A Császár nem meztelen!

Szánalmas és dilettáns egyszerre, ahogy a jobbról balliberálisnak titulált sajtó időről-időre hogyan veti fel: most már tényleg beállt a zavar az Erőben, valamelyik újabb jobboldali Darth Vader éppen most kezd a Császár ellen fordulni.

Csak hát, aki igazán figyelmesen nézte a Csillagok háborúját, az azt is tudja: a Császárnak nem igazán van alternatívája. Nem azért szenvedett a Szenátus felszámolásával, hogy továbbra is a saját legitimációjával kelljen bíbelődnie. Márpedig a politikában igen ritka a jó öreg Dart Vader-féle kamikaze-szellem; egy politikus Sith lovag valószínűleg inkább jó előre beszappanozza a reaktorakna peremét, hogy aztán elnéző mosollyal nézhesse ahogy a Császár a mélybe pottyan.

Amennyiben egyszer tényleg kitörne a viszály a jobboldalon, az igen nagy valószínűséggel a következő választások totális elzakózását jelentené. A Fidesz ugyanis jelenleg tele van olyan kispályás politikusokkal, akik egy szál magukban képtelenek azokra a retorikai akrobatamutatványokra, amiket Orbán most már rutinszerűen abszolvál: kevesen képesek forradalmi szónokból egyik pillanatról a másikra átlényegülni szegény, szerencsétlen, megtört politikai veteránná, vagy a magyar politikai közélet felett pipafüstként lebegő, megfoghatatlan szellemmé, amely a biztonság kedvéért egy lumpenprolit és egy csavarkulcsot is hord a mellényzsebében. Szónokoljon bármilyen meggyőzően Áder János a parlamentben, érte valószínűleg a Fidesz jelenlegi szavazótáborának a töredéke sem zúdulna el a szavazóurnákig.

Így, ha van is kocódás a jobboldalon, az általában arra vonatkozik, kinek a nyelve kerüljön közelebb a Vezér erre fogékony testtájaihoz; egyfajta egészséges kiválasztódás ez, ahol a legszervilisebbé és a legkatonásabbé a jövő. Az egyéniségeket meg lehet nyesegetni; a Fidesz monopóliuma a jobboldalon tényleg csak akkor ér valamit, ha valóban nincsenek egymással versengő alternatívák - még elbizonytalanodnának a szavazók.

Ahhoz, hogy valódi változás álljon be ebben a szituációban, legalábbis egy Luke Skywalkerre lenne szükség.

Pofon a szarnak

Hát igen! Most, hogy végre törölték a Vér és Becsület Kulturális Egyesületet a nyilvántartásból, egészen nyugodtan hátradőlhetünk. Megvallom őszintén, én, ha skinhead lennék, hát tuti összeszégyelleném magam, és soha többet még csak kísérletezni sem mernék semmiféle rasszista, antiszemita cselekedettel. Még szerencse, hogy itt van ez a remek törvényi szabályozás, ami valódi megoldást kínál a problémáinkra. Bizonyára senkinek nem fog eszébe jutni, hogy egy újabb egyesületet alapítson - ha pedig igen, az is az ország általános szellemi állapotát növeli, hiszen ezek a betiltások nyilván nagyban serkentik majd kopasz szittya fiaink kreativitását.

Frankó dolog ez a fajta küzdelem a rasszizmus ellen. Ahelyett, hogy felvállalnánk, hogy Magyarországon bizony egy létező jelenség a rasszizmus, és mindent megtennénk annak érdekében, hogy cigányozó, zsidózó magyar testvéreink elől elszívjuk a levegőt a társadalmi vita és társadalmi kiközösítés eszközeivel, mennyivel civilizáltabb és európaibb dolog már rosszalló homlokráncolással törvényjavaslatokat, feljelentéseket írogatni. Nem kell hozzá más, csak egy kis szabadidő, egy strapabíró golyóstoll, a többit meg rábízhatjuk a rendőrökre, az ügyészekre és a bírókra.

Kétségtelen ugyanakkor, hogy ez nagyban elősegíti majd a szalonzsidózás terjedését - előbb vagy utóbb létrejön majd egy szótár, aminek a segítségével az antirasszista törvényi szabályozás takarója alól lődözhet majd mindenki kedvére az általa kiközösíteni kívánt csoport tagjaira.

A dolog igazi szépsége az lesz majd, ha bekövetkezik az az Eörsi István által vizionált helyzet, hogy a felháborodott antiszemiták perelik majd be az ellenük izgató, balliberális sajtópribékeket.

Esetleg betilthatnák a véleményüknek nem elég cizelláltan hangot adó, antirasszista egyesületeket.

