Fine

203 cikk után formálisan is feloszlott a Try-san, Mano-san és a politika szerkesztősége, így a lap ebben a formában megszűnik.

Akik szívesen olvasták Try-san alias Trychydts írásait, azok ezeket tovább követhetik a http://ihateithere.freeblog.hu-n, az I hate it here című, a Try-sannál némileg bővebb tematikájú oldalon. Akit csak a politika érdekel, annnak a http://ihateithere.freeblog.hu/archives/Politika.htm címet tudom a figyelmébe ajánlani. A váltást a személyi változások mellett részben a Freeblog által nyújtott, lényegesen vonzóbb technológiai környezet és a koncepció bővülése indokolja. Az esetlegesen okozott kényelmetlenségekért elnézést kérek. A Try-san, Mano-san és a politika archívuma természetesen itt marad az idők végezetéig.

Ezúton is szeretném mindenkinek megköszönni a figyelmet, a sok kommentet, a jelölést a Goldenblogra, és végül, de nem utolsósorban a harmadik helyezést. Izgalmas politikai vitákkal teli új évet mindenkinek.

Szívesen nevetnék, ha lenne hozzá kedvem

Vicces év volt, az már tuti. Így az év utolsó napján mindenki nagy számvetést csinál; mi sem szeretnénk kivételek lenni. Már csak azért sem, mert 2006 aligha szól majd a normalitásról.

A Fidesz egyelőre befejezte az évekig tartó átalakulást; immáron a párt szervezete minden ízében egy célt szolgál: Orbán Viktor választási győzelmét. Ma nem nagyon képzelhető el, hogy a jobboldal egyetlen valódi vezérének tartott pártelnököt belátható időn belül leváltsák; alighanem így lesz ez a választások után is - annak kimenetelétől függetlenül. A Fideszben ugyanis hülyék viszonylag kis számban tartózkodnak; teljesen profi, bár a gyomorforgásig pragmatikus politikusok ülnek az első vonalban. A tagság - sőt, a szimpatizánsok - nagyfokú mozgósítása, a politikai törésvonalak elmélyítése egyaránt azt célozzák, hogy ha pofáraesés lesz jövőre, hát még Orbán lehessen a legjobban megsértődve. Ő mindenestre már most óva int mindenkit az elbizakodottságtól, a pártprogram egyes fejezeteit pedig Fidesz-szimpatizáns "szakmai" "szervezetek" "írják". A bukás így nem a vezéré lesz, a győzelem viszont annál inkább - Orbán a népvezéri sisak mellé a tehetséges politikus nimbuszát is visszakapja majd.

Szerencsére aki a politikai idiotizmusra izgul rá, annak sem kell soká keresgélnie: a Magyar Szocialista Pártban bizton nagy politikai sikerre számíthat mindenki, akinek 23 alatt van a politikai IQ-ja. Hiller István addig forgolódott, amíg sikerült megtalálnia azt a funkciót, amelyre tökéletesen alkalmatlan: emellett aztán úgy tűnik, ki is tart. Szili Katalinra csak elég ránéznem, hogy 5000-re nőjön a diasztolés vérnyomásom, átharapjam a nyelvem és kettérepedjen az üvegszemem. Ha köztársasági elnök lett volna, megindult volna Zimbabwébe a demokráciaturizmus - most csak azt kell jojózó szemmel figyelnünk, hogy a csillaga az istennek sem akar leáldozni még a párton belül sem. A köztársaságielnök-választás körüli cikrusz már önmagában érdemesíti a szocialista pártot egy 5000 éves ellenzéki ciklusra; kevés politikai erő ismeretes az általunk ismert univerzumban, amely képes lett volna ilyen rövid idő alatt koncentráltabban bemutatni az inkompentenciának, az arroganciának, a demokráciadeficitnek és a matematikai analfabétizmusnak azt a parádéját, amit a Hiller vezette párt felvonultatott. Életemben nem imádtam annyira Orbán Viktort, mint amikor kiütötte Szili kezéből az országalmát, pedig '98-ban még rájuk is szavaztam.

