Try-san, Mano-san és a politika

Fine

2005-12-31T11:09:00.000+01:00

203 cikk után formálisan is feloszlott a Try-san, Mano-san és a politika szerkesztősége, így a lap ebben a formában megszűnik.

Akik szívesen olvasták Try-san alias Trychydts írásait, azok ezeket tovább követhetik a http://ihateithere.freeblog.hu-n, az I hate it here című, a Try-sannál némileg bővebb tematikájú oldalon. Akit csak a politika érdekel, annnak a http://ihateithere.freeblog.hu/archives/Politika.htm címet tudom a figyelmébe ajánlani. A váltást a személyi változások mellett részben a Freeblog által nyújtott, lényegesen vonzóbb technológiai környezet és a koncepció bővülése indokolja. Az esetlegesen okozott kényelmetlenségekért elnézést kérek. A Try-san, Mano-san és a politika archívuma természetesen itt marad az idők végezetéig.

Ezúton is szeretném mindenkinek megköszönni a figyelmet, a sok kommentet, a jelölést a Goldenblogra, és végül, de nem utolsósorban a harmadik helyezést. Izgalmas politikai vitákkal teli új évet mindenkinek.

Szívesen nevetnék, ha lenne hozzá kedvem

2005-12-31T02:30:00.000+01:00

Vicces év volt, az már tuti. Így az év utolsó napján mindenki nagy számvetést csinál; mi sem szeretnénk kivételek lenni. Már csak azért sem, mert 2006 aligha szól majd a normalitásról.

A Fidesz egyelőre befejezte az évekig tartó átalakulást; immáron a párt szervezete minden ízében egy célt szolgál: Orbán Viktor választási győzelmét. Ma nem nagyon képzelhető el, hogy a jobboldal egyetlen valódi vezérének tartott pártelnököt belátható időn belül leváltsák; alighanem így lesz ez a választások után is - annak kimenetelétől függetlenül. A Fideszben ugyanis hülyék viszonylag kis számban tartózkodnak; teljesen profi, bár a gyomorforgásig pragmatikus politikusok ülnek az első vonalban. A tagság - sőt, a szimpatizánsok - nagyfokú mozgósítása, a politikai törésvonalak elmélyítése egyaránt azt célozzák, hogy ha pofáraesés lesz jövőre, hát még Orbán lehessen a legjobban megsértődve. Ő mindenestre már most óva int mindenkit az elbizakodottságtól, a pártprogram egyes fejezeteit pedig Fidesz-szimpatizáns "szakmai" "szervezetek" "írják". A bukás így nem a vezéré lesz, a győzelem viszont annál inkább - Orbán a népvezéri sisak mellé a tehetséges politikus nimbuszát is visszakapja majd.

Szerencsére aki a politikai idiotizmusra izgul rá, annak sem kell soká keresgélnie: a Magyar Szocialista Pártban bizton nagy politikai sikerre számíthat mindenki, akinek 23 alatt van a politikai IQ-ja. Hiller István addig forgolódott, amíg sikerült megtalálnia azt a funkciót, amelyre tökéletesen alkalmatlan: emellett aztán úgy tűnik, ki is tart. Szili Katalinra csak elég ránéznem, hogy 5000-re nőjön a diasztolés vérnyomásom, átharapjam a nyelvem és kettérepedjen az üvegszemem. Ha köztársasági elnök lett volna, megindult volna Zimbabwébe a demokráciaturizmus - most csak azt kell jojózó szemmel figyelnünk, hogy a csillaga az istennek sem akar leáldozni még a párton belül sem. A köztársaságielnök-választás körüli cikrusz már önmagában érdemesíti a szocialista pártot egy 5000 éves ellenzéki ciklusra; kevés politikai erő ismeretes az általunk ismert univerzumban, amely képes lett volna ilyen rövid idő alatt koncentráltabban bemutatni az inkompentenciának, az arroganciának, a demokráciadeficitnek és a matematikai analfabétizmusnak azt a parádéját, amit a Hiller vezette párt felvonultatott. Életemben nem imádtam annyira Orbán Viktort, mint amikor kiütötte Szili kezéből az országalmát, pedig '98-ban még rájuk is szavaztam.

Érdekes módon a kormánynak még az MSZP-s tagjai sem osztoznak maradéktalanul ebben a szellemi rothadásban: Gyurcsánynak csak sikerült valami minimális dinamizmust csempészni az MSZP retrószagú, Lendvai Ildikóval fűszerezett légkörébe. Talán itt érdemes rátérni a másik kormánypártra, az SZDSZ-re, amely alapvetően két dolgot volt képes elvégezni ebben a ciklusban: Kuncze Gábor szigorú hangon elmondta, hogy ragaszkodnak az adócsökkentéshez és az egészségügy reformjához; ezen kívül tényleges reformokat hajtottak végre az oktatásban. Magyar Bálint elég sikeresen piszkálta fel a jelenleg még a kommunizmus és az istencsászárság elegyében működő felsőoktatást - ezért kösz'ke - az előbbire viszont lényegében minden magyar állampolgár képes volt, akinek volt némi szabad ideje a borotválkozótükör előtt. Én például nemcsak az adócsökkentéshez, de a szólásszabadsághoz is ragaszkodtam - aki esetleg kételkedne ennek eredményességében, annak javaslom az Alkotmánybíróság vonatkozó határozatait.

Az SZDSZ, köszönhetően kevéssé kamikaze szövetségi politikájának és a mikroszkóppal azért mégiscsak fellelhető, valamilyen nagyon toleráns, félrenézősen engedékeny értelemben azért konkrét, számonkérhető és megvalósított politikai prograjának, alighanem ismét tagja lesz a parlamentnek - alighanem búcsúzunk azonban az ország legnépszerűbb, legjobban ölötözött és legbénább politikusától, Dávid Ibolyáról. Magánemberként azt tanácsolhatjuk neki, legközelebb ne packázzon azokkal, akiknek nem is olyan rég még csontig nyalt be; ugyanis ez utóbbira is bizonyára meg lehetett az oka, ha nagyon belegondol. A 2006-os választás kimenetelének egyik legfontosabb tényezője, hogy az MDF időben leradírozódik-e a színről, vagy jól sminkelt Dugovics Tituszként, pár százalék elcsaklizásával magával rántja-e a jobboldali választási győzelmet is.

(Van egy radikális jobboldal is az országban, szép számú futóbolonddal, ám aki igazán komolyan gonolja a hazafiságot, az úgyis a Fideszre szavaz majd, állítson akár erdőnyi keresztet a Jobbik Magyarországért Mozgalom - és alighanem még a kereszténység sem fog bekerülni az alkotmányba. Szóval igzulni nem kell; ahogy Bence György mondta volt nem is olyan rég: ha nem lennének, gondolkodhatnánk, hová lettek a hülyék.)

Amire tehát számíthatunk: minden irányb egyszerre ropogó össztűz az ellenzéki oldalon, és szégyentelen, közpénzen folyó, merőben etikátlan kormányzati öntömjénezés a másikon; mindez finoman felhangolva Kuncze Gábor figyelmeztető dörmögésével és Dávid Ibolya politikai halálsikolyaival. Ha mindez lezajlott, lesz még egy választás utáni bevezető randalírozás; csak utána térünk majd vissza a politikai hisztéria megszokott szintéjhez.

De legalább a köztársasági elnök normális. Ez az egyetlen valamirevaló politikai tradíció ebben az országban.

Cirkusz a reptér peremén

2005-12-29T13:02:00.000+01:00

Jócskán tutitra hajt a Fidesz a Budapest Airport értékesítése ügyében. Akárhogy is végződjön a reptér-értékesítés utójátéka, tutkó lesz olyan nyilatkozat, amelyet majd lobogtathatnak, hogy ők az ellenkezőjét akarták. Nem is privatizáció ez már, hogy az identitás körül folyó gerillaháború.

Kezdődik ugye a dolog ott, hogy a Fidesz többé-kevésbé mindent ellenez, ami privatizáció; jobboldali körökben csak elszörnyedni szoktak azon kijelentésen, hogy az állam a legrosszabb tulajdonos; én nem annyira szívesen foglalnék állást ezen hitvitában (vagyishogy dehogynem: aki szerint az átalgos magyar közalkalmazott jó tulajdonos, az táviratilag kérhet tőlem egy legújabb évjáratú kényszerzubbonyt). Az viszont tuti, hogy ami állami tulajdon, azt a mindenkori kormány szégyentelen módon használja fel saját politikai céljainak megvalósítására. Minden állami vállalat potenciális parkolóhely a pártszponzorok csemetéi számára, potenciális megrendelő maguknak a szponzoroknak - igen szolid versenyfeltételek mellett, és végtelen türelemmel az esetleges hibák, késedelmek és minőségi kifogások irányában. Ahogy Uj Péter mondotta volt: egy vállalatot a privatizáció során csak egyszer lehet ellopni; egy állami vállalatot - hitelgaranciákkal, költségvetésének állami kitömködésével - gyakorlatilag végtelenszer.

No de a Gyurcsány-kormányt nem hatotta meg a Fidesz követelése, eladták a húsosfazekat. Innentől kezdve, a Fidesznek már csak két elvárása van: a kormány fordítsa a bevételt a költségvetési hiány csökkentésére; gondosan ügyelve persze arra, hogy a BA Rt. eladásából származó bevételt semmiképpen se költsék a költségvetési hiány csökkentésére - fordítsák inkább államadósság-törlesztésre. A Magyar Nemzet tegnapi számában egyenesen odáig merészkedett, hogy a két kívánságot a lap - részben saját véleményként - egyazon cikkben propagálta: egy főcikkben és egy helyre kis keretesben. Na, ezt a kommunikációs magas labdát tessék lecsapni.

A dolog persze teljesen világos: valahányszor egy kampányígéretet kell tenni - mondjuk az egészségügyi dolgozók szakszervezetének - arra rögtön potenciális fedezet a több százmilliárdos bevétel; amúgy meg nyugodtan lehet gyanúsítgatni a kormányt ugyanezért. A mágikus cél persze a tematizálás, jelentsen ez bármit is.

Biztos, ami biztos, Orbán egy nemzeti konzultációt is meghirdetett. Az eredetiség és a képviseleti demokrácia nagyobb dicsőségére.

"Egy agonizáló kacsa halálhörgése"

2005-12-27T19:55:00.000+01:00

Dávid Ibolya interjúja az Indexen egy tipikus lúzer lassú verbális cihelődése kifelé a politikából. Elég sanszosnak látszik, hogy az MDF valóban kizúg a tavasszal a Parlamentből. Miért is?

First of all, az MDF már ebben a ciklusban is tényleges politikai súlya felett indult a Parlementben - akkor még a fideszmatematika ugyanis a szövetségnek kedvezett. Most, négy évnyi folyamatos cseszegetés után aligha van olyan logarléc a Fidesz-székházban, amelyik azt mutatná: megéri együttműködni az MDF-fel. Dávid elég jó érzékkel fogt fel, hogy a Fidesszel való szoros együttműködés felfedheti, hogy pártjának lényegében nincs saját, átfogó politikája van - a normalitás folyamatos hangsúlyozása pedig inkább gyanús, mint meggyőző. A párt önálló akciói - például médiaügyekben - kifejezett betartást jelentettek a nagyobbik ellenzéki pártnak.

Más kérdés persze, hogy önálló jobboldaliságot demonstrálni ma Magyarországon nem nagyon lehet. Egyre nyilvánvalóbb ugyanis, hogy ez a fogalom némi hónaljszagú komcsizáson kívül az égvilágon semmit nem jelent - a sors iróniája, hogy mindez valami rózsaszín, ködös, kommunisztikus felhangokkal dúsított kommunikációs katyvaszból árad elő. Váltsuk le a csaló, nemzetietlen, keresztényellenes, balliberális luxuskormányt, konzultáljunk az EMBEREKKEL, legyen kolbászból a kerítés, húzzuk karóba Kovács Lászlót - ez azért nem kifejezetten az az ideológiai közeg, amiben könnyű önálló gondolatokat artikulálni. Tegyük hozzá gyorsan: Dávid maga személyesen is hozzájárult ezeknek az állapotoknak a kialakulásáért; aki látta őt négy éve a TV2-n magából kikelve rikácsolni, az aligha szavaz rá még egyszer az életben.

Érdemes azt is észrevenni, hogy ez a nagy megosztósdi, az ország kettévágása, amelynek gyümölcseit egy alternatív választási eredmény esetén az MDF is szívesen szüretelte volna, azt eredményezi, hogy az szavazók sokkal kevésbé érzékenyek a finom felhangokra és sokkal inkább nézik, hogy ki az, aki képes pépesre verni az ellenséget. Nagyon nagy kérdés, hogy egy ilyen mélységesen lejáratott párt, mint az MDF, képes lesz-e most azt elhitetni az emberekkel, hogy most már neki is elege van a folytonos hisztériakeltésből - és nem csak azért, mert a hisztéria heve most már a számára is kedvezőtlen irányba áramlik.

Remélhetőleg egyáltalán nem elhanyagolható tény, hogy az MDF alternatív politikát lényegében nem kommunikál. Amit kommunikál, az valami diszkréten homo- és xenofób, nosztalgiázós bullshit - márpedig ebben a Semjén-Harrach-Kövér trió még sokáig verhetetlen lesz ebben a hányásszagú magyar közéletben.

Nagyságrendi tévesztések

2005-12-23T12:49:00.000+01:00

Nagyon hozzá lehet szokva a hozzá lojális pártsajtóhoz az, aki azt képzeli, hogy egy Financial Times-kaliberű lapot meg lehet vásárolni. Az érdeklődőknek talán érdemes lenne egyszer elolvasniuk egy tekintélyes külföldi napilapot - optimális esetben akár magát a Financial Timest; igaz, ez meglehetősen komoly agymunkát igényel. A Magyar Nemzet tegnapelőtti számában ugyan már történt egy bágyadt kísérlet arra, hogy ismeretessék az országot kritikusan ismertető cikkeket, ám a gondolat, hogy a magyar kormány közpénzen befolyáolt egy külföldi napilapot, sokkal vonzóbb volt.

A szomorú helyzet persze az, hogy nincs az a pénz vagy machináció, amivel egy Magyarország-kaliberű kormány képes lenne hatni egy akkor nemzetközi gépezetre, mint amilyen mondjuk az egyébként nem mellesleg nemzetközi hírnévnek örvendő FT. Ő ugyanis nem abban találják meg az életcéljukat, hogy elvtelen propagandahadjáratot folytassanak egy maholnap a széllel továszálló, káeurópai kis országocska kérészéletű kormánya mellett - arrafelé a szakmai hitel elvesztése sokkal nagyobb károkat tud okozni, mint amit Gyurcsány Ferenc kárpótolni tudna. És lehet, hogy a jobboldalon ezt nehéz elképzelni, de vannak a földön nagyobb kaliberű pénzemberek is, mint Magyarország jelenlegi miniszterelnöke. Az FT tulajdonosi köre például egészen biztosan ilyen, és alighanem szinkronban lötykölnék ki az esti martinit, ha kiderülne, hogy a szerkesztőségük kormányzati befolyásra dolgozik, miközben a tartalomba normális esetben még ők sem szólhatnak bele.

Bizonyára azt is nehéz lehet felmérni, hogy vannak a világon fontosabb dolgok is, mint hogy Magyarországon ki nyeri meg a 2006-os politikai választásokat. A Financial Times olvasóinak többsége például kapásból azt sem tudja - minő borzalom - hogy mennyire tehetséges politikus Orbán Viktor, vagy hogy egyáltalán ki is ő tulajdonképpen.

Kétségtelen ténynek látszik viszont, hogy a magyar kormány viszont elhelyezett egy hirdetést a kérdéses orgánumban. A magam részéről úgy gondolom, hogy ez felháborító, teljességgel értelmetlen pénzszórás, amit maximálisan elítélek. Ugyanakkor azt gondolom, hogy az a Fidesz, aki százmilliókat költött arra, hogy magyarok Magyarországon magyarul reklámozzák Magyarországot a Magyarországon élő magyaroknak, az talán csöndben is maradhatna. Ehelyett - mintegy reflexből - alapítanak egy vizsgálóbizottságot.

Már megint ezek a víziók

2005-12-21T11:56:00.000+01:00

Lehet persze, hogy Újhelyi Istvánt sokkolja Kerényi Imre militáns hangvétele; én személy szerint azért annyira nem vagyok meglepve. Az egész ciklus alatti hisztérikus durcipolitizálás, Orbán Viktor excentrikus politikai viselkedése (nemrég alighanem a Parlament címét is a telefonkönyvből kellett kinéznie, most meg nem múlik el valami nap, hogy nem mondana valami akkora okosságot, amitől elhomályosodik az ülésterem) mind mind azt sugallták, hogy annyira nem elégedetlen a legutóbbi választási stratégiával, hogy változtatni akarna. Feltehetően arra gondol, hogy a tuti protestszavazók - tehát akiknek mindegy, hogy kire szavaznak, csak a mindenkori kormányt akarják elküldeni a fészkes fenébe - most az ő oldalán lesznek, így, ha sikerül fenntartani vagy legalábbis újjáéleszteni a tavalyi tömeghangulatot, akkor minden frankó, és kormányon van a Fidesz - végre-valahára tökegyedül.

Szép gondolatmenet, nagy kérdés persze, hogy mennyire reális. A négy évvel ezelőtti tömeghisztéria mögött ugyanis egy milliárdos kormányzati kommunikációs kampány is ott volt; másrészt pedig nagy kérdés, hogy az emberek meddig tudnak folyamatos hisztériában élni. Elég sok idő van még a választásokig ahhoz, hogy az emberek meggyőzhetőek legyenek arról, hogy talán most a stabilitás mégse lenne annyira rossz ötlet.

Pláne, ha a habzó szájú szekció ilyen mértékig előtérbe kerül. Kövér László folyamatos - vagy mit folyamatos, egyáltalán - szerepeltetése még sose hozott igazán szavazatokat; a forradalmi hangvételre sem biztos, hogy még mindig vevő mindenki. Azért már lement egy sikertelen népszavazás, egy elég bágyadt uniós szavazás; mindezek nem azt sugallják, hogy a nép mindig, minden körülmények között kritikátlanul zúdul Orbán nyomában.

Kerényi, ha nem nyernek, forradalmat akarna csinálni. A Magyar Nemzet a választások után a fák közül elősereglő kokárdás hadakról vízionált. Egy Erzsébet hídi tüntetés volt a max, amit ez a radikális jobboldal ki tudott magából izzadni - és akkor sem kaptak érte érdemrendet, a rendőrség tette a dolgát, ahogy kell. A nép meg csak nézte.

- Mit nevet? - szólt rá idegesen a rendőr.

- Arra gondoltam, hogy nagyapám örök időkre megszüntette a bennszülöttek testi fenyítését. És én önt, Mr. Greenwood, Almira főterén akasztás előtt rinocéroszbőr korbáccsal addig veretem, amíg nem mondja el százszor, hogy: "Szegény elmebeteg!"

Rejtő Jenő: Piszkos Fred, a kapitány

Egy költségvetés fideszvalósága

2005-12-19T10:54:00.000+01:00

Általában már egy nemzeti költségvetésről is elmondható, hogy rendkívül kevés az esély arra, hogy a pórnép - ahová jelen kontextusban én is tartozom - érdemi vitákat folytasson róla. Ez az a terület, amely valódi mélységeiben nem érthető meg komoly gazdasági ismeretek nélkül. Ugyanakkor nyilván elkerülhetetlen, hogy valamennyire mégis részei legyenek a közbeszédnek; ilyen értelemben már az sem teljesen mindegy, hogy ki mit vetít. Mivel én viszonylag keveset szeretnék, ezért kivételesen megosztanám kedves olvasómmal a kis magán-researchöm eredményeit.

Rendkívül figyelemreméltó az a masszív dezinformálás, amivel a Fidesz közelít a témához: a Politikai siker - gazdasági kudarc homályos jelszava mögött néhány vaskos hazugság is látszik; például ők az egyetlenek, aki az unió nemzeti össztermékének 1%-a alatti költségvetést emlegetnek.

Az is felsejlik az óvatos semmitmondással, gyászos arccal, komor elszántsággal megfogalmazott mondatok mögött, hogy bizony itt a magyar kormány nem érte el azt, amit lehetne. Hogy keményebb, ügyesebb, határozottabb, nemzetibb megközelítéssel még el lehetett volna érni valamit; a Fidesz EP-képviselőcsoportja majd meg is tesz mindent, hogy enyhítsen valamit a helyzeten.

Ha azonban egy kicsit szélesebb körben is hajlandóak vagyunk tájékozódni - sokkoló módon már a Magyar Nemzet kézbevétele is elegendő -, akkor valahogy egy kicsit mást látunk - ha külföldi sajtót is olvasunk, akkor egészen mást. Érdekeiket a végsőkig védő, szinte már elviselhetetlenül követelőző Magyarországot és Lengyelországot, akik csak akkor adják fel, amikor már mindenki kipréselte magából, amit lehetett, és már az újdonsült német kancellár is átharapta a zsebkalkulátorát. Mert hát ugye az EU-ban egészen biztosan nem érvényesül az a szemlélet, hogy a pénz nem gazdasági teljesítmény, hanem egyszerűen akarat kérdése - számolatlan támogatások csak Orbán kezdéből fakadhatnak, sajnos azok is csak magyar forintban.

Mindenesetre a kérdés most hét évig nem aktuális. Az angolok frusztrációja nekünk azért jelenthetne némi megelégedettséget - ráadásul ezt a pénzt még fel is kellene használni. Nb. ebben az előző költségvetési ciklusban sem voltunk olyan észtveszejtően pengék; bízzunk benne, hogy az összekapart pénzt nem fogjuk bambán magunk elé bámulva eltapsolni.

A kialakult helyzeten még lehet javítani: http://www.fidesz.hu/hircentrum/ov_051218.html
Sok- vagy kevés az uniós pénz?: http://www.nol.hu/cikk/388057/
Brüsszeli szerepzavar: http://www.mno.hu/index.mno?cikk=325728&rvt=114
Hajnalra kiizzadták az uniós büdzsét: http://hvg.hu/gazdasag.nemzetkozi/20051217eu.aspx
Schüssel: a Marshall-segély dupláját kapják az újak: http://hvg.hu/gazdasag.nemzetkozi/20051217schusselzsugori.aspx
Sokat nyertek az újak, de a régiek se jártak rosszul: http://hvg.hu/gazdasag.nemzetkozi/20051217uniokoltsegvetes.aspx
Eörsi: Gyurcsány nem csak verte az asztalt: http://hvg.hu/gazdasag.nemzetkozi/20051217eorsiunio.aspx
Elfogadták az unió 2007-2013-as költségvetését: http://www.magyarorszag.hu/hirek/eu/brusszel20051217.html
Another splendid compromise forged in Brussels: http://www.economist.com/agenda/displaystory.cfm?story_id=5323822
Blair surrenders chunk of rebate as EU wheeling and dealing ends: http://www.timesonline.co.uk/article/0,,13509-1936927,00.html

Osztálykirándulásokkal a globalizáció ellen

2005-12-16T12:44:00.000+01:00

Pokorni Zoltán elég érdekes elmélettel állt elő: ragaszkodjunk Arany János oktatásához és küldjük az osztályokat edélyi osztálykirándulásra, hogy aztán a felnövő fiatalok még magasabb fizetésért se menjenek az EU-ba dolgozni. Remek cikk, elég csak rágondolnom, s máris belém áll a rángatózás.

Pokorni Zoltán nyilván könnyen felejti el a maga fizetésével és adómentes juttatásaival, hogy a magasabb fizetés ma nem egyszerűen a luxusprofitra hajtás eredménye, hanem olykor a normális élet záloga lenne. Van egy felnőtt fiatal barátom, nemrég húzott ki az Egyesült Királyságba szerencsét próbálni; történetesen nem menő agysebész, nem is világhírű elektromérnök, mégis megdöbbenve tapasztalja, hogy az ottani fizetésből nemcsak hogy megélni lehet, de kellemesen is lehet élni, és az életszínvonalat ha lassan is, de folyamatosan lehet emelni. Nyilván nem tanult elég Arany Jánost az iskolában, sőt, megkockáztatom, hogy a háttérben nyilván a külföldi karvalytőke által mozgatott kéttannyelvű (!) gimnázium egy erdélyi osztálykirándulást se szervezett.

Nb. engem a hagyományos magyar surmóság valahogy sokkal jobban irritál, mint a fizetés színvonala. Mondjuk Pokorni cikke egy "mérsékelt" példája ennek: a franc se gondolja, soha nem is mondta és senkin nem is gondolhatja komolyan, aki többet ért az oktatásügyhöz egy hat hete belezett, gutaütésben elhunyt kaliforniai fácántyúknál, hogy Arany János vagy Ady Endre belátható időn belül lekerül a palettáról. Azzal viszont talán már egy kicsit nehezebb lennbe riogatni, hogy esetleg a gyerekeknek akár kortárs gyerekirodalmat is lehetne adni - mert ugyan Ady, Arany, Petőfi Vörösmarty ugyan lényegében az örökkévalóságig a sine qua nonjai lesznek a magyar irodalomoktatásnak, a kompetenciákat talán nem rajtuk kellene megszerezni. Arról már nem is beszélve, hogy a Pokorni által sötét árnynak delirált Harry Potter fullos megértése talán nem is rossz elmegyakorlat egy mai fiatalnak - na meg az univerzum Orbán Viktor személyes auráján kívül eső részén az idő sem állt meg valamikor a második világháború előtt.

És akkor Pokorni még egy értelmiségi, aki legalább képes viszonylag kulturált és egész mondatokban uszítani; a Magyar Nemzet más számai némileg erőteljesebb olvasnivalót is kínálnak. És akkor minek maradjunk le a politikánál - lényegében nincs az életnek olyan területe, ahol nem számolhatnánk azzal, hogy merő szórakozásból kiszúrnak majd velünk. A seggfej biztonsági őr a szupermarketben, a magyar bürokrácia áthatolhatatlan rengetege (egy személyi elvesztését nem lehet ám bejelenteni a sarki rendőrkapitányságon - másfél óra kötelező bumlizás a minimum estébé). Kedvenc aktualitásom: hasonlítsuk össze, hogyan kezelnek egy elszakadt bankjegyet Angliában és Magyarországon.

Arany a magyar irodalom egyik legnagyobb zsenije volt, de ezt még a Toldi is csak nagyon nehezen feledteti el az emberrel. Lehet, hogy még Pokorni Zoltán országgyűlési képviselőnek is lenne némi tennivalója.

Egy újra független értelmiségi

2005-12-15T08:34:00.000+01:00

- Amikor kiderült, hogy kik az érintettek, valóban találkozott Orbán Viktorral?
- Az csak az újságokban jelent meg.

- Orbán egy tévéinterjúban elismerte.
- Én nem szívesen beszélek a magánjellegű találkozóimról.

Hát a magánvéleményem azért mégiscsak az, hogy ha Hollós már az Orbán-interjúk alatt félretette a szakmai tisztességét, akkor most már igazán kár volt azt előkeresnie - a szóban forgó interjúk ugyanis nem egyszerűen lehetőséget adtak a miniszterelnöknek, hogy a nyilvánosság elé álljon, hanem a legundorítóbb és legszolgaibb módon adták meg neki a módot arra, hogy álláspontját mindenféle bosszantó újságírói okoskodás nélkül, szűretlenül zúdítsa a magyar népre. (Ha úgy tetszik, Orbán Viktor minden szerda reggel rárontott nemzetére - én legalábbis, amikor a reggeli kakaó mellett elcsíptem ezt-azt, hát a három és fél méteres belmagasság dacára is lefröcsköltem a mennyezetet.)

Ennek fényében inkább csak egyfajta érthetetlen kuriózum, hogy ilyen kevéssel a választások előtt Hollósnak most miért kellett eljátszania, hogy ő bizony egy független értelmiségi - nekem bizony a Magyar Rádió Kondor alatti vezetésének tagjai már soha nem lesznek azok. A Magyar Rádió a legékesebb példája annak, hogy milyen amatőr módon végzi - ha végzi egyáltalán - a kormány a közszolgálati média befolyásolását; a Nap-kelte rászabadítása a tévére ennyi erővel akár egy fatális baklövés is lehetett. Kevés olyan médium van ugyanis ma Magyarországon, amely különösebb pirulás nélkül bírta volna el mindazt, amit mondjuk a Vasárnapi újság megengedett magának. Hogy közszolgálati médiumvezetőként Kondor mit meg nem engedett magának, azt már visszaidézni is fájdalmas lenne.

Ha Hollós János most a Fidesz kegyeiből is kiesett, hát az maximum egy örvendetes evolúciós tény lehet; sajnálni tuti nem fogjuk.

Horn Angliában

2005-12-08T17:32:00.000+01:00

Horn Gábor kicikázott Angliába, hogy megtárgyalja az angol liberálisokkal: hogyan sikerült 22%-os eredményt elérniük a választásokon. A dolgot tovább árnyalja, hogy Horn Gábor már tudja a választ: úgy, hogy az angol liberálisok markánsan liberális programmal célozták meg a liberális választókat. Hát ezért tényleg érdemes repülőre ülni.

