit is támogatott a Fidesz teljes mellszélességgel a népszavazási kezdeményezés megvalósulásábal.

Így hát csak egy dolog marad rejtély: ha tényleg létezik az az országos szintű kunszenzus, ami az MVSZ-elnök által vizionált, gigantikus méretű választási csaláshoz szükséges, kinek a támogató szavazataira számítottak?

Guatanamo

Bár e tekintetben nehéz biztosan mondani, elég jó tippnek tűnik azt állítani, hogy Amerikai Egyesült Államokat beperelni költséges és fárasztó dolog, a siker semmiképpen sem tekinthető százszázalékosnak. Éppen ezért, ha valaki mégis megteszi, feltehetőleg van rá oka.

Mint ahogy azoknak a nemrégiben szabadult brit foglyoknak is, akik nemrégiben szabadultak a guatámói fogolytáborból, és most a nemzetközi normák semmibevételével vádolják az amerikai hadsereget.

A dolog már csak azért is valószínűnek hangzik, mivel már a fogolytábor létesítésekor lehetett sejteni, hogy azért esett épp Guatámóra az amerikaiak választása, mivel az - lévén, hogy Kubához tartozik - mentes a Genfi Egyezményhez hasonló mindenféle bosszantóan szőrszálhasogató, nemzetközi jogi normáktól.

A dolog mögött persze a terrorizmus elleni harc áll, mint ideológia. Ha a vádak beigazolódnak, elkezdhetünk megint egy kicsit jobban aggódni: mi mindendre lehet képes az USA akkor, amikor vélt vagy valós igaza védelme érdekében kétségbeesetten vagdalkozni kezd.

A jól végzett munka

Bízvást mondhatjuk: mindenkinek alkotmányos joga, hogy az Alkotmánybíróságot vagy a Legfelsőbb Bíróságot bírálja. Ugyanakkor az ügyben közvetlenül érintettek - a politikusok - eseteben ezt túlságosan elegánsnak azért nem nevezhetnénk.

A kormánypártok két döntést is fogadtak az ilyenkor megszokott fröcsögéssel: az Ab a büntető törvénykönyv drogfogyasztással kapcsolatos rendelkezéseit tette semmissé, az LB medig a jegyzőkönyvek ellenőrzését írta elő 1139 szavazókerületben, történetesen az MVSZ beadványa nyomán, de ez tökmindegy.

A lényeg az, hogy józan ésszel gondolkodva elég nehéz elgondolni, hogy mindkét, amúgy nagy tekintélyű testületben ott lappanganak a szélsőjobbos, faszista ügynökök, akik csak a kellő pillanatra vártak, hogy most végre lecsaphassanak és döntő csapást mérhessenek egy baloldali-liberális irányultságú kormányra. Pláne, hogy más időkben meg kommunista reflexekkel szokás megvádolni ugyanezt a testületet. Talán nem valóságtól elrugaszkodott az a feltételezés, mely szerint a bírák egyszerűen csak tették a dolgukat; márpedig egy bíróság tevékenysége ritkán jár az összes érintett fél maradéktalan elégedettségével. Végül is talán nem véletlen, hogy az illetők bírák és nem mondjuk politikusok lettek.

Tulajdonképpen, amikor különösen hangosan fortyan fel egy-egy politikus, egy kicsit mindig megnyugodhatunk. A t. bíróság jól végzi a feladatát.

Erdélyi virtus

Úgy tűnik, Böjte Csaba a közhagulatot lovagolta meg demonstratív lépésével. A határon túli magyarok reakciója a népszavazás eredményére kifejezetten ráerősít a "nem" mellett elhangzott érvek egy bizonyos típusára.

Ez az érvelés úgy hangzott: kifejezett veszélyes lenne, ha a határon túli magyarok potenciális szavazójoghoz jutnának, hiszen számukra a magyarság kérdése egészen máshogyan fogalmazódik meg, mint az itt élők szerint. Az országon kívül rekedtek kulturális hagyományaik révén egy sor kérdésben képtelenek értékpluralitásban gondolkodni; vakon szavaznának az általuk "nemzetinek" tartott oldalra, miközben döntéseik következményeit képtelenek lennének felvállalni.

