Kukan beszólt - és igaza van

Elég keményen beszólt Eduard Kukan szlovák külügyminiszter a magyar diplomáciának, és, ha félretesszük a piros-fehér-zöld szemellenzőnket, be kell látnunk, hogy alapjában véve igaza van.

Manapság két EU-tag ország között nem nagyon működhet az egyoldalú, nacionalista alapú intézkedések gyakrolata. A legtöbbször a külhoni magyarok iránt érzett felelősség hangzik el indoklásként, de még ez az érv is elég gyenge lábakon áll. Nehéz ugyanis elképzelni, miért jó a határon túli magyaroknak, ha irányukban frusztrált kormány alatt élhetnek.

Ráadásul ezt a külpolitikai vandalizmust még az eredmények sem igazolják: a nagy garral bevezetett, száz évvel ezelőtti nemzetfelfogásra építő kedvezménytörvény lényegében befuccsolt, az ideológiaháborúvá fajult állampolgársági népszavazáson pedig az is kiderült, hogy a magyar állampolgárok is csak a valós megoldásokra lennének vevők, a cirkuszra nem.

Persze a politikai csapda elég nyilvánvaló: ha a jobboldal konstruktív, érdemi párbeszédet kezdeményezne, saját logikája alapján minősülne hazaárulásnak; a baloldal pedig egyszerűen be van tojva az ellenék hazaárulózásával.

A külügyminiszter szerint a helyzet a választások után csak rosszabbodik majd - igaz, ehhez még különösebb politikai éleslátás sem kell. A határon túli honfitársainkat pedig, akiket a Fidesz szemrebbenés nélkül beáldoz majd, Isten irglmazzon.

A magyar adóreformok diszkrét bája

Ötéves adóreformot indít az MSZP. A dolgok jelenlegi állása szerint ennek a lépésnek inkább csak kampányértéke van, hiszen a dolgok jelen állása szerint aligha valószínű, hogy másfél év múlva is az MSZP kormányoz majd.

Adócsökkentést persze mindenki szeretne, csak a következményeit nem szeretik. A mai magyar közigazgatás jelenleg inherens módon pazarló: a pénzszórás bele van kódolva a rendszerbe. A magyar közszféra legnagyobb része nem érez semmiféle teljesítménykényszert, így aztán a személyi állomány csökkenése valószínűleg csak a káoszt fokozná, a munkavégzés helyett elfogyasztott kávék és cigaratták egy főre vetített mutatója pedig tizedszázalékokat sem csökkenne. A rengeteg felesleges szociális kedvezményhez - itt elsősorban az alanyi jogon és nem szociális alapon adott támogatásokra gondolunk - mindenki foggal-körömmel ragaszkodik. Márpedig a semmiből igen nehéz vizet fakasztani, mértékadó források szerint ez csak egészen különleges esetben sikerül.

Érthetetlen az adóreform emlegetésébe vetett mágikus hit már csak azért is, mert a magyar állampolgár abszolút nem tudatos adózó. Leginkább - az amúgy egyébként valóban horribilisen magas - adók elcsalásának van hagyománya, de a legutóbbi jobboldali kormányzás idején megerősödött az a, még az előző rendszerből visszamaradt hit, hogy az Állam kiadásainak fedezéséhez elég a lelkesedés, a hit, és a puszta akaraterő. A többség egyszerűen nem látja az összefüggést a sportszeletre kivetett áfa és a gyógyszerár-támogatás között.

Na persze egy adóreform amúgy remek dolog lenne, csak hát ezekkel a javaslatokkal valahogy sose a választási ciklus elején ugrálnak elő a politikusok. Így aztán végképp rettenetesen kilóg a lóláb.

Interjú a Vesztessel

Érdekes politikapszichológiai kérdés: minek ad manapság Szili Katalin interjút? Nem tudja, miket fognak kérdezni tőle vagy egyszerűen úgy érzi, ha már a köztársasági elnök választást bebukta, hát véglegesen le kell égetnie magát?