Elképezeljük, ahogy ballag Horn Gábor a golfpályán Charles Kennedyvel, aki egy különlegesen jól sikerült, gyönyörű ívű ütés után elmagyarázza, hogy talán nem olyan nagy baj, ha a választási ígéretekből megvalósul valami; ezt aztán lehetne akár kommunikálni is. Még az is előfordulhat, hogy Horn Gábor figyelmébe ajánlja a honlapjukat, amely ugyan meglehetősen tetszetős, ám elsődleges célja mégsem az, hogy nagy összegű hardver és szoftverberuházási kényszerrel próbálja meg elriasztani a szimpatizánsokat, ahogy azt a magyar párt honlapja teszi. Lehet, hogy miután hosszas méricskélés után egy lyukba pöcköli a golyót, szóba hozza, hogy ha már három évig civódik az aktuális miniszter a teljes magyar felsőoktatással, akkor azért akár egy szakértőt is megkérdezhetnének, hogy legalább az alapötlet alkotmányos-e. Nem kizárt az sem, hogy miután egy lealázó vereség után barátságosan vállba veregeti magyar kollégáját, még azt is megemlíti, hogy talán nem azt az embert kellene fő-fő frontembernek tartani, aki csak azért lehet hatezredszerre is majd polgármester, mert jellegtelen, adott esetben erkölcsileg is lestrapált idiótákat indítanak ellene.

Ha nagy, őszinte kitárulkozások is sorra kerülnek, akkor lehet, hogy azt is elmagyarázza, hogy nem csak választási ciklus előtt örvendetes a konforntáció a többi párttal - nem feltétlenül kell minden adandó alkalommal berittyenteni, és ha adott esetben az ellenzék jelöl a liberális szavazók számára elfogadható jelöltet, mondjuk a köztársasági elnök posztra, akkor azt el lehet fogadni.

Ha végképp rájön az őszinteségi roham, Horn Gábor talán azt is megtudhatja, hogy külföldi példák helyett akár már egy normális kampányba is belekezdhetnének, mert a 22% csak egy olyan, érett és normális politikai kultúrájú országban lehetséges, mint amilyen az Egyesült Királyságé, és amilyen Magyarországé nem.

Ország, vigyázz!

2005-12-06T20:11:00.000+01:00

Szögezzük le rögtön az elején: a magyar állampolgárság nem egy különösen emelkedett lelki állapot, hanem egy jogok és kötelességek összetett rendszere: semmi nem része, ami nem írható le száraz, szikár paragrafusokkal. Mindenki, aki mást mond, választási céljai érdekében hazudik.

A Parlamentet vigyázzállásba szökkentő Orbán Viktor igazán válaszolhatna már a kérdésre: ki fogja eldönteni, ki magyar? Ha az a szégyenteljes, és ráadásul tökéletesen megbízhatatlan mószer kerülne másolásra, amelyet az amúgy totális csődnek is nevezhető magyarigazolvány jelentett, hát akkor nagy szerencse, hogy a magyar közársaság polgárai ily' józanul viselkedtek azon az egy évvel ezelőtti vasárnapon. Na nem mintha jelen sorok írójának ehhez ilyesféle katalizátorokra lenne szüksége: még most is rátör olykor a vacogás, ha csak eszébe jut, micsoda futóbolondoknak való kezdeményezés is volt az.

A Magyar Nemzet persze azóta sem tud mozdulni a pátoszról; a Fidesz, bár az Orván-féle magánakció után kiadott közleményében előre tekintésről és rugalmasságról beszél, valójában persze tudjuk: a határon túliak csak addig érdeklik őket, amíg fel lehet használni őket a választásokon. Bíznak abban, hogy a választásokon alulmaradt kisebbség megfelelően aktivizálva akár többség is lehet az országgyűlési választásokon.

Véleményünk szerint persze kár arra számolni, hogy aki nem szökken vigyázzba Orbán egyetlen szavára, az szavazni is lusta lesz. Nem mindenki olyan puhány, szolgalelkű és betoji, mint a politikusaink.

Bayer kedves

2005-11-17T08:15:00.000+01:00

Tulajdonképpen mégiscsak jobban szeretem Bayer Zsoltot, amikor lámpavasozik.

(Igazából gondoltam arra is, hogy lassan négy év távlatából most már igazán elfelejthetném megemlíteni azt a tényt, hogy Orbán Viktor aláírt levélben kérte híveit a Magyar Nemzet előfizetésére, de tekintettel arra, hogy ez a cikk például a Fidesz kampányjelszavával végződik, hát majd ha megbolondultam.)

Amikor negédesen elkezdi vázolni, hogy milyen a jobboldali Magyarország - dolgos, öreg sváb asszonyok, tiszta és tökéletes üzletek, omlós kenyerek, szaftos, mazsolás túró és Kende Pétert utáló benzinkutasok - hát komolyan mondom, elég húzósan rámjön a rosszullét. Persze azért az első gondolatom nem az, hogy a gyalult tököt áruló sváb asszonyok vajon kinek fizetnek személyi jövedelemadót, de azt azért nem értem, hogy egy Auchan felépítését hogy tudja valaki a multinacionális globáltőke sátánisztikus nyomulásaként értelmezni. Persze az erősen felső középosztálybeli Bayer nyilván nehezen tudja elképzelni, hogy nem mindenkinek felel meg az ő életvitele; ez még viszonylag érthető is lenne. Talán kevésbé az, hogy miért akar mindenki mást kiirtani (a cikkben konkrétan csak az önkormányzati képviselőket - örvendetes antirasszista fordulat, hogy legalább az izraeli hadsereg számára rendszeresített, Uzi márkájú géppisztollyal).

Bayer a Fidesz választási szlogenjének előszavaként kizárólag markáns, brutális és szűk látókörű kapitalista-kritikát tud alkalmazni, megpengetve, hogy Magyarország számára abszolút nem kényszer a verseny és a globális folyamatokhoz való csatlakozás. Mindez sajnos valamilyen furcsa véletlen folytán remekül rímel a Fidesz gazdaságpolitikájára, amelynek középpontjában a nehezet (bükkfapörköltet, rozsdásszöges rántott deszkát) vacsorázott közgazdászok hagymázas rémálmaiban még mindig fel-fel tűnő "magyar modell" áll.

Lehet persze, hogy Solymár valóban egy jobboldali, antiglobalista Nirvána, a két utolsó magyarral, "Bayerrel és Huberrel"; nekem azonban mégisincs ennyi bajom a globalista nagytőkével. Pláne, hogy ugyan egyre-másre húzzák fel az üzleteiket, de tekintettel arra, hogy a hatalmat még nem vették át - Bayer szerint ez csak olyan tíz-tizenöt év múlva várható - versenyezni lehet velük is. Az én lakhelyemen, ebben a liberális szívcsakrában például egy germán eredetű multi 500 méteres körzetében 3 kisebb bolt működik, láthatólag tökéletes sikerrel. Mert hát, amíg Bayer Zsoltot diktátorrá nem választja a Klingerhof étterem törzsközönsége, addig mindenki ott vásárol, ahol akar. Az pedig, hogy a multik munkahely-teremtő tevékenysége miért olyan vérlázító szemétség, végképp elfedi a zavarosság fátyla.

Lehet persze, hogy arról van szó: Orbán miniszterelnöksége idején mindenki ingyen zabálhatja majd a túrós batyut meg a pacsnit. Kende Pétert kivéve, természetesen.

Túlreagáltad?

2005-11-16T19:02:00.000+01:00

Állati kellemetlen lehet, ha Tamás Gáspár Miklós barmolja le az embert. (Jelen sorok írója még messze-messze túl jelentéktelen ahhoz, hogy ezt egyáltalán el tudja képzelni.) Nem elég, hogy ország-világ előtt olyasvalaki nyilvánítja ki ellenvéleményét, aki tetszőleges társadalmi-politikai témában járatosabb, mint mi - mindehhez még egy rakás sületlenséget is le kell nyelnünk.

Jómagam - bár lehet, hogy ez az első lépés a kőkemény rasszizmus felé vezető úton - azért talán egy fokkal többnek értékelném a kellemetlennél azt, ha felgyújtaná az autómat vagy hazafelé menet fejbe ütne néhány randalírozó huligán - pardon, néhány magáról megfeledkezett fiatal. És persze lehet, hogy valamilyen nem is túlságosan etikai szinten valóban felelős lennék a kialakult helyzetért - száz százalék, hogy tehettem volna többet a rasszizmus ellen. Ettől függetlenül mélységes romlottságomban és előítéletességemben - uram bocsá' - elvárnám, hogy a törvény segítségemre siessen, adott esetben elégtétlelt adjon nekem. Talán ezért nem foglalkoztatnak filozófiaprofesszorokat rendőri minőségben.

Egy magamfajta filozófuspalánta számára ugyanis viszonylag kevés következik abból, hogy a rasszista, előítéletes, posztkolonialista nyugati társadalmak nem hajlandóak elég gyorsan és hatékonyan magukba nézni. Következik például, hogy a társadalom magát felelősnek érző tagjainak minden létező formában fel kell emelnie a hangját a társadalmi igazságosság ellen - nem következik viszont, hogy bárki bárkinek az autóját felgyújthatja igazságtétel címén. Sokkal inkább gondolom azt, hogy az erőszak nem egy legitimálható eszköz, és bolond az, aki feltüzelt, adott esetben kétségbeesett embereket még további autók felgyújtására tüzel. Jómagam természetesen nem várom, hogy az érintetteket Bayer Zsolt javaslatát transzponálva fellógassák mindenféle lámpavasakra - ugyanakkor azt viszont igen, hogy az a gyerek, aki elmegy iskolába, ne egy porig égett épületből jöjjön haza.

Még akkor is, ha a déd- vagy nagyapja személyesen vett részt algír tüntetők legyilkolásában.

Süllyedő minimum

2005-11-14T19:16:00.000+01:00

Azért voltaképpen vérlázító, hogy újabban mivel lehetséges tematizálni a magyar közéletet. A Fidesz Magyar Polgári Szövetség nemrég frakcióvezetővé avanzsált, eddig a Parlamentet csak jelzésszerűen látogató képviselője bedobott a köztudatba egy törvényjavaslatot, amelyet szemlátomást valamelyik régebbi kampánybeszédéből ollózott össze - és ez az iromány, amely merőben új dimenzióba helyezi a salátatörvény fogalmát, hirtelen a közbeszéd metafizikai centrumávává válik, mindenki ehhez viszonyítja magát; művelt társalgás ma már nincs a garanciatörvény legalább jelzésszerű érintése nélkül, pedig ma még csak hétfő van és Áder János, Harrach Péter és társai még csak pénteken nyújtották be a javaslatot.

Azért ha legalább egy pillanatra átlátunk a vérködön, akkor azért realizálhatjuk: viszonylag ritkának tekinthető, hogy választási kampányszövegekkel - pláne törvényjavaslat formájában formájában - foglalkozzon a Parlament. Talán mégse volt olyan bölcs dolog Gyurcsány Ferenc részéről olyan nagy sebbel-lobbal odatódulni a frakcióvezető-helyetteshez; több méltóságot és józan észt sugallt volna, ha megvárja, amíg legalább szünet lesz - elvégre alighanem ha vécére kell mennie, azt sem intézi el ott helyben, a miniszterelnöki székben. Az ilyesmire is megvan az alkalmasabb pillanat.

Mindenesetre most már egy kicsit későn hápog Hiller István, hogy a Fidesz ebbe a soron kívüli kampánybeszédbe nem foglalta bele az MSZP javaslatait; naná, majd a választások éjszakáján a Millenárisban is biztos életnagyságnál öt-hatszor nagyobb Szekeres Imre-fotók alatt tartják majd a gyorsértékeléséket. Mindenesetre ebből a budiból egy kicsit nehéz lesz kikapaszkodni, talán a csukafejes előtt lett volna érdemes gondolkodni kicsinység.

Áljavaslat egy valódi problémára

2005-11-14T07:44:00.000+01:00

Gusztos Péter az SZDSZ vasárnapi sajtótájékozatójékoztatóján azt javasolta: szüntessük meg az egyházak hitéleti támogatását, a nekik nyújtott, teljesen alaptalan kedvezményeket (például az egyházi személyek illetékmentességét) - az állam a közfeladatokat támogassa, ugyanazzal a normatívával, ahogy mondjuk egy önkormányzatot vagy másik civil szervezetet támogatna. Ha kell, akár a Vatikáni Szerződést is felül lehetne bírálni. Ugyanakkor a mostani kétszer egy százalékos személyi jövedelemadó felajánlást az SZDSZ összevonahtóvá tenné; sőt, a nyugdíjasoknak is lehetővé tenné, hogy valamiféle átlagos összeg felett ők is rendelkezzenek minden évben. (Mindenehhez egy sokszorosan bárgyú kampányoldal is társul, ha valakit éppen érdekel.)

A Try-san, mano-san és a politika ugyan próbált rákérdezni, hogy mégis hogy képzelik ennek a javaslatnak a realitását, de Gusztos Péter csak nagyra nyitotta ártatlan, barna szemeit, és kijelentette: hát miért ne lenne ennek realitása, ez egy sima államközi szerződés, bármikor felül lehet bírálni.

Ja. Magyarország pedig az az ország, ahol ilyesmit kampányidőszakban szokás átnyomni. Félreértés ne essék, abban mindenképpen igaza lehet az SZDSZ-nek, hogy Magyarországon a népszavazásokon jelzett gigantikus mennyiségű keresztény leginkább csak papíron létezik; ha azt vesszük, hány embert tudnak megmozgatni az egyházak, hát ennek a számnak csak a töredéke lehet igaz. Ugyanakkor az teljesen világos, hogy ennyi idővel a választások előtt a koalíciós partnerben egyszerűen nincs meg a bátorság ahhoz, hogy szembe merjenek menni az egyházakkal. Na nem mintha ennek olyan sok racionális alapja lenne, hiszen borítékolható, hogy az egyházak mely párt mellett fognak már megint kampányolni - egyszerűen csak arról van szó, hogy az MSZP még a ciklus közepén se a fene nagy karakánságáról ismert, választások előtt pedig leginkább a "nyámnyila, cidriző, gatyába trottyantó spenóthuszár"-szindróma tör ki rajtuk (csak hogy egy kis Wodehouse-t is idézzünk).

Persze az is teljesen nyilvánvaló, hogy az SZDSZ-re is azért jön rá mindig ilyentájt a brainstorming, mert szeretnék érzékeltetni a választóikkal: ők a liberális párt. Ciklus közben , amikor tétje is van a dolognak, ugyanis ők is hajlamosak bizonyos... pragmatizmusra.

Edd a csirkét!

2005-11-03T12:54:00.000+01:00

Madga Sándor csirkét eszik - nem is egyedül, hanem az MSZP agrár és vidékfejlesztési munkacsoportja és egy rakás, ingyenkaja iránt rajongó újságíró társaságában. Persze nem arról van szó, hogy a fent említett úriemberek véletlenül futottak volna össze egy vendéglőben. Nem. Ami itt zajlik, az - legalábbis a politikusok részéről egészen biztosan - egy valódi poltikai állásfoglalás, a nemzetgazdaság érdekében tett gesztus, hazafias kötelességük eleven manifesztációja.

Egyesek a fehérbort hiányolják, pedig tényleg vicces lenne látni, ha mondjuk az asztal sarkán meghúzódó Németh Imre részegen az asztalra borulna, és a személyzetnek kellene őt onnan eltávolítnia. Ehelyett egy kicsit még merevebben ül és egy kicsit még szabatosabban birkózik a csirkecombbal, miközben az arcába villantok. Elég jól kinéző grillcsirkékről van szó különben, jelen sorok írója ugyan sose tud lenyelni egy falatot sem, ha politikusok vannak jelen a teremben - az újságírók nemzeti eledele, a pogácsa természetesen kivétel -, de nem baj, van olyan képviselő, aki szatyorban viszi haza a maradék egy részét.

Kérdéses persze, mennyi a tényleges értelme ennek az akciónak - Magyarországon vagyunk, ahol az emberek egyszerűen imádnak pánikba esni, és szájhagyomány útján terjedő legendák olyan elképesztő súllyal bírnak, ami minden mást elsöpör. Nagyon valószínűtlen, hogy a pillanatnyilag megzuhant csirkefogyasztás hirtelen megélénkül, csak azért, mert az MSZP teljes agrár- és vidékfejlesztési munkacsoportja kész demonstrálni, hogy ő bizony nem fél a megfelelően hőkezelt csirkétől.

Persze a Fidesz démonizáló munkacsoportja sem hagyhatja szó nélkül ezt az alapjában véve ártalmatlan "sajtóuzsonnát" - kiadott sajtóközleményük szerint természetesen csak és kizárólag a luxusbaloldali (hah, micsoda remek új hívószó - állati nagyot melózhatott ezzel a kreatív csapat) kormány felelős a kialakult hangulatért. Még véletlenül sem arról van szó, hogy Magyarországon az átlagember biológiai műveltsége műveltsége megreked a kalandfilmekből beszerezhető információknál (a lexikális tudás oktatásának előnyei ugyebár). Ráadásul, mint már említettük, egyszerűen imádja, ha valamitől rettegni lehet, és ahol naponta derül ki valami egészen elképesztő dolog az amúgy ártalmatlanítható élemiszerekről is. Gondolhatunk itt most az üvegszilánokkal és ürülékkel feldúsított gyógyteára, a mérgező paprikára és kedves társaikra - ezekhez semmiféle újdonsült vírusra nem volt szükség. Nyilvánvaló persze, hogy ha Orbán Viktor lenne a miniszterelnök, akkor nemhogy visszaesne, de egyenesen emlekdne a csirkehúsfogyasztás. Csak hogy megmutatassuk, mi az a polgári magyar virtus és mi fán terem kormányba fektetett bizalom.

Amennyiben persze mégsem ez lenne a helyzet, még mindig felelőssé lehetne érte tenni a luxusbaloldali ellenzék sátánis mesterkedéseit.

A Császár nem meztelen!

2005-10-30T17:40:00.000+01:00

Szánalmas és dilettáns egyszerre, ahogy a jobbról balliberálisnak titulált sajtó időről-időre hogyan veti fel: most már tényleg beállt a zavar az Erőben, valamelyik újabb jobboldali Darth Vader éppen most kezd a Császár ellen fordulni.

Csak hát, aki igazán figyelmesen nézte a Csillagok háborúját, az azt is tudja: a Császárnak nem igazán van alternatívája. Nem azért szenvedett a Szenátus felszámolásával, hogy továbbra is a saját legitimációjával kelljen bíbelődnie. Márpedig a politikában igen ritka a jó öreg Dart Vader-féle kamikaze-szellem; egy politikus Sith lovag valószínűleg inkább jó előre beszappanozza a reaktorakna peremét, hogy aztán elnéző mosollyal nézhesse ahogy a Császár a mélybe pottyan.

Amennyiben egyszer tényleg kitörne a viszály a jobboldalon, az igen nagy valószínűséggel a következő választások totális elzakózását jelentené. A Fidesz ugyanis jelenleg tele van olyan kispályás politikusokkal, akik egy szál magukban képtelenek azokra a retorikai akrobatamutatványokra, amiket Orbán most már rutinszerűen abszolvál: kevesen képesek forradalmi szónokból egyik pillanatról a másikra átlényegülni szegény, szerencsétlen, megtört politikai veteránná, vagy a magyar politikai közélet felett pipafüstként lebegő, megfoghatatlan szellemmé, amely a biztonság kedvéért egy lumpenprolit és egy csavarkulcsot is hord a mellényzsebében. Szónokoljon bármilyen meggyőzően Áder János a parlamentben, érte valószínűleg a Fidesz jelenlegi szavazótáborának a töredéke sem zúdulna el a szavazóurnákig.

Így, ha van is kocódás a jobboldalon, az általában arra vonatkozik, kinek a nyelve kerüljön közelebb a Vezér erre fogékony testtájaihoz; egyfajta egészséges kiválasztódás ez, ahol a legszervilisebbé és a legkatonásabbé a jövő. Az egyéniségeket meg lehet nyesegetni; a Fidesz monopóliuma a jobboldalon tényleg csak akkor ér valamit, ha valóban nincsenek egymással versengő alternatívák - még elbizonytalanodnának a szavazók.

Ahhoz, hogy valódi változás álljon be ebben a szituációban, legalábbis egy Luke Skywalkerre lenne szükség.

Pofon a szarnak

2005-10-28T14:25:00.000+02:00

Hát igen! Most, hogy végre törölték a Vér és Becsület Kulturális Egyesületet a nyilvántartásból, egészen nyugodtan hátradőlhetünk. Megvallom őszintén, én, ha skinhead lennék, hát tuti összeszégyelleném magam, és soha többet még csak kísérletezni sem mernék semmiféle rasszista, antiszemita cselekedettel. Még szerencse, hogy itt van ez a remek törvényi szabályozás, ami valódi megoldást kínál a problémáinkra. Bizonyára senkinek nem fog eszébe jutni, hogy egy újabb egyesületet alapítson - ha pedig igen, az is az ország általános szellemi állapotát növeli, hiszen ezek a betiltások nyilván nagyban serkentik majd kopasz szittya fiaink kreativitását.

Frankó dolog ez a fajta küzdelem a rasszizmus ellen. Ahelyett, hogy felvállalnánk, hogy Magyarországon bizony egy létező jelenség a rasszizmus, és mindent megtennénk annak érdekében, hogy cigányozó, zsidózó magyar testvéreink elől elszívjuk a levegőt a társadalmi vita és társadalmi kiközösítés eszközeivel, mennyivel civilizáltabb és európaibb dolog már rosszalló homlokráncolással törvényjavaslatokat, feljelentéseket írogatni. Nem kell hozzá más, csak egy kis szabadidő, egy strapabíró golyóstoll, a többit meg rábízhatjuk a rendőrökre, az ügyészekre és a bírókra.

Kétségtelen ugyanakkor, hogy ez nagyban elősegíti majd a szalonzsidózás terjedését - előbb vagy utóbb létrejön majd egy szótár, aminek a segítségével az antirasszista törvényi szabályozás takarója alól lődözhet majd mindenki kedvére az általa kiközösíteni kívánt csoport tagjaira.

A dolog igazi szépsége az lesz majd, ha bekövetkezik az az Eörsi István által vizionált helyzet, hogy a felháborodott antiszemiták perelik majd be az ellenük izgató, balliberális sajtópribékeket.

Esetleg betilthatnák a véleményüknek nem elég cizelláltan hangot adó, antirasszista egyesületeket.

A XII. kerületi polgármester boldog élete

2005-10-25T09:19:00.000+02:00

Mit ne mondjak, állatira szeretnék XII. kerületi polgármester lenni. A XII. kerületi polgármester legfőbb sajátossága ugyanis, hogy alapvetően más elvek vonatkoznak rá, mint az egyszerű földi halandókra.

Ha például belefáradt a hímsoviniszta öltözködési kódexek gyártásába, a XII. kerületi polgármester minden további nélkül felállíthat egy négy és fél méter szárnyfesztávolságú turulszobrot, abban a biztos tudatban, hogy az az igazság mellette áll, a fővárosi közgyűlésnek csak ezt kell lekövetnie. A XII. kerületi polgármester szobra így akár egy évig is állhat majd a kerületben, büszkén hirdetve ezzel a XII. kerületi polgármester pártjának győzelmét a magyar jogrend, és nem utolsósorban a kicsinyes, senkiházi ballib városvezetés fölött.

A XII. kerületi polgármester nyilván nem a saját zsebéből fogja állni a többmilkás bontási költségeket, már ha nem úgy dönt eleve, hogy XII. kerületi polgármesterek fölött maximum a Jóisten ítélkezhet, mindenféle undok magyar kis bíróságocskák semmi esetre sem.

Ha XII. kerületi polgármester polgármester leszek, üres óráimban majd hat méter magas Gyurcsány Ferenc szobrokat tervezetetek Mitnyan György nappalijába, aztán majd megnézem, hogyan pereskedik bontási határozatért. Sőt: ha elég jó lába lesz, a szobron miniszoknya lesz.

De nem sokkal térd felett érő.

Szerepcsere

2005-10-25T08:48:00.000+02:00

Gyurcsány operaházi beszéde természetesen egy ügyes politikai sakkhúzás volt, semmivel sem rosszabb, mint felavatni néhány viasszobrot - ő legalább nem fenyegetette perrel azokat, akik azt merték állítani, hogy a Szólás szabdságában lejátszott interjú nem élő adás volt. Ehhez képest a Magyar Nemzet idiotisztikusan szőrszálhasogató elemzésében azt kívánja "bizonyítani": Gyurcsány Ferenc hazudott, vagy jós, vagy lehallgatta a Fidesz vezetőinek telefonjait.

Nos, különösebb politikai jóstehetség nem kellett ahhoz, hogy megsejtse az ember: amikor az MSZP szépen jön fölfelé a népszerűségi listákon, Orbán Viktor nem most fog békejobbot nyújtani annak a pártnak, amit nem csak a jobb-, de a baloldal képviseletére is illegitmnek gondol. Hogy itt lesz az ideje kilépni a gyengéd, nagypapás dörmögésből és valami olyasmit mond végre, amit kajálnak a választói, amivel demonstrálja, hogy azért még mindig ő az a karizmatikus vezető, akiben oly sokszor szerettek már bele.

Nota bene: az ominózus beszéd, ha hajlandóak vagyunk felnőtt emberek módjára olvani, valóban vérlázító. Természetesen van rajta egy alapszintű kódolás, ha az ember berittyent mondjuk a miniszterelnöktől, de azért elég egyértelmű benne a jól megszokott komcsizás, sőt, még arra is van egy finom utalás, hogy talán ezúttal is lehetne forradalmat csinálni. (Mindezt persze úgy, hogy azért az is egyértelmű, hogy ha lesz is forradalom Magyarországon, hát azt nem Orbán Viktor fogja vezetni.)

Gyurcsány húzásában éppen az a szép, hogy nagyon nehéz támadni. Nem ment bele az orbáni dagonyázásba, olyan gesztust tett, ami mindenki számára érthető; fordított egyet a megszokott szereposztáson. Orbán lett a handabandázó politikus, ő a megfontolt, nyugodt, méltóságában enyhén sértett államférfi.

Nem csoda, ha kiborult a bili.

Vége a konzultációnak

2005-10-17T09:01:00.000+02:00

Állati nagy frankóság lehetett ez a nemzeti konzultáció - ha igaz az, amit Orbán Viktor mondott, hogy "beteljesítette a küldtetését", akkor legalább vége is van - ez mindenképpen egy óriási jó hír, legalább ennek univerzálisan örülhet mindenki.

Amúg meg... valahogy sose gondoltam arra, hogy a kormányzás egy nagy kívánsághangverseny lenne, ahol megfelelő politikai akarattal minden választói igény teljesíthető. Ha csak a fele igaz annak, amit a Fidesz állít a gazdaság állapotáról (persze ez egy hurráoptimisztikus becslés, de hipotézisként fogadjuk el), akkor egyszerűen nincs az a mennyiségű összesereglett, felső-középosztálybeli, jobboldali érzelmű kiválóság, amely hihetővé tudja varázsolni, hogy 2006-ban már kolbászból lesz a kerítés, ha Orbán hatalomra kerül.

Legyünk csak gátlástalanul egyértelműek: annak a viszonylag jómódú, politikailag nem agyonszofisztikált értelmiségi rétegnek, akinek néhány száz milleniumi országzászló szétosztogatása már a nemzeti identitást új alapokra helyező kulturális happening, biztosan állati jó lesz, mert Orbán elősorban rájuk gyúr. Valószínűleg mások is számíthatnak némi osztogatásra, elsősorban persze azok, akik ezt valamilyen formában - találomra vett példával élve: szavazatokkal és politikai elkötelezettséggel - viszonozni tudják majd az országnak. Csak hát a gazdasági mutatóink nem attól javulnak, hogy Egerszegi Krisztina családja adóvisszatérítést ad.

Orbán Viktor újabban szabadidejének nem csekély részét azzal tölti, hogy szótagolva elmagyarázza: az MSZP nem hiteles baloldali párt; a háttérben persze már ott settenkedik a gondolat: a politikai magyar modell jegyében a Fidesz ideális jobb- és baloldali párt egyszerre.

Azok persze, akiknek igazán rossz, a protestszavazataira mindig lehet számítani - hogy aztán a két ciklus között odavessék őket a farkasoknak; lásd Torgyán József és a magyar mezőgazdaság felvirágoztatása.

Politizálj a Fidesszel és nyersz egy autót. Ennyire szánalmas üzenetért bizonyára komoly pénzt kellett fizetni egy nevesebb nyugati pr-cégnek.

Kisebbrendűségi komplexus

2005-10-13T11:00:00.000+02:00

Érdekes a Fidesz reagálása Gyurcsány amerikai útjára. Nem gondolná az ember, hogy ilyen feledékenynek gondolná őt a Fidesz: Orbán Viktor például hiába repül magánrepülőgéppel a díszdoktor-avatására, még ez sem volt elég ahhoz, hogy az Amerikai Egyesült Államok elnöke hasraessen. Ehhez képest Gyurcsány Ferencet szokatlanul hosszú ideig fogadta, és nyilván egy csomó minden szóba került.