A XII. kerületi polgármester boldog élete

Mit ne mondjak, állatira szeretnék XII. kerületi polgármester lenni. A XII. kerületi polgármester legfőbb sajátossága ugyanis, hogy alapvetően más elvek vonatkoznak rá, mint az egyszerű földi halandókra.

Ha például belefáradt a hímsoviniszta öltözködési kódexek gyártásába, a XII. kerületi polgármester minden további nélkül felállíthat egy négy és fél méter szárnyfesztávolságú turulszobrot, abban a biztos tudatban, hogy az az igazság mellette áll, a fővárosi közgyűlésnek csak ezt kell lekövetnie. A XII. kerületi polgármester szobra így akár egy évig is állhat majd a kerületben, büszkén hirdetve ezzel a XII. kerületi polgármester pártjának győzelmét a magyar jogrend, és nem utolsósorban a kicsinyes, senkiházi ballib városvezetés fölött.

A XII. kerületi polgármester nyilván nem a saját zsebéből fogja állni a többmilkás bontási költségeket, már ha nem úgy dönt eleve, hogy XII. kerületi polgármesterek fölött maximum a Jóisten ítélkezhet, mindenféle undok magyar kis bíróságocskák semmi esetre sem.

Ha XII. kerületi polgármester polgármester leszek, üres óráimban majd hat méter magas Gyurcsány Ferenc szobrokat tervezetetek Mitnyan György nappalijába, aztán majd megnézem, hogyan pereskedik bontási határozatért. Sőt: ha elég jó lába lesz, a szobron miniszoknya lesz.

De nem sokkal térd felett érő.

Szerepcsere

Gyurcsány operaházi beszéde természetesen egy ügyes politikai sakkhúzás volt, semmivel sem rosszabb, mint felavatni néhány viasszobrot - ő legalább nem fenyegetette perrel azokat, akik azt merték állítani, hogy a Szólás szabdságában lejátszott interjú nem élő adás volt. Ehhez képest a Magyar Nemzet idiotisztikusan szőrszálhasogató elemzésében azt kívánja "bizonyítani": Gyurcsány Ferenc hazudott, vagy jós, vagy lehallgatta a Fidesz vezetőinek telefonjait.


Nos, különösebb politikai jóstehetség nem kellett ahhoz, hogy megsejtse az ember: amikor az MSZP szépen jön fölfelé a népszerűségi listákon, Orbán Viktor nem most fog békejobbot nyújtani annak a pártnak, amit nem csak a jobb-, de a baloldal képviseletére is illegitmnek gondol. Hogy itt lesz az ideje kilépni a gyengéd, nagypapás dörmögésből és valami olyasmit mond végre, amit kajálnak a választói, amivel demonstrálja, hogy azért még mindig ő az a karizmatikus vezető, akiben oly sokszor szerettek már bele.

Nota bene: az ominózus beszéd, ha hajlandóak vagyunk felnőtt emberek módjára olvani, valóban vérlázító. Természetesen van rajta egy alapszintű kódolás, ha az ember berittyent mondjuk a miniszterelnöktől, de azért elég egyértelmű benne a jól megszokott komcsizás, sőt, még arra is van egy finom utalás, hogy talán ezúttal is lehetne forradalmat csinálni. (Mindezt persze úgy, hogy azért az is egyértelmű, hogy ha lesz is forradalom Magyarországon, hát azt nem Orbán Viktor fogja vezetni.)

Gyurcsány húzásában éppen az a szép, hogy nagyon nehéz támadni. Nem ment bele az orbáni dagonyázásba, olyan gesztust tett, ami mindenki számára érthető; fordított egyet a megszokott szereposztáson. Orbán lett a handabandázó politikus, ő a megfontolt, nyugodt, méltóságában enyhén sértett államférfi.

Nem csoda, ha kiborult a bili.

Vége a konzultációnak

Állati nagy frankóság lehetett ez a nemzeti konzultáció - ha igaz az, amit Orbán Viktor mondott, hogy "beteljesítette a küldtetését", akkor legalább vége is van - ez mindenképpen egy óriási jó hír, legalább ennek univerzálisan örülhet mindenki.

Amúg meg... valahogy sose gondoltam arra, hogy a kormányzás egy nagy kívánsághangverseny lenne, ahol megfelelő politikai akarattal minden választói igény teljesíthető. Ha csak a fele igaz annak, amit a Fidesz állít a gazdaság állapotáról (persze ez egy hurráoptimisztikus becslés, de hipotézisként fogadjuk el), akkor egyszerűen nincs az a mennyiségű összesereglett, felső-középosztálybeli, jobboldali érzelmű kiválóság, amely hihetővé tudja varázsolni, hogy 2006-ban már kolbászból lesz a kerítés, ha Orbán hatalomra kerül.

