Pl.

Ha egyedi esetekből általánosítunk az ország egész állapotára, azt általában demagógiának nevezzük. Ugyanakkor mégis érdemes szem előtt tartani, hogy az ország élete ilyen kis egyedi esetekből áll össze; s mindenki saját magának a legfontosabb. A Népszabadság riportjának főszereplője harminc éves, cigány, kelet-magyarországi és nő; halomban állnak otthon a nyelvvizsgái, a bizonyítványai, elhelyezkedni mégsem tud. Lehet, hogy ezért ez mégiscsak jelez valamit az ország helyzetéről is.

Annyit talán mindenképpen, hogy az, amit az ország kényelmesebbik fele gondol, hogy elég csak tanulni, elmenni dolgozni és igyekezni - ez nem elég. Hogy a munkahelyek megoszlása finoman szólva sem egyenletes; amíg Budapesten lényegében már érettségivel is lehet megfelelő munkát találni, addig Borsodban még több nyelvvizsgával és szakképzettséggel sem feltétlenül. Könnyen benne lehet a pakliban az is, hogy a munkavállalónak sem csak a képzettség számít; nőt nem annyira szívesen vesznek fel, cigányt pedig talán még kevésbé. Ezeken a dolgokon pedig sehogy máshogy, csak kormányzati beavatkozással lehetne segíteni.

Felettébb hajlamos szlogen például a tudásalapú társadalom, amelynek egyik fő motorja az élethosszig tartó tanulás; ha azonban hiányzik az a gazdasági-vállalkozó környezet, amelyik ténylegesen erre épít, akkor az élethosszig tartó tanulás fogalma elég groteszk értelmezést nyerhet. Az ország elmaradottabb (értsd: a társadalmi változásokra kevésbé fogékony) felében pedig még elég sok időbe beletelhet, amíg az új trendek ott is begyűrűznek.

Persze az "egyesek éheznek, a kormány meg nem csinál semmit" szlogen szintén demagógia; Nagy Irén képzettségeit javarészt a romáknak juttatott támogatások segítségével tudta elvégezni, most pedig elsőéves egyetemista; a társadalom tehát nem teljesen tehetetlen. De ezek szerint azért van még mit tenni.