Talán nem meglepő az sem, ha a Fidesz is szóba került valamilyen formában, noha azt persze nem gondolhatjuk, hogy George W. Bush álmait sűrűn zavarná meg a NATO-kötelezettségeit anno fickós lazasággal kezelő, a magyar szerepvállalásokat minden lehetséges alkalommal megfúró miniszter- majd később pártelnök gondolata. Már arról most nem is beszélve, hogy épp egy jobboldali fórumon békázta le Kondor Katalin közvetett formában az USA akkori nagykövetét - nem olyan nehéz tehát elképzelni, hogy Bush kellemesebbnek érezné, ha továbbra is Gyurcsány Ferenc maradna a partnere.

Külön cikiség, hogy a Fidesz most folyvást azzal nyomul, milyen karakán kiállást tanúsítottak ők szeptember 11 után; holott azért a MIÉP-pel való kapcsolatuk mindennek volt nevezhető, csak ellenségesnek sem. Mindenki tudta, ha arról van szó, a kormányfőnek még a szélsőjobb segítsége sem drága - és hát bizony egyfolytában arról volt szó.

Azt meg aztán végképp nehéz elképzelni, vajon hogyan reagálnak az amerikai nagykövetségen arra, amikor Áder János felszólítja a nagykövetet, derítse ki, pontosan mi is történt az elnök és a magyar miniszterelnök között. Ha én nagykövet lennék, és megengedi az illem, alighanem azt írnám vissza, a frakcióvezető úr lehetőség szerint kérdezze meg mindezt a miniszterelnök úrtól, aztán majd lesz valami. Ha az etikett ezt nem teszi lehetővé, akkor sem túlzottan valószínű, hogy Bush saját nagykövete kérésére telefonon röviden referál arról, miről tárgyalt a múlt héten - Áder János azért végképp nem az a dimenzió, akinek a szavára neki pattanni kellene.

Talán éppen ez a kisttílűség az, ami miatt Orbán négy évvel ezelőtt nem hogy szívesen látott, de semmilyen vendég sem volt Washingtonban.

Áder János, a Fidesz ? Magyar Polgári Szövetség frakcióvezetője a mai napon levélben fordult George Herbert Walkerhez, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetéhez.

Levelében Áder János frakcióvezető a nagykövet segítségét kérte annak tisztázásában, hogy valós-e Gyurcsány Ferenc azon állítása, miszerint múlt heti washingtoni látogatása során Bush elnök kritikát fogalmazott meg az Orbán Viktor vezette magyar kormány 2001. szeptember 11-ét követő magatartásával kapcsolatban.

Fidesz-sajtóközlemény

Újabb szolgálati közlemény

2005-10-11T08:35:00.000+02:00

Na jó, kedden.

Úgy érzem, hogy az utóbbi időben az általam írt cikkek tartalmának esetlegessége átlépte azt a szintet, amit egészségesnek lehet nevezni. Stilisztikailag sem mindig nyújtottam azt a színvonalat, ami véleményem szerint elvárható - sokszor éreztem nagyon erőltetettnek, amit írok. Ezen változtatni kell.

A változtatás lényege, hogy szépen lassan megpróbálom - a saját cikkeim révén - eltolni a blog profilját egy sokkal kezdeményezőbb irányba: ezentúl egyre kevesebbet szeretnék újságcikkekre hivatkozni, és egyre többet olyan információkra, amiket én ástam elő valahonnan. Ezzel a dolog közvetett jellege legalábbis csökkenne, az aktualitási szint viszont nőne. Ez persze igényel némi előkészítést, de a cél mindenképpen ez. Akinek van ellenvéleménye, akár még szólhat is :).

Mivel a végcél elérése után nem vagy nem feltétlenül kell mások írásaira hivatkoznom, adott esetben a stílus is szabadabb lehet. Bízom benne, hogy így az összkép is jobb lesz majd.

Szolgálati közlemény

2005-10-06T23:27:00.000+02:00

Úgy érzem, ez a blog némi stilisztikai-tartalmi átgondolásra szorul.

Átgondolom.

Viszlát hétfőn.

Viaszba mártott igazság

2005-10-04T22:33:00.000+02:00

Azokat a politikusok szeretem a legjobban, akik akkor is hajlandóak hülyét csinálni magukból, ha erre semmi szükség nincs. Áder János elvállalja egy szobor felavatását, ám a szobor nem készül el időre. Van ilyen, semmi gond, elvégre megszervezni egy ilyen avatást nem olyan egyszerű, egy frakcióvezetőről se azt gondolná az ember, hogy egyik üres délutánt a másik után ajánlgatja ilyen technikai akadályok miatt - a bronzszobor nyilván el fog készülni, az avatót meg lehet tartani egyébként is; az meg már végképp elég sajátos látvány lenne, ha valaki József Attila helyett egy bronzba öntött olvasólámpát mélt- és avat.

Ez tehát nem lenne érdekes, amikor a Népszabi elkezd érdeklődni, akkor nem azért nem engedik oda, hogy ne tapizza össze a viasszobrot, hanem elkezdenek hadoválni mindenféle megsüllyedt alapról, a művész is vetít ezerrel, majd a szobor, csudák csudájára eltűnik, csak egy bírósági idézés marad a helyén, amely biankó beidéz mindenkit, aki nem hajlandó mától a "viasz" szót is bronznak ejteni. Áder eltűnik a semmiben, a Fidesz sajtóiroda meg közli, hogy a szobor bronzból van ugyan, de az időjárás viszontagságai ellen viasszal vonták be. Ja, én is gyakran szoktam látni, ahogy az Anonymus-szobrot vaxolgatják a Vajdahunyad vára előtt.

Persze még az sem kizárt, hogy ha végre bronzba öntik József Attilát, akkor Áder majd előkerül hirtelen, és a Magyar Nemzet fotósának vakusortüze mellett büszkén megkongatja majd a proletár költő homlokát, a lap pedig veretes vezértcikket rittyent majd Hazudott a Népszabadság címmel.

Akkor lenne csak igazán teljes a kép.

Népszerűsítő kampány

2005-10-02T19:10:00.000+02:00

Ha az ember tigrist öl, aztsportnak hívják, ha a tigris öl embert, azt vérszomjnak.

Egy népszerűsítő akció keretében két kormányzati színekben működő, önkormányzati képviselő rendőrt hívott egy érdeklődő eltávolítására. Túl azon, hogy az intézkedés bizonyára nagyban növelte a két politikus népszerűsítését, komolyan hozzájárult a demokrácia dicsőségéhez, az eset remekül példázza azt, hogy mit is gondolnak magukról a politikusok.

Ha én kimegyek az utcára, és kidboltatom a helyi kisbíróval, hogy szeretném, ha mindenki idejönne, és elmondaná, szerinte milyen jó fej vagyok, akkor alighanem csak egy elég súlyos lehülyézésben lenne részem; bár aligha jutna eszembe, hogy rendőrt hívjak, ha már egyszer én döntöttem úgy, hogy kihívom a sorsot magam ellen.

Sajnos mostanában divat lett az emberek közé merülés; a politikus szereti érezni, ahogy szerető népe körbe veszi - hogy az emberek többsége ezt arcpirító zaklatásnak veszi, az szemlátomást nem zavar senkit. Sőt, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretnék, rögtön rendőrt hívnak.

A magam részéről sokkal nagyobb perspektívákat is látok ebben. Mondjuk mindenkit, aki nem beszélget elég rendesen vagy barátságosan a képviselő urakkal, akár nyomban le is lehetne tartóztatni; nagyobb stílű képviselők esetleg fakultatív jelleggel mozgósíthatnának pár aktivistát, akik jó példával állhatnának elő a követendő magatartást illetőleg. De akinek ez sem elég, annak aztán tényleg nincs pardon.

Déja vu.

Egy újabb tévedés

2005-09-30T07:55:00.000+02:00

Elég vaskos önálltatás lenne azt állítani, hogy jelen sorok írója igazi adószakértő lenne, aki a céges adótrükközés minden csínyát-bínját ismeri. Persze Gyurcsány Ferenc Magyar Nemzet által keltett cégbotránya most már jóval túlmutat a konkrét ügyön.

A helyzet ugyanis az, hogy a Magyar Nemzetnek konkrét üzleti érdeke fűződik ahhoz, hogy a 2006-os választások nyertese Orbán Viktor legyen: hogy mást nem mondjunk, nem kizárt, hogy a hatalomra kerülő jobboldali vezér nem csak híveinek, hanem az összes, befolyása alá tartozó költségvetési szervnek ajánlani fogja a Magyar Nemzet előfizetését - azt pedig már négy évvel ezelőttről tudjuk, hogy az állami hirdetések elhelyezésének inkább csak a fantázia szab határt. A Magyar Nemzetnek tehát akárhány pert érdemes megkockáztatnia, ha sikerül kiírni a címlapra, hogy "A miniszterelnök hazudott", az neki akkor is komoly fegyvertény, ha két év múlva esetleg egy helyreigazítás leközlésére kötelezi a bíróság, aminek mondjuk (a helyreigazítás szabályaival szöges ellentétben, de a magyar sajtógyakorlattal remek szinkronban) mondjuk a színes hírek között vagy a sportrovatban fog közzétenni.

A Népszabadság tudósítása szerint persze semmi sem igaz az esetből, ám a maga részéről csak annyit jegyez meg: a Magyar Nemzet téved. Megható mértékű eufémizmus.

Már csak azért is, mert az itt közölt tények - ahogy az a Magyar Nemzet tévedései esetén általában szokásos - szöges ellentétben állnak azzal, amit a Magyar Nemzet állít. És míg mondjuk a Magyar Nemzet habzó szájjal tudósít arról, hogy az Élet és Irodalom pert vesztett, mert hatodszor már csak Fidesz-céget írt Fidesz-közeli helyett, vagy taggyűlésnek nevezett egy, a tagok által taggyűlésnek nevezett, jegyzőkönyvezett, ám a gazdasági jog szerint taggyűlésnek formai okoból nem nevezhető ülést - miközben a helyreigazítási kérelmek egyáltalán nem érintik a cikk lényegét, addig a Népszabadság csak annyit ír: a Magyar Nemzet téved. Ez talán egészen jól rámutat az ún. balliberális és az Orbán-lapok közötti legnagyobb különbségre.

Hja kérem, aki független, annak könnyű. Csermely Péternek, aki a Magyar Nemzet munkatársaként az nyilvánosság egyik egyetlen utolsó élharcosának tartja magát, például aligha az. Jó sok beleélés kellhet ehhez.

Lesz idejük focizni

2005-09-28T19:39:00.000+02:00

Könnyen lehet, hogy tovább csökken a hovatovább jelenleg is csak elektromikroszkóppal kimutatható MDF-frakció. Ez különösen annak fényében figyelemreméltó, hogy a párt vezetői rendre úgy nyilatkoznak, mintha továbbra is lenne számottevő esély arra, hogy a Fidesz jobboldali riválisának lenne komolyan vehető esélye arra, hogy ismét bejusson a Parlamentbe - amikor már legutóbbi is a Fidesz vitte be őket a hátán. Ezután a ciklus után azonban, amikor Dávid Ibolya jobboldali önérzetét a Fideszen köszörülte és még hűbéresküjét is megszegte, erre aligha van esély.

Márpedig saját teljesítményt az MDF aligha tud felmutatni. A legkönnyebb szellő által is elnyomott, tétova báránybégetésből ugyanis akkor sem lesz gyújtó hangú beszéd, ha azt csinos kiskosztümben adjuk elő - Dávid Ibolya alighanem azért népszerű, mert alig van öt szava, amire emlékezni lehet. Az MDF ugyanazt adja elő, amit a Fidesz, csak lightosabb változatban; ez a tét nélküli, éppen csak el nem bliccelt EP-választások esetén még egy járható taktika volt, most, hogy minden idők legvéresebb kampánya várható, aligha az.

Ráadásul az ún. baloldalon nagyon nehéz elfelejteni, hogy mindabban, amit a rendszerváltás utáni Parlament legnagyobb szónoka egy csodálatosan frappáns szóképpel egyszerűen árokásásnak nevezett, anno az MDF is ugyancsak kivette a részét. Markánsan kiált amellett a Fidesz mellett, amelyben most viszolyogva fedezte fel az opportunista nagypártot, és az antiszemitizmustól kezdve a komcsizáson át a masszív homofóbiáig mindenben kivette a részét. Nem volt egy perc, amikor ha másért nem, hát egy normálisabb Magyarország kedvéért hajlandóak lettek volna kibújni a Fidesz... árnyékából.

És még a focizhoz sem értettek.

Durci

2005-09-19T19:42:00.000+02:00

Orbán Viktor betévedt a Kossuth térre, és mivel kísértetiesen ismerősnek tűnt az a böhöm nagy épület a tér Duna felőli oldalán, odament, hogy közelebbről megnézze. Miután az ott levő katonák egy szó nélkül beengedték (talán ismerik?) bóklászni kezdett a díszes folyosókon. Egy óriási teremben egy pókhálóval borított széket talált, amin az ő neve állt - akkor kezdett neki derengeni, hogy igen, túl azon, hogy ő egy pártokon felülemelkedett nemzetvezető, mellékesen parlamenti képviselő is. Ha már ott volt, maradt.

Gyurcsány Ferenc kihasználta a négyévente egyszer kínálkozó lehetőséget, és politikai beszédjébe - amely azért ha máshol nem, hát az Országházban helyénvalónak nevezhető - a miniszterelnököt is beleszőtte. Sem a frakció, sem Orbán Viktor nem kívántak reagálni az elhangzottakra - mármint a Parlamentben, ehelyett tartottak egy sikkes kis sajtótájékoztatót, ahol Pokorni Zoltán megszokott, bús baritonján borongott egy sort az eseten.

Tekintettel arra, hogy a dolog nem kapott elegendő médiavisszhangot - valószínűleg nem sok beszámítható ember várta, hogy a miniszterelnök ülésnyitó beszédjét lemondásra használja majd fel, vagy mondjuk arra, hogy időpontot kérjen elődjétől egy kis konzultációra, a Fidesz úgy döntött, ott áll bosszút, ahol éppen tud.

A legközelebbi alkalom, amikor kétharmados szavazásra van szükség a Parlamentben, történetesen egy piti házszabálymódosítás, de hát mindenki úgy duzzog, ahogy tud. Így talán csak leesik az ország népének, mekkora kárt okozott Gyurcsány kirohanásával - lám, most már a tévéközvetítések is szabályozatlanok lesznek ebben az országban. Mindaddig, amíg meg nem állapodnak a hozzászólások időtartamáról. Tehát mondjuk addig, amíg a Parlament ülését nem csak a kormány, hanem az ellenzék vezetője is megnyithatná.

Természetesen ez a rendelkezés úgyis csak a Fidesz legközelebbi hatalomra kerüléséig élne - azt ugyanis már tudjuk, hogy ők mennyi felszólalási lehetőséget szeretnek biztosítani saját ellenzéküknek.

Háromhetente felszólalhatnak.

A melegek jogai!?

2005-09-18T07:35:00.000+02:00

Eredetileg egy fahéj kis cikkecskét szerettem volna iderittyenteni, rámutatván, hogy a Heti Válasz szemlátomást nem képes szabadulni az SZDSZ-Fidesz koalíció delíriumából (és hogy még ebben az erőltetetten mérsékelt cikkben sem bukkan fel az a lehetőség, mi van, ha az SZDSZ nem kíván együttkormányozni Orbán Viktorral, legyen ő akármekkora nagy tehetség?

De aztán az utolsó bekezdés kiverte bennem a biztosítékot, és most már én is csatlakozom a habzó szájú, "kiművelt emberfőkhöz".

Egyházak, oktatás, határon túliak; és hol vannak a melegek jogai? A drogfogyasztás dekriminalizálása? A liberális slágertémák? - kérdezhetné az, aki ezek után vonzónak találja még a szabad demokrata-fiatal demokrata együttműködést. Mik ezek a feltételek? Milyen alapon? - kérdezhetné az, aki sohasem találta rokonszenvesnek a közeledést.

Ez a bekezdés ideáltipikus esete annak, amikor a Heti Válasz propagandamérsékeltségén átüt az orbáni szellemiséggel átitatott, előítéletes gyűlölet: a melegek jogai olyasmi, amiről tárgyalni kell, mondjuk ugyanúgy, ahogy a felsőoktatás reformjáról vagy a határon túli magyarok ügyében konszenzusra kellene jutni. Ehhez képest van már egy - igaz, nem túl jelentős, és jobboldali sajtókörökben nem is túlságosan ismert - röpirat, a Magyar Köztársaság Alkotmánya címmel adta ki a Magyar Országgyűlés nevű kis független kiadóvállalat úgy tizenöt éve, amely tiltja a szexuális alapú diszkriminációt. Tehát immáron nem lehet vitatkozni azon, hogy a melegeknek vannak-e jogaik vagy sem. Sajnos a magyar állampolgárok többsége ma nem a jogszabályok szerint éli életét, hanem önmagát középpontba állítva, egy speciális erkölcsi univerzumot próbál ráerőltetni a többiekre - nem mellesleg Orbán pont ezt a mentalitást ragadja meg és viszi be a politikába, akkor, amikor az emberek véleményéről beszél. Holott ennek inkább fordítva kellene működnie: ha már egyszer az állam, mint közösség konszenzusra jutott egy kérdésben, akkor már csak azt lehet fontolgatni, hogy milyen mértékű megtorlásban részesüljön az, hogy a jogszabályok betartatódjanak. Melegügyben még sehol nem vagyunk - a jogszabályok már tiltják, konszenzusra jutni tehát nem kell - ezeket a jogszabályokat azonban (a magyar jobboldal szemhunyása közepette) lábbal tiporják - a jogalkotónak viszont az a kötelessége, hogy ez ellen tegyen.

Búcsúzásképpen maradjunk egy parafrázisnál. Úriember nem buzizik, a többieknek pedig tilos. Ehhez még koalíció sem kell.

Hipokrita találkozó

2005-09-16T10:43:00.000+02:00

Kevés emberi beállítódás van a világon, amely jobban telítve lenne álszentséggel, mint az abortusz elleni tiltakozás. Először is, nem kerül semmibe - mások nyakába zúdíthatunk óriási szerencsétlenséget, életeket tehetünk tönkre, ha tiltakozásunk mégis célba ér, de nekünk az esti bableves akkor is ott lesz az asztalunkon. Magasztos elvekre hivatkozhatva szónokolhatunk, mondhatunk rettenetes baromságokat, mégis kevesen lesznek, akik szót mernek majd emelni ellene.

Persze egészen más lenne, ha mondjuk Semlyén Zsolt vagy az Alfa Szövetség tagjai minden gyereket automatikusan örökbe fogadnának, és mondjuk börtönbüntetés terhe mellett felelniük kellene azért, hogy a gyerek életszínvonala és neveltetése megfelelő legyen. Legyilkosozni azonban olyanokat, akik sokszor önhibájukon kívül lettek terhesek, vagy a kb. egy amőba intelligenciájával rendelkező magzat eltávolítását az alvó emberek meggyilkolásával egy szintre helyezni viszont már olyan mértékű elvakultságra utal, amely automatikusan be kellene, hogy indítsa a vészcsengőket egy elemorvos fejében.

A Magyar Orvosi Kamara elnökének lenni is állati kényelmes dolog lehet: hagyom, hogy egy orvosi készítmény ellen rendezett tüntetésen tisztségemen konferáljanak fel, hogy aztán magánemberként fejtsem ki a véleményemet.

A Magyar Nemzet érdekes módon szinte egyáltalán nem tudósított a tüntetésen történtekről, helyette az abortusztabletta hatásait boncolgatja tűnődő alapossággal. Azért ha Semjén Zsolt már a Magyar Nemzetnek is egy kicsit húzós, lehet, hogy érdekes lenne behúzni a kéziféket.

Kora őszi antikomcsizás

2005-09-14T08:06:00.000+02:00

No lám, olyan sokat nem kellett várni arra, hogy példával szolgálhassunk Solymosi tanár úrnak a telivér, jobboldali fröcsögéshadjáratból: Tőkéczki László múlt heti - és ma internetre került - publicisztikájában tökéletes példáját nyújtja annak, hogyan lehet kulturálatlanul fröcsögni, mindenféle értékelhető érv nélkül. A szerző amúgy egyetemi docens.

A magyar jobboldal retorikai akrobatamutatványai közül a legpazarabb, hogy milyen gyorsan képesek szlalomozni a nyugati példák elfogadása és elutasítása között. Tőkéczki most például Franciaországot hozná fel például, de ha mondjuk valaki ezek után tényleg mindenben etalonnak tekinthetené a francia modellt, hát a Fidesz udvari történésze alighanem menten atomjaira robbanna a felháborodástól. Elég mondjuk a franciák egyházakkal kapcsolatos álláspontjára gondolni.

De hát persze ezt a kis retorikai nüanszot aligha lehet észrevenni, hiszen a cikket jóformán teljességgel eluralja az antikommunista fröcsögés. Immáron - lassan tizenhat évvel az első szabad választások után - immár Tőkéczki Lászlónak is el kell ismernie, hogy a szocialisták jelenleg a nép kifejezett kívánságára kormányoznak. Semmi gond, a nép a hülye, elszomorítóan szánalmas, hogy nem voltak képesek felemelkedni egy karrierista, elvtelen történész szellemi színvonalára. Hogy mi volt T. L. véleménye a magyarságról akkor, amikor a Fidesz jutott hatalomra, és hogy négy év erkölcsi-gazdasági aranykor után mi vonzotta őket vissza ebbe az üzleti és erkölcsi szempontból is elfogadhatatlan posványba, megfejthetetlen talány marad.

Ha azonban vesszük a fáradságot, és röntgen-sugarakkal világítjuk át Tőkéczki László vasvillával összehányt szitkait, akkor ezen gyűlöletkazal alján, mint egy értékes gyémánt, ott lakozik egy felettébb érdekes gondolat. Nem arról van ugyanis szó, hogy a nép bizalmáért folytatott versenyben bárki megmérettetheti magát - hogy aztán, ha megnyerte azt, erkölcsileg is helytálljon. Nem. Először át kell mennie egy erkölcsi szűrőn, amelyet önkényesen határoz meg mondjuk maga Tőkéczki László, és aztán, ha nagyon ragaszkodik hozzá, az így összeállt kormányt akár a nép is megszavazhatja. Lehet, hogy Gyurcsány egy kommunista exbérenc, de afelől sem lehet sok kétségünk, hogy Tőkéczki tanár úr melyik rendszerben szocializálódott. (Persze legyünk igazságosak: az nem derül ki a cikkből, hogy az univerzum erkölcsi középpontjában Tőkéczki László állna - ez a hely valószínűleg Orbán Viktoré, de az ő kisugárzásából alighanem jut Tőkéczki László orcájára is.)

Ezek után már az, hogy Tőkéczki László "ezek"-nek titulálja politikai riválisait, pusztán csak hab a tortán, egy utolsó rúgás a bűn dagványában fetrengő, kommunista senkiházikba. A pont az i-n.

Már megin' ez a Solymosi

2005-09-13T19:09:00.000+02:00

Esküszöm, semmi bajom Solymosi tanár úrral. Nála elkeseredettebb és idealisztikusabb harcosa aligha van ma a mai közéletnek - törekvése, hogy elvakultságát civilizált formába öntse, legalább annyira röhejes, mint amennyire tiszteletre méltó.

Pár évvel ezelőtt rendszeres látogatója voltam hazánk egy vezető felsőoktatási intézményében üzemeltetett, politkai jellegű vitafórumnak. Az egyetem egyik döbbenetesen fantikus és szűk látókörű polgára fogadást ajánlott nekem: azt állította ugyanis, hogy a jobboldali sajtó hangja csak a választások idején durvult el, mintegy válaszul a baloldali sajtó fröcsögésére. A fogadás tárgya az volt, hogy minden cikkért, amely a kérdéses időszakban jelent meg valamely jobboldali sajtótermékben, és amely valamely újságíró baloldali politikus vagy értelmiségi testi épségét fenyegeti, egy Sport szeletet kapok ajándékba. A félnapos, félgőzzel folytatott kutatóakció eredményeképpen, nemcsak én, de kollégáim is dugig zabáltuk magunkat Sport szelettel.

Valahol itt van az egyik markáns probléma, amit Solymosi tanár úr és kollégái soha nem hajlandóak tudomásul venni: egy dolog vén hülyének nevezni valakit, és egy másik arról beszélni, hogy valakit úgy meg kellene verni, hogy csak a fogorvosa tudja beazonosítani. Solymosi tanár úrtól már nem várom el azt a finom distinkciót - mint ahogy a szájhabzó, egyetemi lúzerkétől se vártam el -, de azért kedves olvasóimmal megosztom azt a meggyőződésemet, hogy egy dolog hülyének nevezni valakit valamilyen argumentatív kontextusban, és egy másik kis magyar Hodorkovszkijnak nevezni valakit mindenféle kontextus nélkül, csak az ideológiai sulykolás kedvéért. Más dolog ideológiai harcot folytatni, és más dolog cinikus, uram bocsá' trágár szavakat is alkalmazó módon érvelni. Sőt, én még azt is látom, hogy Magyarországon jobboldali sajtó van ugyan, de baloldali nincs. Vannak sajtótermékek, amelynek előfizetését a legnagyobb ellenzéki párt vezére aláírt levélben sürgeti, amely nyíltan feladatának tekinti a jobboldali eszmék hirdetését - a baloldalinak titulát sajtó inkább értékekhez kötődik, pártokhoz deklaráltan nem; és vannak olyan újságok is, mint például az Index, amely nem egyszerűséggel leszarja a pártokat és érdekeket egyaránt, frissek, felháborítóak és szabadok akarnak lenni, nem feltétlenül kulturáltak.

De az igazi probléma nem is ez. Hanem Solymosi tanár úr, miközben zakója ujjáról porszemet lefricskázva kikéri magának, hogy lehülyézzék, ő maga is hülyének néz minket: a Széchényi-terv nevű, antiliberális szörnyedvényt úgy próbálja beállítani, mint egy egyszerű véleményt, nem pedig Orbán Viktor kérésére készült ideológiai alapvetést. Amitől minden jóérzésű (vagy ha úgy tetszik, "baloldali") polgárnak végigszalad a hátán a hideg, az nem az, hogy pár professzor (vagy ha úgy tetszik, pár vén hülye) kifejti a véleményét egy könyvben (vagy ha úgy tetszik, papírra nyomtatva is szereti látni kapitális, hagymázas baromságait), hanem hogy ebből választások adott alakulása esetén még valóság is lehet. Hogy a professzor urak tekintélyére alapozva tényleg lesznek olyanok, akik megpróbálják majd saját, émelyítő, rószaszín vasárnapiebéd-illetú vízióik alapján kontroll alá vonni a sajtót, amelynek legalapvetőbb eleme mégiscsak a szabadság.

Na, ez az a perc, amikor a professzor urak ötletétől az emberen mégiscsak úrrá lesz némi kedvetlenség. Hogy finomak legyünk és udvariasak.

Az állam kitartottja

2005-09-12T10:43:00.000+02:00

Határozottan innovatív használatát prezentálta a "cáfolja" szót Bölcskei Gusztáv, a református zsinat elnöke. Véleménye szerint ugyanis a következő számok cáfolják, hogy az egyház az állam kitartottja.

Az egyház bevételei ugyanis így alakulnak:

56% - államtól átvállalt normatív feladatok.
5% - egyházfenntartói járulék
4% - persenypénz
6% - céladományok
3% - az adózók 1%-os felajánlásai
7% - az 1% állami kiegészítése

Mindekelőtt talán tekintsük adottnak, hogy iskolát vagy kórházat még a Jóisten se vezet nyereségesen, tehát az az 56% alighanem arra megy el, amire adják. A maradékból viszont már egyáltalán nem olyan rossz az állam részesedés - a fennmaradó rész majdnem negyede adóforintokból áll össze - egy részt az adózók ajánlják fel, a másik részt viszont a Vatikáni szerződés alapján az állam egészíti ki. A legmulatságosabb a dologban azonban az, hogy az adózói felajánlások mértéke kevesebb mint fele a kiegészítésnek - magyarán az állam jobban támogatja a református egyházat, mint ahogy az az adózói hajlnadóságból kiderült. Ezek a számok tehát nem elsősorban cáfolják, hanem inkább bizonyítják, hogy az egyház bizony ugyancsak rá vannak szorulva az államra.

Nota bene: ez ugyanaz a református egyház, amelyik nem zárta ki lelkészei közül ifj. Hegedűs Lorántot, amely képtelen volt a körülötte zajló politikai ramazurira mondjuk legalább húsz méterről, cigarettaparázs fényénél demokratikusnak tűnő választ adni. Amelyik ugyancsak szívesen ad testületi választ az aktuálpolitikai kérdésekre - hogy aztán vérig sértődjön, ha olykor-olykor nem az indulási, hanem az érkezési oldalán találják magukat az aktuálpolitikának.

De ha Bölcskei Gusztáv szerint a református egyház már remekül megáll a maga lábán, is nincs szüksége a magyar állam morálisan amúgy is nehezen igazolható forintjaira (hiszen az államot semmi nem kötelezi arra, hogy a befolyt adóját mindenféle civil szervezeteknek szórja szét), akkor elégedjenek meg a ténylegesen elvégzett munka díjával, a hitéletet meg oldják meg saját hatáskörben.

Alighanem a nagyhangú, arrogáns nyilatkozatok még mindig kifizetődőbbek.