Legyünk csak gátlástalanul egyértelműek: annak a viszonylag jómódú, politikailag nem agyonszofisztikált értelmiségi rétegnek, akinek néhány száz milleniumi országzászló szétosztogatása már a nemzeti identitást új alapokra helyező kulturális happening, biztosan állati jó lesz, mert Orbán elősorban rájuk gyúr. Valószínűleg mások is számíthatnak némi osztogatásra, elsősorban persze azok, akik ezt valamilyen formában - találomra vett példával élve: szavazatokkal és politikai elkötelezettséggel - viszonozni tudják majd az országnak. Csak hát a gazdasági mutatóink nem attól javulnak, hogy Egerszegi Krisztina családja adóvisszatérítést ad.

Orbán Viktor újabban szabadidejének nem csekély részét azzal tölti, hogy szótagolva elmagyarázza: az MSZP nem hiteles baloldali párt; a háttérben persze már ott settenkedik a gondolat: a politikai magyar modell jegyében a Fidesz ideális jobb- és baloldali párt egyszerre.

Azok persze, akiknek igazán rossz, a protestszavazataira mindig lehet számítani - hogy aztán a két ciklus között odavessék őket a farkasoknak; lásd Torgyán József és a magyar mezőgazdaság felvirágoztatása.

Politizálj a Fidesszel és nyersz egy autót. Ennyire szánalmas üzenetért bizonyára komoly pénzt kellett fizetni egy nevesebb nyugati pr-cégnek.

Kisebbrendűségi komplexus

Érdekes a Fidesz reagálása Gyurcsány amerikai útjára. Nem gondolná az ember, hogy ilyen feledékenynek gondolná őt a Fidesz: Orbán Viktor például hiába repül magánrepülőgéppel a díszdoktor-avatására, még ez sem volt elég ahhoz, hogy az Amerikai Egyesült Államok elnöke hasraessen. Ehhez képest Gyurcsány Ferencet szokatlanul hosszú ideig fogadta, és nyilván egy csomó minden szóba került.

Talán nem meglepő az sem, ha a Fidesz is szóba került valamilyen formában, noha azt persze nem gondolhatjuk, hogy George W. Bush álmait sűrűn zavarná meg a NATO-kötelezettségeit anno fickós lazasággal kezelő, a magyar szerepvállalásokat minden lehetséges alkalommal megfúró miniszter- majd később pártelnök gondolata. Már arról most nem is beszélve, hogy épp egy jobboldali fórumon békázta le Kondor Katalin közvetett formában az USA akkori nagykövetét - nem olyan nehéz tehát elképzelni, hogy Bush kellemesebbnek érezné, ha továbbra is Gyurcsány Ferenc maradna a partnere.

Külön cikiség, hogy a Fidesz most folyvást azzal nyomul, milyen karakán kiállást tanúsítottak ők szeptember 11 után; holott azért a MIÉP-pel való kapcsolatuk mindennek volt nevezhető, csak ellenségesnek sem. Mindenki tudta, ha arról van szó, a kormányfőnek még a szélsőjobb segítsége sem drága - és hát bizony egyfolytában arról volt szó.

Azt meg aztán végképp nehéz elképzelni, vajon hogyan reagálnak az amerikai nagykövetségen arra, amikor Áder János felszólítja a nagykövetet, derítse ki, pontosan mi is történt az elnök és a magyar miniszterelnök között. Ha én nagykövet lennék, és megengedi az illem, alighanem azt írnám vissza, a frakcióvezető úr lehetőség szerint kérdezze meg mindezt a miniszterelnök úrtól, aztán majd lesz valami. Ha az etikett ezt nem teszi lehetővé, akkor sem túlzottan valószínű, hogy Bush saját nagykövete kérésére telefonon röviden referál arról, miről tárgyalt a múlt héten - Áder János azért végképp nem az a dimenzió, akinek a szavára neki pattanni kellene.

Talán éppen ez a kisttílűség az, ami miatt Orbán négy évvel ezelőtt nem hogy szívesen látott, de semmilyen vendég sem volt Washingtonban.

Áder János, a Fidesz ? Magyar Polgári Szövetség frakcióvezetője a mai napon levélben fordult George Herbert Walkerhez, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetéhez.

Levelében Áder János frakcióvezető a nagykövet segítségét kérte annak tisztázásában, hogy valós-e Gyurcsány Ferenc azon állítása, miszerint múlt heti washingtoni látogatása során Bush elnök kritikát fogalmazott meg az Orbán Viktor vezette magyar kormány 2001. szeptember 11-ét követő magatartásával kapcsolatban.

Fidesz-sajtóközlemény

Újabb szolgálati közlemény

Na jó, kedden.

Úgy érzem, hogy az utóbbi időben az általam írt cikkek tartalmának esetlegessége átlépte azt a szintet, amit egészségesnek lehet nevezni. Stilisztikailag sem mindig nyújtottam azt a színvonalat, ami véleményem szerint elvárható - sokszor éreztem nagyon erőltetettnek, amit írok. Ezen változtatni kell.