Mondókája a következő mondatban foglalható össze: az MSZP kongresszusa döntött, ezután én sem léphettem volna vissza, az SZDSZ-nek mindenképpen MSZP-s pártpolitikust kellett volna támogatnia, amúgy utálom ám őket és alig várom, hogy kiszoruljanak a Parlamentből. Kiderül az is, hogy az elmúlt másfél év botránykavarásai mellett az elmúlt tizenöt évben lényegében semmi mást nem csinált. Hízelgő portré.

Amúgy valószínűleg jól teszi, ha minden alkalmat megragad a szereplésre, mert sok sikerre aligha számíthat a közeljövőben a szemlátomást vérig sértődött politikusnő. Nehéz elképzelni, hogy az MSZP 1998-as választási vereség óta legnagyobb fiaskójának fő felelőse bármi mellett is hitelesen tudná letenni a voksát. Ráadásul, ha valóban bekövetkezik az az izmos bukta, ami most elég jól kinéz a saját egóját a kelleténél kissé magasabbra tartó pártnak, akkor nyilván mindenki tudja, az egyik fő felelős éppen Szili; ha mégis nyernek, akkor Szili ellenére fognak nyerni, és a Gyurcsány-Hiller vonal várhatóan hosszú ideig domináns lesz a pártban.

Terápiás célokra mindenesetre kiváló ez az interjú. Emlékeztet bennünket arra, hogy azért még Magyarországon sem lehet mindent.

A Nagy Leleplezés

Répássy Róbert fantasztikus felfedezésre jutott: Rajnai Attila, a nevezetes Tokaji Borcsaták cikksorozat szerzője (tudjuk: Orbán, mint üzleti tancsadó miniszterelnök) a szocialista vezetésű Bács-Kiskun megyei önkormányzat szerződéses jogállományú újságírója (A szerződés szkennelt változata a Fidesz honlapján megtekinthető.). Hogy egykori mesteremet idézzem: a helyes megfogalmazás az lenne, hogy a Magyar Köztársaság egyik önkormányzata kötötte azt a bizonyos szerződést; a lényeg ugyanis abszolút nem az, hogy Rajnai Attila vagy bárki más kitől kap fizetést egy cikk megírásáért. Hanem hogy igaz-e vagy sem.

A kérdéses esetben, ha igaz, Orbán egy nanoszekundumig nem védekezhet azzal, hogy a cikket figyelmen kívül kell hagyni, mert Rajnai Attila szerződéses viszonyban áll egy szocialista polgármesternek. Ez ugyanis nem érinti a cikk valóságtartalmát, és a tett, amivel Orbánt vádolják, nem lesz kevésbé felháborító.

Sőt: még az is lényegtelen, hogy ez egy lejáratókampány része-e. Ha a magyar politikai életben a lejáratás kizárólag valós állítások hangoztatásával történne, a magyar választópolgárok nagyobbik fele könnyebben lélegezne. És nem utolsósorban csődbe menne a Magyar Nemzet. Már megérné.

Heti nyalizásunk

Egy hosszabb szünet után bátran állíthatjuk: a Heti Válasz szervilisebb, mint valaha. Interjú Áder Jánossal.


A szöveg leginkább alkalom a Fidesz frakcióvezetőjének arra, hogy fizetetlen választási kampányt folytathasson. Elég furcsa dolog például, hogy hosszasan értekeznek a mostani kormány korrupciós ügyeiről, de fel sem vetődik, hogy mi a helyzet a miniszterelnökként üzleti tanácsot osztogató Orbán Viktorral - holott ez már akkor is hivatali visszaélés, ha a miniszterelnök aztán tevőlegesen nem tett semmit. Természetesen meglepő lett volna, ha Áder részletesen beszámol személyes álláspontjáról.

Ennél sokkal nagyobb baj, hogy a Fidesz elnökségi tagja kvázi-kommunista elveket hirdet. A teljes foglalkoztatottság elképzelése még elsőre sem hangzik jól - nem is kell túl tágan értelmeznük a "mindenkinek legyen munkája, aki dolgozni akar" elvet ahhoz, hogy a piacgazdaság lefontosabb elvét, a versenyt kiiktassuk az életünkből. A mezőgazdaság nyakló nélküli támogatásának lehetősége is felmerült - olyan EU-s példákat felhozva (Franciaország), amelyek még az EU-n belül is igen nagy vitákra adnak okot.