Szolid önimádat

2005-09-12T10:28:00.000+02:00

Végül is csak egy kis apróság, de érdekes rajta röhögni egyet: készült egy festmény az Orbán-korányról, helyes kis miniatűr, alig öt méter széles - csakhogy most már nem kell a kutyának se, a megrendelő még azt is letagadta, hogy rendelt volna ilyet. Amúgy is fölöttébb valószínűnek tűnik, hogy valaki csak úgy hobbiból gigantikus olajfestményeket készítsen, amolyan szolid személyi kultuszos stílusban - amelynek fantasztikus művészi értékét még a jegybankelnök is elismeri, noha kelleni persze nem kell neki.

A gond csak az, hogy az egész túlságosan illik a nagy fideszmagyar vircsaftba; a gigantikus költségvetésű, mégis felejthető minőségű filmek sorozatába, a kormányfő minden lépését értékelhetetlen minőségben filmre vevő Ezüsthajó Kft. sztorijába, a Millenáris Kft. körüli cirkuszba, a nagy zászlóavatás-sorozatba. Nemeskürty tanár úr, a kép állítólagos megrendelője pedig egyáltalán nem periférikus figurája volt ennek a szép időszaknak.

Könnyen lehet persze, hogy egy másik lúzer most épp ezekben a percekben végzi az utolsó ecsetvonásokat Gyurcsány Ferenc cinikus mosolyán, hogy aztán négy év múlva duplára emelkedjen Magyarország harmincmilliós, eladhatatlan propagandafestmény-állománya, de ezt valamiért egy kicsit nehezebb elképzelni. Nem kell túlzottan imádni a jelenlegi kormányfőt, de talán abban egyetérthetünk, hogy nem képzeli magát Magyaroszág spirituális vezetőjének, és lehet, hogy még az ország szívcsakráját sem tudná megjelölni egy vaktérképen. Orbán meg ez utóbbit elolvashatta kedvenc - és választóinak ajánlott - lapjában, a Magyar Demokratában.

Persze lehet, hogy a választások után mégis lesz vevő a festményre. Az lesz ám csak az igazi égés.

Félrekongatott vészharang

2005-09-08T21:47:00.000+02:00

Rogán Antal azzal riogat, hogy ha minden így meg tovább, tovább folyik majd az állami vagyok privatizációja. Sajnos jelen sorok írója esetén ez a kormány melletti intenzív kampányt jelent, így a Fidesz kommunikációja ezen egy fő viszonylatában nem nevezhető túlságosan sikeresnek.

Orbán Viktor felháborodva kérte ki magának, hogy az állam rossz tulajdonos lenne - holott Orbán Viktorra miniszterelnökként nem hogy egy milliárdos forgalmú társaság, hanem egy talponálló tulajdonjogát se bíznám rá azonnal - valahogy feltámadna bennem a gyanú, hogy a jobboldali érdekeltségű vállalatok rossz minőségű söre landolna itt, szédültes felárral, az intézmény százmilliókért hirdetné magát a kormánypárti sajtóban és a kocsma vezetését pedig az egyéb célra fel nem használható káderek töltenék be, amolyan kellemes parkolópályaként, vagy menedékként egy éppen kurrens korrupciós botrány idejére.

Az állami tulajdon természetébe bele van kódolva, hogy rosszul fizetett és/vagy ideológiailag súlyosan elkötelezett emberekre van bízva, akik optimális esetben letojják, hogy mi van vele, a fizetést mindenképpen felmarkolják, az amortizáció pedig nem az ő számlájukat terheli. Mindezek tetejébe döbbenetesen nehezen bocsáthatók el.

Kiválóan látható volt ez az előző kormány idején is: állami cégek döbbenetes lelkesedéssel hirdettek az - akkor még - periférián levő, halálmegvető bátorságú, véresszájúan kormánypárti lapoknak; és akkor még akkor jártunk jól, ha ezt nem támasztották alá valamilyen hatástanulmánnyal. Mert ha mégis, akkor biztosak lehettünk benne, hogy azt is a piaci ár ötvenezerszereséért vették meg valamelyik cégtől, amelynek szent küldetése a balliberális lobbi visszaszorítása volt, egy nemzeti-jobboldali lobbi kiépítésével.

A privatizáció persze szintén lehet melegágya a korrupciónak, de a dolgok jelenlegi állása szerint egy céget csak egyszer lehet privatizálni. Persze, ha az orbáni utat követjük, és visszakérjük az eladott vagyont, akkor persze többször is.

Akkor aztán fújhatjuk.

Kell-e nekünk médiacirkusz?

2005-09-06T08:03:00.000+02:00

Olyan rég akadt meg a szemem Wintermantel Zsolt nevén, hogy kiéhezett anyatigrisként vetettem magam a cikkre. Mint kiderült, a városházi Fidesz-frakció helyettes vezetője azt nehezményezi, hogy a koalíció elszaboltálja a vizsgálóbizottságok megalakulását; Bőhm András szerint viszont nem kell a médiacirkusz.

No, hát ilyenkor aztán tényleg itt a helye a politikai ökumenénak; jelen sorok írója ugyanis hirtelen azt sem tudja, kit utáljon jobban. Fideszes politikus a "vizsgálóbizottság" szót talán jobb lenne, ha nem vennék a szájukra, hiszen kevesen tudtak hitelesebb, keményebb, profibb aknamunkát végezni, mint ők. Ha Kövér László minden elszabotált viszgálóbizottság után tüsszentene egyet, egy személyben lehetne a magyar zsebkendőgyártás egyszemélyes tartóoszlopa: az előző ciklusban ugyanis ők sem igazán szerették, ha ellenzéki vizsgálóbizottságok alakulnak, ha nem értettek egyet azok céljával. Márpedig miért értettek volna egyet, ki értene azzal egyet, hogy legyen még egy ellenfele, aki minden este, a tévében hivatalból lehülyézheti - mentális higénéjük érdekében egyszerűen nem szavazták meg az előterjesztést. A házszabály vonatkozó rendelkezései ellenére. Ezek után nekik legalábbis félkilós, tömör arany emlékérmet kellene adományozniuk mindenkinek, aki szisztematikusan csorbítja a demokrácia ellenzéki mechanizmusait, hiszen ezt a gyakorlatot a maguk kiteljesedett, kőarcú gátlástalanságukban ők maguk kezdték.

Ez persze nem sok mentséget jelent az SZDSZ számára, inkább kötelezettségekkel járna - végül is nehéz olyan vizsgálóbizottságot elképzelni, akinek puszta léte is szennyezi a levegőt, átagosan napi hárommal növeli az elrepedt főnyomócsövek számát, és elfonnyasztja a növényeket a városházán. Ha valaki vizsgálódni akar, hát vizsgálódjon, csináljon magából hülyét egész nyugodtan - kábé ez lehetne a hozzáállása annak, akinek nincs kivizsgálnivalója. Csak hát ilyenkor sokkal könnyebb azt mondani, hogy a fővárosban becsszóra minden átlátható, de médiacirkusz, az nem kell.

Kell.

Gyakoroljuk: nem, nem, nem!

2005-09-05T22:18:00.000+02:00

Az a benyomásom: nyolcezerháromszáztizenkettedik nekifutásra sem tudta a magyar kormány megtalálni a hangot a határon túli magyarsággal.

Amennyiben nem tűnt volna fel senkinek, hadd legyek én az első, akir rögzíti: volt itt egy népszavazás, ami kis leegyszerűsítéssel arról szólt, hogyan kaphatnának a határon túli magyarok állampolgárságot; mielőtt harmincnégy alternatívát tárnánk határon túli testvéreink elé, előbb talán erre kellene kakukkolni valamit. Vagy csak úgy jelzésértékűen odaröfögni, hogy tudjuk má' végre, hogy a sok maszatolás és szónoki akrobatamutatvány után végül is mi a kormány álláspontja ebben a kérdésben. Igen vagy nem, yes or no, da ili nyet, tulajdonképpen tökmindegy, csak hagyjuk végre abba ezt a retorikai dagonyázást.

Amúgy a nemmel sem lenne semmi baj, hiszen származás alapján diszkriminálni más vagy akár a saját államunk polgárai között végső soron rasszizmus, akár tetszik ez nekünk, akár nem, akár illik ezt a határon túliak alá dörgölni, akár nem. Ma már a magyarság elsősorban kulturális identitást kellene, hogy jelentsen, bár a Fidesz biztosítékát alighanem óriási füstcsóva és vaskos amperszag keretében verné ki, ha egy magyar kulturális identitású román csak úgy magyar állampolgárságot kaphatna.

Miért is kaphatna? Magyar állampolgár legyen az, aki itt él, itt dolgozik, a szavazatának felelősségét maga nyögi, nem meg csak úgy hobbiból állampolgár, aki ide-oda pendlizhet. Lehet, hogy nekem még nem kell azbesztrikót varratnom a lángoló hazaszeretet miatt, de azért nagyon bízom benne, hogy nem csak extenzív Toldi-ismereteim miatt (hello, Mr. Dercze) van magyar személyim és szavazati jogom, hanem mert a nap huszonnégy órájában, a hét hét napján ide kötődöm, és nem mondjuk Kolozsvárra. Mondjuk Kolozsvárral sincs semmi baj, de vajh mit szólna az a határon túli magyar képviselő, akinek esetleg a politikai ellenlábasára szavaznék valamiféle homályos gyökerű kettős állampolgárság jogán.

El kéne már rugaszkodni ettől a nemzetállami delíriumtól, a Toldit szavaltató polgármesetereket el lehetne zavarni a sunyiba, és lehetne végre valami európai (de legalább eurokonform) identitást építgetni. A szomszédos államok egyoldalú pisztergálása helyett - amely nem mellesleg a hátron túli magyarokra üt vissza - végre olyan törvényeket kellene kitalálni, amelyek nem hasalnak embereset az első eu-bizottsági vizsgálaton, és amelyet nem érzéstelenítés nélkül kell kiherélni az utólag bekövetkező államközi egyeztetések alkalmával.

A határon túli magyaroknak meg meg kéne tanulni nemet mondani, ha ez tűnik szükségesnek - mert hát az ő érdekeik kétségkívül fontosak, és azt az alkotmány is - nagyon helyesen - garantálja, de azért tán azt se kéne sárba tiporni, amit a határon belüliek akarnak.

Ha már egyszer egy külön bejáratú népszavazást is rendeztünk már direkt erre a célra.

Publicisztikából elégtelen

2005-09-04T09:57:00.000+02:00

Giró-Szász András a Heti Válaszbéli SZDSZ-gyalázó rovatában egy kicsit megint elgaloppírozta magát. Pedig kicsit már uncsi négy éve azt hallgatni, hogy az SZDSZ-nek csak azért kell olyan nagyon az oktatási tárca, mert így lehet az ország katasztrofális demográfiai viszonyainak fenntartása mellett sok kis SZDSZ-est csinálni.

Jelen sorok írója számára a magyar pedagógustársadalom vonítása a reformoktól inkább csak pozitív megerősítést jelent: nem a gyerkekeknek lenne szükségük egy jó kis vaskos buktatásra, hanem a pedagógustársadalom elég széles, kontraszelektált rétegének. Amelyik nem viseltetik több részvéttel a gyerek iránt, mint egy különösen morcos kovács egy darab megmunkálatlan vasdarab irányában, és amelyik azért nem laboráns mondjuk egy gyógyszergyárban, mert anno csak tanárszakra vették fel.

Sokszor olvassák Magyar Bálint fejére a sietős reformosdit, de hát akár a Heti Választ, akár a Magyar Nemzetet olvassuk, sose kapunk mást, mint hogy most már végre megfelelő reformokkal kellene az oktatásügyet kezelni. Ami lényegében nem jelent mást, mint a szavazati joggal rendelkező pedagógusok igényeinek elvtelen kiszolgálását - a gyerekeket meg egyrészt jó lesz elvtelen tekintélytiszteletre és minél vaskosabb szűklátókörűségre nevelni, másrészt szavazati joggal úgysem bírnak, politikai síkon tehát érdekeik lényegében nincsenek.

Nb. lehet, hogy Mádl Ferenc pusztán jogtechnikai észrevételekkel sikeresen rántotta ki a szőnyeget a felsőoktatási reform alól, hiszen most már csak az Alkotmánybíróságon múlik, mikor születhet meg a végleges szövegű változat. Így a nemkülönben kontraszelektált felsőoktatás, amely éveken át szlalomozott a megújulási kihívások között, most ismét kaphat egy kis laufot, amit a jó öreg, feudális dagonyában való fetrengéssel tölthet.

Giró-Szász kolléga úr mellesleg érveket elfelejtett mellékelni a cikkéhez; jelen sorok írója számára azért elgondolkodtató, hogy az Orbán Viktor által ajánlott lapokban még mindig az SZDSZ a tényleges főellenség. Tudhatnak valamit a fiúk.

VIII. 20. revisited

2005-09-01T08:45:00.000+02:00

A NOL igen érdekes összefoglalót közöl a Sólyom László ünnepi beszédét kísérő polémiákból, és az összkövetkeztetés mégis az: ha már Sólyom László vadul az ellenzék hívószavait használja, akkor akár szólhatott is volna előre, mert akkor talán a parlamenti szavazás is másképpen alakul. A beszéd kapcsán már mi is megszólaltunk; most ezt a végkövetkeztetést szeretnénk górcső alá venni.

Nem kell politikai elemző lángelmének lenni ahhoz, hogy kitaláljuk: Tamás Tibor arra gondol, hogy ha az SZDSZ ezt előre tudja, akkor nyugodt lekiismerettel szavazott volna Szili Katalinra. Nos, jelen sorok írója nem lát a lelkekbe, de mindenesetre az a szubjektív véleménye, hogy Szili Katalin kolosszális, üvöltő alkalmatlanságának übereléséhez pár határozott szó nem elegendő - ha mondjuk Sólyom László egy, az öltönye alól előrántott AK-47-sel fogadta volna huszadikán a kormány tagjait, talán akkor már közelebb járna eme nemtelen célhoz. Szili Katalin a magyar közélet egyik leglekiismeretlenebb, legopportunistább, legszűklátókörűbb és egyben leginkompetensebb alakja, az MSZP-n belüli konfliktusok meglovagolásához is csak félig ért - a köztársasági elnöki széktől való elhajtása nemzeti érdek volt, az ár lényegében nem számít. Ráadásul - hála az égnek - Szili Katalin meg nem választása az MSZP bénázásának jóvoltából az SZDSZ identitásának sarokköve lett, így Tamás Tibor következtetése már csak ezért is egy kicsit merész.

Térjünk hát át a fajsúlyosabb témákra, a Sólyom László által alkalmazott hívószavakra. Jelen sorok írója kétségtelenül hajlandó beismerni, hogy valóban van bizonyos hasonlóság az ellenzék és Sólyom László tematikája között; ám, ha belemegyünk a részletekbe, a különbség mégis ordító. Ezek a témák ugyanis valóban fontos kérdések, amikről a magyar baloldalnak egyszerűen - legyen ez bármennyire is vérciki - nincs mondanivalója. Ha a határon túli magyarok ügyében rendezett konferenciák és tanulmányok adatait valaki egy merevlemezre szeretné összegyűjteni, hát alighanem informatikai forradalomra lenne szüksége, ám a konkrét lépések megmaradtak a szemlesütve eldörmögött általánosságok terén - minden alkotmányos kötelezettség dacára. Az EU-ban való szerepvállalásunk ugyancsak teljes joggal lehet kritika tárgya, és bár a Kovács kinevezése körüli csetepaté alighanem vihar volt a biliben, azért ama első bizottsági meghallgatáson mégiscsak az egekig csaptak a lángok a volt külügyminiszter körül, akkorát égett szegény. Ez a kis incidens remekül jelezte, milyen átgondolt és alapos a magyar baloldali kormány EU-politikája. Ha Sólyom fel tudja kavarni ezt az állóvizet, hát jelen sorok írójának aztán tökmindegy, milyen hívószavakat használ. Sőt, ha az lesz a 2006-os választások tétje, hogy ki lesz az, aki undorító, gusztustalan haszonlesésből jobban meg tudja közelíteni ezt a határozottságot és intellektális színvonalat, hát részünkről az is rendben.

Ha pedig Sólyom László vette volna magának a bátorságot, hogy előre szól, hát alighanem a Népszabadság lett volna az első, amelyik előkapja a nyársat, hogy feltűzze rá a jelöltet, és a fejére olvasták volna, hogy már eleve elkötelezi magát politikailag. Sólyom László számára lényegében a hallgatás volt az egyetlen diplomatikus lépés - meg is lépte, minden rendben van.

De ha minden kötél szakad, Szili Katalin akkor sem köztársasági elnök. Ez legalább egy vérszegény mosolyt mindig csalhat az arcunkra.

Felelős? Ja, az nincs...

2005-08-31T08:27:00.000+02:00

Lassan-lassan kezd eluralkodni, mit eluralkodni, ellenállhatatlan erővel elhatalmasodni rajtam a szakmai kíváncsiság: van-e olyan szarvashiba, amely megrezzenti valamely főügyész arcát. Nem tartozom azok közé, akik azt hiszik, az ügyészség poltikailag befolyásolt: minden eddig történtre magyarázat a szimpla hülyeség is.

Mert hát már az is nonszensz, hogy nincs vádhatósági szakember, aki a fővárosi főügyész pofájába merné vágni, mi a legfőbb baj a kajálós videóval: nem az, hogy nem tolják ki a szemeit a gyanúsítottnak, hanem hogy az állampolgárok zöme egyáltalán nem ezt a selyempapírba csomagolt, cukormázas eljárási rendet tapasztalja az igazságszolgáltatás részéről: cseszegetik, piszkálják, ordítanak vele és levegőnek nézik, ha történetesen egy kicsit nagyszájú sorkatona is, adott esetben még a gerincét is eltörik. Az ügyészség persze ritkán él elkülönült fogalomként az állampolgárok fejében, de ez a kis videoklip aligha segít majd a markáns, pozitív irányú különbségtételek megteremtésében..

Oké, aztán itt volt ez a vádirat, kiokádták a vádiratot a honlapjukra, no hát istenkém, az összes személyes és ultrabizalmas adattal, mint amikor a moslékot teszik ki a disznós bácsinak, mintha nem is léteznének olyan formátumok, amiben az ilyen malőrök eleve kizártak; elvégre az ügyészségen vagyunk, nem az informatikai minisztériumban. Örülhetünk, hogy az ügyészségi irodisták legalább a Microsoft Word használatát elsajátították, és nem pennával körmölik a vádiratokat. Fegyelmi felelősségről beszélni nyilvánvalóan értelmetlen; tekintettel arra, hogy az ügyészség felett momentán a Jóisten az egyetlen, aki felügyeletet gyakorol, jobb is ebbe belenyugodni. A Magyar Nemzet szabadon mazsolázgatott a kihallgatási jegyzőkönyvekben, de a HVG tudósítója már nem fotózhatta le az ominózus kihallgatási helyiséget, mondván, hogy ami ott történik, vagy egyáltalán, ott van, legyen az tejüveg ablak vagy levegőkeringető berendezés ahhoz senkinek semmi köze. És nem szakadt le. Dobos Gabriella szóvivőt ugyan felmentették, de nem fegyelmi felelőssége okán, hanem saját érdekében: neki jobban passzoló feladatot keresnek majd.

Vajon mi lehet az, ha már a Del billentyű rendeltetéssszerű használata is soknak bizonyult a számára?

Szájkarate bemutató Kőszegen

2005-08-29T09:52:00.000+02:00

Orbán Viktor aligha gondolja komolyan, amit a privatizációról gondol. Ha valaki, ő aztán tudhatja, hogy nem olyan egyszerű ám a korrupciónak meg a szabálytalanságoknak utána nyúlni. Aki még emlékszik a Millenáris Park halasmedencéjének tisztításáról szóló szerződésre, az aligha gondolhatja azt, hogy a volt kormányfőnek lehet újat mutatni ezen a téren. Pontosan tudja ő is, hogy kellő mennyiségű papírozással nincs az a szerződés, amit a magyar bíróság felbontana.

De nem is ez a leghajmeresztőbb mondata a kormányfő kőszegi konferencián elhangzott beszédének, hanem az, hogy adott esetben akár arra is késznek mutatkozik, hogy a szabályos, de általa nem helyeselt privatizációs ügyletekben felszólítsa az új tulajdonost, legyen már olyan kedves, adja vissza a tulajdonát. Gondolván, hogy egy kormány szavának azért van nyomatéka.

Hát van. Csak hát aki a milliárdokat eredetileg kifizette, annak is van valamelyes nyomatéka, meg általában külfödi gyökerei is, úgyhogy a nyomaték itt maximum arra lenne használható, hogy a kormány nyomatékosan közölje, totálisan semmi elképzelése nincs a piaci játékszabályokról, és némileg kommunisztikus delíriumban szenved egy piacgazdaság kellős közepén. Hogy ez azokat a befektetői köröket, amelyektől úgy amúgy elég jelentősen függünk, késztetik-e majd arra, hogy úgy istenesen megszívassák a szóban forgó, a kelleténél néhány számmal nagyobb arcot viselő kormányt, az még nyitott kérdés. Nekik ugyanis nem csak ólomnehezékkel felszerelt szavuk van, hanem sok-sok pénzük, és némi tényleges befolyásuk a gazdasági életre, nem csak Magyarországon, de másutt is. A Fidesz most árgus szemmel fizeti a különböző hitelminősítő intézetek osztályzatait, és visít, ha A-ról esetleg az A- kategóriába kerülönk, de kérdés, mit szólnak majd a ZS---- minősítéshez, ami esetleg egy ilyen keménykedéssel együtt járna.

Persze sokkal valószínűbb, hogy Orbán éppen esedékes szájkarate-edzését tartotta a kőszegi konferencián, Kövér, aki pedig lusztrációs törvény után nosztalgiázott a nagy büdös semmibe (hiszen erről már végleg lekéstünk), pedig egyszerűen csak elengedte magát.

A Fidesz szemlátomást azt képzeli, hogy a közvélemény-kutatási adatok alapján ő már mindent megengedhet magának, most már csak az abszolút többséget kell bebiztosítani. Oszlassunk hát el egy félreértést: legutóbb a két forduló közötti eredmény nem siker volt, hanem gigantikus pofáraesés: bebizonyosodtt, hogy Orbán hiába tart az ország összes aprófalvában egyszerre gyújtó hangú beszédet, ezzel a baloldali ingadozókat is vitalizálja.

Szóval csak óvatosan azzal a karikás ostorral, mert még nagyon visszaüthet.

Solymosi Tanár Úr újabb baklövése

2005-08-27T18:28:00.000+02:00

Nem akarom bántani Solymosi Frigyes tanár urat a világért se, hiszen aki többszöri alkalommal is képes írásaival leereszkedni a balliberális sajtó posványába, az már lehet, hogy maga is elhiszi, hogy ma Magyarországon van értelme a "mérsékelt jobboldal" kifejezésnek. Ettől függetlenül, amit a Heti Válasz című, elfojtottan szélsőséges (erre az orgánumra azért már mégsem szívesen alkalmaznám a mérsékelt szót, a közhiedelemmel ellentétben ugyanis a képernyő egyáltalán nem bír el mindent) lapban művel, az talán némi értelmességi revízióra szorult volna publikálás előtt. Bár ebben a rovatban ez alighanem automatikus kizáró oknak minősült volna.

Kicsit tán már mégiscsak sok abból, hogy csigorgóan anakronisztikus bájjal régimódi, elborultan jobboldali emberek oktatják ki a már két választást megnyert MSZP-t, hogy mit kellene, kellett volna tenniük ahhoz, hogy igazán hiteles baloldali pártnak számítson. Hát természetesen mindenekelőtt a Fidesz javaslatait kellene támogatnia, kormányainak összetételét pedig előzetesen Kövér Lászlóhoz kellene benyújtaniuk szignózásra; már amennyiben természetesen előfordulhat az az abszurditás, hogy kormányra kerülnek.

Sajnos ez az abszurditás már két ízben is előfordult, sőt, a legutóbbi, rárontós népszavazás alkalmával a Magyar Köztársaság polgárai éppenséggel az ajtóig pofozták vissza a Fidesz-szavazók importjára vonatkozó előterjesztést. Meglehet, mindezt csak a nemzete húsát tépő korány rosszindulatú manipulációjának hatására tették, de ha ezeknek a mocskos komcsiknak ilyen nagy hatásuk van a népre, akkor lehet, hogy mégiscsak tudhatnak valamit.

A 2000-es választások idején meglehetősen elterjedt volt egy fordulat a sajtóban, mely szerint Medgyessy Péter csak közjogi értelemben miniszterelnök; a mostani gondolatmenetek hátterében pedig mintha az rejlene fel lassan-lassan, hogy az MSZP csak a választási eredmények tekintetében számít sikeres baloldali pártnak, a Fidesz vezetői által kilőtt nyíl köré rajzolt céltáblára vetített erkölcsi világkép tekintetében már nem.

Persze a dolog mellett alapvetően az áll, hogy Solymosi Frigyesnek alapvetően megfekszi a gyomrát az a gondolat, hogy a következetes antikommunizmus ma, a szó értelmének elhalványulása után annyira már nem trendi, és a nemzetükre rárontók tetteit immár nem valamiféle önkény, hanem szavazatok milliói legitimálják. Márpedig ez Solymosi Frigyes észjárása szerint totális abszurdum, ő politikai ellenfeleit nem megérteni, hanem meggyógyítani akarja.

Talán ez irritál minket annyira szegény tanár úrban.

Rájött a szívathatnék

2005-08-26T23:29:00.000+02:00

Azt hittem egy pillanatra, már a Magyar Nemzet méltán népszerű Álhírek rovatát olvasom, ahol a jeles lap munkatársai azt hiszik, hogy ha jó előre kilenetik, hogy minden szavuk szemenszedett hazugság, akkor minden otrombaságot és durvaságot megengedhetnek maguknak. De aztán rájöttem, hogy fideszes politikus aligha lehet az MNO céltáblája, így hát adódott a következtetés, hogy Mitnyan György maga ilyen otromba.

Szép dolog az öltözködési kódex, remek alkalom, hogy a multikra mutogassunk - bár, ha közalkalmazott lennék, én is mutogatnék valamit a polgármester úrnak, valószínűleg a középső ujjammal, miközben néhány, többé-kevésbé tagolt szóban felhívnám a figyelmét a bérben és a munkakörülményekben mutatkozó, nem elhanyagolható különbségre. Valamint felhívnám a polgármester úr figyelmét arra, hogy a nőket polgármesteri minőségében jó és rossz lábúakra osztani undorító, gusztustalan hímsovinizmus. Ezek után alighanem mégiscsak hozzá kéne szoknom valamiféle öltözködési kódexhez, mert a közszférából alighanem távoznom kellene, a demokratizmus nagyobb dicsőségére.

Egyrészt persze remek, ha egy polgármester annyira ráér, hogy egy logarléc segítségével azt számolgatja, hány celsius-fok hány denes harisnyát tesz indokolttá, másrészről viszont valahol mégiscsak röhej, hogy egy ilyen egyszerű szabályozást nem képes egy kispolgári családapa hangnemétől különböző módon artikulálni. Úgy, hogy abból ne közröhej tárgya, hanem egy szürke, említésre se méltó információ legyen, amitől az újságírók az asztal alá zuhannak az unalomtól a havi rendszeres sajtótájékoztatón.

Sajnos sokkal valószínűbb, hogy a polgármester úrnak lenne más dolga is bőven, egyszerűen csak rájött a szívathatnék - és mivel a szakmai alkalmasság a Fidesz és úgy általában véve a politikaki pártok között a 14792479124123. helyen áll a prioritás-listán, teljesen biztosra vehetjük, hogy ez a vaskos, eurokonformnak csak vasbetonnal pillérekkel alátámasztott helyiségben nevezhető durvaság, amely nem mellesleg Mitnyan György női beosztottjainak önérzetébe is gázol, mindenféle visszhang nélkül marad.

Havanyú a szőlő

2005-08-24T08:31:00.000+02:00

Atkári János szerint üdvösebb lenne, ha Demszky Gábor helyett valaki más lenne a budapesti főpolgármester. Atkári János elfogulatlanságát ugyan csorbítani látszik, hogy a szóban forgó főpolgármester épp nemrég rúgta ki szintén elég hosszú ideje birtokolt főpolgármester-helyettesi állásából, de ez csak a legkisebb a szépséghibák közül.

Atkári János ugyanis legalább annyira felelős a főváros jelenlegi - némi jóindulattal akár siralmasnak is nevezhető - állapotáért, mint Demszky Gábor; csak azért nem foglya ő még mindig ennek a politikai berendezkedésnek, mert a főpolgármester, mint már említettük, nyilván színtiszta altruizmusból, őt ettől megszabadította. Mindazonáltal mégis Atkári János volt Demszky jobbkeze, s ilyen minőségében ez a hirtelen támadt objektivitás nem csak hogy egy sértődött felfortyanásnak, hanem egyenesen nevetségesnek is hat.

