VIII. 20. revisited

A NOL igen érdekes összefoglalót közöl a Sólyom László ünnepi beszédét kísérő polémiákból, és az összkövetkeztetés mégis az: ha már Sólyom László vadul az ellenzék hívószavait használja, akkor akár szólhatott is volna előre, mert akkor talán a parlamenti szavazás is másképpen alakul. A beszéd kapcsán már mi is megszólaltunk; most ezt a végkövetkeztetést szeretnénk górcső alá venni.

Nem kell politikai elemző lángelmének lenni ahhoz, hogy kitaláljuk: Tamás Tibor arra gondol, hogy ha az SZDSZ ezt előre tudja, akkor nyugodt lekiismerettel szavazott volna Szili Katalinra. Nos, jelen sorok írója nem lát a lelkekbe, de mindenesetre az a szubjektív véleménye, hogy Szili Katalin kolosszális, üvöltő alkalmatlanságának übereléséhez pár határozott szó nem elegendő - ha mondjuk Sólyom László egy, az öltönye alól előrántott AK-47-sel fogadta volna huszadikán a kormány tagjait, talán akkor már közelebb járna eme nemtelen célhoz. Szili Katalin a magyar közélet egyik leglekiismeretlenebb, legopportunistább, legszűklátókörűbb és egyben leginkompetensebb alakja, az MSZP-n belüli konfliktusok meglovagolásához is csak félig ért - a köztársasági elnöki széktől való elhajtása nemzeti érdek volt, az ár lényegében nem számít. Ráadásul - hála az égnek - Szili Katalin meg nem választása az MSZP bénázásának jóvoltából az SZDSZ identitásának sarokköve lett, így Tamás Tibor következtetése már csak ezért is egy kicsit merész.

Térjünk hát át a fajsúlyosabb témákra, a Sólyom László által alkalmazott hívószavakra. Jelen sorok írója kétségtelenül hajlandó beismerni, hogy valóban van bizonyos hasonlóság az ellenzék és Sólyom László tematikája között; ám, ha belemegyünk a részletekbe, a különbség mégis ordító. Ezek a témák ugyanis valóban fontos kérdések, amikről a magyar baloldalnak egyszerűen - legyen ez bármennyire is vérciki - nincs mondanivalója. Ha a határon túli magyarok ügyében rendezett konferenciák és tanulmányok adatait valaki egy merevlemezre szeretné összegyűjteni, hát alighanem informatikai forradalomra lenne szüksége, ám a konkrét lépések megmaradtak a szemlesütve eldörmögött általánosságok terén - minden alkotmányos kötelezettség dacára. Az EU-ban való szerepvállalásunk ugyancsak teljes joggal lehet kritika tárgya, és bár a Kovács kinevezése körüli csetepaté alighanem vihar volt a biliben, azért ama első bizottsági meghallgatáson mégiscsak az egekig csaptak a lángok a volt külügyminiszter körül, akkorát égett szegény. Ez a kis incidens remekül jelezte, milyen átgondolt és alapos a magyar baloldali kormány EU-politikája. Ha Sólyom fel tudja kavarni ezt az állóvizet, hát jelen sorok írójának aztán tökmindegy, milyen hívószavakat használ. Sőt, ha az lesz a 2006-os választások tétje, hogy ki lesz az, aki undorító, gusztustalan haszonlesésből jobban meg tudja közelíteni ezt a határozottságot és intellektális színvonalat, hát részünkről az is rendben.

Ha pedig Sólyom László vette volna magának a bátorságot, hogy előre szól, hát alighanem a Népszabadság lett volna az első, amelyik előkapja a nyársat, hogy feltűzze rá a jelöltet, és a fejére olvasták volna, hogy már eleve elkötelezi magát politikailag. Sólyom László számára lényegében a hallgatás volt az egyetlen diplomatikus lépés - meg is lépte, minden rendben van.

De ha minden kötél szakad, Szili Katalin akkor sem köztársasági elnök. Ez legalább egy vérszegény mosolyt mindig csalhat az arcunkra.