A Fidesz egyedül kívánja megnyerni a választásokat, és koalíciót sem kíván kötni senkivel. Akik a Fidesz ellen drukkolnak, ebbbe a szalmaszálba még kapaszkodhatnak. Ezen a szinten még nem áll a magyar jobboldal integrációja.

Leszavazás

Horn Gyula - saját bevallása szerint - nem pitiáner sértődöttségből, hanem szakmai szempontok alapján szavazta le Dióssy Jenő kátyúügyi államtitkár beszámolóját. Hihető: Horn Gyula nyilván a kátyúkról olvasott egy érdekes - szakmai - cikket a szavazófülkében, és ez alapján lett hirtelen ilyen érdeklődő és tájékozott.

Hiszen ez az a probléma, amit bármikor elő lehet venni, és tetszőleges hatalmasság orra alá lehet dörgölni: Magyarország többek között a kátyúk országa is, úgy általában senki nem tesz semmit, valószínűleg azért, hogy ez a probléma mindig is jól hivatkozható legyen. A kátyú a magyar politikai élet kifogásbankja. Épp a probléma pártokon és cikulusokon átívelő állandósága miatt már nem csak a válasz leszavazása, de maga a kérdés is pitiáner. Dióssy Jenő, ha éjjel-nappal maga is kátyúzik, akkor is interpellálható lett volna, és lesz is még egy jó darabig.

A béka még most is ott brekeg néhány szocialista képviselő szájában.

Viva Lopper Dániel!

Történt egy s más a Fidesz kongresszusán, de az ember igazán egy dologra kapta fel a fejét: az ijfúsági tagozat elnöke Loppert Dániel lett.

Aki esetleg nem emlékezne arra, ki Loppert Dániel, annak könnyen felfrissíthetjük a memóriáját: a fiatalember egyetlen említésre méltó, országos médiáig eljutott cselekedete, hogy lehazaárulózta Medgyessy Pétert. A Fidesz akkor a szólásszabadság bajnokaként ünnepelte a fiatalembert, se lám, a bátor szókimondásnak meg is lett az eredménye.

A képet némileg módosítja, hogy a jobboldalon a szólásszabadságot csak a megszokott, felemás módon szeretik. Az MNO honlapján napok óta változatlanul az a vezető hír, hogy Antall Józsefet gyalázó vers jelent meg az amúgy közismerten ízléstelenül infantilis matula.hu-n. Igaz, Antall József kétségkívül halott már, Medgyessy Péter pedig él, de ez csak igen morbid erkölcsi elvek szerint ad felmentést az emberi méltóság megsérétése alól.

Sólyom László megválasztása ide vagy oda, ez a párt még mindig az a párt.

Ki a profi?

Érdekes lehetett az MSZP kongresszusa; a jelek szerint a párt ezúttal valóban mindent megtett az őszinte hangú párbeszéd érdekében - sajnálatos, hogy az elmúlt hónapokban erre egyáltalán nem volt lehetőségük. Gyurcsány Ferenc és Hiller István beszéde az MSZP honlapján is megtalálható.

Hogy kettejük közül melyik a nagyobb formátumú politikus, az immáron nem lehet kétséges - mint ahogy az se nagyon, hogy Hiller Istvánnak, akinek intellektuális képességeit amúgy már bizonyította egyszer-kétszer, elég alaposan beletört a bicskája a pártelnöki pozícióba. Bár azt ígéri, beszédében nem fog a szabad demokratákról beszélni, a témáról és állítólagos felelősségük felemlegetésétől, burkolt, eleddig csak a jobboldalon hallott hangvételű szidalmazásától nem tud eltekinteni.