Hihetetlen azonban, mi minden bele nem fér egy sajtótájékoztatóba. Atkári János ugyanis Derce János újpesti főpolgármestert állította az önkormányzati politizálás non plus ultrájaként a megjelent és talán nem kis részben megrökönyödött újságírói elé, aki lám, nem engedte be a politikát az önkormányzat irányításába. Ez igaz, szigorúan abban az értelemben, ahogy mondjuk egy dél-amerikai banánköztársaság diktártora sem engedi be a poltikát a kormányzásba: Derce Tamás, a szűk látókörű kispolgáriság eleven szobra önmagán kívül senkit és semmit nem enged be az önkormányzat irányába, barbár következetességgel gyalul le mindent, ami nem fér bele ebbe a csak a legkifinomultabb szögmérővel mérhető látószögbe. Az újpestiek meg persze megválasztják, hiszen mégiscsak jobb valaki, akinek az Univerzum véget ér Újpest közigazgatási határainál, mint egy megállapodni nem képes koalíció. Ettől még biztos, hogy egy xenofób, kirekesztő szemléletű polgármester valóban a demokrácia nagyobb dicsőségére működik. Mondhatni, a demokratikus politikai viták a jelenleg politikai berendezkedés lényegét jelentik - ezen javítni kéne, nem elvetni. Atkári János azonban pont eme politikai csatározásoknak lett az áldozata; innen nézve persze a demokrácia nyilván rengeteget veszít a vonzerejéből.

Jelen sorok írója is sűrűn álomdozik arról, hogy valaki más is lehetne már a főpolgármester. De aztán meglátja az ellenjelölteket, és tigrisugrással vetődik a whiskyspalackért. Atkári Jánosnak lehet, hogy egy gyengébb képességű főpolgármester is megtenné, ha az visszahelyezné őt a pozíciójába - jelen sorok írója, aki elsősorban közlekedni, élni és szórakozni szeretne a városban, ennél azért egy lehelletnyivel ambíciózusabb.

Egy titkos nyílt levél margójára

2005-08-23T11:14:00.000+02:00

Némileg rendhagyó módon ezúttal a polgári körök szívcsakrájába engedünk bepillantást. Jelen sorok írója ugyanis még eme nemes mozgalom hajnalán jelezte háromtagú polgári körének megalakulását, és azóta csak úgy dől a vegytiszta polgári öntudat a szerző postaládájába.

Az alább közölt nyílt levél a legújabb, 123. számmal érkezett; remekül jellemzi, mi az a mentalitás, ami ezzel a habfehér kezdeményezéssel együtt jár.

Az ügy maga, ami a levélben előkerül, nyilvánvalóan messzemenőleg pitiáner - a hírlevelek átböngészése után bizton állíthatjuk, hogy egyetlen egyszer sem szerepelt bennük hasonló tartalmú nyílt levél a TESCO vagy az Ikea szintén postládát eltömő akciói ellen. Pedig az aztán zaklatás a javából; Magyaroszágon azonban ez a fajta zaklatás teljesen törvényes, és direkt marekting néven ismeretes.

Na de mindegy. Szegény hősünk véletlenül felkerült a ~~Szabad Nép~~ Népszabadság listájára, és nem került le onnét. Egyszerű bénázásról van szó, tényleg nem ez a lényeg. A lényeg a háttérben felrejlő, tízezrek életét megnyomorító kommunista összeesküvés, annak nyers kifejezése, hogy a ~~Szabad Nép~~ Népszabadság mint fórum teljességgel illegitim, hacsak profitját/reklámköltségvetését nem fordítja azonnal hatállyal az egyházi iskolák, netán - kicsit továbbgondolva a továbbgondolandót - mondjuk a Magyar Nemzet vagy a Heti Válasz támogatására.

(Zárójelben jegyeznénk csak meg, hogy talán a történelemkönyvbe sem ártott volna belelapozni, egy önérzetes magyar polgár ugyanis egyszerűen nem keverheti össze Mária Teréziát, Magyarország uralkodóját egy sehonnai, békazabáló Mária Antoinette-tel. Viszont a kezdeményezés, miszerint a mostani kormányt, de Gyurcsány Ferencet tuti guillotine alá kéne terelni, felettébb figyelemreméltó.)

A színen átsuhan a Népszabadág közelmúltbeli gigászi bakija, a Teller-levél is; ami hiba volt ugyan, de elismert és megbánt hiba. A Magyar Nemzet még egyetlen egyszer sem kért önként bocsánatot semmitől; helyreigazításai azonban mindenféle szerkesztés nélkül alkalmasak voltak az Élet és Irodalomban publicisztikaként való megjelentetésére. (Ilyesmire ösztönözni a magyar bíróságot nem semmi teljesítmény.) Dobai Miklós bizonyára úgy gondolkodik erről: ahol fát vágnak, hullik a forgács, jobb a komcsikról leírni mindent, ami eszünkbe jut, a bíróság majd elvégzi a lektorálást.

Mindenesetre nyílt levelet egy zárt körű hírlevélben leközölni újító jellegű, ugyanakkor bátor, harcos tett, kifejezetten alkalmas arra, hogy írója büszkén, egyenes háttal vállalhassa azt fel a legközelebbi Orbán Viktor vezette demonstráción.

NYÍLT LEVÉL A NÉPSZABADSÁG (SZABAD NÉP) SZERKESZTŐSÉGE RÉSZÉRE

Hölgyeim és Uraim!

Július közepén feladó nélküli (!) levelet hozott a posta, melyben egy Hírlevél lapult. A Hírlevél szerint én, mint a Kossuth Kiadó törzsvásárlója elnyertem a Népszabadság (Szabad Nép) egy havi ingyenes előfizetését 2005. év augusztus hónapjára.

Már itt meg kell állni, mert Önök, ahogy legszebb hazugságukkal, az elhíresült Teller-levéllel, most is hazudtak. Nem csak most, de évekre visszamenően nem voltam törzsvásárlója a Kossuth Kiadónak, vagy ha vettem is az adott kiadó által kiadott könyvekből, akkor azt név nélkül tettem, azaz nem tudom, milyen adatbázis felhasználásával jutottak adataimhoz, de ez Péterfalvi Attila adatvédelmi biztosra tartozik.

Nem titkolhatom el, hogy a Hírlevélben szerepelt egy telefonszám, melyen az ingyenes Népszabadság (Szabad Nép) számot le lehet mondani. Azonnal, nem késlekedve hívtam a megadott számot, melyen jeleztem, hogy nem is vagyok törzsvásárlója a Kossuth Kiadó termékeinek, és "becsületes magyar család" lévén nem tartunk igényt a lap ingyenes példányára, sőt tiltakozunk ellene. A vonal túloldaláról egy női hang tudomásul vette bejelentésemet.

Ennek ellenére 2005. augusztus 1-jével levélszekrényemben megjelentek a Népszabadság (Szabad Nép) példányai, melyek elveimnek megfelel?en olvasatlanul a helyükre, azaz a kukába (gyengébbek kedvéért: a szemétbe) kerültek. Újabb telefonok következtek, hogy a lapot lemondjam.

Ennek eredményeképpen, úgy augusztus 8-10-e táján, mondhatni telefonjaim hatására, egy reggel vaskos csomagot találtam levélszekrényemben, mely a Népszabadság (Szabad Nép) összegyűjtött példányait tartalmazta: 2005. augusztus 1-jétől az adott napig.

Kérdem én: mi ez, ha nem zaklatás, amelynek gondolom nem csak én, hanem honfitársaim ezrei, tízezrei lettek kitéve egy, "kerül, amibe kerül, pénzünk úgyis van bőven" elvre épülő választási előkampány keretein belül.

Az, hogy Önöknek sok pénzük van, az az Önök szerencséjének, meg a félresikerült rendszerváltozásnak köszönhető, de ezt a pénzt lehetne tisztességes célra is fordítani. Például támogatni egyházi iskolákat (bűnbánatként az egykori Pócspeti-perben, Gr?sz-perben, Mindszenty-perben, és sok egyéb egyházellenes perben vállalt szerepükért), támogatni a határon túli magyarokat, kicsit feledtetve velük az önök szellemiségéhez igen közel álló mostani kormány 2004. december 5-i népszavazással kapcsolatban követett minősíthetetlen álláspontját, vagy csak egyszer?en az itthoni szegények megsegítésére ajánlani kisebb-nagyobb összeget, hiszen azt nyilván önök is tudják, hogy a kormányzati körökből elhangzó "lendületben az ország", meg "nagy a jólét" kijelentések legfeljebb a később kivégzett Mária Antoinette-nek a Nagy Francia Forradalom előestéjén elhangzott mondataira rímelnek, amikor is a kés?bb guillotine alá került királynő arra a hírre, hogy "nincs a népnek kenyere", nemes egyszerűséggel azt válaszolta: "Akkor egyen kalácsot!". A következményeket ismerjük!

De félretéve a történelmi példákat, a leghatározottabb módon tiltakozom az ellen, hogy címemre bármikor, bármilyen Önökhöz és eszmekörükhöz tartozó kiadványt küldjenek.

Budapest, 2005. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján

Dobai Miklós

Hajrá

2005-08-21T22:21:00.000+02:00

Kezdetnek kifejezetten biztatónak nevezhető Sólyom László első nyilvánosság előtti beszéde. Ha jól olvasunk a sorok között, beválni látszanak azok a feltételezések, melyek szerint az új köztársasági elnök valóban képes lesz magát függetleníteni a pártoktól, illetve az őt pozícióba juttató politikai erőktől.

Kétségtelen tény persze, hogy tekintélyes és független személyiség lévén ezt kifejezetten megteheti - Mádl Ferenctől az a függetlenség is szép teljesíténynek volt tekinthető, amit így ki tudott hozni magából, hiszen közvetlen múltja nyílt pártpolitikai elkötelezettséggel volt telített. Az Alkotmánybíróság volt elnöke hozzá van szokva a független gondolkodáshoz és ez nagyon jól van így.

Nem lehet persze azt várni, hogy ez majd egyik pillanatról a másikra megváltoztatja a dolgokat. Azt viszont várhatjuk, hogy ismét lesz egy nagyon népszerű köztársasági elnök, amelyik ismét igazodási pont lesz a magyar politika számára - márpedig a magyar politikai közéletnek nagy szüksége van ilyen kapaszkodókra.

Nagy valószínűséggel azt is sejthetjük, hogy Sólyom László - Mádl Ferenccel ellentétben - semmilyen politikai napilapban nem fog vezércikket jelezni. Lehet, hogy éppen ezért lesz mjd még integratívabb személyiség.

Hajrá.

Gyalázkodás fű alatt

2005-08-19T11:31:00.000+02:00

Régen lehetett röhejesebb választási esélylatolgatást olvasni, mint amivel Giró Szász-András inzultálja a Heti Válasz türelmes olvasóit. A rövid írás elvben arról szól, hogy miért nem elképzelhető a koalíció az SZDSZ és a Fidesz között; a gondolat kétségkívül eredeti. Valójában persze azt tartalmazza, miért dehonesztálná a Fideszt, ha az SZDSZ-szel szövetkezne - másképpen szólva egy közönséges kampánycikk.

Az értékelés szempontrendszere elég vaskosan szűklátókörű. Az SZDSZ-en még 1994-ben is számon kéri az antikommunizmust, de egyetlen szó sem esik arról, hogy a liberális, antiklerikális Fidesz hogyan hagyta cserben a némileg talán állandóbb liberális elveket (az antikommunizmus már talán már tényleg elvesztette aktualitását), és hogyan lettek harcos, véresszájú, ultrakonzervatív antiliberálisok. Nincs szó arról sem, hogy négy év alatt a Fidesznek semmi nem volt drága, legkevésbé a felső középosztályt megcélzó, álszociális demagógia és a szégyentelen önfényezés - arról se, hogy ez talán nem feltétlenül kompatibilis a kisebb állam elképzelésével, ami - legalábbis a retorika szintjén - az SZDSZ egyik fő vesszőparipája.

Nem is ez a lényeges azonban - mielőtt itt most egy SZDSZ-kampánycikket rittyentenénk öntudatlanul - hanem az, hogy a politikai erőviszonyok jelenlegi állása szerint a matematika sem igazán kedvez egy Fidesz-SZDSZ szövetségnek. Meggyőződésünk ugyanis, hogy a Fidesz egyszerűen nem tud annyira finnyás lenni, hogy ne álljon össze akár egy maoista formációval is, ha arról van szó, és lehet, hogy Kuncz Gábor is ki tud magából dörmögni néhány ideologisztikus sort, ha arról van szó. De nincs. Az MDF kiesésével bizton számíthatunk - hacsak új párt be nem kerül a Parlamentbe, hárompárti felállással érdemes számolni. Tehát Fidesz-SZDSZ koalíciós kényszer nem képzelhető el - olyan nincs, hogy három párt közül a kisebbik, ha az egyikkel áll össze, kormányon van, ha másikkal, nincs - hacsak a harmadik pártnak nincs eleve abszolút többsége. Márpedig akkor minek kötnének koalíciót?

Giró-Szász Andrásnak alighanem nem jutott jobb ürügy eszébe egy kis szalongyalázkodáshoz, amelyik még éppen belesimul a Heti Válasz finom, szervilis, álmérsékelt profiljába.

Vircsaft a rádióért

2005-08-18T23:30:00.000+02:00

Ugyancsak nehéz követni a vádakat és az ellenvádakat a rádióelnöki ügyben. Kondor Katalin mandátumának lejártával ugyanis most kiéleződhetett a rádióért folytatott harc.

Azt senki sem tagadja, hogy Kondor Katalin erősen jobboldali rádióelnök volt - félreértés ne essék, nem úgy volt jobboldali, ahogy az etikus lett volna, hanem nyílt sisakkal lépett fel mindenféle kampányrendezvényeken, beszélt a magyarországi amerikai nagykövet brekegéséről, tolta az Orbán-kormány szekerét, amíg volt ilyen. Ő készítette a végeérhetetlenül szervilis és leplezetlenül elfogult interjúkat a miniszterelnökkel, és a Vasárnap Újság legszebb korszaka is neki köszönhető.

Most, hogy lemondott, egy feudális gesztussal maga akarta kinevezni az utódját, azt a Hollós Jánost, aki semmiképpen sem nevezhető pártsemlegesnek - javarészt minden döntésében ott állt Kondor mellett az elmúlt években. Hollós Jánosról ráadásul egy berekesztett ülés szavazott - ez egy abszolút ellentmondás, egy berekesztett ülés a berekesztés után öt perccel ugyanúgy nem szavazhat a tanácsteremben, ahogy két héttel később egy soproni sörözőben sem hozhat legitim döntéseket. Gellért-Kis Gábor ellentételezésképpen zsarolási akcióba kezdett.

A rádióért megéri csatázni, az iskolázatlan vidéki rétegek között vannak, akik gyakorlatilag kizárólag a Kossuth rádióból tájékozódnak; ez pedig egy elég széles szavazói réteget jelent ahhoz, hogy komolyan küzdeni legyen érte érdemes.

Arra persze elég minimális az esély, hogy sikerül a dologból politikamentesen kijönni. Prominens MSZP-vezetők az elmúlt években elejtett nyilatkozataiból sejthető, hogy a pártos médiavilágnak ők sem ellenérdekeltjei (a Nap-kelte remekül példázza, mire is gondolunk), csak lehetőség szerint a puska jó oldalán szeretnének állni.

A tét elég nagy; mire a választások elkezdődnek, alighanem mindkét fél rendezni szeretné sorait a rádióban. Úgyhogy az igazi buli alighanem még csak most kezdődik.

Kis polgári intolerancia

2005-08-16T17:18:00.000+02:00

Remek leckét ad nekünk toleranciából a Heti Válasz Marylin Mansonról írt kis összefoglalójában. Csak az ellenkezőjét kell tennünk mindannak, amit a cikk sugall, és máris széles látókörű polgárként viselkedhetünk.

Kétségtelen tény persze, hogy Manson az utóbbi évek rockiparának egyik legradikálisabb és legprovokatívabb figurája - kétségkívül célul tűzte ki, hogy minél több embert irritáljon, hogy minél több szülő tiltsa el lemezeitől a csemetéket. Annál jobban fogynak majd. Mármint a lemezek, nem a csemeték.

Valójában ugyanis ez az egész cécó természetesen ártalmatlan. Nem rosszabb ez, mint a hosszú haj volt annak idején - azóta egy kicsit több kell ahhoz, hogy a mama rémülten felsikoltson, ennyi az egész. Nagy-nagy hiba persze egy világsztárt marginálisnak nevezni, de aki komolyan gondolja, hogy Marylin Manson (akinek egyik neve - a cikkíró felkészületlenségét mutatja, hogy nincs tisztában azzal, hogy MM nem egyszerűen női nevet visel, hanem az együttes tagjai általában egy nagy női sztárról és egy sorozatgyilkosról nevezték el magukat) komoly hatással lesz a mindennapjainkra. Alighanem nem lesz nagyobb hatással, mint a Metallica, az Offspring vagy a Pókember.

Sajnálatos az is, mennyire nincs tisztában azzal sem a t. recenzens, hogy mit is jelent az a sátánizmus, amit az együttes képvisel. Nem azt a provinciális bohóckodást, amit mi itthon sátánizmusként elképzelünk. Persze nem is valami nagyon kedves, szociális és rokonszenves jelenséget, de ez most mellékes.

Ami nem mellékes, hogy a szólás- és gondolatszabadság jogában betiltásért kiáltani mindenféle "nyilvánvaló és közvetlen ok" nélkül egyenlő a cenzúra visszasírásával. Ami ugyebár nem egy nagyon korszerű konzervatív álláspont. Álszentnek viszont álszent: ha belegondolunk, hogy mondjuk a Demokrata szülinapi partija egy szó elmarasztalásban nem részesült.

Pedig Marilyn Manson zeneileg biztosan felkészültebb, mint az Egészséges Fejbőr.

Különdíj szépséghibával

2005-08-15T16:26:00.000+02:00

Nyilvánosan állt ki Gusztos Péter két rendőr érzéketlenségével szemben; hogy demonstrációjuk nagyobb hatású legyen, rögtön egy soron kívüli különdíjat is átadtak a két rendőrnek.

Mindez nagyon szép, sőt, ha amit a Népszabadság ír, valóban megtörtént, akkor Gusztos Péternek igaza is van. Egy aprócska tény van csak, amely meggátolja, hogy abszolút főhajtással adózzunk Gusztos Péter gesztusának: az SZDSZ momentán kormányon van és nem ellenzékben.

Így, a ciklus vége felé közeledve megállapíthatjuk: elég sajátos volt a két koalíciós párt viszonya ebben a ciklusban. Mind a ketten meg akarták mutatni, mennyire önállóak és függetlenek is valójában, miközben a mandátumarányok alapján jószerével mozdulni sem tudtak egymás nélkül. Mindegyik mindig arra várt, hogy a másiknak majd csak elszakad a cérnája: nem csak a köztársasági elnök ügyében, de elég sajátos volt a kormányfőváltás vagy - hogy egy kicsit régebbre nyúljunk vissza - az adócsökkentés körüli mizéria is. Lényegi eredmény viszont nem sok született ezekből a konfliktusokból.

Nehéz lenne elhinni, hogy ez a két egri rendőr volt az utolsó a rendőrségi túlkapások elkövetői között. Magyarországon a rendőrséggel úgy általában nagyon súlyos problémák vannak; mi több, ez újabban valami sajátos önteltséggel is párosul - jelen sorok írója például megdöbbenéssel eltelve olvasta a Józsefváros rendőrkapitányának publicisztikáját az Élet és Irodalomban a magyar rendőrök emberségéről. De gondolhatunk az egy uszító hangú levelet a tévében tíz másodpercre bemutató szerkesztő rabosítására is.

Sokkal inkább arról van szó, hogy a magyar rendőrök túlkapásai a rendőrség alapállapotából fakadnak; és ennek alapvető megváltoztatásáért ez a kormány sem tett semmit. Pedig elég sok botrány és kavarás volt csak a politikával összefüggő ügyekben is. Lamperth Mónika felelősségre vonását mégsem szorgalmazta senki.

Esetleg ő is kaphatna egy díjat.

Mérlegelés

2005-08-14T11:09:00.000+02:00

Az IDF nem vesz jövőre részt a Magyar Szigeten, a Fidelitas pedig mérlegel. Mindezt annak apropóján, hogy az összegyűlt Egészséges Fejbőr rajongók nem találták megfelelőnek egy félig fekete lány jelenlétét a nagy szittya seregszemlén, a rendezők pedig nem vállalták, hogy garantálják a vokálénekesnő biztonságát.

Nehéz belátni, mi ezen a mérlegelnivaló. Itt ugyanis nem csak arról van szó, hogy néhány rasszista bunkó (bár azért figyeljünk: véletlen, hogy a rasszista bunkók mindig a Fidesz és nem mondjuk az MSZP körül tűnnek fel?) beszólt egy fekete lánynak. Hanem hogy a rendezők ezek után nem érezték felelősségüknek és kötelességüknek, hogy mindenkit, akit mellesleg ők maguk hívtak meg erre a rendezvényre, megóvjanak a méltatlan atrocitásoktól. Hogy kaphat engedélyt egy olyan rendező, amelyik nem gondoskodik megfelelő szintű biztosításról? Vagy lehet, hogy arról van szó, a Magyar Sziget rendezői marketingszempontból nem érezték volna elég frappánsnak, ha néhány skinhead véres fejjel távozik, mert nem tombolhatott kedvére?

A Fidelitas azzal védekezik: mindenhova elmegy, ahová hívják. Azért megnéznénk, mint válaszolnának egy baloldali ifjúsági tábor meghívására. Addig is kíváncsian várjuk a mérlegelés eredményét

Farkas, farkas!

2005-08-14T10:54:00.000+02:00

Jelen sorok írója - reményei szerint legalábbis - nem tartozik azok közé, aki azt gondolja, hogy a jövő problémáit nyugodtan a szőnyeg alá lehetne seperni. Ugyanakkor amikor a jövőről szóló, apokaliptikus jóslatokat hallgatja, akkor mégse tudja osztani azt a mindent elsöprő pesszimizmust, ami például most Marosán György írását jellemzi.

Ami aligha vitatható, hogy - alkalmazzunk mindjárt egy durva leegyszerűsítést - a huszadik században kialakult társadalmi modell nem tartható. Ehhez nem kell a jövőbe nézni: elég a harmadik világ országaira tekintenünk, az ot élők életszínvonalára, problémáira, a társadlmi berendezkedés instabilitására. Nyilvánvaló, hogy z ő problémájukra nem recept az, ahogy a Nyugat felemelkedett, és az is nyilvánvaló, hogy helyzetük - például a nemzetközi terrorizmus révén - folyamatosan visszaüt ránk is.

Az emberi társadalom - ezt nem nehéz bizonyítani, és már meg is tették - egy kaotikus rendszer. Más szóval ezt azt jelenti, hogy hosszú távú, megbízható előrjelzéseket tenni lényegében lehetetlen. Megbecsülni, hogy milyen tudományos-társadalmi vívmányok lesznek majd negyven-ötven év múlva teljesen felesleges próbálkozás: nem csak pró finomítások vannak ugyanis a már elért eredményeken, hanem előfordulnak ugrásszerű eredmények is, amelyek rohamos változásokat jelentenek. Negyven évvel ezelőtt még lényegében senki nem látta előre az Internet előretörését, azt meg végképp nem, hogy ez milyen következményeket von majd maga után.

Alapvető félreértésnek látszik az is, hogy a döntéshozók nem hoznak hosszú távú, felelős döntéseket. A politikai döntéshozókra ez még inkább igaz, de a gazdasági életre már egy kicsit kevésbé: itt ugyanis van tér és lehetőség a hosszú távú stratgiákra, és ezek ki is fizetődnek. Márpedig a környezetvédelem, hangozzék bármennyire is hihetetlenül, lehet üzlet. Elsőre ezt nehéz elépzelni, és jelen sorok talán nem is alkalmasak az anekdotázására - ám ez a tény mindenképpen lehet reménytkeltő.

Ettől függetlenül ez még nem ment fel bennünket a személyes felelősség alól. Az ugyanis, hogy a jövő megjósolhatatlan, azt is jelenti, hogy a katasztrófa igenis bekövetkezhet. Ugyanakkor persze tisztában kell lennünk azzal, hogy a jelen társadalmának többsége egészen egyszerűen éretlen arra, hogy alapvető változásokat eszközöljön az életmódján - ezek a változások is leginkább csak hosszú távon, javarészt az oktatáson keresztül érhetőek el.

Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy a hiteltelen, évszámokra lebontott világvége-jóslatoknak lenne értelme vagy haszna. Épp ellenkezőleg. Túl sokszor farkast kiáltani egyáltalán nem célszerű és biztonságos.

SMS

2005-08-10T15:10:00.000+02:00

Noha nem emlékszünk arra, hogy pont a Magyar Nemzet hangosan kikelt volna, amikor az Ezüsthajó Kft. Orbán Viktor minden mozdulatát - amúgy katasztrofális minőségben - lefilmezte, annyi igazság mindenképpen van a mai vezércikkben, hogy a kormány által elkezdtett SMS-kampány totális kommunikációs kudarc, felháborító pénzszórás és döbbentes demagógia egyszerre.

Ahogy határozottan irritáló volt, hogy a Nemzeti Konzultáció alkalmával a Fidesztől autót lehetett nyerni, ugyanúgy nem világos, mi célt szolgálnak ezek a rövid szöveges üzenetek. Túl azon, hogy a mobiltelefon csipogtatása minden eddiginél nagyobb beleturkálás a magánszférába (talán még a választási telefonkampányoknál is keményebb), totál röhejes és értelmetlen húzás.

Nem tudni, mi a rosszabb: ha az összegyűlt pár ezer válaszból kiszűrhető álláspontot figyelembe veszi a kormány vagy elengedi a füle mellett. Ha az utóbbi, akkor minek - erre még visszatérünk - de ha viszont az előbbi, akkor Isten óvja Magyarországot! Elvégre lehet, hogy fontos kérdés volt, hogy Caramel vagy Palcsó Tamás lesz az Év hangja, de talán az egészségügyi reform kérdése egy lehelletnyivel fontosabb. Bár az akkor sms-t küldők legalább ténylegesen érezhették, hogy történik valami, míg a kormány esetében nincs az a médium, amivel érdemben hatni lehetne az eseményekre. Megintcsak bár hála istennek: elvégre nem azért választunk kormányt, hogy az aztán sms-kampányok segítségével hozzanak döntéseket. Elég imponáló kép: Gyurcsány Ferenc egy nemzetközi szerződés aláírásakor még egy gyors pillantást vet Nokia 6110-re, vajon mit zúg a vox populi. Na ne.

Persze adott esetben azzal is lehetne védekezni, hogy csak a politikai kérdéseket szeretnék így behozni a köztudatba. Nade. Egy: ezek nem fontos, hanem pitiáner, nevetségesen komolytalan és demagóg, olykor egyenes értelmezhetetlen felvetések. Kettő: lehet, hogy a magyar politikai élet nem igazán bonyolult, de azért 250 karakteres egységekben gondolkodni róla mégicsak nevetséges. Vagy nem?

Válaszaikat a 06-30-577-1768-as sms-számra várjuk.

Forduljunk fel!

2005-08-08T22:39:00.000+02:00

Orvos tollából ritkán olvashatunk bármit is a sajtó vélemény rovatában, aminek akár csak érintőleges köze is van a valósághoz. A ma választott írás egy ritka példa: a szerző természetesen magángyógyász.

A mai magyar egészségügy leginkább semmit nem ér - ezzel talán éppen ideje szembenézni. Megfelelő kapcsolatok és gyakorlat nélkül általában már az alapszolgáltatást sem kapjuk meg tisztességesen - gondosan a szánka rágják viszont, hogy ők mennyire leterheltek, milyen elviselhetetlenül sokat kell dolgozniuk. A brutálisabbnál brutálisabb műhibákra pedig rendszerint a vállvonogatás a válasz.

Érdemi reform - pénz és politikai akarat hiányában - csak az óriásplakátokon létezik.

Van egy réteg, amelyik igyekszik némi kapitalizmust vinni ebbe a rothadó rendszerbe, és ez a magánpraxis intézménye. Kétségtelen tény, hogy ez nem egy olyan szektor, ami mindenki számára nyitva áll, de legalább tehermentesíti a nem kis részben szegény, szerencsétlen, túlterhelt, már csak a paraszolvencia-boríték átvételére képes, legyengült, tehát vastagon kontraszelektált orvostársadalmat. Ehhez képest most elvesszük tőle a kedvezményes gyógyszer felírásának lehetőségét - azért, mert csak, menjen csak mindenki szépen vissza az embertelen közgyógyászatba, forduljon csak fel minél hamarabb, az ám az igazi tehermentesítés.

Ez semmiképpen sem legitim válasz. A járulékot az állampolgár fizeti, ami jár az jár - ha kell, alkalmazzanak szigorúbb mércéket a magánorvosokkal szemben, de - akármilyen kis mértékben is - ellehetetleníteni őket undorító, gerencitelen és indokolhatatlan húzás.

Ne menjünk be az alagútba!

2005-08-05T09:15:00.000+02:00

Ripp Zoltán bejött az alagútba. Nagy hiba pedig azt gondolni, hogy ha a Népszabadság közli Schmidt Mária cikkét, akkor ahhoz rögtön hozzá is kell szólni. Schmidt Mária cikkei önmagukért beszélnek, nem szükséges hozzájuk értelmező kéziszótár. Ráadásul Ripp Zoltán még téved is.

A magyar baloldali pártok egy óriási hibája az ellenfél démonizálása. Természetesen Orbán is ezt teszi a saját ellenfeleivel, ám nem ártana szem előtt tartani, hogy ez a taktika egyrészt unalmas - semmi nem rosszabb a politikai kommunikációban, mint az unalom - másrészt rendkívül kockázatos. Az, hogy minden bizonnyal irreális is, ebben a kontextusban szinte lényegtelen, de kétségkívül így van. Ugyanakkor bizonyos kérdésekben - már többször említettük ezen az oldalon, hogy a nemzetpolitika ilyen - egyszerűen nincs baloldali vízió vagy álláspont.