Érdekes módon a kormánynak még az MSZP-s tagjai sem osztoznak maradéktalanul ebben a szellemi rothadásban: Gyurcsánynak csak sikerült valami minimális dinamizmust csempészni az MSZP retrószagú, Lendvai Ildikóval fűszerezett légkörébe. Talán itt érdemes rátérni a másik kormánypártra, az SZDSZ-re, amely alapvetően két dolgot volt képes elvégezni ebben a ciklusban: Kuncze Gábor szigorú hangon elmondta, hogy ragaszkodnak az adócsökkentéshez és az egészségügy reformjához; ezen kívül tényleges reformokat hajtottak végre az oktatásban. Magyar Bálint elég sikeresen piszkálta fel a jelenleg még a kommunizmus és az istencsászárság elegyében működő felsőoktatást - ezért kösz'ke - az előbbire viszont lényegében minden magyar állampolgár képes volt, akinek volt némi szabad ideje a borotválkozótükör előtt. Én például nemcsak az adócsökkentéshez, de a szólásszabadsághoz is ragaszkodtam - aki esetleg kételkedne ennek eredményességében, annak javaslom az Alkotmánybíróság vonatkozó határozatait.

Az SZDSZ, köszönhetően kevéssé kamikaze szövetségi politikájának és a mikroszkóppal azért mégiscsak fellelhető, valamilyen nagyon toleráns, félrenézősen engedékeny értelemben azért konkrét, számonkérhető és megvalósított politikai prograjának, alighanem ismét tagja lesz a parlamentnek - alighanem búcsúzunk azonban az ország legnépszerűbb, legjobban ölötözött és legbénább politikusától, Dávid Ibolyáról. Magánemberként azt tanácsolhatjuk neki, legközelebb ne packázzon azokkal, akiknek nem is olyan rég még csontig nyalt be; ugyanis ez utóbbira is bizonyára meg lehetett az oka, ha nagyon belegondol. A 2006-os választás kimenetelének egyik legfontosabb tényezője, hogy az MDF időben leradírozódik-e a színről, vagy jól sminkelt Dugovics Tituszként, pár százalék elcsaklizásával magával rántja-e a jobboldali választási győzelmet is.

(Van egy radikális jobboldal is az országban, szép számú futóbolonddal, ám aki igazán komolyan gonolja a hazafiságot, az úgyis a Fideszre szavaz majd, állítson akár erdőnyi keresztet a Jobbik Magyarországért Mozgalom - és alighanem még a kereszténység sem fog bekerülni az alkotmányba. Szóval igzulni nem kell; ahogy Bence György mondta volt nem is olyan rég: ha nem lennének, gondolkodhatnánk, hová lettek a hülyék.)

Amire tehát számíthatunk: minden irányb egyszerre ropogó össztűz az ellenzéki oldalon, és szégyentelen, közpénzen folyó, merőben etikátlan kormányzati öntömjénezés a másikon; mindez finoman felhangolva Kuncze Gábor figyelmeztető dörmögésével és Dávid Ibolya politikai halálsikolyaival. Ha mindez lezajlott, lesz még egy választás utáni bevezető randalírozás; csak utána térünk majd vissza a politikai hisztéria megszokott szintéjhez.

De legalább a köztársasági elnök normális. Ez az egyetlen valamirevaló politikai tradíció ebben az országban.

Cirkusz a reptér peremén

Jócskán tutitra hajt a Fidesz a Budapest Airport értékesítése ügyében. Akárhogy is végződjön a reptér-értékesítés utójátéka, tutkó lesz olyan nyilatkozat, amelyet majd lobogtathatnak, hogy ők az ellenkezőjét akarták. Nem is privatizáció ez már, hogy az identitás körül folyó gerillaháború.

Kezdődik ugye a dolog ott, hogy a Fidesz többé-kevésbé mindent ellenez, ami privatizáció; jobboldali körökben csak elszörnyedni szoktak azon kijelentésen, hogy az állam a legrosszabb tulajdonos; én nem annyira szívesen foglalnék állást ezen hitvitában (vagyishogy dehogynem: aki szerint az átalgos magyar közalkalmazott jó tulajdonos, az táviratilag kérhet tőlem egy legújabb évjáratú kényszerzubbonyt). Az viszont tuti, hogy ami állami tulajdon, azt a mindenkori kormány szégyentelen módon használja fel saját politikai céljainak megvalósítására. Minden állami vállalat potenciális parkolóhely a pártszponzorok csemetéi számára, potenciális megrendelő maguknak a szponzoroknak - igen szolid versenyfeltételek mellett, és végtelen türelemmel az esetleges hibák, késedelmek és minőségi kifogások irányában. Ahogy Uj Péter mondotta volt: egy vállalatot a privatizáció során csak egyszer lehet ellopni; egy állami vállalatot - hitelgaranciákkal, költségvetésének állami kitömködésével - gyakorlatilag végtelenszer.