Persze az is igaz, hogy Hiller Istvánnak sokkal több veszítenivalója van, mint Gyurcsány Ferencnek - hiszen az többé-kevésbé nyílt titok volt mindenki számára, hogy a népszavazás után a miniszterelnök egyszerűen nem támogathatja teljes szívvel Szili Katalin megválasztását. Ezt beszédében most nyíltan ki is mondta, a bukásért a felelősséget egyértelműen a pártra hárította, sőt, azt is egyértelművé tette: a bukás előre látható volt, ha lehetett volna, ő szólt is volna. Egy ilyen jóslat azonan árulásnak minősült volna - különösen akkor, ha beválik.

Hiller István ezzel szemben meg volt győződve arról, hogy a szabad demokraták majd csak engednek a többségnek. Hogy képesek lesznek feladni jó előre deklarált elveiket, miközben a szabad demokratáknak már kizárólag csak olyan szavazóik lehetnek, akik az elveik miatt szavaznak rájuk. Hogy az önálló, a koalíciós partner bevonása nélkül lezajló jelölési folyamat nem arrogancia és a másik nyílt arcul csapása. Pontosan ez az, ami miatt kijelenthetjük: Hiller Istvánnak egyszerűen nem megy a nyílt politkai adok kapok. A sokkal finomabb, szofisztikáltabb egyeztetési folyamatokat igénylő kormányzati munka még ment.

Ha az MSZP veszít 2006-ban, lesz egy bukott elnök, és a bukás számos tényét előre látó, azt a párt - és a pártelnök - rövidlátása miatt megakadályozni nem tudó miniszterelnök. Ha az utóbbinak lesznek pártelnöki ambíciói, Hiller István örökre elfelejtheti a sajátjait.

A titkosság dilemmái

Révész Sándor az elnökválasztás utózöngéjeként egy igen érdekes problémát vet fel. Joga van-e előírni egy frakciónak, hogy hogyan szavazzon egy képviselő, illetve joga van-e azt ellenőrizni. Révész szerint a válasz kategorikus igen és nem. A kép lehet, hogy még ennél is árnyaltabb.


A mai magyar politikai élet egyik sajátossága, hogy párton kívüliként hihetetlenül nehéz bekerülni a Parlamentbe. Még az egyéni indulók zöméről is elmondható, hogy párttámogatás nélkül nem lehetnének képviselők. A magyar választási rendszer tehát alapvetően életszerűtlen, hiszen ennek a megkülönböztetésnek semmiféle alapja nincs.

Természetesen attól, hogy valakit egy párt juttatott be a Parlamentbe, annak még nem kellene azt jelentenie, hogy onnantól kezdve az illető párt pillanatnyi érdekeit kellene kiszolgálnia. De - morális szempontból - azt sem jelenti, hogy megteheti, hogy kinevezése napjától kizárólag saját lelkiismeretét követi. A jelenlegi rendszer ugyanis nagyon erősen a pártokat favorizálja, ergo a képviselői legitimációt adó választók a pártra szavaztak - másképpen fogalmazva egy bizonyos értékrendszer képviseletére kívántak felhatalmazást adni. Mégsem teljesen indokolatlan tehát az az elvárás, hogy a képviselők alkalmazkodjanak az őket delegáló párt - mondjuk legalább a szélesebb - döntéshozó szerveinek döntéseihez.

Természetesen magas szintű politikai kultúra esetén ebből nem lehet probléma. A képviselők ugyanis tisztában lennének morális kötelmeikkel, s csak és kizárólag olyan esetben fordulnának mégis szembe - nyíltan - a frakciódöntéssel, ha száz százalékosan meg vannak győződve annak károsságáról. És döntésükért vállalnák a következményeket.

Jelen esetben azonban azt kell mondanunk, hogy a köztársaságielnök-választás körüli cirkusz még messze a kisebbik rossz volt. A három SZDSZ-es dezertőr közül csak ketten tették előzetesen világossá, kire szavaznának, ők viszont felmentést kértek a frakciódöntés alól - miután ezt nem kapták meg, úgy cselekedtek, mintha megkapták volna. Az államfőválasztás folyamatában azonban leginkább hallgattak. Nem nyilatkozták rendszeresen, hogy az SZDSZ-nek le kellene tennie a garast Szili mellett, és most sem léptek ki a frakcióból. Lapítanak, s remélik, hogy a következmények nem lesznek túl súlyosak.