Bemenni a Scmidt Mária féle fröcsögésbe annyi, mint ennek nyilvános elismerése, Orbán gyalázása nem más, mint ezeknek a sztereotípiáknak a megerősítése. Holott valójában nem másról van szó, mint hogy az illető egy jól felkészült, professzionális politikus, aki remekül választja szét az üzletet és a magánéletet - hogy személyes meggyőződése mi, azt nem köti az orrunkra, most épp a jobboldali szavazók szimpátiáját szeretné megnyerni. És?

Schmidt Mária anyaoroszlán-viselkedésére reagálni annyi, mint elismerni ennek az álláspontnak a legitimitását. Mi lenne, ha inkább figyelmen kívül hagynák az ilyesmit a magukat baloldalinak tituláló értelmiségiek, és tényleg előrukkolnának a farbával? SM ajkán persze ettől még nem lesz kevesebb a hab, de akit ez nem érdekel, az legalább tudna másra is figyelni.

Késő

2005-08-04T09:15:00.000+02:00

Az MDF újabban markánsan elutasítja a "megbékélést" a Fidesszel, sőt, nyíltan hangoztatni kezdik szellemi függetlenségüket. Késő. 2006 nagy meglepetése lesz, ha a kisebbik ellenzéki párt sikerrel bejut a Parlamentbe.

Mert azért ne feledjük el: már 2002-ben is a Fidesz vitte be a hátán, akkor még azt gondolva, hogy a jobboldali győzelemnek ez az ára. Most nem ezt gondolja, a Fidesz most nagyon bízik abban, hogy egyedül is meglesz az egyszerű többség; ha békülnének is, olyan széles ívű gesztust, mint a három évvel ezelőtti választási megállapodás, aligha tesznek majd.

Az MDF pedig szemlátomást rosszul pozicinonálja magát. Nem egy modern, haladó, mérsékelt és modern konzervativizmusban gondolkodnak, hanem a legszűklátókörűbb, legócskább, legprovinciálisabb jobboldaliságban, erős fenntartásokkal mindenféle másság - mint például a homoszexualitás - iránt. Holott az a tábor, amelyik vevő erre a retorikára, egészen biztosan a Fideszre szavaz majd.

Mit tudott felmutatni az MDF ebben a ciklusban? Konstruktív javaslatokat? Korrekt, felelős ellenzéki magatartást? Következetességet? Nem. Kicsinyes opportunizmust - lásd például a közmédia-kuratóriumokban folytattott tevékenységüket -, intoleráns nyilatkozatokat, belső szervezeti káoszt, felesleges fröcsögést (javaslat a Parlament feloszlatására).

Eltűnésük csak annyiban lesz kár, amennyiben így újabb csorbát szenved majd a parlamenti pluralizmus.

Mocskolódni csak pontosan, szépen...

2005-08-02T22:52:00.000+02:00

Felettébb szánalmas irányt vett az utóbbi időben az MSZP politikája - ebben a műfajban elfogadhatatlan fáziskésésekkel, kicsinyes, pitiáner vádakkal próbálják meg személyében ellehetetleníteni az ellenzék vezérét. Ezzel persze leginkább maguk alatt vágják a fát.

Egyrészt ugye ezzel csak erősítik az a képet, hogy az igazán lényeges kérdésekben nincs mondanivalójuk. Könnyen lehet persze, hogy tényleg nincs, hogy a kormányzaton belüli konfliktusokban kifulladt a nagyobbik kormánypárt - de ezt ilyen nyíltan vállalni akkor sem kéne. Elvégre a választásokon nem Orbán Viktort, hanem a Fideszt kell legyőzni, és már az is bebizonyosodott - töbször - hogy a magyar választópolgárok a mocskolódást nem igazán tolerálják hosszú távon.

Másrészt nehéz lenne megmondani, pontosan kinek is szól ez a tűzijáték. Orbán minden közvélemény-kutatás szerint egy igen végletesen megítélt politikus, ami azt jelenti, hogy saját táborában imádják, a kormánypártok támogatói viszont leginkább erős ellenszenvet éreznek iránta. Nem nagyon valószínű, hogy például a teljesen súlytalan és az elmúlt négy évben hihetetlen mennyiségű inkompetenciát felmutató Újhelyi István pontatlan és zsebből hárítható rágalmai ezen olyan sokat tudnának változtatni.

Harmadrészt, ha már elkedődik a személyeskedés, személyeskedni a Fidesz is tud - vitathatlanul jobban és hatékonyabban, mint a szocialisták, egész sajtóbázisuk van, amelyik egységes és jól kigondolt módon tudja mocskolni mondjuk a mindenkori miniszterelnököt. (Gyurcsány, a "kis magyar Hodorovszkij", vagy - mai termés - Gyurcsány, mint az egyre növő orrú Pinocchio.) Erre kereslet is van.

Jó lenne tehát a homokozóból visszatérni a nagypolitikába.

Kontár a pályán

2005-08-01T17:47:00.000+02:00

Christoph Schönborn bíboros cikket jelentetett meg a New York Timesban, amelyben lényegében megkérdőjelezi a neodarwinista evolúcióelmélet létjogosultságát, és egyfajta lágy kreacionizmus mellett (a leszármazás elméletét elfogadja, az élet teremtésére adott magyarázatot nem) tör lándzsát.

Ebben úgy önmagában nem kellene, hogy bármi különös is legyen; a tudományos elméletek legfőbb jellemzője, hogy szabadon vitathatóak és vitatottak is; alapesetben épp ez a tulajdonságuk adja megbízhatóságukat és tekintélyüket.

A katolikus egyháznak ugyanakkor nagyon-nagyon vigyáznia kellene arra, hogy mit művel. Amikor ugyanis az egyház tudományos kérdésekben foglal állást, olyan területekre téved, amelyről már egyszer leparancsolták - nagyon is helyesen.

Tudomány és vallás egyszerűen nem férnek össze. Persze nem olyan értelemben, hogy a tudomány értelmezésében a vallásnak ne lehetne a filozófiához hasonló szerepe vagy hogy a természettudományok eredményeit elfogadó ember ne lehetne vallásos. Ugyanakkor nem árt figyelmbe venni, hogy a katolikus egyház merev dogmatizmusa már okozott komoly természettudományos válságokat. És az is igaz, hogy a személyes hitet egyszerűen nem befolyásolhatják, nem befolyásolják a természttudományok eredményei.

Az pedig már minden kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy a mindennapi életben a természettudományok mellőzhetetlenek. A mai, modern civilizáció egyszerűen nem képzelhető el a természettudományok által teremtett infrastruktúra nélkül - egy ilyen helyzetben gondosan irányzott szelektivitással támadás alá venni olyan tudományos elméleteket, amelyek nincsenek közvetlen hatással a mindennapi életünkre, elég felemás eljárás. Mert a kávéfőzőre már biztosan ő se mondaná szívesen, hogy az ördög találmánya.

A tolerancia egyik bajnoka

2005-07-31T09:02:00.000+02:00

Tiszteletre méltó az a következetes kompromisszummentesség, amivel Kis János a szólásszabadság kérdését kezeli. A riporter hiába próbálja meg a mai magyar közélet középkori nézeteit erősíteni - Kis János, kitart kilenc évvel ezelőtt, helyes nézetei mellett. Az igazság ugyanis nem ismer trendeket.

Magyarországon sajnos nincs sok becsülete a "tolerancia" szónak - valami olyasmit jelent, hogy a velem nem teljesen azonos nézetű embereket sem verem fejbe egy baseball-ütővel, ha nagyon sokan nézik. Holott a tolerancia valami olyasvalamit kellene, hogy jelentsen, hogy a bennem undort keltő viselkedésű és véleményű embereket is elviselem, anélkül, hogy létezésüket erőszakos eszközökkel meg kívánnám szüntetni. Szóban persze kardoskodhatom a véleményem mellett.

A legdöbbenetesebb az, hogy a többség számra még most sem világos, miért életveszélyes minden olyan játék, amely korlátozni akarná a szólásszabadságot. A demokratikus berendezkedés alapelve kellene, hogy legyen, hogy bárki bármit mondhat, és mi ezek ellen civilizált módon próbálunk küzdeni. Sokan mégis maradnának a jól bevált erőszaknál és büntetőjogi paragrafusok mögé rejtőzve irtanánk ellenfeleiket.

Holott a büntetőjog még nem mentene fel bennünket morális kötelezettségeink alól. A büntetőjogot - mint a jogot általában - meg lehet kerülni, a morált jó esetben nem. Ha valakit felmentenek egy bírósági tárgyaláson, az - a magyar közvélekedéssel ellentétben - még nem jelenti, hogy az egy szent; csak annyit jelent, hogy az illető nem követett el bűncselekményt. Ezért, így önmagában, még nem osztanak medaillont. Sőt: a társadalom még dönthet úgy, hogy az adott nézet képviselőit kiközösíti magából.

Mert tulajdonképpen ez az egyetlen, ami igazán használna. Ha Zuschalg Jánoshoz hasonlóan a többi rasszistát is kiközösítené magából a politikai elit - ha társaságban nem lehetne következmények nélkül cigányozni. Ha más állampolgárok emeri jogait fontosnak éreznénk egy rasszista disznó jó hangulatánál. Ha azokat, akik a törvény erejével akarnak kiközösíteni, a társadalom a morál erejével lehetetlenítené el.

És nincs mese. Ezt ki kell várni; addig pedig nincs más választásunk: egyszerre kell toleránsnak és elveinkhez hűnek maradnunk.

Egy következmények nélküli ország

2005-07-30T11:53:00.000+02:00

Hadd nyúljuk le Fritz Tamás kedvenc szlogenjét egy percre - mert mondjuk az Országos Széchényi Könyvtár vonatkozásában akár még aranyat is érhet.

Van egy kupac papír, amit rábíztak ugyan az OSZK-ra, de az utóbbi évtizedekben még leltárba venni is lusta volt. Álltak álltak a raktárban, egy töredékük megpenészedett, nagyobbik részüket - láss csodát - belepte a por. Az ÁNTSZ portalanítást javasolt, Monok István, a könyvtár igazgatója pedig egy kicsit radikális értelmezést választva egyszerűen eltüzelte a papírokat.

Persze ez már önmagában is gigantikus botrány, tekintettel arra, hogy - ha hihetünk az ország szakértő közvéleményének - itt elég értékes kisnyomtaványokról volt szó. A minisztérium viszont arra hivatkozva, hogy a kérdéses anyagok nem voltak leltárban, beérte egy írásbeli megrovással.

Nota bene, ha édesanyám takarításra szólít fel, és én iratgyűjteményét elégetem, egészen biztosan nem úszom meg egy írásbeli megrovással - Monoknak sem kellene. Repülhetne állásából, mint a huzat, büntetőfeljelentést lehetne tenni és egy kőkemény kártérítési pert is a nyakába lehetne akasztani - ahogy az Kozák Gyula is írta az Élet és irodalomban.

Mert hogy egy kulturális miniszternek nem lenne a feladata, hogy védje azokat, akik csak úgy eltüzelnek öttonányi értéket, az tuti.

Adózzunk családiasan!

2005-07-29T08:07:00.000+02:00

A Heti Válasz hosszasan kardoskodik amelett, hogy a családi adózás az egyetlen forma, amelyik nem családellenes. Jelen sorok írója nem adószakértő, de hogy az érvelés tömény demagógia, az tuti.

A családi adózás a Fidesz olvasatában ugyanis egy dolgot jelent: a gyerekek után jelentős adókedvezményt lehet kapni. Ez egy brutálisan egyszerű és direkt módja a a felső középosztály kiemelt támogatásának. Annak idején, amikor megkérdezték Egerszegi Krisztinát, miért éppen a Fideszt támogatta, a válasz elég egyszerű volt - félti a nővére családi támogatását. Jelen sorok írója nincs meggyőződve arról, hogy Egerszegi családja az a réteg, amelyet kiemelten támogatni kell.

Az adókedvezmény mögött álló feneség ugyanis az, hogy adózni kell hozzá. Az adózáshoz jövedelem kell. A Heti Válasz által adott, havi 200 ezer forintos példa abszolút nem tekinthető alacsonynak - persze a Heti Válasz olvasói között se lehet sok nyomorgó ember. Az állam elsődleges feladata pedig a társadalmi különbségek felszámolása lenne. Aligha újdonság azt mondani, hogy mondjuk a Kelet-Magyarországi régióban mindenki tud dolgozni, aki akar. Csakhogy éppen ez az, amit a Fidesz soha nem fog felvállalni.

Az ő vasárnapiebéd-illatú víziójukban ugyanis ha a Fidesz van kormányon, mindenkinek, aki dolgozni akar, van munkája, amiből becsülettel meg tud élni. A kérdés ezek után már csak az, hogy ki legyen az, akit abszolút tenyerén hordozzon a kormány - egyértelmű a választás: a sokat dolgozó, az országnak új termelési potenciált adó, magas jövedelmű nagycsaládosokat.

A valóság ezzel szemben az, hogy sok embernek akkor sincs munkája, ha tanul és kifejezetten akar dolgozni. Ha például cigány, akkor már az egyetemig is nehéz eljutni, hála a katolikus püspöki kar által is egekbe emelt szegregált oktatásnak; ha sikerül is valami szakmát szerezni, munkavállalási esélye a töredéke a nem-cigány társadalomnak.

A rendszerváltásnak vannak-voltak ún. vesztesei is, akik egy bizonyos társadalmi struktúrába születtek bele - lettek belekényszerítve, ha úgy tetszik - és egyik pillanatról a másikra kiderült, hogy az iparág, amiben ők dolgozhatnának minden létalapját elvesztette. Külön ketyegő, időzített bomba a korszerűtlen, sokszor szinte versenyképtelen mezőgazdaság, ahol úgyszintén rengeteg a kilátástalan helyzetű, kényszerpályán levő ember. Ezt a békát is le kellene nyelni valamikor.

Ezek persze csak az objektív nehézségek az orbáni adózási vízióval. Mert mondjuk, ha már liberális szempontból nézzük a dolgokat, akkor nem a nagy kegyesen osztogatott adókedvezmény, hanem a jelentősen alacsonyabb adó az, ami valóban megnövelné az állampolgárok szabadsági fokát; ehhez viszont jelentősen visszafogott állami kiadások kellenek. Tény persze, hogy a pénz el nem vételében sokkal kevesebb politikai tőkét lehet kovácsolni, mint nagy kegyes visszaadásából, ugyanakkor lehet, hogy a jövő mégis a célirányosan osztogatott, csak a rászorulókhoz eljutó támogatásokban van, és akkor rögtön nem kellene ennyi adót beszedni.

Amúgy meg: kevesen vállalnak gyereket az adókedvezményért. Ha megvan a létbiztonság, akkor aki akar, vállal gyereket - aki meg nyomorog, az akkor se fog, ha nem százezer, hanem akár egymilló forintos adókedvezményt nem használ ki.

Na, ez cinkosság

2005-07-28T12:34:00.000+02:00

Nemrégiben egy kedves olvasóm a terroristákkal való cinkossággal vádolta Szentesi Zöld Lászlót. Megnyugodhatunk. Nem SZZL cinkol a terroristákkal, hanem Lovas István.

A két cikk hangneme ég és föld. Ez nem csak "robbantgassanak csak nyugodtan, csak az én plafonomról ne hulljon vakolat a bablevesembe" - ez nyílt kimondása annak, hogy a terror, mint háború, valójában igazságos, hogy felvilágosult, csak éppen mindenre elszánt intellektuellek vívják, amolyan modern szabadságharcképpen. Pénzük, fegyverük nincs, hát felrobbantanak pár munkába igyekvő biztosítási ügynököt, akik nem feküdtek az Egyesült Államok repülőgép-anyahajói elé. Bin Láden hivatkoási alap. Hogy a "hadviselőknek" semmiféle legitimációjuk nincs, nem számít.

Persze nem kellene sokat csavarni a logikán, hogy jó legyen: csak ki kéne mondani, hogy a terror elfogadhatatlan; természetesen abban van igazság, hogy a Nyugat, mint olyan, vastagon sáros a terrorizmus okait illetőleg. Csak éppen az időt, bármennyire is fájdalom, nem lehet visszaforgatni. Bármennyire is sajnáljuk, ez nem legitimálja a tejért leugró családanyák felrobbantását.

Bár Lovas rendszeres olvasói aligha lepődnek meg azon, hogy szerinte az életre nem méltó mindenki egyformán - az már csak adalék, hogy az elv mögött álló értékrend finoman szólva is bizarr.

Dinoszaurusz és magyarságtudat

2005-07-28T11:55:00.000+02:00

Kivénhedt, reumás dinoszauruszhoz méltó, ugyanakkor megszokottnak is tekinthető, fiatalos gyorsasággal reagál az MSZP a határon túli magyarság problémájára: Hiller IStván akár már tárgyalni is kész az RMDSZ képviselőivel. Szenzációs.

Az adott ügyben csak úgy hemzsegtek a magas labdák, amiket le kellett volna ütni: Szili Katalin politikai kicsontozása után, (ami sajnos szintén elmaradt és ami már akkor láthatóan gigantikus szarvashiba volt - a következmények ismertek), látványos offenzívába kellett volna kezdeni, minden fütyülés dacára erőltetni kellett volna a konzultációt a határon túli magyarokkal, hogy legalább az itthoni közvélemények világos legyen: a baloldali kormány az, amelyik nem kívánja rövid távú célok érdekében beáldozni a határon túli magyarságot.

Ehhez képest a kormány valami igen homályos tartalmú és megfelelően le nem egyeztetett programot tudott csak kiböfögni magából (Szülőföld-program), ami el is tűnt a feledés süllyesztőjében.

Nem ártott volna azt sem kihasználni és megfelelően kommunikálni, hogy a Fidesz-féle javaslatra a magyar közvélemény egyszerűen nem vevő. Ehhez képest a kormánypártok ölbetett kézzel nézik, amint Orbán félgyőzelemként, illetve a kormány felelősségével magyarázzák a népszavazási kudarcot, holott elemi aritmetikával kiszámolható, hogy a kormánytagok totális apátiája sem lett volna elég egy eredménytelen népszavazáshoz. A Magyar Nemzet pedig képes "nemzetpolitikai fordulatként" tálalni, hogy Géczi József Alajos MSZP-s parlamenti képviselő, az Illyés Közalapítvány kurátora ezt nyilatkozta:

A szocialisták érzik, hogy más kellene, de náluk bizonytalanság tapasztalható, enynyiben igaza van Orbán Viktornak ? fűzte hozzá.

(A nemzetpolitikai fordulat valóban szerepelt a nyilatkozatban, teljesen más kontextusban. Ezúton szeretnénk megragadni az alkalmat, hogy gratuláljunk Géczi József Alajosnak frappáns nyilatkozatáért.)

Na, szóval ez a helyzet, Markó Béla és Orbán Viktor látványosan összeborulnak, másképpen fogalmazva az RMDSZ kapitulált a botránycsináló, gátlástalan Fidesz előtt, csak nehogy az az egész magyar képviseletet elszúrja a romániai előrehozott választások előtt, és akkor Hiller István hajlandó megfontolni, hogy elgondolkozzon azon, hogy esetleg elkezdhessék megtárgyalni egy határon túli magyarokkal való beszélgetés előzetes tervének vázlatának alapvonalait.

Ez ám a tempó.

Egy durva játszma végén

2005-07-26T09:14:00.000+02:00

A magyar oktatásügy amúgy döbbenetesen kaotikus állapotai közepette is különlegesnek számít az a cécó, ami az idei érettségik, illetve felvételik körül folyt.

Minden konfliktus és probléma alapja ugyebár az, hogy a közoktatás és a felsőoktatás szereplői leginkább a mulasztásos szabotázs intézményében hisznek. Hogy ha elég ideig nem csinálnak semmit, ha nem kezdik meg időben a felkészülést, akkor az oktatási kormányzat beadja a derekát. Ez az oktatási kormányzat viszont nem adta be. Az SZDSZ számára az oktatásügy mindig is stratégiai ágazat volt, ahol mindig is óriásinak érezték a bizonyítási kényszert és konkrét vízióik vannak: a kétszintű érettségi egy rendkívül fontos lépés abba az irányba, hogy a közoktatás a saját lábára álljon, és ne úgy táncoljon, ahogy a felsőoktatás fütyül. Hogy a felsőoktatás ne követelhesse meg a középiskoláktól, hogy letanítsák az egyetemi tananyag egy részét, és ne annak legyen esélye bejutni az egyetemre, aki meg tudja fizetni a méregdrága előkészítőket az olyan tárgyakból (mint például pszichológiából), amit nem is oktatnak a középiskolákban.

Az ellenzék persze kapva kapott a nagy átlagban mérhetetlenül elmaradott és kontraszelektált tanári és oktatói közösség sirámain, és tök mindegy volt, épp merről fúj az ellenszél, ők azt fújták tovább. Magyar Bálint tegnapi sajtótájékoztatóján (amelyen jelen sorok írója is jelen volt) kifejtette: az ellenzéknek lényegében mindegy volt, mit állít. Hol azt, hogy az idén érettségizettek előnyben lesznek, hol azt, hogy hátrányban; hol azt, hogy az új érettségi teljesíthetetlenül nehéz, hol azt, hogy nevetségesen könnyű. Ehhez képest ezen ellentétes állítások egyike sem igazolódott be, ami nem kis logikai bravúrra vall.

Na meg persze arra is, hogy az OM sem szűkölködött a nemtelen eszközökben. Van egy olyan gyanúnk, hogy az érettségi tételek kiszivárgása félig-meddig szándékosan lett belekódolva a rendszerbe: kizárt, hogy egyetlen minisztériumi tisztségviselőnek sem kellett volna, hogy eszébe jusson (hogy ilyen óvatosan és finoman fogalmazzunk), hogy Magyarországon, ami kiszivároghat, ki is szivárog. Sajnos a szivárogtató egy kicsit túllőtt a célon, és amikor már a tévében is megjelentek a feladatlapok, lépni kellett. A színvonal nyilván nem a véglegeset jelenti, hanem ügyesen be volt kalibrálva a diákok tudás- és az iskolák felkészülési szintjéhez, az egyetemeken meg napokon keresztül zajlott a sakkozgatás az egyes szakok keretszámaival.

Nálunk ugyanis nincs gyökeres változás komoly véráldozatok nélkül; attól, hogy ezt mindenféle bonyolult sakkhúzásokkal sikerült minimalizálni, a helyzet még nem lesz jobb. Ez még nem menti fel a szférát a konstruktív, precíz, szakmai munka követelménye alól.

Verseny nélkül

2005-07-25T07:49:00.000+02:00

Nehéz lenne megmondani, hogy mennyiben szolgálta a Magyar Köztársaság érdekét a két országos tévéfrekvencia versenyeztetés nélküli meghosszabbítása. A díjat még 1997-ben állapították meg, erősen alábecsülve azt - a versenyeztetés értelemszerűen egy remek alkalom lett volna arra, hogy mindenki újra bizonyíthassa, mennyit is ér neki egy tényleg országos sugárzású műsor.

Azt is csak a nagyon fiatalok felejthették el, hogy a mostani két tévécsatorna némileg nemtelen módon jutott a frekvenciájához: a döntés ellen fellebbező, konkurens TV3-at egyszerűen felvásárolták, bírósági beadványát visszavonták, műsorát megszüntették. Nem ártott volna tiszta vizet önteni a pohárba. Pláne, hogy megint lett volna konkurens érdeklődő.

De talán az se lett volna teljesen felesleges, ha mindenki kénytelen újra végiggondolni és írásban rögzíteni, milyen műsort is képzel el egy országos kereskedelmi csatornának. Az RTL Klub és a TV2 megítélése köztudottan nem egységes; azóta többen tették fel a kérdést, valóban a Mónika Show-e a kereskedelmi televíziózás szakmai Csimborasszója. Ha van versenyeztetés, mindenki megfogalmazhatta volna a maga válaszait.

Kovács György, az ORTT elnöke szerint törvényes és szakmailag kifogásolhatatlan döntést hoztak - ebből is láthatjuk, hogy az ORTT totális inkompetenciájához párosuló arrogancia továbbra is töretlen. Legalább nem politikai döntés született - teszi hozzá az ORTT elnöke.

Tekintettel arra, hogy a Fidesz már most izomból támadja a döntést, ez az állítás sem tűnik túl hitelesnek. Lassan az ORTT sajtótájékoztatói alatt is ki lehetne tenni azt a bizonyos sárga karikát.

Nyaljunk a terroristáknak!

2005-07-23T17:54:00.000+02:00

Szentesi Zöld László a Magyar Nemzetben pontosan azt a mérhetetlenül érkölcstelen és gyáva álláspontot képviseli, ami olyan nagyon jellemző a magyar jobboldali mentalitásra: istenem, tegyünk meg mindent, csak nehogy minket is megterrorizáljanak.

Persze, bizonyos értelemben meg is kell tenni mindent. Azért van rendőrség, katonaság és hírszerzés, hogy a társadalmat fenyegető erőszakos cselkedeteket lehetőség szerint megakadályozza, illetve megfékezze. Nem azért választunk viszont kormányt, hogy azt néhány terrorista jól megfenyegesse: a terroristákat ugyanis nem mi választottuk, hatalmuk a kormány felett tehát semmiképpen sem lehet legitim.

Szentesi Zöld László álláspontjában tipikus, gyakran hallható szemforgatás az is, hogy az Egyesült Államok erőszakos politikája alapvetően idegen az európai szellemiségtől. Pedig száz éve sincs, hogy összeomlott az a gyarmatbirodalom, amelynek gátlástalan, erőszakos, kizsákmányoló politikájank egyenes és közvetlen következménye a terrorizmus. Nb. magát az USA-t is az indiánokat csillapíthatatlan hévvel irtó európaiak utódai lakják.

De a lényeg nem is ez. Lehet vitatni Irakot, Pakisztánt, Afganisztánt; egy dolgot azonban nem tehet meg senki: nem mérlegelhetük a tetteket kizárólag a szerint, hogy annak milyen, hátrányos következménye van a számunkra. Ha bármilyen katonai akció szükséges, akkor azt meg kell lépni; ha következményei vannak, akkor azt el kell hátrálni. A terroristák elől való meghátrálás csak az újabb erőszak melegágya lesz.

Persze az kétségtelen, hogy ha már egyszer berittyentünk, ránk lehet, hogy már nem akarnak többet ránk ilyeszteni. Kérdés, hogy kiszolgáltatni az országot terroristák jóindulatának józan külpolitikai álláspontnak tekinthető-e.

Bár szerintünk nem kérdés.

Csúcsra törve

2005-07-23T17:39:00.000+02:00

Bár Áder János nem is olyan rég még mint a hathetes kampányt jelölte meg az európai normaként, és a magyarországi kívánatos viselkedésként, azt gondolom, így magunk között nyugodtan tekinthetjük Orbán Viktor tusnádfürdői beszédjét kampánynak. Legalábbis ha egy pártelnök a másik párt tevékenységét az országnak való "nekirontásnak" minősíti, és közvetlen párhuzamot von az ötvenes években született Hiller István és Kun Béla valamint Rákosi Mátyás közé, akkor ott óhatatlanul is felmerül a kampány gyanúja. Bár valószínűleg igazságtalanok vagyunk Áder Jánossal, hiszen ő alighanem arra gondolt, hogy az MSZP-nek kellene hat hétig kampányolnia; ha belegondolunk, az bőven elég is az orszgárombolásból. A Fidesz most "nemzeti konzultációt" folytat, ami azért alapvetően más mégiscsak. Autót is lehet vele nyerni.

Orbán mindenesetre szemlátomást megint a csúcsra járatott választásra játszik, magas választási résztvétellel, ahol a kormányból kiábrándult szavazók majd jól elküldik azt a búsba, és szép kényelmes, ha nem kétharmados többséget adnak majd az országnak. Ahol vélhetően nem kell túl sokat bíbelődni a koalíciós partnerrel se, merthogy nem lesz ilyen.

Ami nem egy teljesen irreális játék Orbán részéről, de kockázatnak is nagyon nagy. Ennyi idő alatt simán fel lehet még állni egy választási kampányig, ráadásul minél többet, minél intenzívebben és minél ellenszenvesebben szerepel, annál jobban eszébe jut a megcélzott, bizonytalan rétegnek, hogy négy éve miért is nem szavazott rá. Márpedig nem biztos, hogy mindenki az intoleráns, multikulturalizmus-ellenes, anakronisztikus jobboldalt választja majd; és a megújulás lehetőségének Orbán szemlátomást végképp nemet mondott.

Kár igzulni

2005-07-22T14:47:00.000+02:00

Acél Endre, a Népszabadság amúgy toronymagasan legrosszabb publicistája - nehéz lenne megmondani, totálisan elhibázott jóslatai vagy végzetes félreértéseinek száma nagyobb az egójánál - szemlátomást nagyobb sokkot kapott a második londoni katasztrófától, mint maguk a londoniak.