No de a Gyurcsány-kormányt nem hatotta meg a Fidesz követelése, eladták a húsosfazekat. Innentől kezdve, a Fidesznek már csak két elvárása van: a kormány fordítsa a bevételt a költségvetési hiány csökkentésére; gondosan ügyelve persze arra, hogy a BA Rt. eladásából származó bevételt semmiképpen se költsék a költségvetési hiány csökkentésére - fordítsák inkább államadósság-törlesztésre. A Magyar Nemzet tegnapi számában egyenesen odáig merészkedett, hogy a két kívánságot a lap - részben saját véleményként - egyazon cikkben propagálta: egy főcikkben és egy helyre kis keretesben. Na, ezt a kommunikációs magas labdát tessék lecsapni.

A dolog persze teljesen világos: valahányszor egy kampányígéretet kell tenni - mondjuk az egészségügyi dolgozók szakszervezetének - arra rögtön potenciális fedezet a több százmilliárdos bevétel; amúgy meg nyugodtan lehet gyanúsítgatni a kormányt ugyanezért. A mágikus cél persze a tematizálás, jelentsen ez bármit is.

Biztos, ami biztos, Orbán egy nemzeti konzultációt is meghirdetett. Az eredetiség és a képviseleti demokrácia nagyobb dicsőségére.

"Egy agonizáló kacsa halálhörgése"

Dávid Ibolya interjúja az Indexen egy tipikus lúzer lassú verbális cihelődése kifelé a politikából. Elég sanszosnak látszik, hogy az MDF valóban kizúg a tavasszal a Parlamentből. Miért is?

First of all, az MDF már ebben a ciklusban is tényleges politikai súlya felett indult a Parlementben - akkor még a fideszmatematika ugyanis a szövetségnek kedvezett. Most, négy évnyi folyamatos cseszegetés után aligha van olyan logarléc a Fidesz-székházban, amelyik azt mutatná: megéri együttműködni az MDF-fel. Dávid elég jó érzékkel fogt fel, hogy a Fidesszel való szoros együttműködés felfedheti, hogy pártjának lényegében nincs saját, átfogó politikája van - a normalitás folyamatos hangsúlyozása pedig inkább gyanús, mint meggyőző. A párt önálló akciói - például médiaügyekben - kifejezett betartást jelentettek a nagyobbik ellenzéki pártnak.

Más kérdés persze, hogy önálló jobboldaliságot demonstrálni ma Magyarországon nem nagyon lehet. Egyre nyilvánvalóbb ugyanis, hogy ez a fogalom némi hónaljszagú komcsizáson kívül az égvilágon semmit nem jelent - a sors iróniája, hogy mindez valami rózsaszín, ködös, kommunisztikus felhangokkal dúsított kommunikációs katyvaszból árad elő. Váltsuk le a csaló, nemzetietlen, keresztényellenes, balliberális luxuskormányt, konzultáljunk az EMBEREKKEL, legyen kolbászból a kerítés, húzzuk karóba Kovács Lászlót - ez azért nem kifejezetten az az ideológiai közeg, amiben könnyű önálló gondolatokat artikulálni. Tegyük hozzá gyorsan: Dávid maga személyesen is hozzájárult ezeknek az állapotoknak a kialakulásáért; aki látta őt négy éve a TV2-n magából kikelve rikácsolni, az aligha szavaz rá még egyszer az életben.

Érdemes azt is észrevenni, hogy ez a nagy megosztósdi, az ország kettévágása, amelynek gyümölcseit egy alternatív választási eredmény esetén az MDF is szívesen szüretelte volna, azt eredményezi, hogy az szavazók sokkal kevésbé érzékenyek a finom felhangokra és sokkal inkább nézik, hogy ki az, aki képes pépesre verni az ellenséget. Nagyon nagy kérdés, hogy egy ilyen mélységesen lejáratott párt, mint az MDF, képes lesz-e most azt elhitetni az emberekkel, hogy most már neki is elege van a folytonos hisztériakeltésből - és nem csak azért, mert a hisztéria heve most már a számára is kedvezőtlen irányba áramlik.

Remélhetőleg egyáltalán nem elhanyagolható tény, hogy az MDF alternatív politikát lényegében nem kommunikál. Amit kommunikál, az valami diszkréten homo- és xenofób, nosztalgiázós bullshit - márpedig ebben a Semjén-Harrach-Kövér trió még sokáig verhetetlen lesz ebben a hányásszagú magyar közéletben.

