Erdélyi virtus

Úgy tűnik, Böjte Csaba a közhagulatot lovagolta meg demonstratív lépésével. A határon túli magyarok reakciója a népszavazás eredményére kifejezetten ráerősít a "nem" mellett elhangzott érvek egy bizonyos típusára.

Ez az érvelés úgy hangzott: kifejezett veszélyes lenne, ha a határon túli magyarok potenciális szavazójoghoz jutnának, hiszen számukra a magyarság kérdése egészen máshogyan fogalmazódik meg, mint az itt élők szerint. Az országon kívül rekedtek kulturális hagyományaik révén egy sor kérdésben képtelenek értékpluralitásban gondolkodni; vakon szavaznának az általuk "nemzetinek" tartott oldalra, miközben döntéseik következményeit képtelenek lennének felvállalni.

A gondolatban rejlő igazságot remekül modellezi az erdélyi, vajdasági magyar szervezetek reakciója a népszavazás eredményére. A demokrácia alapja, hogy nincs olyan kérdés, amire csak egyféleképpen lehetne válaszolni. Nincs olyan felsőbb értékrend, amely a nemzet egészére kötelező lenne; a népakaraton átlépni nem lehet. Ha valakinek fontos a magyarsághoz való tartozása, akkor azt gondolnánk, a nemzet iránti tisztelet kötelez bennünket arra, hogy a magyar nép döntéseit tiszteletben tartsuk.

Természetesen a helyzet ennél jóval bonyolultabb. Magukat a nemzet többségének képviselőiként beállító, felelőtlen politikusok elhitették a határon túli magyarokkal - visszaélve azok érzelmi kiszolgáltatottságával - hogy ez egy olyan sorskérdés, amire igazi magyar nem szavazhat nemmel. Aztán kiderült, hogy még saját szavazóikat sem tudják a kérdés mögé felsorakoztatni, hiába szólította fel az embereket a közös megmozdulásra. Innen nézve viszont kifejezetten érthető a határon túliak felháborodása.

Sajnos az is előre sejthető, hogy ezek az elkeseredett vagdalkozások milyen érzéseket fognak kiváltani az itthoniak többségéből. Mert, sajnos, nem csak erdélyi nyakasság létezik.