A változtatás lényege, hogy szépen lassan megpróbálom - a saját cikkeim révén - eltolni a blog profilját egy sokkal kezdeményezőbb irányba: ezentúl egyre kevesebbet szeretnék újságcikkekre hivatkozni, és egyre többet olyan információkra, amiket én ástam elő valahonnan. Ezzel a dolog közvetett jellege legalábbis csökkenne, az aktualitási szint viszont nőne. Ez persze igényel némi előkészítést, de a cél mindenképpen ez. Akinek van ellenvéleménye, akár még szólhat is :).

Mivel a végcél elérése után nem vagy nem feltétlenül kell mások írásaira hivatkoznom, adott esetben a stílus is szabadabb lehet. Bízom benne, hogy így az összkép is jobb lesz majd.

Szolgálati közlemény

Úgy érzem, ez a blog némi stilisztikai-tartalmi átgondolásra szorul.

Átgondolom.

Viszlát hétfőn.

Viaszba mártott igazság

Azokat a politikusok szeretem a legjobban, akik akkor is hajlandóak hülyét csinálni magukból, ha erre semmi szükség nincs. Áder János elvállalja egy szobor felavatását, ám a szobor nem készül el időre. Van ilyen, semmi gond, elvégre megszervezni egy ilyen avatást nem olyan egyszerű, egy frakcióvezetőről se azt gondolná az ember, hogy egyik üres délutánt a másik után ajánlgatja ilyen technikai akadályok miatt - a bronzszobor nyilván el fog készülni, az avatót meg lehet tartani egyébként is; az meg már végképp elég sajátos látvány lenne, ha valaki József Attila helyett egy bronzba öntött olvasólámpát mélt- és avat.

Ez tehát nem lenne érdekes, amikor a Népszabi elkezd érdeklődni, akkor nem azért nem engedik oda, hogy ne tapizza össze a viasszobrot, hanem elkezdenek hadoválni mindenféle megsüllyedt alapról, a művész is vetít ezerrel, majd a szobor, csudák csudájára eltűnik, csak egy bírósági idézés marad a helyén, amely biankó beidéz mindenkit, aki nem hajlandó mától a "viasz" szót is bronznak ejteni. Áder eltűnik a semmiben, a Fidesz sajtóiroda meg közli, hogy a szobor bronzból van ugyan, de az időjárás viszontagságai ellen viasszal vonták be. Ja, én is gyakran szoktam látni, ahogy az Anonymus-szobrot vaxolgatják a Vajdahunyad vára előtt.

Persze még az sem kizárt, hogy ha végre bronzba öntik József Attilát, akkor Áder majd előkerül hirtelen, és a Magyar Nemzet fotósának vakusortüze mellett büszkén megkongatja majd a proletár költő homlokát, a lap pedig veretes vezértcikket rittyent majd Hazudott a Népszabadság címmel.

Akkor lenne csak igazán teljes a kép.

Népszerűsítő kampány

Ha az ember tigrist öl, aztsportnak hívják, ha a tigris öl embert, azt vérszomjnak.

Egy népszerűsítő akció keretében két kormányzati színekben működő, önkormányzati képviselő rendőrt hívott egy érdeklődő eltávolítására. Túl azon, hogy az intézkedés bizonyára nagyban növelte a két politikus népszerűsítését, komolyan hozzájárult a demokrácia dicsőségéhez, az eset remekül példázza azt, hogy mit is gondolnak magukról a politikusok.

Ha én kimegyek az utcára, és kidboltatom a helyi kisbíróval, hogy szeretném, ha mindenki idejönne, és elmondaná, szerinte milyen jó fej vagyok, akkor alighanem csak egy elég súlyos lehülyézésben lenne részem; bár aligha jutna eszembe, hogy rendőrt hívjak, ha már egyszer én döntöttem úgy, hogy kihívom a sorsot magam ellen.

Sajnos mostanában divat lett az emberek közé merülés; a politikus szereti érezni, ahogy szerető népe körbe veszi - hogy az emberek többsége ezt arcpirító zaklatásnak veszi, az szemlátomást nem zavar senkit. Sőt, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretnék, rögtön rendőrt hívnak.

A magam részéről sokkal nagyobb perspektívákat is látok ebben. Mondjuk mindenkit, aki nem beszélget elég rendesen vagy barátságosan a képviselő urakkal, akár nyomban le is lehetne tartóztatni; nagyobb stílű képviselők esetleg fakultatív jelleggel mozgósíthatnának pár aktivistát, akik jó példával állhatnának elő a követendő magatartást illetőleg. De akinek ez sem elég, annak aztán tényleg nincs pardon.

Déja vu.