2005-10-17

Vége a konzultációnak

Állati nagy frankóság lehetett ez a nemzeti konzultáció - ha igaz az, amit Orbán Viktor mondott, hogy "beteljesítette a küldtetését", akkor legalább vége is van - ez mindenképpen egy óriási jó hír, legalább ennek univerzálisan örülhet mindenki.

Amúg meg... valahogy sose gondoltam arra, hogy a kormányzás egy nagy kívánsághangverseny lenne, ahol megfelelő politikai akarattal minden választói igény teljesíthető. Ha csak a fele igaz annak, amit a Fidesz állít a gazdaság állapotáról (persze ez egy hurráoptimisztikus becslés, de hipotézisként fogadjuk el), akkor egyszerűen nincs az a mennyiségű összesereglett, felső-középosztálybeli, jobboldali érzelmű kiválóság, amely hihetővé tudja varázsolni, hogy 2006-ban már kolbászból lesz a kerítés, ha Orbán hatalomra kerül.

Legyünk csak gátlástalanul egyértelműek: annak a viszonylag jómódú, politikailag nem agyonszofisztikált értelmiségi rétegnek, akinek néhány száz milleniumi országzászló szétosztogatása már a nemzeti identitást új alapokra helyező kulturális happening, biztosan állati jó lesz, mert Orbán elősorban rájuk gyúr. Valószínűleg mások is számíthatnak némi osztogatásra, elsősorban persze azok, akik ezt valamilyen formában - találomra vett példával élve: szavazatokkal és politikai elkötelezettséggel - viszonozni tudják majd az országnak. Csak hát a gazdasági mutatóink nem attól javulnak, hogy Egerszegi Krisztina családja adóvisszatérítést ad.

Orbán Viktor újabban szabadidejének nem csekély részét azzal tölti, hogy szótagolva elmagyarázza: az MSZP nem hiteles baloldali párt; a háttérben persze már ott settenkedik a gondolat: a politikai magyar modell jegyében a Fidesz ideális jobb- és baloldali párt egyszerre.

Azok persze, akiknek igazán rossz, a protestszavazataira mindig lehet számítani - hogy aztán a két ciklus között odavessék őket a farkasoknak; lásd Torgyán József és a magyar mezőgazdaság felvirágoztatása.

Politizálj a Fidesszel és nyersz egy autót. Ennyire szánalmas üzenetért bizonyára komoly pénzt kellett fizetni egy nevesebb nyugati pr-cégnek.

2 Comments:

At 11:33 de., Anonymous Névtelen said...

azert kene nekik szolni, hogy csak a sajat szavazoikat kerdeztek meg, igy az "emberek velemenye"-t igazan atjavithatnak az "mpsz szimpatizansok velemenye"-re

 
At 3:48 du., Anonymous Névtelen said...

Ez de durva! Eszembe sem jutott. Ha MSZP és MPSZ lesz, akkor nyilván sokan majd találomra fognak ixelni. Erre megvan a lakossági potenciál.

 

Megjegyzés küldése

<< Home