Tényleg lemondhatna!

Lamperth Mónika lemondását követeli a Társaság a Szabadságjogokért; nem egészen alaptalanul. A konrét kifogás - a gyülekezési szabadság korlátozása - ugyanis valóban egy olyan probléma, amit komoly felelősséggel kellene kezelni; a jelenlegi belügyminiszter erre nyilvánvalóan képtelen.

A közvélemény számára talán a legismertebb eset Bácsi Diána újnyilas csoportosulásai voltak; ebben az esetben a belügyminiszternek már a Parlamentben is az asztalt döngetve kellett volna kikérnie magának, amikor az ellenzék vezérszónokai, és nem utolsósorban Dávid Ibolya volt igazságügy-miniszter lényegében azt követelték: a kormány ne bújjon a jogszabályok mögé, tiltassa be a tüntetést.

Persze a többi esetben inkább a rendőrséget kellett volna rendreutasítani, ahelyett, hogy eltűrnék azt a szervilizmust, amivel egyes rendezvények betiltásra kerülnek. Kár lenne közvetlenül Lamperth Mónikára kenni ezeket a húzásokat; bőven elég, hogy tűri, ahogy a rendőrség a gondolatát is kitalálva húzza keresztül a vélehetőleg antipatikus rendezvényeket.

A dolog annál is súlyosabb, mivel itt valóban olyan problémáról van szó, amely mögött nincs széles társadalmi támogatottság, ugyanakkor kétségkívül alapjogokat sért. Az átlagpolgár azt szeretné, ha azok az emberek, akik az ő érdekeit veszélyeztetik, mondjuk megmozdulásaikkal, azok nem hogy nem tüntethetnének, de egyáltalán, meg se szólalhatnának. Ezért pedig bármilyen jogtiprást hajlandó eltűrni: gondolhatunk most a kendertüntetés szétfütyülésére is, amit a rendőrség valamiért tétlenül nézett.

Holott a szólásszabadság lényege nem az, hogy azok, akik erre megfelelő hatalommal bírnak, megszólalhatnak - ez még a legsötétebb diktatúrákban is így van. A szólásszabadság azt jelenti, hogy az állam még a megvetett eszméket képviselő, törpe kisebbségeket sem hagyja elhallgattatni.