Nagyságrendi tévesztések

Nagyon hozzá lehet szokva a hozzá lojális pártsajtóhoz az, aki azt képzeli, hogy egy Financial Times-kaliberű lapot meg lehet vásárolni. Az érdeklődőknek talán érdemes lenne egyszer elolvasniuk egy tekintélyes külföldi napilapot - optimális esetben akár magát a Financial Timest; igaz, ez meglehetősen komoly agymunkát igényel. A Magyar Nemzet tegnapelőtti számában ugyan már történt egy bágyadt kísérlet arra, hogy ismeretessék az országot kritikusan ismertető cikkeket, ám a gondolat, hogy a magyar kormány közpénzen befolyáolt egy külföldi napilapot, sokkal vonzóbb volt.

A szomorú helyzet persze az, hogy nincs az a pénz vagy machináció, amivel egy Magyarország-kaliberű kormány képes lenne hatni egy akkor nemzetközi gépezetre, mint amilyen mondjuk az egyébként nem mellesleg nemzetközi hírnévnek örvendő FT. Ő ugyanis nem abban találják meg az életcéljukat, hogy elvtelen propagandahadjáratot folytassanak egy maholnap a széllel továszálló, káeurópai kis országocska kérészéletű kormánya mellett - arrafelé a szakmai hitel elvesztése sokkal nagyobb károkat tud okozni, mint amit Gyurcsány Ferenc kárpótolni tudna. És lehet, hogy a jobboldalon ezt nehéz elképzelni, de vannak a földön nagyobb kaliberű pénzemberek is, mint Magyarország jelenlegi miniszterelnöke. Az FT tulajdonosi köre például egészen biztosan ilyen, és alighanem szinkronban lötykölnék ki az esti martinit, ha kiderülne, hogy a szerkesztőségük kormányzati befolyásra dolgozik, miközben a tartalomba normális esetben még ők sem szólhatnak bele.

Bizonyára azt is nehéz lehet felmérni, hogy vannak a világon fontosabb dolgok is, mint hogy Magyarországon ki nyeri meg a 2006-os politikai választásokat. A Financial Times olvasóinak többsége például kapásból azt sem tudja - minő borzalom - hogy mennyire tehetséges politikus Orbán Viktor, vagy hogy egyáltalán ki is ő tulajdonképpen.

Kétségtelen ténynek látszik viszont, hogy a magyar kormány viszont elhelyezett egy hirdetést a kérdéses orgánumban. A magam részéről úgy gondolom, hogy ez felháborító, teljességgel értelmetlen pénzszórás, amit maximálisan elítélek. Ugyanakkor azt gondolom, hogy az a Fidesz, aki százmilliókat költött arra, hogy magyarok Magyarországon magyarul reklámozzák Magyarországot a Magyarországon élő magyaroknak, az talán csöndben is maradhatna. Ehelyett - mintegy reflexből - alapítanak egy vizsgálóbizottságot.

Már megint ezek a víziók

Lehet persze, hogy Újhelyi Istvánt sokkolja Kerényi Imre militáns hangvétele; én személy szerint azért annyira nem vagyok meglepve. Az egész ciklus alatti hisztérikus durcipolitizálás, Orbán Viktor excentrikus politikai viselkedése (nemrég alighanem a Parlament címét is a telefonkönyvből kellett kinéznie, most meg nem múlik el valami nap, hogy nem mondana valami akkora okosságot, amitől elhomályosodik az ülésterem) mind mind azt sugallták, hogy annyira nem elégedetlen a legutóbbi választási stratégiával, hogy változtatni akarna. Feltehetően arra gondol, hogy a tuti protestszavazók - tehát akiknek mindegy, hogy kire szavaznak, csak a mindenkori kormányt akarják elküldeni a fészkes fenébe - most az ő oldalán lesznek, így, ha sikerül fenntartani vagy legalábbis újjáéleszteni a tavalyi tömeghangulatot, akkor minden frankó, és kormányon van a Fidesz - végre-valahára tökegyedül.

Szép gondolatmenet, nagy kérdés persze, hogy mennyire reális. A négy évvel ezelőtti tömeghisztéria mögött ugyanis egy milliárdos kormányzati kommunikációs kampány is ott volt; másrészt pedig nagy kérdés, hogy az emberek meddig tudnak folyamatos hisztériában élni. Elég sok idő van még a választásokig ahhoz, hogy az emberek meggyőzhetőek legyenek arról, hogy talán most a stabilitás mégse lenne annyira rossz ötlet.