Ha valamit, hát inkább azt igazolta a második "terrorhullám", hogy az angolokat úgy istenigazából csak egyszer lehet meglepni, most már sokkal kevésbé érdemes kukoricázni a hatóságokkal, mint eddig. London abszolút fel van készülve a terrorfenyegetésekre, és nyilvánvalónak látszik, hogy az esetleges újabb támadások nem a pánikot, hanem a felkészültség mértékét növelik majd. Túl azon, hogy az IRA már megtartotta a maga kis edzőtáborát a briteknek terrorizmusból, azok szemlátomást presztízskérdést is csinálnak abból, hogy néhány terrorista ne jelenthethessen végzetes fenyegetést a fővárosra.

Sajnos ez a racionális hidegvér abszolút hiányzik Acél Endréből. Most, hogy már a második adag bomba is felrobbant, szinte már várja, mikor veszik célba az arab terroristák a budapesti metrót is. Sőt: teljesen meg van győződve arról, hogy immáron hazánk is ott van a terroristák halállistáján.

Hát, jelen sorok írója ugyan nem járatos olyan mértékig a "tények rögzítésében", mint Aczél Endre, mindenesetre nehéz látni, hogy egy arab terroristavezér számára vajon mi lehet a vonzó egy olyan, isten háta mögött porfészek felrobbantásában, amit még egy jobb formában levő amerikai diák se tudna bejelölni egy vaktérképen. Amelyik egy vacak szállítóalakulatot is csak hossszas gyötrődés után tudott kiizzadni magából, és amelynek tömegközlekedése a szürke hétköznapokban is úgy működik, mintha öngyilkos merénylők robbantgatnának. A rendszeresen felgyulladó buszok, trolik, működésképtelen közeli járműpark haldoklása közepette fel se tűnne senkinek egy-egy kisebb robbantás.

De talán még fontosabb, nehéz lenne megmondani, ki robbanthatna idehaza. Hiszen Amerikában azért van egy szép nagy muszlim közösség, amiben el lehet rejtőzni; nálunk is vannak ugyan katanákkal mászkáló hagyományőrzők, de ezek szellemi potenciálja aligha alkalmas arra, hogy egy nem különösebben intellgens vallási fanatikus meggyőzően el tudjon rejtőzni addig, amíg megjön a titkos parancs.

Kit érdekel?

2005-07-21T09:17:00.000+02:00

Nem is az az igazán érdekes, hogy Orbán Viktor Magyarország rossz hírét kelti külföldön. Hiszen külföldről nézve

a, Ki az az Orbán Viktor?
b, Ellenzéki vezető miért nyilatkozna pozitiívan a kormány teljesítményéről?
c, És ez kit érdekel?

Nem hiszem, hogy sok befektető lenne, aki Orbán bármilyen nyilatkozata után vörösizzásig hajtaná a mobilját, hogy lemondja magyarországi tranzakcióit. Szóval mindez nem érdemes, tájfun az éjjeliedényben, Orbán azért van, hogy nyilatkozzon, nyilatkozott, passz. Talán még a magyarországi amerikai nagykövet ellentétes irányú véleménye jelent valami érdekességet az egész szánalmas történetben.

Hanem a dolog itthoni utóhatása, na, az érdkes. Az égvilágon mindenki fontosnak érzi, hogy megszólaljon, és nyilatkozzon - többek között a Pénzügyminisztérium is. Mintha bizony a Pénzügyminisztérium "a magyar gazdaság köszöni szépen, jól van" nyilatkozata meghatározó jelentőséggel bírna a fent emlegetett befektetői körökben. A gazdasági életben ugyanis, a magyar politikaival szemben, a racionális érvek és tények döntenek, amiket mindenki maga szerez be, és nem a pénzügyminisztertől kéri el azokat. Úgyhogy sajtótájékoztatót tartani legalábbis felesleges.

Viszont, ha belegondolunk, hogy a Fidesz-kormány mit gondolt azokról, akik mertek nem pozitívan-nyilatkozni kis hazánkról, legyenek politikusok vagy közírók: hát igen, nagyon örültünk akkoriban, hogy az inkvizíció intézménye már egy ideje eltöröltetett. Akkoriban ugyanis a hazaárulás már kifejezett bóknak számított az ország mostani gyalázóinak szájából - az akkori gyalázkodók irányában.

Hja, persze, hiszen a Fidesszel a féltő gond mondatja ezeket a szavakat, míg a kormány a bankártőkének árusítja ki az országot, diszkont áron, nagy tételben. Ez azért különbség.

Persze a fent említett befektetői köröket ez sem érdekli. Lapoznak a gazdasági rovathoz.

Harmadikak

2005-07-21T09:07:00.000+02:00

Szerkesztőségünk általános meglepetésére blogunk harmadik lett a Goldenbolg hírblog-kategóriájában. A dicsérő szavakat köszönjük Mr. A-nak, a jelölést és a helyezést a zsűrinek, a szavazatokat pedig minden kedves olvasónknak.

Úgy véljük, a név kötelez; ezentúl a depressziós és vizsgaidőszakok, egyéb munkák sokkal kevesebb kifogást jelentenek majd a cikkírás alól.

Megyünk tovább.

Valaki beijedt

2005-07-08T08:25:00.000+02:00

A magyar politikai élet szépsége, hogy amikor az ember már azt gondolja, egy téma éppen lezárult, valamelyik kulcszereplő hirtelen bohócsipkát ölt, kalapácsot ragad, és "Kakukk! Kakukk!" kiáltásokkal elkezdi beverni az ablakokat. Szóval olyasmit csinál, amit igen nehéz szó nélkül hagyni.

Orbán Viktor és csapata most például tök hülyének néz mindenkit. Pedig még két napja sincs, hogy ő maga javasolta a miniszterelnökök találkozója utáni időpontot, holott most meg azt mondja, hogy két hete nyilvános programja van, így nem fogadja el Gyurcsány ultimátumát. Aztán mégis elmegy.

Érdemes lenne tudni, minek tudható be ez a totális kommunikációs krach a Fidesz vezérkarában. Véleményünk szerint a helyzet elég egyértelmű: a sok időpont- és feltételmódosítás, a vita témájának lekorlátozási kísérletei mind egy dologra voltak jók: hogy ne Orbánnak kelljen visszautasítania a kihívást, hanem Gyurcsánynál szakadjon el a cérna; vagy, ha ez nem megy, legalább a tévé nyilvánosságát lehessen kizárni. Hiszen ha Gyurcsány pókerarccal mindenre rá is bólintana, a tévé akkor sem változtathat műsort percenként.

Mert Orbán bizony beijedt. Le kell ülnie, válaszolnia kell a kérdésekre, és ha élő egyenesben sétál ki a stúdióból, akkor bizony beég. Ha nem megy bele a számháborúba, hanem ködös jóslatokkal válaszol, akkor beég. Ha konstruktív javaslatokkal és válaszokkal áll elő, akkor is beég, hiszen ha ég a ház - már pedig a Fidesz kommunikációja szerint a gazdaság a totális csőd szélén áll - akkor nem konstruktív javaslatokkal áll elő, hanem oltja a tüzet. És ami a legszebb az egészben: ha élő egyenesben, személyében hangoztatja a Fidesz apokaliptikus vízióit, akkor valószínűleg a magyar politikai viták legnagyobb beégése következik, hiszen Gyurcsány valószínűleg mást sem csinált az elmúlt napokban, mint felkészült.

Kellemes kilátások.

Szerkesztőségünk ma kora délután vidékre távozik. Továbbiak hétfő este.

A perrel fenyegetőző ártatlan

2005-07-06T08:40:00.000+02:00

Érdekes a Fidesz konstans idegenkedése a kampánytól, amióta nincsenek kormányon. Áder János tegnap egyenesen azt találta nyilatkozni az Info Rádióban, hogy a "világon sehol" nincs kilenc hónapos kampány, mindenhol négy-hat hét a trendi; ehhez képest alig négy éve estünk át egy egyévesen. Orbán saját anyagi ügyleteinek vizsgálatakor is sűrűn alkalmazza a "kampány" szót, mintha bizony bárkinek lennének olyan ügyletei, amit egy ilyen felfokozott időszakban fel lehetne fújni. A volt miniszterelnök még azzal meg találta fejelni mondanivalóját, hogy aki azt találja állítani, hogy befolyását saját anyagi gyarapodására használta volna fel, azt bepereli.

Nos, mivel menten összerittyentettük magunkat, szeretnénk egyértelművé tenni: véleményünk szerint Orbán Viktor befolyását nem saját vagyonának gyarapítására használta. A meggyőződésünk az, hogy Orbán Viktor egy kisebbfajta moral insanity, akinek csak az az erkölcstelen, ha valaki az éj leple alatt, egy zsákban viszi a pénzt. Ha egyetlen egyszer sem fordult meg a fejében, hogy pusztán az a tény, hogy Lévai Anikó férje miniszterelnök - különösen egy olyan miniszterelnök, aki rendszeresen ~~taggyűléseken~~ a vállalat ügyeiről érdemi döntéseket hozó összejöveteleken vesz részt -, befolyásolhatja Lévai Anikó üzleteinek sikerességét, akkor alighanem már miniszterelnöknek is alkalmatlan volt. A mai Magyarországon ugyanis nem kell lófejeket küldözgetni ahhoz, hogy benyaljanak nekünk; elég csak hatalommal bírni, a nyalás megy magától is.

Orbán Viktor azt gondolja, hogy neki mindent szabad, amit ő tesz, az mindig erkölcsös. Egyszerűen nem hajlandó elismerni, hogy pusztán a személye nem legitimál erköcsileg semmilyen cselekedetet; és attól, hogy egy tett nem jár anyagi haszonnal, még lehet erkölcstelen.

A feddhetetlenség - fontos miniszterlnöki erény! - pedig nem a jogerős bírói ítéletek hiányát jelzi.

Meglepetés!

2005-07-05T07:04:00.000+02:00

Tegnapi előrejelzésünkkel ellentétben ma reggel úgy tűnik, Orbán Viktor elfogadta Gyurcsány Ferenc kihívását; bár a mód, ahogy a részleteket megbeszélték, némileg különös. Végül is az ember bizonyos egyértelműséget várna el ilyen helyzetekben; ezzel szemben Orbán elég különösen kommentálta a vitára való felkérést:

"Minden ügyben, ami az ország dolgát szolgálja, a miniszterelnök úr mindig számíthat rám. Ha segítségre van szüksége, mindig állok a rendelkezésére ? mondta akkor Orbán Viktor. Csak arra kérem, hogy ne értelmetlen és fölösleges vitákra fecséreljük el az erőket, hanem az ország szempontjából fontos dolgok megbeszélésére. Egy dolgot szeretnék kérni, hogy ez ne politikai bokszmérkőzés, ne fölösleges szócsata, ne szócséplés, elvesztegetett idő, ne kampány, hanem komoly munka legyen! Az ország elég nehéz helyzetben van, érdemes komolyan beszélni a bajokról és a megoldási lehetőségekről ? fogalmazott a Fidesz elnöke."

http://www.mno.hu/index.mno?cikk=293985&rvt=2

Tekintettel arra, hogy a fenti mondatok maguk is tekinthetők vegytiszta kampánynak, némileg nehezen értelmezhető az exminiszterlnök kérése; mégis érdekes lesz azonban látni, mi lesz pénteken. Mert a vitának ez az értelmezése - a szegény, fiatal tapasztalatlan miniszterelnök, amikor látja, milyen nehéz helyzetben van az ország, forduljon csak bátran elődjéhez - aligha felel meg a szocialista partnernek. Az Orbán által felfestett alapállás - az ország nehéz (vagy ahogy máshogy fogalmaz: válságos) helyzetben van - szintén nem igazán kedvez a konstruktív vitáknak.

Orbán nyilvános vitán utoljára Horn Gyulával szemben volt formában. Nagy kérdés tehát, hogy mire játszik ezzel. Mert ha egyik fél sem hajlandó engedni, tehát Gyurcsány nem megy bele a nagypapa által korrepetált kisiskolás, vagy Orbán meg a miniszterlnök által lelepzett ellenzéki kampányvezér szerepébe, akkor elég érdekes helyzetre lehet számítani; adott esetben még a botrány sem elképzelhetetlen; márpedig ez finoman szólva is kétélű fegyver. Még a legplauzibilisebb magyarázat, hogy már teljesen biztos a választási győzelemben.

Az exminiszterelnöknek alighanem sikerült olyat lépnie, amire sokan aligha számítottak. Hiszen a fentiekhez nagyon hasonló szavakkal ki is hátrálhatott volna a vita előtt. Érdekes péntekünk lesz.

Grafikonok, miniszterelnökök

2005-07-04T13:21:00.000+02:00

Lehet, hogy csak jelen sorok íróját zavarja, de mindenképpen érdemes regisztrálni, hogy Gyurcsány Ferenc retorikája egyre inkább közelít a négy évvel ezelőtti Orbán Viktoréhoz. Ebbe beletartozik a kormány teljesítményéről szóló fizetett hirdetések mániája is - ezek legalább annyira hiteltelenek, mint amennyire megkérdőjelezhetőek. És ehhez még külön rosszindulat sem kell: egyszerűen nem lehet elhinni, hogy bonyolult gazdaságpolitikai kérdésekről hitelesen lehet tájékoztatni néhány grafikon segítségével.

Mintha bizony az emberek így hoznának döntéseket: elővennék a KSH évkönyvét, egy táblázatkezelő segítségével összeállítanák az őket érintő grarfikonokat, és ha tetszetős eredményt kapnak, bizalmat szavaznak a kormánynak, ha nem, leszavazzák azt. Holott akit érdekel a politika, az sokszor, többféle forrásból tájékozódik, és maximum már eleve meglevő, erős elkötelezettségét erősíti tovább egy ilyen hirdetés; az alacsony iskolázottságúaknak sem ez számít. Ki-ki pontosan tudja, hogy mit vár a kormánytól, és ha nem kapta meg, nincs az a hiperbola, ami eltérítené a protestszavazástól - nálunk még csak ennek vannak igazán mély és sikeres hagyományai.

Gyurcsány televíziós vitára hívta ki Orbánt. Hogy minek, az egyelőre nem derült ki; az viszont tudható, hogy a Fidesz vezetőemberének nem kenyere az éles, szabad vita. Alighanem fel tudja mérni, Gyurcsány kettejük közül még mindig rokonszenvesebb, dinamikusabb figura - egyelőre. A hatalmáért való rettegés és az arrogancia ugyanis neki sem áll túlságosan jól.

Kukan beszólt - és igaza van

2005-06-28T18:07:00.000+02:00

Elég keményen beszólt Eduard Kukan szlovák külügyminiszter a magyar diplomáciának, és, ha félretesszük a piros-fehér-zöld szemellenzőnket, be kell látnunk, hogy alapjában véve igaza van.

Manapság két EU-tag ország között nem nagyon működhet az egyoldalú, nacionalista alapú intézkedések gyakrolata. A legtöbbször a külhoni magyarok iránt érzett felelősség hangzik el indoklásként, de még ez az érv is elég gyenge lábakon áll. Nehéz ugyanis elképzelni, miért jó a határon túli magyaroknak, ha irányukban frusztrált kormány alatt élhetnek.

Ráadásul ezt a külpolitikai vandalizmust még az eredmények sem igazolják: a nagy garral bevezetett, száz évvel ezelőtti nemzetfelfogásra építő kedvezménytörvény lényegében befuccsolt, az ideológiaháborúvá fajult állampolgársági népszavazáson pedig az is kiderült, hogy a magyar állampolgárok is csak a valós megoldásokra lennének vevők, a cirkuszra nem.

Persze a politikai csapda elég nyilvánvaló: ha a jobboldal konstruktív, érdemi párbeszédet kezdeményezne, saját logikája alapján minősülne hazaárulásnak; a baloldal pedig egyszerűen be van tojva az ellenék hazaárulózásával.

A külügyminiszter szerint a helyzet a választások után csak rosszabbodik majd - igaz, ehhez még különösebb politikai éleslátás sem kell. A határon túli honfitársainkat pedig, akiket a Fidesz szemrebbenés nélkül beáldoz majd, Isten irglmazzon.

A magyar adóreformok diszkrét bája

2005-06-27T06:10:00.000+02:00

Ötéves adóreformot indít az MSZP. A dolgok jelenlegi állása szerint ennek a lépésnek inkább csak kampányértéke van, hiszen a dolgok jelen állása szerint aligha valószínű, hogy másfél év múlva is az MSZP kormányoz majd.

Adócsökkentést persze mindenki szeretne, csak a következményeit nem szeretik. A mai magyar közigazgatás jelenleg inherens módon pazarló: a pénzszórás bele van kódolva a rendszerbe. A magyar közszféra legnagyobb része nem érez semmiféle teljesítménykényszert, így aztán a személyi állomány csökkenése valószínűleg csak a káoszt fokozná, a munkavégzés helyett elfogyasztott kávék és cigaratták egy főre vetített mutatója pedig tizedszázalékokat sem csökkenne. A rengeteg felesleges szociális kedvezményhez - itt elsősorban az alanyi jogon és nem szociális alapon adott támogatásokra gondolunk - mindenki foggal-körömmel ragaszkodik. Márpedig a semmiből igen nehéz vizet fakasztani, mértékadó források szerint ez csak egészen különleges esetben sikerül.

Érthetetlen az adóreform emlegetésébe vetett mágikus hit már csak azért is, mert a magyar állampolgár abszolút nem tudatos adózó. Leginkább - az amúgy egyébként valóban horribilisen magas - adók elcsalásának van hagyománya, de a legutóbbi jobboldali kormányzás idején megerősödött az a, még az előző rendszerből visszamaradt hit, hogy az Állam kiadásainak fedezéséhez elég a lelkesedés, a hit, és a puszta akaraterő. A többség egyszerűen nem látja az összefüggést a sportszeletre kivetett áfa és a gyógyszerár-támogatás között.

Na persze egy adóreform amúgy remek dolog lenne, csak hát ezekkel a javaslatokkal valahogy sose a választási ciklus elején ugrálnak elő a politikusok. Így aztán végképp rettenetesen kilóg a lóláb.

Interjú a Vesztessel

2005-06-27T05:57:00.000+02:00

Érdekes politikapszichológiai kérdés: minek ad manapság Szili Katalin interjút? Nem tudja, miket fognak kérdezni tőle vagy egyszerűen úgy érzi, ha már a köztársasági elnök választást bebukta, hát véglegesen le kell égetnie magát?

Mondókája a következő mondatban foglalható össze: az MSZP kongresszusa döntött, ezután én sem léphettem volna vissza, az SZDSZ-nek mindenképpen MSZP-s pártpolitikust kellett volna támogatnia, amúgy utálom ám őket és alig várom, hogy kiszoruljanak a Parlamentből. Kiderül az is, hogy az elmúlt másfél év botránykavarásai mellett az elmúlt tizenöt évben lényegében semmi mást nem csinált. Hízelgő portré.

Amúgy valószínűleg jól teszi, ha minden alkalmat megragad a szereplésre, mert sok sikerre aligha számíthat a közeljövőben a szemlátomást vérig sértődött politikusnő. Nehéz elképzelni, hogy az MSZP 1998-as választási vereség óta legnagyobb fiaskójának fő felelőse bármi mellett is hitelesen tudná letenni a voksát. Ráadásul, ha valóban bekövetkezik az az izmos bukta, ami most elég jól kinéz a saját egóját a kelleténél kissé magasabbra tartó pártnak, akkor nyilván mindenki tudja, az egyik fő felelős éppen Szili; ha mégis nyernek, akkor Szili ellenére fognak nyerni, és a Gyurcsány-Hiller vonal várhatóan hosszú ideig domináns lesz a pártban.

Terápiás célokra mindenesetre kiváló ez az interjú. Emlékeztet bennünket arra, hogy azért még Magyarországon sem lehet mindent.

A Nagy Leleplezés

2005-06-17T10:28:00.000+02:00

Répássy Róbert fantasztikus felfedezésre jutott: Rajnai Attila, a nevezetes Tokaji Borcsaták cikksorozat szerzője (tudjuk: Orbán, mint üzleti tancsadó miniszterelnök) a szocialista vezetésű Bács-Kiskun megyei önkormányzat szerződéses jogállományú újságírója (A szerződés szkennelt változata a Fidesz honlapján megtekinthető.). Hogy egykori mesteremet idézzem: a helyes megfogalmazás az lenne, hogy a Magyar Köztársaság egyik önkormányzata kötötte azt a bizonyos szerződést; a lényeg ugyanis abszolút nem az, hogy Rajnai Attila vagy bárki más kitől kap fizetést egy cikk megírásáért. Hanem hogy igaz-e vagy sem.

A kérdéses esetben, ha igaz, Orbán egy nanoszekundumig nem védekezhet azzal, hogy a cikket figyelmen kívül kell hagyni, mert Rajnai Attila szerződéses viszonyban áll egy szocialista polgármesternek. Ez ugyanis nem érinti a cikk valóságtartalmát, és a tett, amivel Orbánt vádolják, nem lesz kevésbé felháborító.

Sőt: még az is lényegtelen, hogy ez egy lejáratókampány része-e. Ha a magyar politikai életben a lejáratás kizárólag valós állítások hangoztatásával történne, a magyar választópolgárok nagyobbik fele könnyebben lélegezne. És nem utolsósorban csődbe menne a Magyar Nemzet. Már megérné.

Heti nyalizásunk

2005-06-16T08:52:00.000+02:00

Egy hosszabb szünet után bátran állíthatjuk: a Heti Válasz szervilisebb, mint valaha. Interjú Áder Jánossal.

A szöveg leginkább alkalom a Fidesz frakcióvezetőjének arra, hogy fizetetlen választási kampányt folytathasson. Elég furcsa dolog például, hogy hosszasan értekeznek a mostani kormány korrupciós ügyeiről, de fel sem vetődik, hogy mi a helyzet a miniszterelnökként üzleti tanácsot osztogató Orbán Viktorral - holott ez már akkor is hivatali visszaélés, ha a miniszterelnök aztán tevőlegesen nem tett semmit. Természetesen meglepő lett volna, ha Áder részletesen beszámol személyes álláspontjáról.

Ennél sokkal nagyobb baj, hogy a Fidesz elnökségi tagja kvázi-kommunista elveket hirdet. A teljes foglalkoztatottság elképzelése még elsőre sem hangzik jól - nem is kell túl tágan értelmeznük a "mindenkinek legyen munkája, aki dolgozni akar" elvet ahhoz, hogy a piacgazdaság lefontosabb elvét, a versenyt kiiktassuk az életünkből. A mezőgazdaság nyakló nélküli támogatásának lehetősége is felmerült - olyan EU-s példákat felhozva (Franciaország), amelyek még az EU-n belül is igen nagy vitákra adnak okot.

A Fidesz egyedül kívánja megnyerni a választásokat, és koalíciót sem kíván kötni senkivel. Akik a Fidesz ellen drukkolnak, ebbbe a szalmaszálba még kapaszkodhatnak. Ezen a szinten még nem áll a magyar jobboldal integrációja.

Leszavazás

2005-06-14T07:43:00.000+02:00

Horn Gyula - saját bevallása szerint - nem pitiáner sértődöttségből, hanem szakmai szempontok alapján szavazta le Dióssy Jenő kátyúügyi államtitkár beszámolóját. Hihető: Horn Gyula nyilván a kátyúkról olvasott egy érdekes - szakmai - cikket a szavazófülkében, és ez alapján lett hirtelen ilyen érdeklődő és tájékozott.

Hiszen ez az a probléma, amit bármikor elő lehet venni, és tetszőleges hatalmasság orra alá lehet dörgölni: Magyarország többek között a kátyúk országa is, úgy általában senki nem tesz semmit, valószínűleg azért, hogy ez a probléma mindig is jól hivatkozható legyen. A kátyú a magyar politikai élet kifogásbankja. Épp a probléma pártokon és cikulusokon átívelő állandósága miatt már nem csak a válasz leszavazása, de maga a kérdés is pitiáner. Dióssy Jenő, ha éjjel-nappal maga is kátyúzik, akkor is interpellálható lett volna, és lesz is még egy jó darabig.

A béka még most is ott brekeg néhány szocialista képviselő szájában.

Viva Lopper Dániel!

2005-06-13T12:58:00.000+02:00

Történt egy s más a Fidesz kongresszusán, de az ember igazán egy dologra kapta fel a fejét: az ijfúsági tagozat elnöke Loppert Dániel lett.

Aki esetleg nem emlékezne arra, ki Loppert Dániel, annak könnyen felfrissíthetjük a memóriáját: a fiatalember egyetlen említésre méltó, országos médiáig eljutott cselekedete, hogy lehazaárulózta Medgyessy Pétert. A Fidesz akkor a szólásszabadság bajnokaként ünnepelte a fiatalembert, se lám, a bátor szókimondásnak meg is lett az eredménye.

A képet némileg módosítja, hogy a jobboldalon a szólásszabadságot csak a megszokott, felemás módon szeretik. Az MNO honlapján napok óta változatlanul az a vezető hír, hogy Antall Józsefet gyalázó vers jelent meg az amúgy közismerten ízléstelenül infantilis matula.hu-n. Igaz, Antall József kétségkívül halott már, Medgyessy Péter pedig él, de ez csak igen morbid erkölcsi elvek szerint ad felmentést az emberi méltóság megsérétése alól.

Sólyom László megválasztása ide vagy oda, ez a párt még mindig az a párt.

Ki a profi?

2005-06-12T07:25:00.000+02:00

Érdekes lehetett az MSZP kongresszusa; a jelek szerint a párt ezúttal valóban mindent megtett az őszinte hangú párbeszéd érdekében - sajnálatos, hogy az elmúlt hónapokban erre egyáltalán nem volt lehetőségük. Gyurcsány Ferenc és Hiller István beszéde az MSZP honlapján is megtalálható.

Hogy kettejük közül melyik a nagyobb formátumú politikus, az immáron nem lehet kétséges - mint ahogy az se nagyon, hogy Hiller Istvánnak, akinek intellektuális képességeit amúgy már bizonyította egyszer-kétszer, elég alaposan beletört a bicskája a pártelnöki pozícióba. Bár azt ígéri, beszédében nem fog a szabad demokratákról beszélni, a témáról és állítólagos felelősségük felemlegetésétől, burkolt, eleddig csak a jobboldalon hallott hangvételű szidalmazásától nem tud eltekinteni.

Persze az is igaz, hogy Hiller Istvánnak sokkal több veszítenivalója van, mint Gyurcsány Ferencnek - hiszen az többé-kevésbé nyílt titok volt mindenki számára, hogy a népszavazás után a miniszterelnök egyszerűen nem támogathatja teljes szívvel Szili Katalin megválasztását. Ezt beszédében most nyíltan ki is mondta, a bukásért a felelősséget egyértelműen a pártra hárította, sőt, azt is egyértelművé tette: a bukás előre látható volt, ha lehetett volna, ő szólt is volna. Egy ilyen jóslat azonan árulásnak minősült volna - különösen akkor, ha beválik.

Hiller István ezzel szemben meg volt győződve arról, hogy a szabad demokraták majd csak engednek a többségnek. Hogy képesek lesznek feladni jó előre deklarált elveiket, miközben a szabad demokratáknak már kizárólag csak olyan szavazóik lehetnek, akik az elveik miatt szavaznak rájuk. Hogy az önálló, a koalíciós partner bevonása nélkül lezajló jelölési folyamat nem arrogancia és a másik nyílt arcul csapása. Pontosan ez az, ami miatt kijelenthetjük: Hiller Istvánnak egyszerűen nem megy a nyílt politkai adok kapok. A sokkal finomabb, szofisztikáltabb egyeztetési folyamatokat igénylő kormányzati munka még ment.

Ha az MSZP veszít 2006-ban, lesz egy bukott elnök, és a bukás számos tényét előre látó, azt a párt - és a pártelnök - rövidlátása miatt megakadályozni nem tudó miniszterelnök. Ha az utóbbinak lesznek pártelnöki ambíciói, Hiller István örökre elfelejtheti a sajátjait.

A titkosság dilemmái

2005-06-08T08:40:00.000+02:00

Révész Sándor az elnökválasztás utózöngéjeként egy igen érdekes problémát vet fel. Joga van-e előírni egy frakciónak, hogy hogyan szavazzon egy képviselő, illetve joga van-e azt ellenőrizni. Révész szerint a válasz kategorikus igen és nem. A kép lehet, hogy még ennél is árnyaltabb.

A mai magyar politikai élet egyik sajátossága, hogy párton kívüliként hihetetlenül nehéz bekerülni a Parlamentbe. Még az egyéni indulók zöméről is elmondható, hogy párttámogatás nélkül nem lehetnének képviselők. A magyar választási rendszer tehát alapvetően életszerűtlen, hiszen ennek a megkülönböztetésnek semmiféle alapja nincs.

Természetesen attól, hogy valakit egy párt juttatott be a Parlamentbe, annak még nem kellene azt jelentenie, hogy onnantól kezdve az illető párt pillanatnyi érdekeit kellene kiszolgálnia. De - morális szempontból - azt sem jelenti, hogy megteheti, hogy kinevezése napjától kizárólag saját lelkiismeretét követi. A jelenlegi rendszer ugyanis nagyon erősen a pártokat favorizálja, ergo a képviselői legitimációt adó választók a pártra szavaztak - másképpen fogalmazva egy bizonyos értékrendszer képviseletére kívántak felhatalmazást adni. Mégsem teljesen indokolatlan tehát az az elvárás, hogy a képviselők alkalmazkodjanak az őket delegáló párt - mondjuk legalább a szélesebb - döntéshozó szerveinek döntéseihez.