A gondolatban rejlő igazságot remekül modellezi az erdélyi, vajdasági magyar szervezetek reakciója a népszavazás eredményére. A demokrácia alapja, hogy nincs olyan kérdés, amire csak egyféleképpen lehetne válaszolni. Nincs olyan felsőbb értékrend, amely a nemzet egészére kötelező lenne; a népakaraton átlépni nem lehet. Ha valakinek fontos a magyarsághoz való tartozása, akkor azt gondolnánk, a nemzet iránti tisztelet kötelez bennünket arra, hogy a magyar nép döntéseit tiszteletben tartsuk.

Természetesen a helyzet ennél jóval bonyolultabb. Magukat a nemzet többségének képviselőiként beállító, felelőtlen politikusok elhitették a határon túli magyarokkal - visszaélve azok érzelmi kiszolgáltatottságával - hogy ez egy olyan sorskérdés, amire igazi magyar nem szavazhat nemmel. Aztán kiderült, hogy még saját szavazóikat sem tudják a kérdés mögé felsorakoztatni, hiába szólította fel az embereket a közös megmozdulásra. Innen nézve viszont kifejezetten érthető a határon túliak felháborodása.

Sajnos az is előre sejthető, hogy ezek az elkeseredett vagdalkozások milyen érzéseket fognak kiváltani az itthoniak többségéből. Mert, sajnos, nem csak erdélyi nyakasság létezik.

Csaba testvér és a népszavazás

Csaba testvér, a némileg öntörvényű árvaházalapító átlépte a Rubicont. A kormánypártok győzelméről beszél; szerinte "legyőzték a saját nemzetüket". Bejelenti, hogy a jelenlegi kormánytól árvaháza működéséhez nem fog többet elfogadni egy vasat sem.

Csaba testvér elfeledkezik arról, hogy nem a saját pénzét utasítja vissza. Ő személy szerint egy fillér támogatást sem kap a magyar államtól - ezt mind azok a gyerekek kapják, akiket így vagy úgy, de az ő gondjaira bíztak. Finoman románellemes nyílt levelében elfeledni látszik azt is, hogy önkényes ingatlanfoglalását a román kormány végül jóváhagyta.

Csaba testvér természetesen azt gondol, amit akar, és abba a lapba ír levelet, amelyikbe jól esik neki. Csak hát jó lenne, ha nem felejtené el: választott hivatásához nem áll jól az aktuálpolitika. Nem a magyar kormány, a magyar nép döntött úgy, hogy nem kötelezi Magyarország választott képviselőit arra, hogy azonnali hatállyal alkossanak törvényt a határon túl élő magyarok kedvezményes honosításáról. Az MSZP és az SZDSZ politikusai nem kívülről nyomultak be az Országházba, ők momentán a legutóbbi országgyűlési választásokon részt vett magyar választópolgárok többségét reprezentálják. Csaba testvér ezeket az embereket is látványosan szemen köpi.

Természetesen senkinek nem kell szeretnie a demokráciát. A szólásszabadságról szóló jogszabályok kifejezetten biztosítják Csaba testvér azon jogát, hogy emberek tetszőleges csoportják szembe köpje, és arra sincs törvény, hogy a benne megbízó gyerekeknek a lehető legjobb ellátást kell biztosítania.

Csaba testvérre ugyanakkor más, felsőbb szabályok is érvényesek.

Bukta

"Az igenek győztek, a nemek alulmaradtak. A népszavazás érvényes volt." - tipikus orbáni értékelés ez az exkormányfő országgyűlési választások utáni legnagyobb buktájáról. Nem csoda ez, hiszen Orbán politikai létjogosultságát az az axióma adja, hogy mindig győz. Ha veszít, akkor is.

Ugyancsak semmit szokatlan nincs abban, hogy ismét közjogi fedítésekkel operál - a fenti kijelentés következtetése ugyanis az, hogy a kormánynak át kell állnia az igenek oldalára. Miközben a népszavazás érvényes nem érvényes volt ugyan, de eredménytelen. Mondhatni a választásra jogosultak durván kétharmada nem ment el szavazni, a Fidesz minden biztatása ellenére sem; ha csak az igenek részaránya számít, akár a pártkongresszust is megszavaztathatták volna, az sokkal tisztább eredményt hozott volna. De legalább nem kerül hárommilliárd forintba.

Pedig a jelenlegi helyzet a Vezér számára nem éppen kedvező. Nemzeti sorskérdést csinált a Népszavazásból; legfőbb politikai riválisa, Gyurcsány Ferenc a választásoktól való távolmaradásra kérte az embereket.

Orbán Viktor szimata mondot csődöt.