Mécs Imre nem kért felmentést, nyíltan fellépett a döntés ellen, a következményvállalási hajlandósága azonban ugyanakkora, mint frakciótársaié. Ráadásul ő csak azt nyilatkozta: mindenképpen szavaz, és ha nem lesz más alkalmas jelölt, Szilire fog szavazni. A jelenlegi feszült és izgalmas helyzetben ennél karakánabb kiállást is várhattunk volna tőle a szavazást megelőző hetekben.

A jobboldalról átszavazókról még ennyit se lehet elmondani.

Ügyes

A Fidesz a rá jellemző pragmatizmussal fogta meg az elnökválasztás első fordulóját. Nyilvánvaló volt, hogy a szükséges többsé nem lesz meg, ezért inkább egy taktikai húzás mellett döntöttek. Bejött.

Meglehetőség nyilvánvalóvá vált, kik lehetnek azok, akik átszavaztak, nincs tömeg, amiben el lehetne veszni. Könnyen lehet, az MDF-nek most már tényleg rá kell magát szánnia az amúgy meglehetősen szokatlan lépésre, és nyilvánosságra kell hozniuk voksaikat. Ha Szili így is befut - amire a mostanihoz hasonló szavazati arányok esetén lenne esély - akkor egyértelmű lenne, hogy az MDF-ből kivált tagok váltottak ismét ideológiát.

Nőnek nő, alkalmasnak nem alkalmas

Nehéz dolog leszállni a köztársasági elnök választásról; szerencsére most már hamarosan pont kerül eme igencsak kínos ügy végére. Addig is el kell viselnünk az olyan populista publicisztikákat, mint amilyen például Tóth Ákosé - amely nem mellesleg némi szexizmustól sem mentes.

Már maga az alaptézis - mely szerint mindkét jelöltnek megvannak az adottságai ahhoz, hogy jó köztársasági elnök legyen, merőben abszurd. Szili Katalin, a magyar politikai élet egyik leggátlástalanabb és legelvtelenebb szereplője minden, csak nem alkalmas. És ezen az sem változtat, hogy történetesen nő.

Népszerűségét pontosan politikai gerinctelenségének köszönheti. Őt nem korlátozzák semmiféle elvek, komoly, felelősséggel és bukási lehetőségekkel járó posztjai sincsenek, nyugodtan nyilatkozhatja a közvélemény számára mindig legértékesebb véleményt. Ami egyszerűen csak irritáló, ha mondjuk MSZP-elnökségi tag az illető; kicsit már bosszantóbb (mondjuk egy elég nagy súlyú, állampolgárságról szóló népszavazáskor), ha ezt házelnökként teszi; köztársasági elnökként életveszélyes lenne.

Mádl Ferencben, minden nyíltan felvállalt elfogultsága ellenére is volt méltóság és elvszerűség: tudta, mivel tartozik az országnak és az általa képviselt eszméknek. Döntéseit ennek megfelelően igyezekett felelősséggel mérlegelni. Szili Katalint önmagán kívül semmi más nem vezérli. Ha köztársasági elnöki tekintélyét a tőle megszokott felelőtlenséggel használja fel, akkor könnyen lehet, hogy a magyar politikában végleg elszabadul a populizmus, hiszen már köztársasági elnök sem lesz, aki ellensúlyt képezzen a közéletben. Hiszen Szili eleve alkalmatlan az ellensúly szerepére, hiszen garantáltan és automatikusan áll át a többség oldalára.

Lengyel László szerint Sólyom megválasztása a baloldal végét és a Fidesz kétharmados győzelmét jelentené. Azért a baloldalért, amely pártügyként kezelve a kérdést, képes volt ezt a Szili Katalint pajzsára emelni, nem is lenne kár.