Természetesen magas szintű politikai kultúra esetén ebből nem lehet probléma. A képviselők ugyanis tisztában lennének morális kötelmeikkel, s csak és kizárólag olyan esetben fordulnának mégis szembe - nyíltan - a frakciódöntéssel, ha száz százalékosan meg vannak győződve annak károsságáról. És döntésükért vállalnák a következményeket.

Jelen esetben azonban azt kell mondanunk, hogy a köztársaságielnök-választás körüli cirkusz még messze a kisebbik rossz volt. A három SZDSZ-es dezertőr közül csak ketten tették előzetesen világossá, kire szavaznának, ők viszont felmentést kértek a frakciódöntés alól - miután ezt nem kapták meg, úgy cselekedtek, mintha megkapták volna. Az államfőválasztás folyamatában azonban leginkább hallgattak. Nem nyilatkozták rendszeresen, hogy az SZDSZ-nek le kellene tennie a garast Szili mellett, és most sem léptek ki a frakcióból. Lapítanak, s remélik, hogy a következmények nem lesznek túl súlyosak.

Mécs Imre nem kért felmentést, nyíltan fellépett a döntés ellen, a következményvállalási hajlandósága azonban ugyanakkora, mint frakciótársaié. Ráadásul ő csak azt nyilatkozta: mindenképpen szavaz, és ha nem lesz más alkalmas jelölt, Szilire fog szavazni. A jelenlegi feszült és izgalmas helyzetben ennél karakánabb kiállást is várhattunk volna tőle a szavazást megelőző hetekben.

A jobboldalról átszavazókról még ennyit se lehet elmondani.

Ügyes

2005-06-06T17:49:00.000+02:00

A Fidesz a rá jellemző pragmatizmussal fogta meg az elnökválasztás első fordulóját. Nyilvánvaló volt, hogy a szükséges többsé nem lesz meg, ezért inkább egy taktikai húzás mellett döntöttek. Bejött.

Meglehetőség nyilvánvalóvá vált, kik lehetnek azok, akik átszavaztak, nincs tömeg, amiben el lehetne veszni. Könnyen lehet, az MDF-nek most már tényleg rá kell magát szánnia az amúgy meglehetősen szokatlan lépésre, és nyilvánosságra kell hozniuk voksaikat. Ha Szili így is befut - amire a mostanihoz hasonló szavazati arányok esetén lenne esély - akkor egyértelmű lenne, hogy az MDF-ből kivált tagok váltottak ismét ideológiát.

Nőnek nő, alkalmasnak nem alkalmas

2005-06-06T09:39:00.000+02:00

Nehéz dolog leszállni a köztársasági elnök választásról; szerencsére most már hamarosan pont kerül eme igencsak kínos ügy végére. Addig is el kell viselnünk az olyan populista publicisztikákat, mint amilyen például Tóth Ákosé - amely nem mellesleg némi szexizmustól sem mentes.

Már maga az alaptézis - mely szerint mindkét jelöltnek megvannak az adottságai ahhoz, hogy jó köztársasági elnök legyen, merőben abszurd. Szili Katalin, a magyar politikai élet egyik leggátlástalanabb és legelvtelenebb szereplője minden, csak nem alkalmas. És ezen az sem változtat, hogy történetesen nő.

Népszerűségét pontosan politikai gerinctelenségének köszönheti. Őt nem korlátozzák semmiféle elvek, komoly, felelősséggel és bukási lehetőségekkel járó posztjai sincsenek, nyugodtan nyilatkozhatja a közvélemény számára mindig legértékesebb véleményt. Ami egyszerűen csak irritáló, ha mondjuk MSZP-elnökségi tag az illető; kicsit már bosszantóbb (mondjuk egy elég nagy súlyú, állampolgárságról szóló népszavazáskor), ha ezt házelnökként teszi; köztársasági elnökként életveszélyes lenne.

Mádl Ferencben, minden nyíltan felvállalt elfogultsága ellenére is volt méltóság és elvszerűség: tudta, mivel tartozik az országnak és az általa képviselt eszméknek. Döntéseit ennek megfelelően igyezekett felelősséggel mérlegelni. Szili Katalint önmagán kívül semmi más nem vezérli. Ha köztársasági elnöki tekintélyét a tőle megszokott felelőtlenséggel használja fel, akkor könnyen lehet, hogy a magyar politikában végleg elszabadul a populizmus, hiszen már köztársasági elnök sem lesz, aki ellensúlyt képezzen a közéletben. Hiszen Szili eleve alkalmatlan az ellensúly szerepére, hiszen garantáltan és automatikusan áll át a többség oldalára.

Lengyel László szerint Sólyom megválasztása a baloldal végét és a Fidesz kétharmados győzelmét jelentené. Azért a baloldalért, amely pártügyként kezelve a kérdést, képes volt ezt a Szili Katalint pajzsára emelni, nem is lenne kár.

Egy izmos bukta előszele

2005-05-30T19:50:00.000+02:00

Minden bizonnyal gigászi pofárasesés lesz az MSZP sorsa az államfőválasztáson. Az SZDSZ-nek ugyanis egyszerűen nincs rá oka, hogy Szilit támogassa.

A koalíciós partner totális kihagyása a jelölési folyamatból egyértelmű taktikai hibának minősíthető: az MSZP-nek fontosabb volt saját egója, mint egy szolid győzelem - ez nem mellesleg Hiller Istvánt is minősíti. Ezek után most egyoldalúan felszólítani a koalíciós partnert, hogy támogassa az általuk előzetes alkalmatlannak nyilvánított jelöltet óriási arculcsapás.

Ráadásul az SZDSZ-nek is megvan a maga belső ellenzéke, aki messze nem tekinti mindenáron védendő önértéknek az MSZP-vel való koalíciót; márpedig, ha kiéleződik a helyzet, alighanem ők is szavaznak majd - a Szilinél tizennyolc nagyságrenddel alkalmasabb Sólyom Lászlóra.

Ennél még annak is nagyobb valószínűsége van, hogy az ellenzékből sikerül szavazókat megnyerni - ennél többet talán nem is lehet mondani.

Az új nagy öreg

2005-05-04T09:24:00.000+02:00

Ki gondolta volna egy évvel ezelőtt, hogy eljön az az idő, amikor Medgyessy Péter valaha is véleményformáló értelmiségi lehet a Magyar Nemezteben?

Természetesen nem a lap pálfordulása a meglepő, hiszen simán benne van a pakliban, hogy az az idő is eljön majd, amikor a mostani Kis Magyar Hodorovszkijból egyszer csak egy őszinte, tehetséges, dinamikus fiatalember lesz, elég lenne csak Kovács Lászlónak visszatérni a hazai politikába. Hanem hogy egy exminiszterelnök ilyen szintén képtelen túltenni magát a saját bukásán. Hogy még mindig nem látja, hogy - nem kis részben saját hibájából - már a ciklus közepén nyilvánvlóvá vált, hogy vele csak veszíteni lehet a következő választásokon. Egy ilyen látványos pofáraesés után átsomfordálni egy olyan véresszájú laphoz, mint a Magyar Nemzet, finoman szólva is ízléstelen egy MSZP-s, listán bekerült parlamenti képviselőtől.

Ha nem célozgatna ő is arra, hogy illegitim volt a megbuktatása, még ezt a köpönyegforgatást is könnyebb lenne lenyelni.

Orbán új stratégiája

2005-04-27T08:43:00.000+02:00

Az Info Rádiónak adott interjúból úgy tűnik: Orbán Viktor kezdi visszanyerni az önbizalmát. Sőt, szemlátomást azt is gondolja, megtalálta Gyurcsány Ferenc ellenszerét. A Magyar Nemzetben leközölt interjú mindenesetre felettébb érdekes.

Fontos észrevenni, hogy a Fidesz elsődleges vetélytársa nem az MSZP, hanem a Szabad Demokraták Szövetsége. Az MSZP és a Fidesz populizmusa sokkal jobban egybesimul annál, semhogy a választók egy része ezt meg tudná különböztetni: ha azonban a legutolsó választások tapasztalait megnézzük, léthatjuk, hogy a mérleg nyelvének szerepét már akkor is az SZDSZ játszotta. A liberális párt kiiktatásával a Fidesz nem csak egyik legkövetkezetesebb kritikusától szabadulhatna meg, hanem a választások megnyerésére is megnőnének az esélyei; főleg akkor, ha a szocialistákat sikerülne elbizonytalanítani.

Az, hogy stílusváltás állt be, persze már egy hónapja, a Magyar Nemzet Medgyessy-interjúja kapcsán is látható volt; Csermely Péternek, a máskor oly keményen jobboldali sajtómunkásnak még véletlenül sem jutott volna eszébe a kódnevén szólítania a miniszterelnököt - holott ez nem is olyan rég még a Magyar Nemzet napi gyakorlatához tartozott. Orbán keddi interjúja ugyanerre a gesztusra játszott rá: Medgyessy nem sunnyogó kis ügynök többé, hanem tapasztalt, bölcs államférfú, aki a pálya túloldalán van ugyan, de legalább a tapasztalata és a kompetenciái megvoltak egy ország vezetéséhez, szemben a mostani, csak a saját vállalkozásaik felvirágoztatásában járatos yuppie-kal.

Könnyen lehet persze, hogy a Fidesz látszólagos habozása a köztársasági elnöki poszt körül voltaképpen kőkemény esélylatolgatás; ha Szili Katalin (akár csak csendes) támogatásával nem vész el túl sok szavazat, akkor akár ők is támogathatják ezt - ez a házelnököt a népszerűségi listák elejére emelő, feltételezhetően baloldali szavazók irányába egy óriási gesztus lenne. Nem biztos, hogy egy, az SZDSZ-es honatyák számára is elfogadható, köztiszteletben álló személyiség megválasztása hozna ennyi hasznot; már csak azért sem, mert ez utóbbi a liberális párt helyzetén is nagyot lendítane.

Alighanem Gyurcsány Ferencnek is Szili megválasztása lenne a nagyobb pofon, arról már nem is beszélve, hogy így még egy esetleges koalíciós szakadásra is van egy hangyányi esély - a Fidesz elnöke pedig egyértelművé tette, hogy ő akár holnaptól képes lenne kormányt alakítani.

A meccs most már tényleg élesben megy.

Csite András és a pápa

2005-04-26T09:41:00.000+02:00

Csite András a Magyar Nemzet április 19-i számában (a neten ma olvasható először) összekeverte a szezont a fazonnal. Kétségkívül igaza van abban, hogy a katolikus egyház természeténél fogva nem engedhet mindenféle gyors megújulást követelő hangoknak; ugyanakkor azokat, akik mindezt mégis szorgalmazzák (például az egyházon kívüliek), azok aligha tekinthetők a halálkultúra misszionáriusainak. Egyszerűen csak élnek véleménnyilvánítási jogukkal - amit a Magyar Nemzet máskor - mondjuk amikor valaki a Szózatot szeretné valakinek az arcába üvölteni - olyan fontosnak tart.

A katolikus egyház legfőbb összetartó ereje a tradíció. Kár is lenne letagadni mindazokat az értékeket, amiket az egyház hozott létre s amelyek nem jöhettek volna létre akkor, ha nincs ez a kétezer éves folyamatosság. Nb, a katolikus teológiai tradíció elég haladó ahhoz, hogy még ma is teljesen haladónak számítson; minden látszat és elhajlás ellenére maga a katolikus tanítás abszolút tudománykompatibilis. (Acquinói Szent Tamás az 1200-as években bebizonyította, hogy attól, hogy a világot Isten teremtette, még lehet öröktől fogva való. Már a i.sz. 800-as években is cikinek számított a Bibliát szó szerint értelmezni - ilyenformán a katolikus tradíció éppúgy elutasítja a kreacionizmust, mint a materialista felfogás.) A katolicizmus ma egy olyan közös nevező, amire támaszkodva nagyon sok ember megértheti egymást. Mindezzel persze nem állítottuk, hogy az egyház bűneit el lehetne felejteni: a keresztes hadjáratokat és az inkvizíciót, a feudális rendszerel való buzgó kollaborálást - de ha nem csak ez utóbbiakat tartjuk szem előtt, sokkal árnyaltabb képünk lehet.

Ezeket a tradíciókat feloldalni nem lehet egyik pillanatról a másikra. Ha egy pápa engedélyezné mondjuk a papok házasságát - ami ellen egyébként egészen jó érveket lehet felhozni - az nem a katolikus egyház megújulásához, hanem szétszakadásához vezetne. Bármilyen változás csak nagyon lassú, alapos megfontolások után képzelhető el. A mai világ sebessége persze ennél sokkal nagyobb tempót diktálna; ugyanakkor ennek engedni nagy hiba lenne.

Ez persze nem jelenti azt, hogy ezekben a kérdésekben ne hangoztathatna bárki bármilyen véleményt. Különösen igaz ez az egyházon kívül állókra, akiknek életét a katolikus egyház igenis nagyon komolyan tudja befolyásolni - sokszor negatív irányba is. Mi sem vitatjuk el a pápa azon jogát, hogy az óvszerviselés ellen érveljen; ugyanakkor ettől még érezhetjük erkölcsi kötelességünknek, hogy mindent megtegyünk azért, hogy az AIDS-sújtotta Afrikában rávegyük az ottaniakat ugyanerre. Vagy hogy az abortusz kriminalizálását megkadályozzuk. Ezt egyébként valószínűleg maga XVI. Benedek sem gondolja, és minden bizonnyal nem gondolta II. János Pál sem. Akik igazán biztosak a hitükben, azoknak nem okoz nehézséget toleránsnak lenniük másokkal szemben.

Csite András és társai ugyanakkor elég komoly egzisztenciális válságban szenvednek. Ők maguk ugyan nem nagyon gyakorolják a keresztényi erényeket - legalábbis ennek a cikknek szinte minden mondata tételesen ellentmond valamilyen jézusi tanításnak - ugyanakkor mégi innen remélnek védelmet a szabadelvűség és a multikulturalizmus ördöge ellen. Amelyik bizony - tegyen bármit is a pápa - feltartóztathatatlnul közeledik.

Integrációügyi kavarok

2005-04-25T22:31:00.000+02:00

Kiválna a Testnevelési Kar a SOTE-ból.

Igazi magyar történet a magyar felsőoktatásból. Azt integráció valószínűleg sok előnnyel is járhatott volna, ha az integrálódott intézmények végletes lokálpatriotizmusa és az egyetemi vezetések gyakran szűklátókörű bürkokratizmusa nem tenne eleve lehetetlenné mindenfajta érdemi együttműködést. Ugyanakkor elég szégyentelen módon megnőtt a politikai lobbitevékenység értéke.

Ha a kiváló karnak sikerül elég szavazatot szereznie a Parlamentben, egyetem lehet - így pillanatnyilag nehéz átlátni, túl azon, hogy a kari vezetők élete könnyebb legyen, ez miben szolgálná az ország érdekeit. Egy kicsit valószínűleg még drágább és áttekinthetetlenebb lenne a felsőoktatás. Na meg ugye az egyetemi szintű orvosi diplomák sorsa is veszélybe kerül - ahhoz, hogy egy intézmény egyetem legyen, legalább két tudományágat kellene művelni, és eddig a kiválni kívánó kar biztosította volna a másodikat.

Na persze az orvosi terület is kaphatna kiemelt státuszt, hogy mentesüljön ezek alól a kívánalmak alól - elsőre nem is igen látható, hogy ha a katonai felsőoktatásra ez igaz, akkor a nyilván sokkal komplexebb orvostudományra miért ne lehetne ezt alkalmazni. Természetesen azért nem lehet, mert akkor az ország orvosi karai pillanatok alatt kiválnának a nagy nehezen összefércelt vidéki mammutegyetemekről.

Nem a Bologna-folyamat bevezetése itt a legnagyobb gond.

Épp ideje volt

2005-04-23T09:26:00.000+02:00

mármint Japán bocsánatkérése. Ugyanis nem érzem teljesen megalapozottnak azt a metódust, mely szerint az utóbbi hetekben eljártak. Ez alatt természetesen azt értem, hogy ha valaki saját iskolásainak hazugságokat akara megtanítani az viselje a következményeket, főleg, ha ezek a következmények azoktól a ma már milliárdoktól származnak, akik az említett hazugságok áldozatai voltak. Illetve, a jelenlegi japán oktatáspolitika szerint nem voltak.
Azok után pedig, hogy Kína tüntetéseken követeli, hogy igenis (ahogy Németország hajlandó elfogadni, hogy holokauszt már pedig van és volt) ismerjék be, hogy eleget kegyetlenkedtek japán katonák kínaiakkal és más ázsiai népekkel ahhoz, hogy ezt a fejezetet is épp olyan mértékben véssék be gyermekeik agyába a történelemből, mint, mondjuk, a szamurájokat. Erre pedig nem az a válasz, hogy még Japánnak áll feljebb, mint azt tette az elmúlt pár hétben, hanem bizony sikerült végre Koidzuminak megtalálni a helyes utat: annyit mondott, "Bocsánat".

Még egyszer száz

2005-04-22T10:00:00.000+02:00

Ez a kormány imád programokban gondolkodni. Kétszer száz nap, most száz lépés - a külső, felületes szemlélő folyamatos kormányzást nem is érzékel, csak kis célkitűzéseket, rövid határidőkkel.

Pedig talán azért választunk kormányt négy évre, hogy száz napokban meg lépésekben gondolkodjon. Négy év azért már arra is elég lenne, hogy nagyobb ívű, jól előkészített reformokat is végre lehessen hajtani - nb. Magyar Bálint szabad demokrata miniszter nem is érte be a szocialista tötyörészéssel, ő ezt meg is csinálta.

A ciklus elején ráadásul - ezt most már látja mindenki - abszolút felesleges volt a két száznapos program - pár hetet lehetett volna várni vele, amíg átgondolják, hogy ugyanazokat a célokat hogyan lehetne racionálisan összekapcsolni a hosszú távú politikai célkitűzésekkel. De hát ennek a kormánynak még a feje sem tudott kitartani a ciklus végéig (persze Gyurcsány Ferenc megválasztása még mindig a kisebbik rossz volt Medgyessy erőltetéséhez képest).

Erősen kérdéses, hogy egy újabb program elindítása akár csak egy lépéssel is közelebb viszi az MSZP-kormányt egy választási győzelemhez. Minél inkább közelednek a választások, annál inkább kezdenek el arra figyelni az emberek: a saját helyzetüket milyennek ítélik meg. Ebben a helyzetben nem biztos, hogy a kapkodás és a látványos túlórázás sokat segít.

Draskovics mégis repül

2005-04-18T10:56:00.000+02:00

Szép dolog a maszatolás, nem is tudom, mi lenne nélküle. Tulajdonképpen a magyar politikai elit eldönthetné, hogy megtanul titkot tartani vagy őszinte lesz. A jelenlegi rendszer, amikor próbálnak titkolózni, de az ellenzéki sajtóból mindent lehet előre tudni, inkább megalázó - ha a politikusok számra nem is, az állampolgár számára feltétlenül.

Draskovits menesztése már egy hete is téma volt a Magyar Nemzetben; László Boglár akkor rezzenéstelen arccal állította, hogy annak egyetlen szava sem igaz. Nem olyan égbekiáltó gaztett ez persze, inkább csak szánalmas pitiánerség - és nagyon könnyen lehet "a kormányszóvivő cáfol, tehát igaz"-típusú hozzáállás gyökere.

László Boglárt valószínűleg nem zavarja, hogy saját személyét is hitelteleníti ezzel; ennél nyilván sokkal jobban meg van fizetve.

Bízzunk a bukásban

2005-04-16T01:00:00.000+02:00

A szocialisták arca valahogy mindig hat számmal nagyobb a kelleténél. Most éppen azt gondolják, hogy a köztársaságielnök-jelölés a magánügyük - remélhetőleg ebben minden párt egyetért majd, és a jelenlegi legnagyobb kormánypárt iszonyatosan pofára esik majd.

A politikai felelőtlenségnek ez az a szintje, ahol az ember azt gondolja: erősen ráfér erre a pártra még jó néhány év ellenzékiség. Hogy ha legközelebb kormányra jutnak, akkor megtanuljanak addig nyújtózni, amíg a takarójuk ér; nem elvárni a koalíciós partnertől, hogy automatikusan beálljon a rossz döntésük mögé, hanem addig egyeztessenek vele, amíg sikerül mindkét fél számára megfelelő döntést kidolgozni.

Remélhetőleg Szili Katalin nem lesz köztársasági elnök; az ellenzék most az nem puskázza el a lehetőségét, nem asszisztál egy szocialista politikus megválasztásához, hanem saját jelöltet állít és az kerül a köztársasági elnöki székbe. Megérdemelnék; ilyen bágyadt, inkompetens kormány idején ez a minimum.

Remélhetőleg ebbe az arcvesztésbe még a 2006-os választás elbukása is belefér.

Van értelme?

2005-04-13T21:10:00.000+02:00

Mókának nem rossz ez az az önfeljelentgetősdi - most éppen Lángh Júlia írónő dobta fel magát marihuánafogyasztásért; hogy el lehet vele érni valamit, az erősen kérdéses.

Most őszintén: kit érdekel, hogy néhány drogos felnyomja magát a rendőrségen? Aki fanatikus ellenző, at nyilván nem lesz szimpatizáns, sőt, nyilván helyesli is a sok hülye drogos ellen indított eljárásokat. Aki pedig közönyös, az aligha lát ebben többet valami furcsa hóbortnál vagy exhibicionizmusnál. Pláne, hogy a támogatók zöme inkább csak szolidaritását fejezi ki a dologgal szemben, vállalni csak kevesen vállalják a következményeket. Olyan ez, mint egy Fidesz-tüntetés: csak a szimpatizánsok megerősítését szolgálja.

A hatalom meg nyilván csak örül a sok könnyen lezárható eljárásnak, ez is javítja a statisztikát.

Érdemi párbeszéd és valós tájékoztatás helyett tehát a kendermagosok jó előre hiteltelenítik magukat a közvélemény előtt.

Ne!

2005-04-07T11:24:00.000+02:00

Andor László a Szili Katalin jelölése körüli hercehurcákat a közvetett elnökválasztás hátrányainak illusztrációjaként fogja fel. Holott épp az ellenkezőjéről van szó.

A köztársasági elnök megválasztásának - parlamenti többség hiányában - megkerülhetetlen feltétele a konszenzus. Azon kevés alkalmak egyike tehát, amikor a pártoknak, ha nem akarnak koalíciós válságot, mindenképpen megegyezésre kell jutniuk - legalább koalíción belül.

Ezen az oldalon már többszor kifejtettük Szili Katalinnal kapcsolatos averzóinkat - megválasztása így szerintünk nyilván inkább a közvetlen elnökválasztás ellen érv. Kicsit általánosabban fogalmazva: a közvetlen elnökválasztás pontosan azoknak az elvtelen, populista, jellemtelen politikusoknak kedvez, akiknek demagóg szólamai valóban tömegeket tudnak megmozgatni - a köztársasági elnök a jelenlegi alkotmányos berendezkedésben pedig egy csöndes, a mindennapi pártpolitikai vitákon felülemelkedni képes, stabli pontot jelentő ellensúly. Szili Katalin, akit saját személyes karrierjén kívül aligha érdekel bármi más, nyilvánvalóan alkalmatlan erre a posztra, ugyanúgy, ahogy mondjuk Orbán Viktor is az. Aki nem mellesleg szintén ringbe szállhatna egy elnökválasztáson, hiszen akkor már rögtön nem lehetne a szocialisták magánügyének tekinteni a jelölést sem.

A másik, meglehetősen szűk látókörű érv, hogy az SZDSZ nem vesztene szavazatot Szili Katalin támogatásával. E mögött az a cikkben is szereplő, sehogyan alá nem támasztott feltevés áll, hogy Szili mindenki számára elfogadható. Nem az.

Reménytelen, de nem súlyos

2005-03-29T07:31:00.000+02:00

Elsőre azt gondolná az ember, hogy az ellenzéki pártoknak igazán érdeke, hogy az Alékotmánybíróság zavartalanul működhessen - a Fidesz mégsem megy bele abba, hogy legalább azt a két bírót megválasszák, akinek a személyével kapcsolatban konszenzus van. Nyilván azt gondolják, hogy ez a bizonytalan helyzet a harmdik jelölt esetében erősíti majd a zsarolópotenciáljukat.

Erősen kérdéses, hogy a jelölés lepasszolása a köztársasági elnöknek bármit is enyhítene a helyzeten. A köztársasági elnök tekintélye elvben persze sokat segíthetne; Mádl Ferenc azonban nem habozik újra meg újra kimutatni jobboldali elköteleződését, ha alkalom nyílik rá - ha utódja is ezt a gyakorlatot követi majd, ez inkább csak egy újabb szereplő beiktatása lesz a pártpolitikai játszmákba.

Sokkal keményebb garanciális elemekre lenne szükség; olyanokra, amelyek komoly szankciókkal járnak az Országgyűlésre nézve, ha nincs működőképes Alkotmánybíróság. Mivel azonban a törvényeket is ugyanezek a képviselők hozzák, sok illúziónk nem lehet. A helyzet reménytelen, de egyelőre még nem súlyos.

Nincs alku

2005-03-26T08:05:00.000+01:00

Molnár Gyula, az MSZP fővárosi elnöke bejelentette: Demszky Gábor nem lesz az MSZP és az SZDSZ közös főpolgármester-jelöltje. Érdekes bejelentés. Egyrészt gigantikus politikai hiba, másrészt fontos üzenete is lehet.

A bejelentés gigantikus politikai hiba, mert az MSZP eddig csak pofára esni tudott a főpolgármester-választásokon. Ha Demszky bukik, aligha valószínű, hogy a fővárosiak az SZDSZ örök koalíciós partnerében látják a megváltást. Sokkal valószínűbb, hogy Demszky bukása esetén egy fideszes jelöltet válasszanak, és a városháza közgyűlésében is beáll végre a jobboldal által oly régen várt fordulat.

Fontos azonban észrevenni, hogy Demszky bukása nem lefutott meccs. Népszerűségvesztése alapvetően pitiáner hibák miatt következett be, noha kétségkívül igaz, hogy ezek felhívták a figyelmet arra is, hogy ez a Budapest nem teljesen az a világváros, amit akartunk - ugyanakkor talán nem is az az élhetetlen szeméttelep, amilyennek azt a Fidesz lefesti. Ennélfogva nagyon sok függ a választók aktuális hangulatától, kicsit konkrétabban a 2006-os országgyűlési választások eredményétől, lefolyásának mikéntjéről. Ha általános hangulatot sikerül a koalíció felé fordítani, akkor Demszky lesz a főpolgármester; hiszen az MSZP mindig is csak egy bágyadt másodhegedűs tudott lenni. Valószínűtlen, hogy most ugorna elő a semmiből egy karizmatikus, szikrázóan intellgens fővárosi MSZP-politikus.

Ennél talán lényegesebbek azok a közvetett következtetések, amit a bejelentésből le lehet vonni. Függetlenül attól, hogy az Molnár Gyula magánvéleménye volt-e vagy sem, az azért sejthető belőle, hogy jelenleg nincs működő háttéralku az MSZP és az SZDSZ között - ez bizony előrehozott kampány volt a javából. Aligha járult hozzá ahhoz a hangulathoz, hogy az SZDSZ támogassa az MSZP hamarosan megnevezendő köztársaságielnök-jelöltjét. Ebből két dolog következhet.

Vagy az, hogy az MSZP szeretné erejét demonstrálni a kisebbik koalíciós partnerrel szemben, azzal, hogy rámutat: nincs más választása, mint támogatnia az MSZP jelöltjét, bárki legyen is az. Ez egyébként alighanem egy jó nagy melléfogás lenne, hiszen az SZDSZ-nek jó ideje ez az első igazán komoly sansza arra, hogy bizonyítsa elveszerűségét: ha az MSZP pártpolitikust, ne adj' Isten Szili Katalint jelölné a posztra, az alighanem az első jelölt lenne, aki a választás mindhárom fordulójában megbukik. Vagy pedig az MSZP olyan jelöltet kíván jelölni, amely mögül az SZDSZ-nek nem érné meg kihátrálnia. Ebben az esetben nem teljesen értelmetlen Molnár Gyula lépése - egyszerűen csak szarvashiba.

Vállalom

2005-03-25T12:13:00.000+01:00

nagyon nem szeretek ilyen cikkeket olvasni. Írni még kevésbé. De talán, talán ha valaki befolyásos politikus, meggondolhatná, mit mond. Például nem biztos, hogy egy forradalmat egy kisebbségre kell kenni teljes egészében. Egyáltalán. Egy olyan időszakban, amikor minden szocialista állam azon van, hogy antiszocializálódjon (mármint: kaptitalizálódjon), talán nem az áldozatok hibává kellene avanzsálni azt, hogy meghaltak, hanem kivételesen fel kellene vállalni, hogy igen, mi is hibásak vagyunk azért, hogy elnyomott kisebbségeinket (ellen?)forradalom jelszó alatt tömegesen legyilkoltuk. És nem nonszenszekről kellene értekezni.

Mert amit most tesz Iliescu úr, az nem más, mint hergelés, ami talán a jelen helyzetben (értsd itt: román-magyar kapcsolatok stabilitása) nem a legszerencsésebb.