Az állam kitartottja
Határozottan innovatív használatát prezentálta a "cáfolja" szót Bölcskei Gusztáv, a református zsinat elnöke. Véleménye szerint ugyanis a következő számok cáfolják, hogy az egyház az állam kitartottja.
Az egyház bevételei ugyanis így alakulnak:
- 56% - államtól átvállalt normatív feladatok.
- 5% - egyházfenntartói járulék
- 4% - persenypénz
- 6% - céladományok
- 3% - az adózók 1%-os felajánlásai
- 7% - az 1% állami kiegészítése
Nota bene: ez ugyanaz a református egyház, amelyik nem zárta ki lelkészei közül ifj. Hegedűs Lorántot, amely képtelen volt a körülötte zajló politikai ramazurira mondjuk legalább húsz méterről, cigarettaparázs fényénél demokratikusnak tűnő választ adni. Amelyik ugyancsak szívesen ad testületi választ az aktuálpolitikai kérdésekre - hogy aztán vérig sértődjön, ha olykor-olykor nem az indulási, hanem az érkezési oldalán találják magukat az aktuálpolitikának.
De ha Bölcskei Gusztáv szerint a református egyház már remekül megáll a maga lábán, is nincs szüksége a magyar állam morálisan amúgy is nehezen igazolható forintjaira (hiszen az államot semmi nem kötelezi arra, hogy a befolyt adóját mindenféle civil szervezeteknek szórja szét), akkor elégedjenek meg a ténylegesen elvégzett munka díjával, a hitéletet meg oldják meg saját hatáskörben.
Alighanem a nagyhangú, arrogáns nyilatkozatok még mindig kifizetődőbbek.
1 Comments:
Klassz bejegyzés, de egy apróság: a bevételek megoszlásának összege nem 100%, pedig úgy érthetőbb lenne.
Megjegyzés küldése
<< Home