Pláne, ha a habzó szájú szekció ilyen mértékig előtérbe kerül. Kövér László folyamatos - vagy mit folyamatos, egyáltalán - szerepeltetése még sose hozott igazán szavazatokat; a forradalmi hangvételre sem biztos, hogy még mindig vevő mindenki. Azért már lement egy sikertelen népszavazás, egy elég bágyadt uniós szavazás; mindezek nem azt sugallják, hogy a nép mindig, minden körülmények között kritikátlanul zúdul Orbán nyomában.

Kerényi, ha nem nyernek, forradalmat akarna csinálni. A Magyar Nemzet a választások után a fák közül elősereglő kokárdás hadakról vízionált. Egy Erzsébet hídi tüntetés volt a max, amit ez a radikális jobboldal ki tudott magából izzadni - és akkor sem kaptak érte érdemrendet, a rendőrség tette a dolgát, ahogy kell. A nép meg csak nézte.

- Mit nevet? - szólt rá idegesen a rendőr.

- Arra gondoltam, hogy nagyapám örök időkre megszüntette a bennszülöttek testi fenyítését. És én önt, Mr. Greenwood, Almira főterén akasztás előtt rinocéroszbőr korbáccsal addig veretem, amíg nem mondja el százszor, hogy: "Szegény elmebeteg!"

Rejtő Jenő: Piszkos Fred, a kapitány

Egy költségvetés fideszvalósága

Általában már egy nemzeti költségvetésről is elmondható, hogy rendkívül kevés az esély arra, hogy a pórnép - ahová jelen kontextusban én is tartozom - érdemi vitákat folytasson róla. Ez az a terület, amely valódi mélységeiben nem érthető meg komoly gazdasági ismeretek nélkül. Ugyanakkor nyilván elkerülhetetlen, hogy valamennyire mégis részei legyenek a közbeszédnek; ilyen értelemben már az sem teljesen mindegy, hogy ki mit vetít. Mivel én viszonylag keveset szeretnék, ezért kivételesen megosztanám kedves olvasómmal a kis magán-researchöm eredményeit.

Rendkívül figyelemreméltó az a masszív dezinformálás, amivel a Fidesz közelít a témához: a Politikai siker - gazdasági kudarc homályos jelszava mögött néhány vaskos hazugság is látszik; például ők az egyetlenek, aki az unió nemzeti össztermékének 1%-a alatti költségvetést emlegetnek.

Az is felsejlik az óvatos semmitmondással, gyászos arccal, komor elszántsággal megfogalmazott mondatok mögött, hogy bizony itt a magyar kormány nem érte el azt, amit lehetne. Hogy keményebb, ügyesebb, határozottabb, nemzetibb megközelítéssel még el lehetett volna érni valamit; a Fidesz EP-képviselőcsoportja majd meg is tesz mindent, hogy enyhítsen valamit a helyzeten.

Ha azonban egy kicsit szélesebb körben is hajlandóak vagyunk tájékozódni - sokkoló módon már a Magyar Nemzet kézbevétele is elegendő -, akkor valahogy egy kicsit mást látunk - ha külföldi sajtót is olvasunk, akkor egészen mást. Érdekeiket a végsőkig védő, szinte már elviselhetetlenül követelőző Magyarországot és Lengyelországot, akik csak akkor adják fel, amikor már mindenki kipréselte magából, amit lehetett, és már az újdonsült német kancellár is átharapta a zsebkalkulátorát. Mert hát ugye az EU-ban egészen biztosan nem érvényesül az a szemlélet, hogy a pénz nem gazdasági teljesítmény, hanem egyszerűen akarat kérdése - számolatlan támogatások csak Orbán kezdéből fakadhatnak, sajnos azok is csak magyar forintban.

Mindenesetre a kérdés most hét évig nem aktuális. Az angolok frusztrációja nekünk azért jelenthetne némi megelégedettséget - ráadásul ezt a pénzt még fel is kellene használni. Nb. ebben az előző költségvetési ciklusban sem voltunk olyan észtveszejtően pengék; bízzunk benne, hogy az összekapart pénzt nem fogjuk bambán magunk elé bámulva eltapsolni.

A kialakult helyzeten még lehet javítani

http://www.fidesz.hu/hircentrum/ov_051218.html

Sok- vagy kevés az uniós pénz?

http://www.nol.hu/cikk/388057/

Brüsszeli szerepzavar

http://www.mno.hu/index.mno?cikk=325728&rvt=114

Hajnalra kiizzadták az uniós büdzsét

http://hvg.hu/gazdasag.nemzetkozi/20051217eu.aspx

Schüssel: a Marshall-segély dupláját kapják az újak

http://hvg.hu/gazdasag.nemzetkozi/20051217schusselzsugori.aspx

Sokat nyertek az újak, de a régiek se jártak rosszul

http://hvg.hu/gazdasag.nemzetkozi/20051217uniokoltsegvetes.aspx

Eörsi: Gyurcsány nem csak verte az asztalt

http://hvg.hu/gazdasag.nemzetkozi/20051217eorsiunio.aspx

Elfogadták az unió 2007-2013-as költségvetését

http://www.magyarorszag.hu/hirek/eu/brusszel20051217.html

Another splendid compromise forged in Brussels

http://www.economist.com/agenda/displaystory.cfm?story_id=5323822

Blair surrenders chunk of rebate as EU wheeling and dealing ends

http://www.timesonline.co.uk/article/0,,13509-1936927,00.html

Osztálykirándulásokkal a globalizáció ellen

Pokorni Zoltán elég érdekes elmélettel állt elő: ragaszkodjunk Arany János oktatásához és küldjük az osztályokat edélyi osztálykirándulásra, hogy aztán a felnövő fiatalok még magasabb fizetésért se menjenek az EU-ba dolgozni. Remek cikk, elég csak rágondolnom, s máris belém áll a rángatózás.

Pokorni Zoltán nyilván könnyen felejti el a maga fizetésével és adómentes juttatásaival, hogy a magasabb fizetés ma nem egyszerűen a luxusprofitra hajtás eredménye, hanem olykor a normális élet záloga lenne. Van egy felnőtt fiatal barátom, nemrég húzott ki az Egyesült Királyságba szerencsét próbálni; történetesen nem menő agysebész, nem is világhírű elektromérnök, mégis megdöbbenve tapasztalja, hogy az ottani fizetésből nemcsak hogy megélni lehet, de kellemesen is lehet élni, és az életszínvonalat ha lassan is, de folyamatosan lehet emelni. Nyilván nem tanult elég Arany Jánost az iskolában, sőt, megkockáztatom, hogy a háttérben nyilván a külföldi karvalytőke által mozgatott kéttannyelvű (!) gimnázium egy erdélyi osztálykirándulást se szervezett.

Nb. engem a hagyományos magyar surmóság valahogy sokkal jobban irritál, mint a fizetés színvonala. Mondjuk Pokorni cikke egy "mérsékelt" példája ennek: a franc se gondolja, soha nem is mondta és senkin nem is gondolhatja komolyan, aki többet ért az oktatásügyhöz egy hat hete belezett, gutaütésben elhunyt kaliforniai fácántyúknál, hogy Arany János vagy Ady Endre belátható időn belül lekerül a palettáról. Azzal viszont talán már egy kicsit nehezebb lennbe riogatni, hogy esetleg a gyerekeknek akár kortárs gyerekirodalmat is lehetne adni - mert ugyan Ady, Arany, Petőfi Vörösmarty ugyan lényegében az örökkévalóságig a sine qua nonjai lesznek a magyar irodalomoktatásnak, a kompetenciákat talán nem rajtuk kellene megszerezni. Arról már nem is beszélve, hogy a Pokorni által sötét árnynak delirált Harry Potter fullos megértése talán nem is rossz elmegyakorlat egy mai fiatalnak - na meg az univerzum Orbán Viktor személyes auráján kívül eső részén az idő sem állt meg valamikor a második világháború előtt.

És akkor Pokorni még egy értelmiségi, aki legalább képes viszonylag kulturált és egész mondatokban uszítani; a Magyar Nemzet más számai némileg erőteljesebb olvasnivalót is kínálnak. És akkor minek maradjunk le a politikánál - lényegében nincs az életnek olyan területe, ahol nem számolhatnánk azzal, hogy merő szórakozásból kiszúrnak majd velünk. A seggfej biztonsági őr a szupermarketben, a magyar bürokrácia áthatolhatatlan rengetege (egy személyi elvesztését nem lehet ám bejelenteni a sarki rendőrkapitányságon - másfél óra kötelező bumlizás a minimum estébé). Kedvenc aktualitásom: hasonlítsuk össze, hogyan kezelnek egy elszakadt bankjegyet Angliában és Magyarországon.

Arany a magyar irodalom egyik legnagyobb zsenije volt, de ezt még a Toldi is csak nagyon nehezen feledteti el az emberrel. Lehet, hogy még Pokorni Zoltán országgyűlési képviselőnek is lenne némi tennivalója.